A döbbenet mottója!

A legveszélyesebb, ami az emberiséget fenyegetheti, csakis az embertõl származhat! … nézem, látom, hallgatom a történteket, és tudom, soha nem fogom megérteni!

Az a több mint százezer ember, akik az elmúlt években megtiszteltek bizalmukkal és figyelmükkel, akik tapasztalhatták, hogy hónapok óta csak nagy ritkán jutottam hozzá egy-egy új íráshoz, talán megértik, hogy miért éppen most éreztem úgy, hogy ki kell írnom magamból néhány gondolatot. Lassan huszonnégy óra telt el, az elsõ terroristatámadás óta, illetve amióta csak nézem a CNN adását, és nem tudom feldolgozni a látottakat.

Az írásomban nem fogom megismételni a történteket, hiszen meggyõzõdésem, hogy arról már mindenki részletesen hallott, tájékozódott. Most arra sem vállalkozom, hogy az elmúlt órákban, az elmúlt nap beszélgetései során bennem megfogalmazódott valamennyi gondolatot kifejtsem. Legyen most annyi elég, ha e gondolatok némelyikét, a témafelvetés, a gondolatébresztés szintjén fogalmazom most meg. Sajnos abban biztos vagyok, hogy az elkövetkezõ napok, hetek megkövetelik majd az egyes gondolatok részletesebb kifejtését, újratárgyalását.

Néhány gondolat, ami rendszeresen visszatér bennem:

– Meggyõzõdésem, hogy a történteket Amerika – a nyugati világ egységes támogatása mellett – katonai akcióval is támogatottan – fogja megtorolni. Abban közel sem vagyok biztos, hogy ez így helyes, ez a jó megoldás. Mégis be kell vallanom, hogy várhatóan és is megértéssel fogom elfogadni ezt a lépést, mert nem tudom eldönteni, hogy mi a helyesebb. Amerikának azonban döntéskényszere van, neki ki kell választania valamilyen lépést.

– Fel kellett figyelnem az amerikai elnök azon mondatára, hogy Amerika ezen túl egyként fogja kezelni a bûnösöket, és mindazokat, akik a lehetõséget, a feltételeket biztosítják a bûnösök számára, embertelen tetteik elkövetéséhez. Ezt az elvet Amerika eddig elvetette, és csak Izrael vallotta régóta magáénak. Az üzenet most valószínûleg Afganisztánnak és Szudánnak szólt, de elgondolkodtatóan hathat Líbiára, Irakra, Iránra, és a konkrét esetben Pakisztánra is, aki a világon szinte egyedüliként ismeri el Afganisztán szélsõségesen iszlám kormányát.

– Megdöbbentõ, hogy mennyire meglepõ volt a felelõs döntéshozók számára egy olyan terroristalépés, amelyrõl én magam legalább tíz különbözõ „akciófilmet” láttam, igaz azokban mindig megoldotta valamely szuperhõs a megoldhatatlannak tûnõ helyzetet, de a filmekben mindig tudták az amerikai vezetõ, hogy abban az esetben, ha a hõs nem tudja megoldani a helyzetet, akkor nekik milyen döntést kell meghozniuk. Biztos vagyok benne, hogy néhány nap elteltével jelentõs személyi változásokat fognak bejelenteni az elmaradt intézkedések következtében. Ugyanakkor azt is helyesnek tartom, hogy a tragédia elsõ óráiban nem a felelõsök kutatgatásának adtak elsõbbséget.

– A történtek legnagyobb tanulsága számomra, hogy nem létezik támogatandó szélsõség. A szélsõséges gondolkodásnak, a bigottságnak nincsen jó változata. A szélsõségesek önmaguk igazolása számára bármit képesek elfogadható „áldozatnak” tekinteni. Éppen ezért nem tarom „okos” gondolatnak, hogy a terroristák nem a várt irányból, azaz a nemzetközi járatok elfoglalásával tervezték meg akciójukat, nem méregdrága fegyvereket szereztek be, hanem Amerika alig ellenõrzött belsõ utasszállító repülõit foglalták el, és a hetven tonna üzemanyaggal teli gépet tekintették egy „élõ kamikázé bombának” szörnyû tettükhöz. A terroristák terve nem okos volt, hanem embertelen, gyûlöletes és gyalázatos.

– Magam részérõl nagy megvetéssel figyeltem minden olyan megnyilvánulást, mely ünnepelte az ellenségnek tekintett ország nemzeti tragédiáját. Megvetéssel figyeltem akkor is, ha ezen képeket a CNN közvetítette felém a világ távoli részeirõl, de akkor is, ha a MIÉP primitív elnöke követelt szót magának a közszolgálati rádió hírmûsorában, és egy félmondatos sajnálat után, rá kívánt mutatni Amerika felelõsségére, illetve arra, hogy Amerika így megtanulhatta, hogy õ sem sérthetetlen. Egy ilyen nyilatkozatnak, az általam vágyott politikai kultúrában elégnek kellene lenni ahhoz, hogy a média egésze megtagadja az újabb megszólalás lehetõségét az önmagáról, az emberi érzésektõl már teljesen eltávolodott személyektõl. Minden porcikám tiltakozik, amikor a magyarországi média szinte minden szereplõje kiemelt megnyilatkozási lehetõséget biztosít, az „érdekességként” kezelt gondolatainak. Ez azonban hibás felfogás. Csurka István gondolatai nem „érdekesség”, nem „különleges”, hanem otromba, a tragédia áldozatai és érintettjei számára pedig kegyeleti érzéseik súlyos megsértése! A feladata magaslatán álló újságírásnak azonban tudnia kellene, hogy esetleges Csurka nyilatkozatainak esetleges hírértéke nem érheti el, és fõként nem indokolhatja a kegyeleti jogok folyamatos és nyilvános megsértéséhez való lehetõség biztosítását.

– Én sajnos nem hiszek benne, hogy a történteknek nincsenek magyar áldozatai. Aki már járt a helyszínen, aki tisztában van azzal, hogy hány magyar állampolgár tárgyal és/vagy dolgozik Amerika vállalatainál, annak tudnia kell, hogy a többtízezer halott között biztosan jelentõs számban lesznek honfitársaink. Magyarok, akik ma már amerikai állampolgárok, és magyarok, akik ma is magyar állampolgárként, engedéllyel dolgoznak Amerikában, és vélhetõleg üzletemberként és/vagy turistaként utazók is.

– Mert a ma még hivatalosan soha nem becsült áldozati szám biztosan több tízezer lesz. Érzem, hogy a becslések tudatos visszatartásának éppen az az oka, hogy ma még ne sokkolja tovább az embereket, a már amúgy is feldolgozhatatlan tragédia által kialakult állapotot. Nagyon örülnék, ha tévednék, és az áldozatok száma sokkal kisebb lenne, de a látottak alapján ennek nagyon kicsi az esélye.

– A hivatalos megnyilatkozások a károk nagyságának becslésétõl is elzárkóznak. Ez is érthetõ, és jól átgondolt magatartás. Amerikát a világ úgyis túlzottan anyagias társadalomnak tartja. Most példát mutat abból, hogy a gazdaság mindennapjainak gondolkodását Amerika el tudja választani az emberi érzésektõl, így az elsõ napok kizárólag a kegyeleté még akkor is, ha biztosak lehetünk abban, hogy a háttérben minden kérdésen, így az események várható gazdasági kihatásának kezelésén is keményen dolgoznak. Õk tudják, hogy a tõzsdét most több napra is zárva kell tartani, elkerülendõ az érzelmi alapon történõ gazdasági döntések milliárdos veszteségei. A magyar tõzsdét irányítók sokkal nyugodtabb döntéshozói környezetben sem tudják, mit kell ilyenkor tenni, és feltett kézzel teszik ki a budapesti tõzsdét minden hisztérikus veszteségnek, milliárdokat veszítve a világgal szemben.

– Szinte biztos, hogy a jelenkori modern gazdaság legnagyobb biztosítási kárát szenvedte el tegnap a világ biztosítási piaca, mivel az ilyen nagyságú biztosítások esetében a biztosítók viszontbiztosítási rendszerébõl adódóan ebbõl senki nem marad ki. A becsülhetõ biztosítási összeg pedig minden bizonnyal vetekszik Magyarország teljes adósságállományának nagyságával, azaz több milliárd USA dollárban lesz csak kifejezhetõ. Ezt jelzi már ma is a biztosítótársaságok részvényeinek értékvesztése a nyitva tartó tõzsdék mindegyikén.

Bízom benne, hogy a világ, képes lesz feldolgozni a történteket, de soha nem felejti azt el. Hiszek benne, hogy található lesz olyan megoldás, amely a jövõben már lehetetlenné tesz egy ilyen akciót, a határtalan emberi tudás segítségével megfelelõen felkészül az embertõl származó gonoszság kivédésére, sõt sokkal inkább annak megelõzésére. Õszintén hiszem ugyanis, hogy igaz az a mondat, mellyel írásomat indítottam, azaz „A legveszélyesebb, ami az emberiséget fenyegetheti, csakis az embertõl származhat! … nézem, látom, hallgatom és tudom, soha nem fogom megérteni!” Az életteret kell megvonni a gonosz, a szélsõségek jellemzõi által igen is felismerhetõ folyamatoktól.

Palotás János

2001. szeptember 12.