2004-12-08 06:00:00
Jogi értelemben, a várakozásnak megfelelően alakult a magyarországi népszavazás. A legvalószínűbb következett be, azaz érvényes, de eredménytelen lett a népszavazás, hiszen a résztvevők száma meghaladta az összes szavazásra jogosult 25 százalékát, de egyik kérdésben sem kapott valamely álláspont a kormány és a parlament kötelező számú, azaz 25 százalék plusz egy azonos szavazatot! Titkon reménykedtem benne, bár a valószínűség a reménynek ellent mondott, hogy a népszavazásnak lesz kötelező erővel bíró döntése, mert az legalább korlátozta volna a parlamenti pártok mozgásterét, a népszavazásban érintett kérdések eldöntésekor a „népakarati” vélemény pártelvek szerinti kisajátításában!
Be kell vallanom, hogy mindkét kérdés esetében, a végeredmény kisebb, vagy nagyobb mértékben, de eltért az általam előzetesen várttól. Igaz, a magyar állampolgárság könnyített visszaadásában az IGEN szavazatok kerültek többségbe, de én lényegesen nagyobb arányban gondoltam az IGEN-nek fölényét. Általában felelőtlenség arról határozott véleményt alkotni, hogy a távol maradtak miként szavaztak volna, ha elmennek szavazni, de ez esetben mégis jobban indokolható, hogy a távol maradtak nagyobb arányban szavaztak volna a nemre, mint az igenre! Igaz ugyanis, hogy a népszavazás sajátossága, hogy a feltett kérdés tagadására, a távol maradás is közel azonos értékű eszköz, mert a kérdés támogatottságához nem a részvételi arányra, hanem a kérdésben legalább az összes szavazásra jogosult egynegyedének és egy szavazatnak az igenlésére van szükség. Sajátossága az is, hogy a népszavazásra feltett kérdést támogatók aktivizáltabbak abban, hogy szavazatukkal segítsék egy gondolat megvalósulásának sikerességét. Így talán okkal mondhatja ma azt a kormánykoalíció, hogy a társadalom többsége nem kívánja könnyítetten, születési jogaik alapján megadni a magyar állampolgárságot a határon túl élő magyarságnak. Ez nekem lelkiismereti okokból is csalódás, de a vélt társadalmi képem szerint is meglepő, számomra átgondolást igénylő!
Azt sem gondoltam volna, hogy a kórházak, közszolgáltató egészségügyi intézmények kizárólagos állami és/vagy önkormányzati tulajdonának követelése ekkora többséget fog kapni, és szinte hajszálra megközelíti az eredményességet! Bár a demokratikus jogrendszer alapelvein, a magántulajdon és az ezen alapuló vállalkozás szabadságának nélkülözhetetlen voltán a szavazás nem változtat, de hitem szerint a szavazás egy rendkívül fontos jelzés kell, hogy legyen a politika formálói, különösen az aktuális kormányok felé. A szavazási eredmény rávilágít arra, hogy mind a politikai intézményrendszer, mind a demokratikus államforma alapelvei sérülhetnek, ha a korrupció, a korlátok nélküli hatalomvágy, a döntéshozói arrogancia ilyen mértékben, és hosszú időn át, következmények nélkül lehet jelen a mindennapjainkban! Remélem a szavazás okainak átgondolása nem csak hiú ábránd és elvárás az én részemről!
2004. december 7.
Grand Ph.D Palotás János