2000-03-08 23:30:00
Első oldalas hírré vált, hogy a kormány elmúlt heti döntésének következtében, öt év alatt, hatszáz kilométer új autópályát kell megépíteni Magyarországon. A hírrel szinte egy időben szólaltak meg az első kritikai megjegyzések is, melyek főként a kormánydöntés módját, a döntés mikéntjéből levezethető aggályokat fogalmazták meg. Igazán fontos számomra az volt, hogy magát a kormányzati akaratot, mely szerint Magyarországon a kormány az elkövetkező öt év alatt több autópályát akar megépíteni, mint amennyi eddig összesen elkészült, nem érintették a kritikák.
Először a kilencvenes évek elején, majd az 1994-es parlamenti választásokat megelőzően publikált összefoglaló gazdaságpolitikai munkáimban tértem ki arra részletesen, hogy a piacgazdasági környezet az állam (kormány) részére nem jelenti azt, hogy nincs eszközrendszere a gazdasági folyamatok bővülését elősegíteni. Már ezen írásokban is kiemelt példaként szerepeltettem a lakásépítés közvetett eszközökkel való élénkítésének szükségességét, illetve közvetlen eszközrendszerként fogalmaztam meg, hogy az autópálya építések jelentős felgyorsításával érhető el olyan gazdasági növekedés, amelynél az állami közreműködés kifejezetten kívánatos. Számos publikációmban bíráltam már eddig is a jelenlegi kormánykoalíció gazdasági intézkedéseit. Az egészet tekintve mégis azt kell mondanom, hogy – a kormányzati munkán belül- a gazdasági döntéshozatal színvonala lényegesen elfogadhatóbb, mint a koalíciós kormány társadalompolitikai megnyilvánulásai. Lényeges és jó irányú döntésnek tartom a társadalombiztosítási járulékszint érdemi csökkentését, az egészségügyi szolgáltatás jelentős területeinek magánosítási elképzeléseit, a lakásépítés új finanszírozási programját, és legvégül a most meghirdetett autópálya építési programot. Nem hiszem, hogy ez csak a véletlen műve lenne. Ez inkább annak a következménye, hogy a kormánykoalíciós pártok politikusai mind szakirányú végzettségeik, mind orábbi életútjuk tekintetében igen távol voltak a gazdasági pályáktól, így önmaguk számára az államigazgatásban sem e területeken vártak el, és kaptak megbízatásokat. A gazdasági tárcáknál ezáltal lehetőség volt politikai lojalitást ugyan felvállaló, de szakmai életutakat magukénak tudható személyeknek megbízatást adni. Szakmai felkészültség tekintetében például, igen nehéz lenne egymással összevetni a diploma késői pótlására törekvő ifjúsági és sportminisztert Járai Zsigmond pénzügyminiszterrel, vagy akár Csikán Attila volt-, vagy Matolcsi György jelenlegi gazdasági miniszterekkel.
Talán az a gondolat helytálló lehet, hogy a FIDESZ által vezetett kormány merészebb lépésekkel próbál elérni egy jelentősebb, érzékelhetőbb gazdasági fejlődést, ellensúlyozva ezzel társadalmi elfogadottságának igencsak ingatag voltát. Egy kézben tartott infláció melletti, a vártnál erőteljesebb gazdasági növekedés, és az állampolgárok gazdagodása esetleg lehetővé tenné, hogy kisebb súlyt kapjon a hatalomtartás érdekében tett, a demokratikus alapelveket, nem ritkán törvényeket is figyelmen kívül hagyó kormánypolitika bírálata.
Magam is valódi veszélynek tartom e gigantikus méretű állami beruházás esetén a korrupció várható felerősödését. Ezt azonban mégsem tartom megfelelő érvnek a beruházással szemben. Az egykor tervezett 1996-os világkiállítás kapcsán éppen a FIDESZ-t bíráltam azért, hogy a világkiállítás elleni legfőbb érvként az ország erejét meghaladó, gigantikus méretű beruházás elronthatóságát, korrupciós veszélyeit, soha meg nem térülő és a költségvetési egyensúlyt veszélyeztető költségeit emelték ki. Való igaz, hogy egy ilyen nagyságrendű gazdasági program önmagában hordozza mindezen veszélyeket. Ugyanakkor, csak ilyen programok hozhatnak olyan érzékelhető nagyságú gazdasági növekedést, amelyek képesek felzárkóztatni a magyar gazdaság versenyképességét, és megszüntetni a lakosság életszínvonalának elmaradását a fejlett európai régiókhoz képest. A feladat tehát nem e programok visszafogása a bukás veszélyeire hivatkozva, hanem az arra való törekvés, hogy a megvalósulás során sikerekkel és ne veszteségekkel gazdagodjunk. A beruházás során kell rámutatni arra, hogy annak megvalósulásában felerősödött a korrupció, esetleg lassabban, drágábban és/vagy rosszabb minőségben valósul meg az autópályák építése a lehetségesnél, az indokoltnál. Ez a kontroll kifejezetten a nyilvánosság és az ellenzék feladata.
A kritikai érvek során azonban nagyon kell vigyázni a szakmai hitelességre, a felhasznált érvek megalapozottságára. Meggyőződésem, hogy nem voltak szerencsések azok a megszólalások, melyek a meghirdetett program hibájaként emelték ki, hogy a tíz év helyett öt évre tervezett építkezés beruházási költsége növekszik a rövidebb idejű kivitelezés miatt, vagy amely – a ma rendelkezésre álló autópálya építési kapacitásból levezetve – megvalósíthatatlannak minősítette az öt éves időszakot. A tervezett beruházás nagyságrendje már megtérülővé teszi a szükséges és ma még esetleg hiányzó technológiai láncok létrehozását, kialakítását. Az autópálya építéshez kapcsolódóan nincs olyan eszköz, alapanyag stb, amelynek beszerzése bárminemű nehézséget jelentene. Az egy évre eső beruházás nagyságrendjének megduplázódása viszont kétségtelenül vonzóbbá teszi a kivitelezésben való részvételt, így kifejezetten várható, és elvárható az ajánlati ár jelentős mérséklése. A kivitelezéshez szükséges technológia jobb kihasználtsága, gyorsabb megtérülése, költségeinek szélesebb teríthetősége mind kifejezetten költségcsökkentő hatással bírnak. Az eddig felsoroltak, a beruházás közvetlen költségeinek levezethető mérséklődését eredményezik. Ezt erősíti továbbá, hogy a beruházásnak értelmet adó infrastrukturális fejlesztések felgyorsult használatba vételének következtében, annak általános és pozitív gazdasági növekedést generáló hatása is évekkel korábban jelentkezik.
Itt csak utalni szeretnék arra, hogy a megépült autópályák 20-30 kilométeres körzetében jelentős földérték-felértékelődésre lehet számítani. Ugyanakkor az autópályákkal megközelíthető régiók ún. zöldmezős ipari és kereskedelmi beruházási esélye megsokszorozódik, míg maga a beruházás nagyságrendje is százalékpontokban kifejezhető többlet gazdasági növekedést okoz öt éven keresztül. A külföld által oly nagyon figyelt magyar makrogazdasági mutatók pedig átlagon felüli voltukkal, az egész magyar gazdaság megítélésében okozhatnak igen jelentős felértékelődést, tehetik általánosan is vonzóbbá a magyarországi befektetéseket. Nem elhanyagolható a beruházás tartós munkahelyteremtő volta, ami akár több tízezer munkahelyet is jelenthet a szakmák igen széles körében, és kifejezetten Magyarországon.
A beruházás valós költségeinek meghatározásakor sem lehet annak kizárólag kiadási oldalával számolni, ami a tervek szerint mintegy hatszázmilliárd forint. A hatszázmilliárdos beruházási költség igen jelentős hányada – ez akár 30-50 százalék is lehet – , szinte a költség felmerülésével azonos időpontban, mint állami bevételnövekmény is megjelenik. Kiemelésként csak gondoljunk az építkezéseken dolgozó munkavállalók havi bérkifizetéseit követő jövedelemadó-, társadalombiztosítási járulék-, egészségügyi hozzájárulás befizetésekre, az importanyagok vámtételeire stb.
Magam is úgy látom, hogy a kormánydöntést vagy nem előzte meg jól átlátható, elvárható gondosságot bemutató szakmai előkészítő munka, vagy ha volt ilyen, akkor annak máig tartó eltitkoltsága szakmai érvekkel aligha indokolható. Ugyancsak odafigyelésre méltó, hogy a meghirdetés módja az indokoltnál több teret tart fenn a korrupciós visszaélések lehetőségének. Az esetlegesen elmaradó nyílt pályáztatás jelentősen szűkíti a bevonható külföldi pénzügyi forrásokat, és a pályáztatási rendszereknél több esélyt adhat a gazdasági visszaélésekre.
Mindez azonban az odafigyelésre, a fokozott kontroll szükségességére és indokoltságára mutat rá, miközben nem lehet érv a megvalósulást érdemben visszafogó politikai fellépésre!
2000. március 8.
Palotás János
