Írásom idején még nem tudni, hogy miként dönt majd Thomas Klestil osztrák államfő az eléje terjesztett néppárti és szabadságpárti koalíciós programról és miniszteri listáról. Azt sem tudni, hogy mit tartalmaz majd az államfőnek felajánlott preambulum, ha Klestil egyáltalán elvállalja, hogy a kormányprogram bevezetőjének megírásával részesévé váljon egy ÖVP-FPÖ koalíció létrejöttének.

Meggyőződésem, hogy Thomas Klestil államfő mostanság élete legnehezebb napjait éli meg. Az osztrák államfő a demokrácia elkötelezett híveként ismert, és világszerte elismert politikus. Vajon vannak-e valódi segítői az osztrák államfőnek? Olyan személyekre gondolok, akik tanácsadói szerepüket úgy élik meg, hogy átérzik az államfő szinte megoldhatatlannak tűnő helyzetét. Az érvek ismertek mindkét látható oldalon. Egyrészt az Ausztriában mára kialakult helyzet egy realitás, amely megkérdőjelezhetetlenül egy demokratikus ország demokratikus választásának eredményei alapján jött létre. Lehet, és szabad-e a demokrácia védelmének okán, a demokráciától idegen eszközökkel beavatkozni a választópolgárok döntése kapcsán kialakult helyzetbe? Szerintem nem! Akkor pedig elfogadható-e, hogy az államfő – saját szavait idézve – legjobb szándéka ellenére kénytelen elfogadni a kialakult helyzetet, és jóváhagyását adni egy olyan koalícióra, amely a világ demokratikus részén ma szalonképtelen, elfogadhatatlan. Szabad-e az elveivel összeegyeztethetetlen koalíció programján javítania azzal, hogy a program preambulumát, – melynek feladata az európai demokrácia értékeinek deklarálása lenne, – felkérésre – ő fogalmazza meg, segítve ezzel egy elfogadhatatlan program hitelesíthetőségét?

Bár az Európai Unió tagállamainak vezetői szerint az EU történetének politikailag legnehezebb pillanatát jelenti az Ausztriában kialakult helyzet, valójában nem várt határozottsággal léptek fel – akár az ország belügyeibe való beavatkozásként is értékelhetően – a készülő koalícióval szemben. Az ő helyzetük mégsem olyan nehéz. A megoldást ugyanis nem nekik kell megtalálniuk! Az EU vezetőinek elég egy nyilatkozattal kifejezniük, hogy ők ragaszkodnak saját elveikhez, és egy EU tagállam esetén már nem belügy az országot irányító politikai vezetés demokráciához való viszonyulása. Ausztriának ugyanis valóban belügyeként van joga bármely kormányt hatalomra segítenie, ha nem kívánja fenntartani az ország EU tagságát. Számos politikus nyilatkozatát olvastam az elmúlt napokban, melyek tipikusan politikusi megoldást javasolnak, fogadnak el. Egyrészt kifejezik rosszallásukat a kialakult helyzetben, de szokásuk szerint elháríthatónak tartják a felelősséget bárminemű lépés szükségessége elől azzal, hogy az új osztrák koalíciót majd tettei szerint lehet és kell megítélni. Hasonlóan állnak az államfő kétségeihez. Előre felmentik az osztrák államfőt abban az esetben, ha aláírásával elfogadja, vagy inkább tudomásul veszi a kialakult helyzetet, mivel az államfői szerepet ez esetben annak protokolláris jellege alapján (ugye ismerős saját tapasztalatainkból is) az államfő akaratától függetlennek nyilvánítja.

Én nem így gondolom! Meggyőződésem, hogy nem kötelezhető senki – így egy államfő sem – arra, hogy olyan cselekedetet hajtson végre, ami saját elveivel, értékrendjével összeegyeztethetetlen. Ha ez nem így lenne, akkor nem beszélhetnénk demokráciáról, mert a demokrácia számos alapértéke sérülne. Ha pedig ez így van, akkor az osztrák államfőnek (segítőinek) is tudnia kell, hogy más megoldást kell találniuk a kialakult helyzetben. Abból kell (!) kiindulniuk, hogy az államfő döntése soha nem lehet protokolláris, mert akkor nem lenne szükség az alkotmányban rögzíteni e döntés szükségességét. Ez még abban az esetben is igaz, ha az alkotmányba foglalás idején csak arra gondoltak volna, hogy egy kormánykoalíció számára a méltóságot, a tekintélyt adja meg az államfői jóváhagyás. Bár szerintem ennél többről van szó, de a fenti szűkebb értelemben is igaz, hogy ez esetben ezt a tekintélyt, méltóságot kell megtagadni a készülő koalíciótól.

Az osztrák törvények szerint ez esetben alkotmányos válság alakulhat ki az országban, amely végül új választások kiírásához is vezethet. Kérdés, hogy egy államfőnek joga van-e látszólag szembekerülni az ország lakosságának akaratával. Bár ez a szembekerülés megítélésem szerint csak látszólagos, én mégis azt mondom, hogy ez nem megengedett, ez is ellentétes a demokrácia elveivel.

Akkor tehát nincs megoldás, amely legalábbis egy új esélyt vethet fel? Szerintem van! Van, ha az érintettek következetesen vállalják önmagukat és egyben kötelezettségeiket is. Van, ha Thomas Klestil él emberi jogával, és megtagadja áldását a készülő koalíciótól. Megtagadja, mert sem jogszabály, sem törvény nem kötelezheti elvei feladására, egy olyan jövőkép támogatására, amit sem önmaga, sem Ausztria számára nem kíván. Államfőként viszont nem mehet – még látszólag sem – szembe az ország akaratával, ezért nemleges döntésével egyidőben le kell (!) mondania államfői megbízatásáról.

Ez a kettős döntés rendkívül nehéz helyzetet teremt Ausztriában, de a kialakuló politikai út egyben esélyt is biztosít az országnak arra, hogy újra gondolja döntését, szavazatait. Az államfői „nem”, és az államfő egyidejű lemondása esetén Ausztriában új választásokat kellene kiírni mind a parlamenti helyekre, mind az államfői posztra. Őszintén hiszem, hogy az új választással jelentősen megváltozna a voksok aránya az induló pártok között. Felismerve, hogy mivel jár, ha érdektelenségükkel, kényelmességükkel átengedik a döntést a sokkal zajosabb és aktívabb kisebbségnek, az osztrákok múltban kissé elkényelmesedett része aktívabbá válna.

Az államfő lemondása pedig egy olyan példát mutatna, amely vitákon és véleményütköztetéseken keresztül adna lehetőséget arra, hogy a demokrácia értékeit, annak valódi tartalmát mutathassák be mindazoknak, akik a múltban még nem éltek, akiknek a történelem csak egy tantárgy volt az életükben, amit vagy szerettek, vagy kevésbé kötötte le őket.

Meggyőződésem továbbá, hogy az államfő politikai életútjában, történelmi szerepében is csak látszólagos és igen rövid ideig tartó kudarcot okozna saját döntése, és Ausztria új államfője biztosan névrokona lenne Thomas Klestilnek!

2000. február 2. Palotás János