Nem ismerik az igazság erejét az orbáni 2/3 pesszimistái!

Az ellenzéki összefogás pártjai számára a következő hónapok egyik legfontosabb kérdése az, hogy miként érhető el a választásokon a kétharmados ellenzéki siker, és ha az nem sikerül, mit kezdenek majd Orbán Viktor kétharmados bombáival.

Dobrev Klára legutóbbi kijelentése szerint „nem remeg meg a térdem itthon sem, amikor a kétharmados törvényekkel egyszerű feles többséggel fogunk szembe menni.” Karácsony Gergely ezzel ellentétben úgy nyilatkozott, hogy „mindez „humbug” és „már Vörös Imre sem gondolja, hogy feles többséggel el lehetne törölni a kétharmados törvényeket”, azaz szerinte az orbáni törvényekkel nem lehet mit kezdeni, helyette az állami pénzcsapok elzárásában látja a megoldást, ami persze nem biztos, hogy igaz, mert az orbáni törvények a pénzcsapok nyitva tartását is előírják. Megjegyzem Vörös Imre sosem mondott ilyet, sőt!

A pártok nyilatkozataiból kiolvasható, hogy állítható e körben, hogy az egyik legfontosabb kérdésben ma még nincsen nincs közösen kialakított döntés, pedig már késésben vannak. Számomra nem meglepő, hogy a pártvezetők teles tele vannak kétkedéssel, ha egyszer a jogi szakma is egymást kizáró nyilatkozatokat tesz. A kétkedés egyrészt a tudomány számára szükséges, azonban sokszor öncélú, ha arra használják, hogy ne kelljen kimondani egy létező kérdésre, hogy nem tudom rá a választ, de még keresem.

A saját tudományos kutatásom során kialakult véleményem szerint a helyes tudományos megközelítés minden olyan, de facto létező problémára, amelyről okkal gondolhatjuk, hogy az abban megtestesülő szándék romboló, szembemegy az emberi értékekkel, kell lennie jó és megvalósítható válasznak, csak legfeljebb én nem ismerem, de magam is keresem. A tudomány nem hagyhatja magára a társadalmat, annak fejlődését éppen úgy segítenie kell, mint a közjó kiteljesedése előtt álló akadályok lebontásához vezető út megtalálását.

Vörös Imre akadémikus, egykori alkotmánybíró és Bárándy Péter korábbi igazságügyi-miniszter azon kiemelkedő jogtudósok, akik a választ keresik a fenti kérdésre, és némi kétkedéssel ugyan, de meg is adják a saját válaszukat. Szerintem leginkább ők reprezentálják azokat a jogi elemzőket, akikre érdemes odafigyelnie az ellenzéki politikának. A szkeptikus nyilatkozatokkal nem az a baj, hogy a kétharmados ellenzéki mandátumtöbbségen kívül ők nem látnak megoldást a nemtelen orbáni magatartással szemben. Nyilatkozataikkal az a baj, hogy a közjó számára nélkülözhetetlen megoldás keresése helyett, éppen az orbáni szándékot erősítik a meglévő szűkebb vagy tágabb véleményformáló környezetükben.

Jelen figyelemfelkeltő írásom célja annak bemutatása, hogy abban az esetben, ha egy kicsit szélesebbre nyitjuk a gondolkodásunk határait, nem is lesz olyan nehéz akár több, a megoldás reményét is magába foglaló irányt felmutatni Vörös Imre, Bárándy Péter figyelemreméltó megközelítései mellett, melyre alább magam is kísérletet teszek.

A „nem tehetsz ellene semmit” híveinek állításával szemben én, a legjobb megoldásnak látszó javaslat melletti kiállást azért is logikusabb és hatékonyabb megközelítésnek tartom, mert annak utóbb esetleg kudarcot valló kísérlete esetén is csak ugyanoda térnénk vissza, ahonnan elindultunk.

Ugyanakkor én nem is gondolom, hogy az igazság előtérbe helyezésével feljövő, akár párhuzamosan is elővezethető eljárások kudarcra lennének ítélve. Alább három – talán elmélkedésre is okot adó – gondolkodási irányt is felvetek, melyből egyet, a számomra leginkább javasoltat kicsit részletesebben is bemutatok, különösen azért, mert az párhuzamosan is alkalmazható.

1./ Vörös Imre, Bárándy Péter és Szentes Ágota elméletei mellett talán érdemes lenne a jog fejlődése során kialakult azon levezetést is jobban kidolgozni, majd ennek tükrében tovább gondolni Vörös Imre és Bárándy Péter gondolatait, hogy egy nemzeti jogrendszer kialakítását lehetővé tevő alaptörvénytől elvárható-e, szükséges feltétel-e a társadalom kétharmadának támogatottsága, valamint annak plurális jellege. Ha igen, akkor a társadalom kétharmados támogatottságával egyenértékűként lehet-e elfogadni, ha a mandátumok kétharmadát a hatalmat gyakorló a választópolgárok 44,87 %-ának szavazatával kapta meg, egyezően a FIDESZ-KDNP 2014. évi országgyűlési választási eredményével.  Az Alaptörvényben is rögzített, a kizárólagos hatalom megszerzésére való törekvés tilalma, mint arra Vörös Imre is rámutat, éppen a plurális társadalmi hátteret várja el, aminek Magyarország Alaptörvénye nem felel meg.

Ez azért fontos, mert ha nem lehet legitim (törvényes, jogszerű, jogosnak elismert) egy egypárti és a társadalom kisebbsége támogatásával elfogadott Alaptörvény, akkor vizsgálni érdemes, hogy mikor és hol „csúszott” meg az alapjog társadalmi támogatottságával szembeni elvárás. Majd ennek tükrében Bárándi Péter gondolatai mentén meg kell tisztítani (értsd: érvénytelené nyilvánítani) az Alaptörvényben rögzített, de oda nem való és szükségtelen előírásokat, miközben ideiglenes érvényességi hatályt kell adni azoknak az alaptörvényi előírásoknak, amelyek az új Alkotmány megszületéséig a társadalom rendes működéséhez nélkülözhetetlenek. A jog ismeri mind a felfüggesztett joghatályt, és a korlátozott mozgásteret adó ideiglenes jogi felhatalmazást (például ügyvezető kormányzás, stb.).

2./ Egy minden elemében „normális” életet élő nemzeti alkotmány esetében is előfordul számtalan olyan eset, amikor valamely alkotmányos előírás szembemegy egy másik alkotmányos követelménnyel, azaz az élet produkál olyan helyzetet, amelyben csak az egyik alkotmányos jognak lehet megfelelni. Magyarország Alaptörvénye is tartalmazza (I. cikk 3. bekezdés) azt az elvárt magatartást, amely ilyen esetekben alkalmazandóak.

„Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”

A FIDESZ-KDNP kétharmados mandátumtöbbsége által az az Alaptörvénybe emelt kétharmados szabályainak egyike sem tud jogi harmóniában lenni az Alaptörvény részét képező, elsődlegesen az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó alapjogi előírásokkal. A fideszes módosítások nem tudnak harmonizálni a nemzeti hitvallásban megfogalmazott „népuralom” követelményével. Nem tudnak megfelelni annak az elvárásnak, hogy az Alaptörvényben rögzítettek mindegyike kifejezze „a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk”. Annak sem tudnak megfelelni, hogy „A közhatalom forrása a nép”, és „A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja”, stb.. Ezek csak kiemelésként megfogalmazott azon követelmények, amelyek nem tudnak érvényesülni, ha például az állam szervezeteinek a hatalmi jogosítványaihoz az orbáni rezsim, visszaélve a mandátumok jelenlegi kétharmados mértékével, a jövőre tekintve alkot jogot – a feltétlenül szükséges esetekbe nem sorolható intézmények és jogok körében is – úgy, hogy a választásokon többséget kapott népképviselet nem tudja befolyásolni azok működését.

Ebben a megközelítésben szó sincsen arról, hogy az Alaptörvényt feles törvénnyel módosítanánk. A jogalkotásnak itt az Alaptörvényben rögzített egymásnak ellentmondó előírások közül kell az elsőbbséget élvezőt megneveznie, és a másikat felfüggesztenie, melyet az Alaptörvény C) cikk (3) bekezdése kifejezett az állam kötelezettségeként fogalmaz meg.  

A C) cikk szerinti, a hatalom megosztásának követelménye, valamint a hatalom birtoklásának kizárólagosságának tilalma általi jogalkotási törekvés lehetősége tetten érhető mások mellett Vörös Imrénél és Bárándy Péternél is, ugyanakkor szerintem figyelemre méltó a (3) bekezdés is, amely a mindenkori állam jogává és így kötelezettségévé is teszi az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében történő hatékony fellépést.

Szinte már hallom, hogy az Alaptörvényen belüli összeférhetetlenségek feloldására kizárólag az Alkotmánybíróság a jogosult, amely azonban jelenleg kizárólag a FIDESZ-KDNP felé elkötelezett alkotmánybírókból áll. Ez látszólag igaz, de azért nem kell feladni!

A FIDESZ KDNP e körben a „saját farkába harapott” amikor az Alaptörvény negyedik módosítása során szűkítette az Alkotmánybíróság jogkörét, és kimondta, hogy „Az Alkotmánybíróság az Alaptörvényt és az Alaptörvény módosítását csak a megalkotására és kihirdetésére vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények tekintetében vizsgálhatja felül.” Az Alkotmánybíróságnak tehát az Alaptörvényen belüli diszfunkcionális ellentmondás feloldására nincsen hatásköre. Akkor viszont kinek van? és máris elmorfondírozhatunk azon, hogy miként értelmezhetjük az állam (értsd a mindenkori kormány) jogát arra vonatkozóan, hogy az Alaptörvény elsőbbséget élvező alapjogainak érvényre juttatása érdekében hatékony döntéseket hozzon.

Szorosan ide kapcsolódik, sőt e körben is a megoldást vetítheti elő, az általam leginkább preferált harmadik gondolat is!

3./ Ennek a megközelítésnek rendkívül fontos eleme, hogy minden magyar állampolgár egyben az Európai Unió állampolgára is. Ez azt is jelenti, hogy minden magyar állampolgár esetében egyszerre kell érvényesülnie a nemzeti- és az Unió jogából levezethető jogoknak és kötelezettségeknek. Mivel nem lehet kizárni, hogy a két joganyag ütközzön, ezért azonnal felvetődik a sorrendiség kérdése. Itt lép be az uniós jog elsőbbségének elve a nemzeti jog felett. Az uniós jog elsőbbsége a nemzeti jog felett az európai jog egyik nélkülözhetetlen alapelve, amely nélkül az Unió joganyaga nem értelmezhető.

Az elsőbbség, a nemzeti jogot meghaladó hatályosságának elvét a csatlakozó országok szerződései szó szerint ugyan nem tartalmazzák, de a szerződéses vállalásokból kétséget kizáróan levezethető, sok más alapelvvel együtt. Az e körben kialakult korábbi jogvitákat az Európai Unió Bíróságának 1964. július 15-i ítélete döntötte el (Costa kontra Enel ügy). A Bíróság döntésében kimondta, hogy abban az esetben, ha valamely nemzeti jog, ideértve a nemzeti Alkotmányt is, ellentétes az európai intézményrendszerben hatályossá vált jogi előírással, úgy az érintett tagállamban az európai jog rendelkezései szerint kell eljárni. Bár kötelező jogerővel nem bír, de az uniós jog elsőbbségét erősítette meg a Lisszaboni Szerződéshez kapcsolt közös nyilatkozat is.

Kiemelt jelentőéggel bír az is, hogy ilyen esetben a nemzeti jog ugyan nem veszíti el az érvényességét, az Unió nem jogosult új nemzeti jogszabály megalkotására, sőt nem is helyezi a nemzeti jogszabályt hatályon kívül, de a nemzeti jog alkalmazásának kötelező voltát „felfüggeszti”, és helyében az Unió joganyagát lehet és kell alkalmazni.

Az is fontos körülmény, hogy az Európai Unió Bíróságának döntései a köznyelvi megfogalmazásban úgynevezett precedens jogelven alapulnak, így mindaddig, amíg az a Bíróság erre feljogosított felsőbb szerve az adott bírói döntés precedens jellegét meg nem változtatja, addig azt kötelező erővel érvényesnek kell tekinteni minden további eljárásban. Az Unió joganyagának „felsőbbrendűsége” az 1964-es bírói döntés óta folyamatosan érvényben van.

Ez a lehetőség, a legtöbb esetben akár önmagában is elég lehetne az Orbán kormány általi jogi visszaélésekkel szembeni fellépésre, benne az unió jogával ellentétes orbáni jogalkotás elemeinek az új kormány általi hazai felfüggesztésére úgy, hogy magukat az eljárásokat az összefogás pártjainak még a 2022-es választásokat megelőzően kellene az Európai Bizottság útján, az Európai Bíróság elé terjeszteniük. Ugyanakkor ennél is több lehetőséget kínál számunkra az Unió joganyaga, és az Európai Unió Bírósága által már eddig is meghozott, precedens értékű döntéseinek sokasága.

Orbán „megoldásaival” jogi értelemben szinte teljesen azonosnak tekinthető a lengyel Legfelsőbb Bíróság Fegyelmi Kamarájának 2017-es létrejötte, működtetése, majd az e körben az Európai Unió Bírósága által hozott döntése, mely szerint 2021. augusztus 16-i határidőt adott a Kamara megszüntetésére. Miután ezt a lengyel kormány elmulasztotta, napi egymillió euró bírságot szabott ki, a megszüntetés napjáig, amely összeget bármikor felemelheti.

Az Európai Bíróság sem vonta kétségbe, hogy a Legfelsőbb Bíróság Fegyelmi Kamaráját a lengyel törvények maradéktalan betartásával, a lengyel alkotmányos keretek között hozták létre, hasonlóan Orbán Viktor személyekre szabott jogalkotási próbálkozásaihoz, de a léte ütközik az európai jogállamisági elvárásokkal. Lengyelországban is igaz, hogy a fegyelmi kamara a lengyel törvényeknek mindenben megfelelően működött, azaz a kedvenc orbáni nyilatkozatokkal egyezően elmondható róluk, hogy minden döntésük, cselekedetük törvényes, hiszen hatályos törvényekben és/vagy alkotmányban rögzítették a törvénytelenséget.

Anélkül, hogy részletesen bemutatnám a lengyel jogvitát, annak leglényegesebb elemeként a Bíróság arra mutatott rá, hogy a legfelsőbb Bíróság Fegyelmi Kamarájának jogi keretei között nem biztosított az igazságszolgáltatás, így különösen a bírák döntéseinek függetlensége és pártatlansága, azaz súlyos jogsérelmet okoz az Unió joganyagában kiemelt védett bírósághoz fordulás azon joga, amely az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok védelméről szóló Egyezményben rögzített, és amely az Unió minden tagállamában kötelező erővel hatályos.

A Bíróság kiemeli, hogy az a Kamara, amelynek tagjait a kormányzópárt képes egyedül kinevezni, mint például a FIDESZ-KDNP az alkotmánybíróság tagjait, a médiahatóság tagjait, a Nemzeti Választási Iroda tagjait, stb., csökkentheti a bérüket, vagy akár fel is mentheti az általa nem megfelelően döntő bírákat, már önmagában is olyan felülről történő fenyegetettség, amely a szervezettől elvárt, itt a bírói függetlenséget és befolyásolás mentességet fenyegeti.

Az Európai Bíróság döntésének ezen indoklása, figyelemmel a precedensszerű döntési folyamatra, komoly lehetőségeket nyit meg az ellenzéki pártok összefogása előtt, az orbáni visszaéléseknek az Unió jogrendszerével való összeegyeztethetetlen voltának igazolását, mely aztán jogszerű lehetőséget biztosít azok alkalmazásának felfüggesztésére, és helyette az uniós jog alkalmazását.

Összegezve:

Véleményem szerint tehát nem valósak azok a jogi kétségek, melyek szerint az orbáni rezsim mai jogi visszaéléseivel szemben nincsen semmi lehetősége az ellenzéki összefogásnak, ha nem szerzi meg a mandátumok kétharmadát.

Palotás János

Címzetes Egyetemi Docens

Nemzetközi Gazdasági-, Jogi- és Pénzügyi szakértő

Szakértői Irodám 1652 felperes megbízásából 2015. óta vezeti azt a különleges és tudtunkkal Európában is egyedülálló jogi eljárást, amely a Magyar állam és szervezeteinek diszfunkcionális (értsed, a jogállamiság követelményeit rendszerszintűen figyelmen kívül hagyó) tevékenységével az állampolgároknak és szervezeteknek okozott közvetlen károkozó tevékenységét kívánja a hazai és a nemzetközi bíróságok előtt igazolni. Ezek az eljárások sem folytathatnának, ha elfogadnánk az Orbáni hatalomgyakorlás nemtelen cselekedeteit jóváhagyó törvényeit.

Budapest, 2021. október 27.