2006-10-24 17:30:00

                                                                                                                          

I.   Mi is az a Konvergencia Program?!

 

Már a Konvergencia program mikéntjét, szükségességét is nem kevés homály veszi körül. Nem ritkán az e témában nyilatkozó és önnön maguk fontosságukban már régen meggyőződéssel bírók teljes járatlansága okán kapunk összefüggéstelen magyarázatokat. Máskor pedig a politika érdekeitől befolyásoltan hallhatjuk róla, hogy igaz a benne megfogalmazottak számunkra rosszat jelentenek, számos megszorítással járó döntést kell elviselnünk, de a „szegény magyar kormány” erről mit sem tehet, ezt Brüsszel várja el tőle, és ha nem teljesítjük, visszatartja nekünk járó sok-sok pénzt! Ez utóbbi a morálisan elítélhető felelősség elhárításon túl azért is hiba, mert az emberek számára az Európai Unió, beleértve annak intézményrendszerét, ma amúgy is oly távoli, kiismerhetetlen, és ezért bizalmatlanság veszi körül. Az Unió kormányainak éppen az lenne a feladata, hogy csökkentse ezt a távolságot, oldja a bizalmatlanságot, és az Egyesült Európa képet igyekezzen számunkra vonzóbbá, büszkébbé tenni! Ennek éppen ellenkező hatását váltja ki, ha a hazai hibáinkat eltusolandóan, a következményeket látva, annak felelőseként, valamely tőlünk független és távoli okot, jelen esetben a „rossz uniót” jeleníti meg a kellemetlen következmények valós felelőse, jelen esetben a magyar politikai elit.

Az Egyesült Európa léte, kialakítása szükségszerűen veti fel, hogy közösen arathatjuk le annak gyümölcsét amikor bármely uniós ország valami különlegeset, sikereset alkot, de közösen osztozunk annak felelősségében is, ha bárhol elrontanak valamit. Ezért ésszerű, és szükségszerű, hogy meghatározásra kerüljenek olyan szakmailag megalapozott, és közösen elfogadott normák, mérhető határértékek, jogi elvárások, melyek jelzik a közösség tagjai számára, ha valamely tagállamban baj van, vagy komolyabb baj alakulhat ki. Az ilyen „jelzőrendszerek” léte morálisan is megalapozott, mivel a közösségi felelősségi körbe az is beleértendő, hogy ott ahol baj van, a közösségnek segíteni kell a bajt elhárítani.

 

Itt érkeztünk el a konvergencia program lényegéhez. Az Európai Unió (a hírekben, többnyire leegyszerűsítve Brüsszel) a konvergencia program kapcsán, az egyszerűbb érthetőség okán mindent pénzben kifejezve, nem pénzt tart vissza, hanem pénzt ad az elhibázott magyar gazdaságpolitika következményeinek felszámolásához, segítve a saját hibáinkból eredő káraink rendezését. A támogatások kezelésénél azonban kezelni kell, egy az Unió sajátosságából adódó helyzetet. Az Európai Unió ugyanis, ún. nemzetállamok szövetsége, melyek csak néhány területen mondták ki a szuverenitásuk önkéntes korlátozását, és a legtöbb területen, így a belső gazdaságuk alakításában is szinte teljes az önállóságuk. Itt „csak” azok a bizonyos, közösen megállapított jelzőrendszerek működnek, mint információs csatornák!

A magyar gazdaság jelzőrendszere jelzett!  Jelezte, hogy nálunk baj van, melyet meg kell oldanunk, és melynek megoldásához szükségünk van a közösség segítésére. Az Európai Unió számára ilyen esetben kötelezettség, hogy segítsen, de közben tartsa tiszteletben a nemzetállamok szuverén döntési jogait. Ezt a helyzetet kezelendő szabály, hogy az Unió anyagi és más forrásokkal is segíteni köteles, ha így jobban tetszik nekünk a megfogalmazás. Köteles segíteni, de csak a megoldásban! Csak egy olyan program megvalósításában, amely a szuverén állam terjeszt elő, de amelyről a segíteni kötelezett is úgy látja, hogy megvalósítása esetén nem az elhibázott gazdasági döntéssorozat túléléséhez nyújt közösségi forrásokat, és ezzel a források pazarlásán túl, a rossz döntések következményeinek felelősségében is osztozik majd, hanem amelytől okkal várhatja a magyar gazdaságpolitika hibáinak és negatív következményeinek kiküszöbölődését! A Konvergencia Program tehát nem más, mint egy elvárás, hogy folyamatos ellenőrzés mellett segítünk, ha le tudsz tenni egy olyan programot, melynek megvalósíthatóságára mi is (itt Európai Unió) esélyt látunk, és melynek megvalósulása esetén mi is úgy látjuk, hogy helyreáll a magyar gazdaság és tartósan képes lesz a közösség egészével együtt való fejlődésre. A leírtakkal arra szerettem volna rámutatni, hogy hitem szerint, morálisan is támogatható, érthető, ha a segítségre kötelezett arra hivatkozik, hogy mutasd meg, mire és hogyan, milyen környezetben használod majd fel az én segítségemet.  Szerintem az is elfogadható, ha csak olyan program mellett áll ki támogatással, melynek megvalósíthatóságában ő is hisz, illetve folyamatosan ellenőrizni akarja, hogy a segítségül felajánlott forrásait valóban a programra, és abban az ígért környezetben használják e fel! Ha elvárjuk, hogy mi mondhassuk meg, hogy mit teszünk, akkor tőlünk is elvárható, hogy mondjuk meg, miként érjük el a kívánt céljainkat, ha ahhoz segítséget kérünk és kapunk! Ez a konvergencia program, amelyben valós célokat, valós adatokkal és ellenőrizhető utón szeretnénk közösségi forrásokkal megvalósítani. A korábbi változatokkal éppen az volt a közösség problémája, hogy vagy a leírt út nem volt szakmailag megalapozott, vagy a benne megfogalmazott adatok valódiságával, hitelességével kapcsolatosan merültek fel kétségek.

 

A kormány szeptemberben az Interneten is (a Pénzügyminisztérium hónlapján) közétette Magyarország 2005-2009 évi ún. Konvergencia Programját! Néhány nappal később sorba jöttek a nemzetközi hírek, hogy ami 2005. elejétől nem sikerült, most az Európai Unió illetékes bizottságai és a kijelölt Forumok elfogadták a magyar kormány beterjesztését. Az ellenzék érvek nélküli kritikája, míg a kormány duzzadó mellkasú önelégültsége várt ránk a következő hetekben.

II.   Konvergencia Program 2006. szeptember

 

Mottó! Azon állítás pedig, hogy egy kívánatos társadalmi fejlődés, kizárólag egyetlen személy irányítása mellett képzelhető el, az már a politika színterén is a legfontosabb demokratikus alapértékek ismeretének teljes hiányát feltételezi. A demokrácia értékeinek egyik axiómája (bizonyítást sem igénylő alappillére), hogy a léte nem függhet egyetlen személytől!

Akkor hát hol az igazság?

–         Vajon a kormánykoalíció állítása az igaz, hogy ez az egyetlen lehetséges program és ezt a kivételes programot kizárólag a koalíció, de még ezen belül is, kizárólag a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által vezetett kormány tudja megvalósítani?!

 

–         Vagy tényleg olyan üres és a valóságtól teljesen elszakadt, romlásba döntő ez a program, mint ahogyan azt az ellenzék, a FIDESZ képviselői állítják töretlen hittel?!

 

A 2005-ös első határidőt követően, több mint egyéves késedelemmel benyújtott konvergencia program, legalábbis az Unió elvárása szerint az első olyan változat, amely az Unió elvárásait, igaz a legegyszerűbb statikus vizsgálati szempontok alapján, de kielégíti.

És az Uniónak ebben talán igaza is van. Talán igaz, hogy a magyar kormány a nagyobb tételek tekintetében szakított azzal a korábbi gyakorlattal, hogy a kormány, a politikai elit törvényeken kívüli, az államnak, az államigazgatásnak a céljai érdekében szabad csalnia, a számviteli szabályokat figyelmen kívül hagynia, valótlan adatokat közölnie stb. Ezek a szabályok kizárólag a pórnépre, a választópolgárokra, a gazdaság szürke vállalkozóira vonatkoznak. Őket kellő szigorral fenyegeti is! Olykor az APEH intézményrendszerével, vagy ha kell, akkor az adórendőrség létrehozásával. Ha ez nem így lenne, akkor biztosan lenne az államot felügyelő adórendőrség is, és akkor az Állami Számvevőszék nem csupán megállapíthatná a feltárt csalásokat, hanem szankcionálhatna is! A magyar politika, a rendszerváltás óta, függetlenül az éppen regnáló hatalom összetételétől, sosem érezte a felelősségét abban, hogy a politika viselkedése a társadalom jelentős arányára meghatározó hatással bír, az őket jellemző „követő” viselkedési hajlandóság miatt! A politikai, az értelmiségi elit viselkedése, a tényleges létszámuk sokszorosában másolódik a társadalomban.

A kormány, a korábbi csalások eltakarására, többnyire nem is titkolva költött milliárdokat, és büszkén vállalta milyen „okos” megoldásokat talált ki. Így a legkülönfélébb szervezeti formák létrehozásával, gyakran külföldi tanácsadók közbeiktatásával talált ki olyan formációkat, ahol a költségvetés kizárólagos kötelezettsége csak a második, vagy a harmadik kötelezett jogi helyzetének vizsgálatával vált feltárhatóvá. A végső felelősség, a kockázatvállalás egésze, a fizetési kötelezettség végül 100 százalékban a költségvetést terhelte minden esetben. Azért, hogy a költségvetési kötelezettség csak a sorban jövők közül a harmadik helyen jelenjen meg, a beruházáshoz szükséges százmilliárdok így 20-30 százalékkal is megdrágultak! Érthető okból, hiszen az első két sorban állóknak is keresniük kellett valamit! Nem kell rosszindulatúnak sem lenni ahhoz a feltételezéshez, hogy a manipulációs megoldások melletti töretlen kiállás egyik mozgatója éppen az lehetett, hogy a közbeiktatott (köznyelvünkben – egyéb feladattal nem bíró – strómanok) nem kis költsége, egyben a projektek ára okán óriási üzleti lehetőség is a barátoknak!

 

–  Ezen kis kitérő után, az Unió által előzetesen elfogadott Konvergencia Program egészét vizsgálva, talán okkal vélelmezhető, hogy következetes megvalósítása esetén valóban helyreállnak a gazdaságunkat ma jellemző kritikus paraméterek. Ez összességében akár kedvező is lehet a magyar gazdaság középtávon várható fejlődésének. Ha ez így van, akkor hát igaz, hogy ez egy jó megoldás, vagy az, hogy ez az egyetlen, tehát a legjobb megoldás is egyben?!

 

Megítélésem szerint az állítható, hogy a Konvergencia Programban foglaltak rövidtávon kezelik a kialakult, és a gazdaság egészét veszélyeztető helyzetet, valamint középtávon (az elkövetkező 3-5 évben) még lehetőséget is biztosítanak a gazdaság fejlődéséhez. Ezért, nem kis jóindulat mellett az is állítható, hogy számos egyéb követelmény megvalósulása esetén, ez a program tűzoltásként az első jó program, ami eloltja a tűzet és megteremti a feltételt ahhoz, hogy később elgondolkozzunk a tűzveszély elhárításán is. Ez utóbbi hasonlatban azonban az is benne van, hogy ez a program a jó megoldások közül az első, a többi lehetőségen belül a legkevésbé jó. A tűzet vélhetőleg eloltja, de a megvalósulása után sem szünteti meg a tűzveszélyt! Így a program csak arra ad lehetőséget, hogy később, a tűzveszély okának feltárásával és elhárításával is foglalkozhassunk! Egyértelműen hamis azonban annak állítása, hogy nem lehetséges ennél jobb megoldásra lelni, azaz azt állítani, hogy ez a legjobb és ez az egyetlen megoldás. Mint ahogy kizárólag politikai szónoklatként értelmezhető az a felvetés is, hogy ezt a megoldást csak egyetlen politikai erő, sőt egyetlen  személyhez kötötten lehet végigvinni. Ezen állítások a szakmai értékrend minimumát sem érik el. Valós szakmai felszólalásban kizárt lenne az egyetlen megoldásról, a jobb megoldás lehetőségének kizárásáról beszélni. A szakmai alázat megkövetelné, hogy az általunk ismert egyetlen megoldásról, az általunk ismert, és hitünk, tudásunk szerinti legjobb megoldásról beszéljünk. Azon állítás pedig, hogy egy kívánatos társadalmi fejlődés, kizárólag egyetlen személy irányítása mellett képzelhető el, az már a politika színterén is, a legfontosabb demokratikus alapértékek ismeretének teljes hiányát feltételezi. A demokrácia értékeinek egyik axiómája (bizonyítást sem igénylő alappillére), hogy a léte nem függhet egyetlen személytől!

 

A kormány legújabb Konvergencia Programja, a maga következetességében csak arra a nagyon leegyszerűsített matematikai megoldásra koncentrál, hogy a bevételek, és a kiadások között valóban – a spekulatív megoldási kísérletek jelentős részének elhagyásával – a vállalt pénzügyi egyensúly megvalósuljon. Ennek érdekében az általa lehetségesnek ítélt szintig megnövelte az elvonásokat (adó és illetékemelések stb.), majd a bevétel maximum értéke és a vállalt hiánymaximum alapján meghatározta a kiadások maximumát. Ennek megfelelően az elvárt egyensúlyi helyzetig az elkövetkező években csökkenti, és/vagy megszünteti az általa elhagyhatónak ítélt kiadásokat (támogatásokat, költségvetési kereteket stb.).

 

Amennyiben a kormány a fentebb vázolt elvhez következetesen ragaszkodik, akkor a vállalt pénzügyi egyensúly vélhetőleg megvalósítható. Ez a lehetőség azért valószínűsíthető, mert az központi költségvetés túlköltekezésének mértéke, és az ország jelenlegi gazdasági potenciálja alapján, az egyensúlyi értékhez sem az elvonások összességégét, sem a kiadások mérséklését nem kell olyan nagyságrenddel megváltoztatni, amely már a társadalom toleranciáját meghaladná, azaz veszélyeztetné a társadalom nyugalmát, és egy társadalmi robbanással fenyegetne.

 

A Konvergencia Program legfőbb gyengesége, azaz azon jellemzője, amely miatt felvethető, hogy a lehetséges megoldást hozó eljárások közül a leggyengébb, éppen az, hogy érdemben semmit nem változtat sem a bevételi források szerkezetén, sem a kiadási oldal hatékonyságán, pazarló voltának átalakításán.

 

Szakmailag ugyanis nehezen vitatható azon állítás, hogy a bevétel növelése nem csak az elvonás mértékének emelésével, illetve az elvonással érintett kör szélesítésével lehetséges, hanem oly módon is, ha egy-egy jövedelemtermelő csoport számára olyan jogi és gazdasági környezetet teremtünk, amely okán, a csoport jövedelemtermelő képessége jelentősen javul. Így az elvonás mértékének emelése nélkül, illetve az elvonással korlátozottak körének szélesítése nélkül is szert lehet tenni lényegesen nagyobb költségvetési bevételre. Ez a megoldás biztosan jobb megoldás, de az is állítható, hogy a sima összeadáson és kivonáson alapuló matematikai modellnél lényegesen több szakértelmet, tudást, szakmai felkészültséget, szakmai alázatot és felelősség vállalást, kreativitást stb. igényel. Példaként tudni és ismerni, sőt alkalmazni azon politikai magatartást, kommunikációt, nemzeti marketing eszközöket, amelytől példaként az ország iránti érdeklődés fokozódik, így az idegenforgalmi bevételek, vagy az országba áramló működő tőke stb. akár nagyságrendekkel is növekedhetne, éppen úgy, mint a belföldi vállalkozói kör vállalkozói kedve, bátorsága stb.

A kiadások terén is teljes egészében hiányzik a programból, a vissza-vissza térő (gondoljunk itt a Horn kormány alatti Bokros csomagra) tűzveszélyt okozó szerkezeti hibák valós okainak feltárása! Itt is csak példaként emelem ki, a napi hírek középpontjában álló ún. egészségügyi átalakításként bemutatott intézkedéseket. A Konvergencia Program keretein belül, a láthatóan és bizonyítottan pazarló egészségügyi kiadásoknál, a kormányzati intézkedések a matematikai alapon hozott kiadáscsökkentést célozzák. Így az alacsony hatékonyságú korház és/vagy ágykihasználások okán, csökkenti az állami felelősségi, és ezen keresztül finanszírozási körbe vont korházak és korházi ágyak számát. Ez így csak egyszerű matematika. A szakmai megoldást az hozná, ha feltárná, hogy milyen szabályozási és szervezeti okok miatt vagyunk az élen, az egy főre jutó gyógyszerigénybe, ami itt a gyógyítás hatékonyságára kivetítetten a legmagasabb költséggel való gyógyítást jelenti. Az európai átlag gyógyszerfelhasználás esetén a támogatott gyógyszerek körének szűkítése, és a támogatás százalékos mértékének csökkentése nélkül, a mai elvonási alapon történő kiadás csökkentés többszörösét eredményezné, töredék társadalmi feszültség felvállalása mellett! Nem azon gondolkodik a program, hogy milyen szabályozási és intézményi okai vannak annak, hogy a magyar munkavállalók többszörös napot töltenek táppénzen, ami nem csak a táppénzes kiadások sokszorozódását, hanem a gazdaság teljesítményének több százalékpontos elmaradását is eredményezi a lehetőségeinkhez képest. A napokban bejelentett, a fogyatékosoknak eddig járó gyógyászati eszközök körének szűkítése, és a támogatás mértékének csökkentése melletti hivatalos állami érvelés is azzal indokol, hogy összehasonlító szakmai számok mellett, nálunk sokkal többen, többször és nagyobb mértékben fogyasztói ezen jelentős támogatást igénylő eszközöknek, mint azt a szakmai ismereteink indokolnák. Azaz a kormány is látja, hogy hol pazarol, de csak összeadni és kivonni (itt elvonni) tud. Annak feltárásához és megoldásához hiányzik a szakmai tudás és/vagy akarat, hogy milyen jogi szabályozási (itt felírási, kiutalási stb.) hiányosságok, intézmény rendszeri hibák vezetnek a pazarló, azaz magas költségvetési kiadást igénylő jelenlegi helyzethez. A megoldáskeresés lehetősége pedig adott, és csak nagyon kis túlzás mellett, állíthatóan nem igényel többet, mint néhány nyelvet beszélő egyetemistát, akik diák szakdolgozatuk keretében összevetnék a hazai szabályozást, a rendszert hatékonyabban működtető szomszédos országok szabályozásával. Majd e szakdolgozatok értékelésekor nem azon kellene töprengenünk, hogy igazoljuk a magyar modellt, hanem gyors jogalkotással igazítsuk hozzá a magyar egészségügy, és egészségbiztosítás rendszerének szerkezetét, szabályozását a sokkal hatékonyabban működő országokban alkalmazottakhoz. Természetesen lehetőség számunkra, hogy amint elértük ezen országok egészségügyi szolgáltatási szintjét, beleértve a finanszírozási modell hatékony voltát is, semmi akadálya annak, hogy a magyar virtus okán, azt túl is szárnyaljuk. Szükség van erre már csak azon okból is, hogy a legfejlettebb egészségügyi szabályozással bíró rendszereket alkalmazó országokban is komoly nehézségeket okoz a rendszer fenntartása, a fejlődő orvoslás kiszolgálása, az öregedő népesség örömteliségének elismerése mellett, az ebből adódó nehézsége kezelése.

–  A politikai ellenzék nyilatkozataival, mely szerint „a Konvergencia Program mindenben üres, a valóságtól teljesen elszakadt, és a társadalmat romlásba döntő. Az általam elvárt ellenzéki kritika fentebb olvasható, a politikai ellenzék nyilatkozataival, szakmaiságával, hangulatkeltésével mindenki számára összevethető. Sem a valósághoz, sem az ízlésemhez nem áll közel, ha az emberekben félelmet keltenek. Nem csupán a kormánytól várnék el olyan politikai profizmust, amely kommunikáció itthon és külföldön növelné az ország, a magyar gazdaság vonzerejét és ezen keresztül az esélyeit, a vállalkozói kedvet. Én az ellenzéki kritikától is elvárnám, hogy a politikai ellenfele esélyeit csökkentő szándékának elismerése mellett, a megszólalásai ne járjanak a társadalom egésze számára esélyvesztéssel, a vállalkozói bizonytalansággal, félelemmel a biztos nyomort felvázoló jövőképpel. Számomra a politikai eszköztárból, az ellenzék vezette jobb és szebb jövőkép lehetőségének bemutatása, a hozzá vezető út ismeretének igazolása, az ellenzék szakmai tudásának és politikai valamint szakmai alázatának igazolása az, amely mellett szívesen állnék ki, akár támogató módon is. Természetesen azért sem haragudnék meg, ha a támogatásom megnyerése szándéka okán, a kormánykoalíció természete fordulna abba az irányba, melyhez szívesen adnám akár a saját tudásomat is hozzá!

 

Grand Ph.D Palotás János