Alig két héttel ezelőtt hallhattuk először a hírt, hogy a FIDESZ MPP vezetőinek találkozóján felmerült, hogy a kormányfő elfoglaltságának okán szét kell választani a FIDESZ-ben a pártelnöki és a kormányfői posztot.
A hír meggyőződésem szerint a párton belüli erőpozíciók – legalábbis ideiglenes – átrendeződésére utal! Az a megoldás, amely a médiahír megjelenését követően két héten belül, egységes döntéssel lezárta a vitát, és gyakorlatilag döntött a pozíciók szétválasztásáról, a lehetséges utódlás személyi javaslatairól, kivételesen profi politikai lépésnek számít. Kivételes, mert nem jellemzi a magyar közszereplőket, hogy gyors döntésekkel lehetetlenítsék el a hírek meglovagolásában gyakorlott, de a tartalmat másodlagosként kezelők sokaságát.
Látszólagosan rengeteg, és jól hangzó indokot lehet felhozni a két beosztás szétválasztására. Így a gyors döntéssel jelentősebb presztízsveszteség nélkül hajtható végre a párt elnökének leváltása, új pártelnök választása. Kivételes esetekben egy megfelelően indokolható pártelnöki csere még erősíthet is egy pártot. Ilyen kivétel várható a Kisgazdapártban (lásd a részletes írást), ahol Torgyán József köztársasági elnökké választásával a pártvezető párthívei is elégedettek lesznek, míg egy új pártelnök sokak számára vállalhatóbbá teszi a pártot a Torgyán József személye miatt ma távolmaradók között. Én ma nem látok ilyen előnyt a FIDESZ esetében, így a FIDESZ számára a maximális cél csakis a párton belüli bizonytalanság, pozíciókeresések látszatának minimalizálása lehet. Orbán Viktor most biztosan veszített egy csatát pártján belül. Közel sem biztos – ismerve a FIDESZ eddigi történetét -, hogy ez a térvesztés végleges lesz számára.
A helyzete azonban nem igazán jó. Ha kormányfőként sikeres marad a 2002-es választást követően is, akkor túl hosszú időre adja át a pártvezetést másnak, másoknak, és később már drasztikusan csökkenhet a párton belüli Orbán – elkötelezettek száma, hiszen az elkötelezettek jelentős hányada az erős és befolyásos emberhez kötődik. Ebben a megoldásban a sikeres kormányfőhöz egyre több lojális államigazgatási funkcionárius (hivatalnok) keresi a kötödést, de a kormánynak legitimitást adó párton belül egyre többen vetik majd fel, hogy a kormány túl önálló, döntései előtt nem kéri ki a párt véleményét, nem úgy viselkedik, mint aki tudja, hogy kormányzati jogosultsága kizárólag a párttól függ. A várható pártkövetelések pedig előbb vagy utóbb, de vállalhatatlanokká válnak a kormány számára. A másik lehetőség, hogy a FIDESZ nem lesz képes két év múlva kormányalakításra, és a kormányzati hatalmat át kell adnia – legalábbis egy időre. Ez esetben a pozíció nélkül maradt volt kormányfő pártelnöki visszatérése nehezen lenne indokolható. Egy megbukott kormány vezetője jelentkezne, hogy adják vissza pártelnöki megbízatását, hiszen ő arról csakis a kormányfői leterheltsége miatt mondott le. A januárban megválasztandó új elnöknek így azt kellene felvállalnia, hogy ő nem egy egységes pártakarattal megválasztott és teljes jogkörű elnök volt két évig, hanem csak egy kényszer, egy protokolláris megbízott helyettes szerepét vállalta. Az ambíciózus fiatalokra tekintve ez aligha várható. Kompromisszum-kereséssel kitalálható ugyan ekkor egy új pozíció a pártvezetésben, de a kettős vezetésű pártban ezt követően prognosztizálni lehet majd a belső hatalmi összeütközéseket.
Ezért sem szokásos, hogy egy-egy politikai párt a kormányalakítása okán lemondassa kormányfővé előlépett elnökét. A kormányfői megbízatás ugyanis kifejezetten bizonytalan időszakra szól. Bármikor bekövetkezhet akár a belpolitikában, akár a külpolitikában olyan társadalmi esemény, ami azonnal megszakítja egy kormány létét. Soha nem lehet abban biztos egy kormányfő, hogy akár tudatos és sikeres munkája okán, megbízatása a választási ciklus végéig ki fog tartani. Akár a koalíciós partnernél is történhet olyan belső pártvita, melynek során az kilép a koalícióból. A Kisgazdapárt távozása pedig végét jelentené a FIDESZ kormányképességének, így Orbán Viktor kormányának le kellene mondania. A pártelnökség viszont a párt tagjainak bizalmán alapszik, és akár évtizedekig is fent maradhat. Azokban az országokban lehet példát találni a pártelnöki és a kormányfői poszt kettősségére, ahol a pártelnök személyének eredeti jelölése is más indokok alapján (például személyének évtizedes köztisztelete, összetartó képessége stb.) került kiválasztásra. Ilyen helyzetet teremthet az is, ha egy politikai párt – választási programjának meghirdetésekor – már eredetileg sem a párt vezetői közül jelöli meg az általa győzelme esetén támogatott kormányfőt (például szakértői kormány-javaslat stb.).
A FIDESZ esetében azonban erről nincs szó. Érdekes volt hallgatni, a vezetői funkciók szétválasztásának, a FIDESZ elnökségi ülésén történt felvetését követő nyilatkozókat. A nyilatkozó teljes megdöbbenéssel és érthetetlenséggel válaszolt, amikor a kérdező felvetette, hogy csak a miniszterelnöki és a pártelnöki feladatok igényelnek-e külön-külön teljes embert, vagy felvetődött a FIDESZ kormánytagok (miniszterek) és pártbeli funkcióik kettéválasztása is. A válaszadó azonnal kijelentette, hogy ő nem lát problémát abban, hogy egyidejűleg miniszter és a párt elnökségének is tagja (sőt parlamenti képviselő is). A miniszterség és a másik két funkció tehát nem igényel teljes embert, ilyen probléma kizárólag a kormányfő-pártelnök kettősségben lelhető fel. Nem gond a Magyarország jogrendjében harmadik közjogi méltóságnak számító, a parlament elnökének és a párt elnökségének (megválasztása esetén a párt elnökének) egyazon személy által történő betöltése sem. E beosztások sem igényelnek teljes embert?! Az újdonsült pártelnöki megbízás legfőbb várományosa, Kövér László sem gondolja úgy, hogy a titokminiszterségéhez, miniszterelnök helyettesi megbízatásához tartozó feladatok annyira lekötnék korlátlan kapacitását, hogy pártelnökké választása esetén e megbízatásairól le kellene mondania.
Ha valóban a dolgok mögé tekintünk, akkor szembetűnővé válnak az egyes magyarázatok ellentmondásai. Érezhető és akár tudható is, hogy a felvetést megfogalmazók számára vagy már túl sok volt Orbán Viktor hatalma, befolyása a párton belül, vagy egyszerűen megirigyelték Orbán Viktor vélt vagy valós lehetőségeinek némelyikét. Meggyőződésem, hogy ezt a miniszterelnök is tudja. Magam érdeklődéssel várom a következő lépését. A felismert vezéráldozatot nagyon gyorsan és szerintem profi módon hozta meg. A vezéráldozat után nyerni ugyan lehet, de nem könnyű feladat!
Egy tipp:
Az alábbi látomás csak egy tipp, amelynek nincs semmilyen tudományos alapja, szakmai magyarázata. A nem túl távoli jövőben belső feszültségek és viták alakulhatnak ki a FIDESZ belső életében. Ezt okozhatja akár a párt népszerűségének csökkenése, vagy pénzügyi elszámolások-, forrásmegosztások vitája, esetleg párton belüli funkciók és döntési körök meghatározásának véleményütköztetése is. A párt belső bizonytalanságát sikertelenül kezelő új elnökkel szemben a vitatkozó felek a régi elnök/kormányfő visszatérésében vélik majd fellelni a megoldást.