Home Magyarországról AZ OLTÁSELLENESSÉGET ERŐSÍTI ORBÁN VIKTOR HAZUG „BALOLDALI” OLTÁSELLENES KAMPÁNYA

AZ OLTÁSELLENESSÉGET ERŐSÍTI ORBÁN VIKTOR HAZUG „BALOLDALI” OLTÁSELLENES KAMPÁNYA

0
AZ OLTÁSELLENESSÉGET ERŐSÍTI ORBÁN VIKTOR HAZUG „BALOLDALI” OLTÁSELLENES KAMPÁNYA

Emlékeztetőül írom le, hogy magam támogattam, és okkal vélelmezhetően Orbán Viktor sikeres döntésének tartottam, hogy a vészhelyzet súlyosságára tekintettel, olyan oltóanyagokat is bevont a magyarországi védőoltások közé, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még nem hagyott jóvá.

Természetesen nem tudok azonosulni sem a vakcina beszerzés körében okkal feltételezhető korrupcióval (a bajban nyerészkedéssel), sem annak kommunikációjával, sem azzal, ahogy a magyarországi hatóságokat „kézfeltartásra” kényszerítették.

A mostani írásommal azonban másra szeretném a figyelmet felhívni!

2021. április 2-án tette közé az MTI közleményére hivatkozva a 24.HU, hogy;

„A Fidesz online kampányt indít annak érdekében, hogy meggyőzze az embereket, ne higgyenek az oltásellenes baloldalnak” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-nek.

Hollik István úgy fogalmazott, a Fidesz a kampányában be akarja mutatni, mekkora felelőtlenség az, amit a baloldal csinál, „hiszen az az oltásellenes politika, amit folytatnak, az emberéletekbe kerül”.

Most annak részletes elemzésétől is eltekintek, hogy a kormánypropaganda szerves részeként megszólaló Hollik István, csak hű követése Orbán Viktor rádió nyilatkozatának, és mint oly gyakran, jelen kijelentésével is nyilvánvalóan hazudik. Tény ugyanis, hogy nincsen olyan ellenzéki párt, amelynek hivatalos álláspontja az oltásellenesség, az ellenkezője igazolt. Tény az is, hogy nincsen olyan, az ellenzéki pártok döntéshozatalára jelentős hatással bíró pártvezető, aki bármikor is úgy nyilatkozott volna, hogy az emberek ne oltassák be magukat. Az pedig, hogy az Európai Unió tagjaként, annak bármely állampolgára, szervezete arra az álláspontra helyezkedjen, hogy csak olyan gyógyszert alkalmazzanak Magyarországon, amelyek biztonságos voltát az Európai Gyógyszerügynökség még nem hagyta jóvá, tényként állíthatóan nem egyenlő azzal, hogy a véleményét védőoltás ellenes álláspontként lehessen értékelni. Ez akkor is így van, ha a jelen vészhelyzetben, járványhelyzetben ezzel a véleménnyel én sem értek egyet.

Most annak részletes elemzésétől is eltekintek, hogy egy konkrét személynek, egy konkrét (hatalmat gyakorló) szervezet nevében, nagy nyilvánosság előtt tett tényszerűen hazug nyilatkozatával szemben az érintett pártok miért nem élnek a ma még meglévő jogvédelmi eljárásokkal. Miért nem indítványozzák a Bíróság előtt akár Orbán Viktor, akár Hollik István és a FIDESZ, vagy akár a hivatalos állami, kormányzati szervek eltiltását a hazug nyilatkozatok közzétételének tovább folytatásától, amely néhány nap alatt eredményre vezető, igen egyszerű jogi eljárás. Csak érdekesség, hogy a kampány hivatalos megfogalmazása szerint a „baloldal” oltásellenes magatartásának elítélését célozza, mégis az első hatósági eljárást, a baloldalinak aligha nevezhető Jobbik kezdeményezte a napokban, amely szerintem szintén alapos, de a hatását (ha sikerül végig vinnie) csak sokkal lassabban éri el, és akár párhuzamosan is vihető fellépés.

Ami azonban az igazi érdekesség, az annak erős valószínűsíthetősége, hogy a FIDESZ kampány valós hatása az oltásellenesség felerősödése lesz, azaz a kampányoló éppen azt éri el a kampányával, amivel a baloldali ellenzéki pártokat valótlanul vádolja.

Orbán Viktor a szokásos pénteki rádió beszédében utal a „baloldal” oltásellenességére

A FIDESZ kampány egyetlen biztosan valószínűsíthető hatása az oltásellenesség erősödése lesz!

Megértem, ha az írásom olvasója most kicsit elbizonytalanodik, de ígérem néhány mondatot követően ezt Ő is így fogja látni.

Magyarország politikailag érzékeny állampolgárai mára biztosan állíthatóan, és számos kutatással igazoltan nagyon megosztottá váltak. A megosztottság, és az egyoldalú elkötelezettség vagy a FIDESZ, vagy az ellenzék iránt közvetlenül is több millió embert jelent, akiknek hatása a környezetükre még a közvetlen érintettséget is jelentősen meghaladó, sokmilliós nagyságrendű.

Ez pedig a jelen kampány kapcsán azt jelenti, hogy azok az emberek, akik a kampány során naponta többször is azt halják, hogy az oltásról az általuk tagadott FIDESZ azt állítja, hogy „minden oltás, vakcina, fontos és biztonságos”, már önmagában is kétségekkel terheltté teszi az oltás vállalását. A bizonytalanságát aztán végképpen felerősíti, ha azt hallja, hogy az általa hitelesebbnek tartott ellenzéki pártok viszont ellenzik az oltást. Így a járványok, vakcinák körében kevés ismerettel rendelkezők közül biztosan sokan vonják le azt a következtetést, hogy ők inkább hisznek az ellenzéknek, mint a FIDESZ propagandájának, azaz abban az esetben, ha elhiteti velük a FIDESZ kampány, hogy az ellenzék oltásellenes, akkor ők is inkább oltásellenessé válnak. Az oltásellenesség valós lekötelezettjeinek egy ilyen FIDESZ támogatás aranyat ér, és ők segítik a kampányt azzal, hogy „tudományos” álhírekkel alapozzák meg, miért is van igaza az oltásellenes baloldalnak.

Véleményem szerint Orbán Viktor, Hollik István és párttársai most is nagyon veszélyes, sajnos egészen biztosan számos emberéletet követelő újabb „játékba” kezdtek. Nem állítom, hogy mindezt átgondoltan teszik, azaz tetteik következményeivel tisztában lévő gazemberek lennének. Nem gondolom ugyanis, hogy a cselekedeteik következményeinek felismerhetőségéhez szükséges tudással rendelkeznének, és ilyen igényük sincsen. De állítom, hogy a kampányuk hazug voltával valamennyien tisztában vannak, az a személységük szerves része.

Budapest, 2021. április 21.

      Palotás János

Kérem, hogy minden ismerősöm, és mindenki más is oltassa be magát, amint csak tudja, és azzal a vakcinával amit először elér, és amely a személyes egészségi állapotának ismeretében a körzeti orvosa szerint részére nem veszélyes.