2000-03-09

Ez az írás vélhetőleg sok mindenben eltér majd az elmúlt napok megszokott publikációitól. Azzal kell kezdenem, hogy nem a hír aktualitásáról maradtam le, amikor a legfőbb ügyész lemondását követően, több nap késedelemmel készültem el a saját írásommal. Jó szokásom szerint, ha neki kezdek egy írásnak, akkor még a családi programról való elkésést is vállalva, de általában csak a kész cikk birtokában állok fel az asztalomtól. Györgyi Kálmánról való elmélkedésem ezt most nem tette lehetővé. Gondolatok és a személyes emlékek kavarogtak bennem. A legfőbb ügyész megítélése számomra szokatlan frusztrációt váltott ki bennem.

Amikor a legfőbb ügyész személyét magam elé képzeltem, akkor egy bizalmat árasztó, életpályájában, szakmai sikereiben elismertsége tudatában lévő, nyugalmat és főként igazságosságot sugárzó személyt láttam. Emlékszem még 1991-ben, parlamenti képviselőként figyeltem fel rá, amikor rendkívül higgadtan viselte el, hogy felkészületlen, gyakran ostoba, de mindenképpen méltatlan hozzászólásokra kellett válaszolnia. Nyugodtságával, tárgyszerűségével görbe tükröt állított sokaknak, akiket kizárólag a rendszerváltás sodrása juttatott be a Tisztelt Házba, és nem az életpályájuk elismertségének egyenes következményeként lehettek ott. Az emberi tisztesség melletti elkötelezettségem követelte meg akkor tőlem, hogy képviselőként felszólalva, elmondjam szereptévesztésben lévő képviselőtársaimnak mindazt, amit az érintett, a Parlamentnek felelős ügyész nem mondhatott ki. Az elkövetkező években mindig okulva hallgattam szavait, tisztelettel figyeltem közszereplését, ami soha nem volt tolakodó, sőt a visszafogottsága volt inkább szembetűnő. Személyes megjelenésének ez a nyugalma, emberi mivolta, mondatainak közérthetősége a mai napig megmaradt, és még ma is tiszteletet kelt bennem.

Akkor viszont miért van bennem ez a kettősség? Miért áll hozzám még ma is közelebb, hogy személyes csalódásaim ellenére, az elmúlt napokban inkább annak drukkoltam, hogy megmaradjon tisztségében? Annak drukkoltam, pedig a miért-re nem tudtam volna válaszolni. Nem, mert a személyéről bennem kialakult képben az elmúlt évek során oly sokszor kellett csalódnom.

Én, és csak én biztosan tudom, hogy méltatlanok és igaztalanok voltak az államigazgatás személyemmel szembeni fellépései. Igaztalan voltukban biztos csak én lehetek, bár közszerepléseim nyitottságát vállalva titkon bíztam abban, hogy az általam becsült emberek, hivatásuk tudósai értik, vagy legalábbis érzik az azonos erkölcsi hitvallást. Bíztam benne, hogy az Adóhivatal méltatlan támadásakor számomra biztonságot ad majd az akkori rendőri vezetőkkel, a legfőbb ügyésszel évek során kölcsönössé vált személyes bizalom. Személyes tapasztalataik kétkedővé teszik majd őket, és gátat szabnak az adóhivatali gátlástalanságnak. Paradox módon még örültem is annak, hogy a kezdetben még adóvitának tartott felfogásbeli különbség általam történő el nem fogadásának állami megtorlásaként, az APEH büntetőfeljelentést is tett ellenem. Ezzel ugyanis részben kikerültem az APEH közvetlen hatásköréből, és két új szervezet, a rendőrség és az ügyészség kezdhetett el vizsgálódni. Rendkívüli módon bíztam ekkor e két szerv függetlenségében, elfogulatlanságában és felkészültségében. Bizakodva meséltem barátaimnak, hogy az APEH most melléfogott, mert a teljes eljárása hitelképtelenné válik néhány héten belül, amikor a rendőrség és az ügyészség – jogkövető magatartásomat kimondva – lezárja az eljárást velem szemben. Optimizmusomhoz az egyik legszilárdabb fogódzkodót éppen a Györgyi Kálmán személyével kapcsolatos bizalmamra alapoztam. Csak a bizalmam nagyságával volt összemérhető későbbi csalódásom. Bár az eljárásban résztvevő személyeknek az eljárás egész ideje alatt meglévő udvarias fellépését is meg kell említenem, de szakmai felkészületlenségüket nehezen lehetett volna alulmúlni. És ez nem csupán adójogi járatlanságukra volt igaz, hanem a saját büntetőjogi eljárásuk ismeretére, de főként a vonatkozó jogi elvárások tartalmi megértéséreis. A vizsgálótiszt mindvégig hangoztatta, hogy ő nem képes az adókérdés megítélésére, erről majd a bíró fog dönteni. Tiltakozásom ellenére a gyanúsítás, majd a vádemelés alapja egy olyan adószakértői jelentés volt, amelyet a felkért szakértő kizárólag az APEH feljelentési anyaga alapján készített, mivel az én első meghallgatásomra (a gyanúsításra),már e kész jelentést követően, talán ennek alapján került sor. A rendőrség, majd az ügyészség is figyelmen kívül hagyta kérésemet, majd panaszomat, melyben kértem, hogy az általam előadottak tekintetében és ismeretében kérjenek ismét szakértői vizsgálatot, illetve az általam személyében, elfogultságában ismeretlen szakértő helyett a törvények szellemében ún. igazságügyi adószakértőt bízzanak meg. Az adóhatósági anyagok egyoldalú elfogultságával szerettem volna bizonyítani, hogy az APEH-feljelentés nemhogy tévedésen alapszik, hanem kifejezetten rosszindulatú, elfogult és számos törvénysértő eljárási elemet is tartalmaz. Ezen állításaimat megalapozandóan, a törvénytelenségek bizonyítását kérve büntető feljelentéssel is éltem. E kísérleteim mindmáig eredménytelenek voltak. A rendőrség, és panaszaimat követően az ügyészség soha nem jutott el e feljelentések esetében a nyomozati szakaszba, hanem gyakran megalázó módon, a nyilvánvaló és látható törvénysértések ellenére tagadták meg a nyomozást azzal, hogy a nyomozástól nem várható el eredmény. Később, amikor néhány esetben a magam konokságával, mint magánvádas indítvánnyal eljutottam a bírói szakaszba, a büntetőbíró mondta ki, majd utasította az ügyészséget, hogy folytassanak érdemi nyomozást a feljelentésem tárgyában, mert a bíróság közváddal üldözendő bűncselekményt észlelt. A rendőri, ügyészi válasz ezt követően sem maradt el, ismét megtagadták a nyomozást, mert elévültnek tekintették a ki sem nyomozott cselekmény önhatalmú besorolását. Az adóhivatali eljárást megpanaszoló, és a rendőrség által elutasított törvénysértések tekintetében végül az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa állította részben helyre a jogsérelmemet, és – az egyetlen adózónál végzett átfogó adóellenőrzési eljárásban – összességében több, mint öt különböző területen mondta ki az egyszeri vagy ismétlődő alkotmányos jogsértést. Az Országgyűlési Biztos megállapítása engem ugyan felmentett, de nem helyettesíthette egy rendőrségi nyomozás kötelezettségét, és így nem is mondhatta ki, hogy a törvénysértők elkövetői tettüket szándékosan követték el, így tettük egyben bűncselekmény is. Ha pedig nincs nyomozás, akkor nincs vádemelés sem, és így örökre fedve maradhat bármilyen bűn!

Ez volt az a pillanat, amikor hivatalos úton személyes találkozást kértem Györgyi Kálmántól. A legfőbb ügyész – várakozásomnak megfelelően – soron kívül fogadott. Ez ismét erősítette bennem a bizalmat személyével szemben. A találkozón jelen volt az ügyemben eljáró felelős ügyész is. A beszélgetés légköre most is rendkívül nyugodt és udvarias volt. Nem hasonlított arra a képre, amely elképzeléseimben élt arról, ha az ügyésztől meghallgatást kér egy 5-8 év börtönnel fenyegetett csaló. Györgyi Kálmántól e beszélgetésen kizárólag azt kértem, hogy kapjon azonos megítélést az Adóhivatal feljelentése, annak tartalmi vizsgálata, illetve az én feljelentésem és ellenvéleményem tartalmának áttekintése. Amit kértem, semmi mást nem jelentett, mint a rendőrséget és az ügyészséget az eljárásaik során kötelező törvények maradéktalan és pártatlan betartatása – az állami szervekkel való szembetűnő lojalitás helyett. Kértem továbbá, hogy akadályozza meg annak a nyilvánvalóan törvénytelen gyakorlatnak a folytatását, hogy a rendőri,majd az ügyészi eljárás minden részletéről, a rendőrség és az ügyészségvélt felfogásáról folyamatosan nyilvánosságra kerüljenek törvénnyel védett, és egy büntető eljárásban fel nem szabadítható üzleti-, magán-és adótitkok, meg sem említve azok szakmai színvonalának minimum kétséges voltát. E kérdésben a jelenlévő ügyész is nyilvánvalóan érintve volt, ez mégsem akadályozta meg abban, hogy az elkövetkező napokban személyes interjút adjon újságoknak, és abban az üzletkötések mélységéig közöljön információkat, tegye közzé a szakemberek számára jól látható felkészületlenségét.

A beszélgetést egy szokatlan személyes kéréssel zártam. Bevallottam, hogy bár szakmailag és erkölcsileg is meg vagyok győződve igazamról, de azt is tudom, érzem, hogy egy ember számára felvállalhatatlan az állam hatalmi eszközeinek teljes fegyvertárával felszerelt, és minden jogi és erkölcsi korlátot bátran figyelmen kívül hagyó szervezettel (itt APEH) való tartós szembenállás. Én ezt mégis vállalom, végigviszem. Számomra is elviselhetetlen lenne azonban két újabb front megnyitása, ami jelen esetben a rendőri eljárás és az ügyészségi hozzáállás sorozatos jogsértéseinek a nyilvánosság előtti bemutatása, az érintettekkel szembeni jogi eljárások megindítása lenne. A jogorvoslati lehetőség ugyan ez esetekben is adott, de a jogaimmal élni vélhetőleg már nem lennék képes. Ezért is kértem a személyes találkozást, kifejezve Györgyi Kálmán iránti megbecsülésemet és meggyőződésemet tisztességéről. Amit akkor mondtam, úgy is éltem meg. Büntetőeljárásomban a felmentő bírói ítéletet követően több év kellett hozzá, hogy erőt véve magamon, összefoglaljam a rendőri, ügyészi eljárásokkal szembeni tapasztalataimat, és néhány hónappal ezelőtt eljárást kezdeményezzek az Állampolgári Jogok Országgyűlési Hivatalánál. Az eljárás azóta megindult, de annak megállapításaira még várni kell!

A találkozóról elmenőben úgy éreztem, hogy Györgyi Kálmán tisztelettudóan meghallgatott, de nem éreztem benne a belső döntést,hogy meggyőztem volna; de még azt sem, hogy egy belső vizsgálattal megkísérelje feltárni, hogy az általa vezetett ügyészség eljárása nem okozhatta-e méltatlan meghurcolását valakinek. Nem hiszem, hogy könnyedén véve arra gondolt, ennyi hiba akár bele is fér, csak én voltam rossz időben és rossz helyen. Inkább úgy éreztem, hogy az ügyészséggel szemben volt és vélhetőleg maradt is egy hibásan értelmezett lojalitása, ahol az ügyészségnek, mint egy egységnek a tévedhetetlenségét kell biztosítani.

Ugyanezt igazolta vissza, hogy később, amikor a bűntetőbíróság számomra is hihetetlen gyorsasággal felmentett a vádak alól, nem a vádat emelő rendőri/ügyészi eljárás szakmai színvonalának elfogadhatatlan voltáról rendelt el vizsgálatot, hanem hagyta, hogy azt az ügyészi sorból kilógó ügyészt lehetetlenítse el az általa vezetett szervezet, aki – a tárgyalóteremben tapasztaltak alapján – az ügyészség vélt becsülete elé helyezte emberi jogokkal szembeni elkötelezettségét .

Az ügyészt, aki a jogállam elvei szerint viselkedett a tárgyalóteremben, szakmájában, egzisztenciájában ellehetetlenítették. A rendőri/ügyészi eljárás nagyban hozzájárult, hogy közéleti szerepvállalásomat – méltatlan hatalmi fellépések okán -jelentősen korlátoznom kellett. Néhány éve az egyik hozzám legközelebb álló idős és beteg barátomat tartották közel fél éven át előzetes letartóztatásban, ahol rövid idő alatt több, mint tíz kilót veszített testsúlyából, majd meggyőződésem szerint e méltatlan helyzetben legyengült szervezete mondta fel ellenálló képességét a tíz éve szervezetében élősködő, de orvosilag stabilizált betegségével szemben, és néhány hónap alatt elhunyt. Szerencsére még megélhette, hogy a vele szemben folytatott eljárást, annak megalapozatlan volta miatt, lezárták. A Vállalkozók Országos Szövetségének elnökeként az ő esetében sem tudtam elérni, hogy az eljárást legalább tartsák az elvárható emberi és jogi keretek között. Több korábbi írásomban fejtettem ki érthetetlenségemet Juszt László ügyében, ahol a nagy nyilvánosság előtt borzadhatott el minden közepes jogismerettel rendelkező ember a kiemelt ügyekre szakosodott, így vélhetőleg a legfelkészültebb vezetők által irányított rendőri egységek jogtiprásától, majd Györgyi Kálmán szabadságról valóvisszatérését követő megvilágosodásától. Juszt László esetében egy vezető újságíró, közszereplő veszítette el – lehet, hogy csak időlegesen- rendszeres megjelenési lehetőségét a televízióban, szűnt meg kényszerűségből az általa megálmodott újság. Bizony elgondolkodtató, hogy a „168 óra” című hetilap hétről hétre közli, hogy a rendőrségnek, ügyészségnek ( az adóhivatalra már gondolni sem merek ), most már 560 napja nem sikerült megfejtenie, hogy ki is az a Kaya Ibrahim! Vajon történt-e ott bűncselekmény, ahol csak bűncselekmény történhetett? Ahol ismert az elkövető, ismert az elkövetés módja, ismert a kár nagysága és ismert a károsult. Igaz, a bűn vizsgálatához az arra hivatottaknak vádat kellene emelniük!

Kiemelt példáim csak szemléltetnek, csak arra kívánnak rámutatni, hogy a rendszerváltást követő államhatalmi szervek még közel sem működnek zavarmentesen. Hibáznak, és e hibák gyakran látványosak, emberi sorsokat, életutakat tesznek még ma is tönkre, miközben esetenként érthetetlenül széles utat tartanak nyitva a politikai, a gazdasági és sokszor a köztörvényes bűnözés számára is.

Írásomat visszaolvasva sem tudok választ adni az első mondatokban megfogalmazott kérdésemre. Most is úgy érzem, hogy jobb lett volna, ha továbbra is Györgyi Kálmánnak hívják a legfőbb ügyészt. A miértre nem tudok válaszolni. Csalódásaim külön-külön is elégséges indokot adnának arra, hogy távozását kívánjam. Talán túlzottan optimista vagyok, és bízom az emberekkel szembeni első benyomásomban. Talán hinni akarok abban, hogy van védhető magyarázat mindazokra, amelyekre kétségeimet alapoztam. Talán legutóbbi lépése, a média kuratóriumokkal kapcsolatos határozottsága, meggyőződésének kimondása adott ismét érvet a személye mellett. Talán azt érzem, hogy Györgyi Kálmán nélkül az elmúlt tíz év rendszerváltása sokkal több politikai áldozattal járt volna. Édesapám jut ilyenkor eszembe, aki sokszor figyelmeztetett arra, hogy egy-egy kor, egy-egy személy megítélésekor annak a kornak a szemüvegén keresztül vizsgálódjak, ha a helyes értékelést szeretném megismerni. Talán a jövőt féltem. Félek attól, hogy egy hasonló felkészültséggel, tartással bíró személy számára vállalhatatlan kockázatúvá vált e pozíció, míg az ezen adottságokkal nem rendelkező aspiránsok sokunk számára elfogadhatatlanok lesznek.

Legvégül egy mondat. Nem értek egyet azzal, hogy lemondásának indoka magánügy lehet. Szeretném hinni, hogy felülvizsgálja álláspontját, és hamarosan közzéteszi azt. Ha az indok magánéleti, egészségügyi, akkor a közre valóban csak ennyi tartozik, de ennyi igen. Ha politikai, ha hivatali, akkor pedig a részletek megismerése jogunk, megismertetése pedig kötelezettség akkor is, ha ezt a törvény kifejezetten nem is írja elő számára.

2000. március 9. Palotás János

<imgalt=”dr. polt=”” péter=”” az=”” Állampolgári=”” jogok=”” országgyűlési=”” biztosa=”” Általános=”” helyettese=”” -=”” jogász=”” 2000.=”” május=”” 15-től=”” a=”” legfőbb=”” Ügyész”src=”/pics/Dr_Polt_Peter.jpg”>…vissza a listához
<imgalt=”eladÓ! bükfürdőn=”” a=”” birdland=”” golf=”” &=”” country=”” club=”” területén=”” felépített=”” és=”” teljesen=”” berendezett=”” 140=”” négyzetméteres,=”” négy=”” hálószobás,=”” kétszintes=”” nappalival,=”” két=”” fürdőszobával,=”” amerikai=”” konyhával,=”” szaunával=”” felszerelt=”” golfház,=”” kapcsolódó=”” örökös=”” klubtagsági=”” joggal=”” 150=”” ezer=”” usd=”” +=”” Áfa=”” árért.=”” Érdeklődni=”” lehet=”” golfklubban=”” tóth=”” eszternél=”” (tel.:=”” 0036=”” 94-358060),=”” vagy=”” city=”” irodaház=”” kft.=”” ügyvezetőjénél,=”” sayti=”” andreánál=”” 1-2201006).=”” legyen=”” saját=”” golfpályája!=”” „src=”/pics/Golfhaz_reklamcsik.jpg” border=”0″></imgalt=”eladÓ!> <ahref=”http: www.palotas.com”=””><imgalt=”a természetet=”” nem=”” kell=”” reklámozni!”=”” src=”/pics/reklamcsik_1.jpg” border=”0″>

</imgalt=”a></ahref=”http:></imgalt=”dr.></imgalt=”dr>