Nem kevés izgalom után, a parlamentben ma 243 képviselő igenlő szavazata mellett Dr. Mádl Ferenc akadémikust választották meg a magyar köztársaság második elnökének! A szükséges döntést végül is csak a választás harmadik fordulója hozta meg. A 243 igen szavazat jelentős támogatottságot jelent, hiszen csak 15 szavazattal kevesebb mint amire az összes képviselő kétharmados támogatottsághoz szükség van.

Fellélegezhet tehát a magyar politikai közélet éppen úgy, mint a magyar társadalom többsége. Sokak számára „rémálomszerű lidércnyomást” jelentett annak lehetősége, hogy a koalíciós szerződés eredményeként Torgyán József lesz augusztus harmadikától az új köztársasági elnök. Szinte hallani lehetett a „kövek zuhanását”, amikor egy újabb kormányzati paktum eredményeképpen a „kisgazda jelölt” Dr. Mádl Ferenc lett. A polgári jobboldallal nyíltan szimpatizáló, de mind itthon, mind külföldön elfogadtatható nemzetközi jogászprofesszor személye általában is számíthatott volna – főként a közvélemény oldaláról – a jobboldali érzelműeknél szélesebb körű támogatottságra. Ezt a támogatottsági többletett azonban megsokszorozta, hogy jelölésére Torgyán József helyett került sor.

Ezt igazolták vissza az elmúlt napok országos közvélemény-kutatási eredményei is, amelyek a lakosság körében ugyan viszonylag alacsony ismertséget, de igen meggyőző támogatottságot jeleztek Dr. Mádl Ferenc mellett. Éppen ezért nehezen volt érthető tegnap és ma, a választás első valamint második fordulóinak az a nem várt közjátéka, amikor hét szavazat hiányzása mellett, a jelölt mégsem kapta meg a szükséges kétharmados támogatottságot megválasztásához.

Mivel a szavazás titkos volt, ezért soha nem lesz biztosan megmondható, hogy pontosan mi is történt. Az MSZP, a Kisgazdapártra és a FIDESZ-re mutat, kijelentve, hogy az MSZP képviselői döntő többségükben támogatták a jelöltet. A kormánypártok pedig az MSZP képviselőit hibáztatják, hogy nem képesek pártpolitikai céljaikon felülemelkedni, és a kisgazdák „példamutató” önmérséklete mellett sem térnek el a konfrontáló magatartásuktól.

Néhány dolog azért tudható. A százöt „nem” szavazatból a MIÉP csupán tizenhármat tudhat magáénak, hiszen ők már a szavazás előtt is kijelentették, hogy nem fogják támogatni a jelöltet. Az is állítható, hogy nincs olyan ok Mádl Ferenc esetében, amiért a máskor oly lojális képviselőknél, most minden frakcióban számolni kellene tíz-húsz képviselővel, akik „lelkiismereti okokból” figyelmen kívül hagyták frakciójuk döntését, ajánlását. Így a nem várt véletlenek együttes hatása gyakorlatilag kizárható. Az MDF, a Kisgazdapárt és az SZDSZ frakciójának nagysága (itt kicsisége) miatt viszont az is kizárható, hogy e pártfrakciók valamelyikének „titkos akciója” eredményezett volna több mint kilencven „nem” szavazatot. A matematika és a valószínűség számítás nehezem figyelmen kívül hagyható szabályai (törvényei) miatt én azt ki merem állítani, hogy e „nem” szavazatok alapja olyan tudatos döntés volt, melyet vagy az MSZP, vagy a FIDESZ köreiben döntöttek el.

Azt viszont én nem tudom eldönteni, hogy a két lehetséges párt közül hol született meg a döntés. Okot mindkét esetben lehet találni. Számos „befolyásos” MSZP-s politikus nyíltan jelezte, hogy nem ért egyet pártjának azon döntésével, hogy nem állított „saját” jelöltet a választáson. Ebből azonban az nem következik, és az érintettek olyan kijelentéssel nem is éltek, hogy saját jelölt hiányában ellenvéleményüket, a „nem” szavazattal kívánják kifejezni. A közvélemény-kutatási adatok ismeretében pedig az MSZP megítélése számára kifejezetten káros, hogy a lakosság többsége által támogatott jelöltet, a megválasztásának körülményeivel, a támogatottságának megkérdőjelezésével, itthon és külföldön „megszégyenítsék”. Az MSZP tehát támogatottságának csökkenésére számíthatott, ha a választási botrány felelősévé válik a választópolgárok szemében. Ez azonban mégsem kizáró ok, hiszen az MSZP-n belüli frakciózások már számos esetben okoztak jelentős veszteséget a baloldali pártnak. Így csupán az az érvelés, hogy számukra egy ilyen fellépés hátrányos lenne, még közel sem zárja ki, hogy az akció az MSZP köreiből szerveződött, illetve, hogy e hátrányt előzetesen biztosan felismerték volna.

Ugyanez a levezetés viszont, megfelelő magyarázó ok lehet a FIDESZ esetében. Morálisan ugyanis elvethető, de politikailag magyarázható lenne, ha a kormánypárt felismerte, hogy egy sikertelen választási forduló támogatottsági veszteséget jelenthet annak a pártnak, akit a társadalom „vétkesnek” ítél majd meg a botrányért, függetlenül attól, hogy ténylegesen ki okozta azt. A FIDESZ pedig mondhatja, hogy ő nyilvánvalóan támogatta saját jelöltjét, így a mindenki számára valószínűsíthető vétkes nem lehet más, mint az MSZP. Ezt a levezetést is lehet azonban cáfolni. Egyrészt nagyon kockázatos a lebukás veszélye, mert igen sok – később esetleg a pártból távozó – képviselőt kell hozzá „beavatni”. Ellene szól, hogy igen kevés szavazaton múlt Mádl Ferenc megválasztása, így egy „titkos” FIDESZ akciónak jóval nagyobb rátartással kellett volna számolnia. A FIDESZ számára ugyan kívánatos az MSZP lejáratása, és ehhez az eszközökben sem túlzottan válogatós a kormánypárt, de a fenti tudatosság, és átgondoltság eddig nem volt rá igazán jellemző.

Magam részéről örülök, hogy egy időre lezárult belpolitikai életünk e kérdése. Dr. Mádl Ferencnek elődjével összevethető hazai támogatottságot és nemzetközi elismertséget kívánok, valamennyiünk érdekében.

Palotás János