A matematikusok között köztudott, hogy számos olyan matematikai rendszer lenne felállítható, amely eltér a maitól, de ugyanúgy eredményesen alkalmazható lenne az űrkutatásban, mint a ma megszokott. Fontos azonban, hogy bármely rendszer csak akkor működik, ha annak alapjait mindvégig következetesen alkalmazzuk.
A matematikai rendszerek axiómáihoz hasonlóan a demokratikus jogrendszereknek is van néhány olyan alapelve, amelyet a jog alkalmazóinak nemhogy ismerniük kell, de erről mondják, hogy „legmélyebb álmukból ébredve sem téveszthetnek benne”! A jogrendszer axiómáit általában a demokratikus országok alkotmányaiban foglalják össze, igaz kicsit részletesebben magyarázva azok tartalmát. Bennem a „pályaalkalmatlanság” érzetét veti fel, ha jogász végzettségű munkatársak sokaságával rendelkező szervezetek olyan ötletekkel, döntésekkel állnak elő, amelyek szakmai alkalmatlanságát meggyőződésem szerint az előterjesztések gépelői is kell, hogy érezzék.
A demokratikus jogrendszerekben ilyen alaptétel a tulajdon kiemelt védelme. Mindenkinek kizárólagos joga, legyen ő akár egy magánszemély, az állam, egy társaság, vagy egy önkormányzat, hogy a saját tulajdona felett rendelkezési joggal bírjon!
Rendszerváltásunk óta nem először „tévedett” a Parlament, amikor magánszemélyek, társaságok vagy önkormányzatok tulajdonába kívánt „magasabb érdek” alapján törvényileg beavatkozni. Ilyen volt, amikor törvényileg kívánta kötelezni az önkormányzatokat arra, hogy adott vevőoldali teljesítések esetén eladja a tulajdonában lévő lakásokat. Állítom, hogy csak az Igazságügyi Minisztériumban, a kormányban és a Parlamentben lepődtek meg azon, hogy az Alkotmánybíróság egyszerűen megsemmisítette ezt a törvényi előírást. A „hatalmi és/vagy politikai köddel” elhomályosított jogi gondolkodás kivételével a szakma számára nem lehetett kétséges, hogy a tulajdon feletti rendelkezési jogot az alkotmány csak rendkívül kivételes esetben, a kivételeket szinte tételesen felsorolva engedi meg. Tankönyvek példája az a kivételes eset például, amikor valakinek a földtulajdona éppen egy épülő autópálya, vasútvonal stb. területén helyezkedik el.
Ilyenkor, és csak ilyenkor kerül a közérdek előtérbe. A szabályok azonban ez esetekben is rendkívül szigorúak, és kifejezetten előnyt biztosítanak azoknak, akik kénytelenek lemondani a tulajdonuk feletti rendelkezési jogról. Fontos alkotmányos szabály, hogy a tulajdonba való beavatkozásra csak akkor kerülhet sor, ha más megoldás nem található, vagy az aránytalanul nagyobb terhet jelentene. Lényeges, hogy a tulajdonost teljes – általában igen nagyvonalú – kártérítés illeti meg. Erre alapoznak a telek-spekulánsok, amikor már az építkezések esélyének hírére is felvásárolják az érintett területeket.
Ezért is érthetetlen az a napokban nagy politikai vihart kavart parlamenti döntés, amelyben a képviselők törvényben kívánják megszavazni maguknak bárhol és bármikor az ingyenes parkolási lehetőséget . Én nem a döntés erkölcsi szintjéről szeretnék itt gondolatokat felvetni. Erről rengeteget írtak a lapok, nyilatkozatok százait hallhatta mindenki, aki kicsit is figyel a média híreire. Természetesen nekem erről is van véleményem, ami az elképzelést kicsinyesnek, a parlamenti szinthez méltatlannak tartja, de a gondolat kitalálója esetében a politikusi, vezetői alkalmatlanság is felvethető.
Ami lényeges, és összefüggésben van a bevezető gondolatokkal az az, hogy a parkolóhelyek döntő többsége ma már nem állami tulajdonú (itt az állam szabadon rendelkezhet, ha az erkölcsi aggályokon túl tudja magát tenni), hanem általában önkormányzati vagy magántulajdon, esetleg társaságok tulajdonában és/vagy hasznosításában van.
A tulajdon feletti rendelkezési jogot jelenti, hogy azt miként hasznosítja annak tulajdonosa. Jelen esetünkben ilyen hasznosítás, ha azt „fizető parkolóként” működteti, igénybevételéért pénzt kér. Azt pedig aligha lehetne állítani, hogy a képviselők parkolási díjmentességéhez rendkívüli, alkotmányos alapelvet is átértékelő társadalmi érdek kötődik, illetve azt más módon nem lehet megoldani. Így szerintem fel sem vetődhet az alkotmány kivételes szabályainak alkalmazása. Ezen túlmenően a képviselők „megfeledkeztek” arról, hogy a kivételes eset alkalmazhatósága esetén dönteniük kellett volna a teljes kártérítésről, az érintettek elmaradt hasznának megfizetéséről is. Magyarország kormányában, Parlamentjében talán soha nem volt ennyi jogász képzettségű személy. Lehet, hogy a jogi gondolkodás és a jogi képzettség nincs igazán összhangban e hatalmi helyeken?! Meg kellene találni az összhangot, mert lényegesebb esetekben veszélyes lehet a hatalom nagyképűségének áldozatává válni ott, ahol ma még bízunk alkotmányos alapjogaink védelmében!
Palotás János