2007-01-29 23:00:00
Mottó: Az alábbi írás, annak természetéből adódóan nem lehet más, mint vélemény, a véleményem kifejtésének teljes szabadságának megkövetelése mellett.
Lassan már hónapok óta, nap mint nap figyelem, egyre nagyobb bosszúsággal, amint szinte valamennyi tévé csatornán szembesülnöm kell, hogy emberek tízezreit csapják be, a legnagyobb hatással bíró média eszközeinek gátlástalan használatával.
Azért egy valamit becsülök az emberek nyomorúságából, hiszékenységéből, befolyásolhatóságából bármi áron meggazdagodni akaró társaság vezetőiben. A bátorságot, hogy a folyamatos csalásaikat, az emberek szándékos megkárosítását végző tevékenységüket nem rejtik el, sőt a stratégiájuk középpontjába állítják annak teljes felvállalását. Ideértve a folyamatos reklámtevékenységet, a hirdetéseikben bárki által látható, a jó ízlésen túl, számos törvényt és piacgazdasági alapértéket sértő elégtelen szolgáltatásukat, és azzal aránytalan ellenérték követelésüket (lásd.: 400 százalékot meghaladó THM érték kiírását). A magabiztosságot, amely azon a tapasztalatukon alapszik, hogy az államigazgatás, ha erre nem kap kifejezett, és politikai parancsot, teljességgel kerüli a feladatának teljesítését, a konfliktus vállalást. Ezen keresztül pedig gyakorlatilag alkalmatlan a feladatainak ellátására. Ez különösen akkor igaz, amikor a sértetti oldal nem a politika és/vagy az állam, hanem az állampolgárok. Legyen szó akár sok tízezer ember megkárosításáról. Az nem számít, legyen az ő káruk, felnőttek, miért nem védték meg önmaguk, saját érdekeiket. Miért is várnak az államra. Arra, akinek egyébként ez lenne a kifejezett feladata.
A Társaság vezetői arra a tapasztalatukra építenek, hogy az állam „feladat elutáló” gyakorlata éppen úgy a demagóg érvrendszerekre épít, mint a politika. Azaz észleli ugyan, hogy itt valami még sincsen rendben, hiszen a nagyon agresszív hirdetési politika éppen a kispénzű emberekre épít, és így legalábbis „érdekes”, mi biztosítja e tevékenység ilyen mértékű jövedelmezőségét! A válasz is ott van szem előtt, hiszen a pénzpiacon megszokott, az arányos szolgáltatást jellemző 6-18 % körüli THM (teljes hiteldíj mutató) helyett, a Társaság ennek 25-50 szeres nagyságát számítja fel az ügyfelei felé.
Az állami szervek demagóg érvrendszere arra épít, amikor a semmittevését igazolni szeretné, hogy látszólag a pénzügyi társaság eleget tesz a törvények által elvárt adminisztrálásnak. Ugyanerre, a mi nem tehetünk semmit gondolati körre építi öncélú döntéseit a semmittevő hatóságokkal karöltve, a jelentős hirdetési díjbevételből hasznot beszedő média, akinek éppen úgy törvényi tilalma lenne, az emberek megtévesztését segítő hirdetések közzététele.
A helyes, a becsapással érintetteket megvédő jogértelmezésnek, jogfelfogásnak természetesen nem a feladat „elutalásából” kellene kiindulnia, hanem annak észleléséből, hogy itt valami nincsen rendben, mert ez a gazdasági szolgáltatás nem normális, nem kívánatos, nem lehet sem etikus, sem törvényes. Akkor pedig a hatóságoknak lépéskényszerük van, mert ők nem dobhatják tovább a labdát, az ő feladatuk a társadalom és a gazdaság normális működésének a feltételeit biztosítani. Így, ha tényleg nem lenne más lehetőség, akkor a hatóságok feladata lenne, a nyilvános vélemény kifejtésen túl, a megfelelő törvények szükséges módosításaira előterjesztési javaslattal élni.
Véleményem szerint ebben az esetben még erre sem lenne szükség, csupán a szemléleten kellene változtatni. A mai jogi környezet éppen elég kapaszkodót adna a hathatós fellépés jogi alapjainak felismeréséhez. Csak példaképpen és a teljesség igénye nélkül említem meg, hogy a mai jogi környezet sem tekinti érvényes szerződéskötésnek, ha valamely szerződő fél valakiknek a szorult helyzetére építi (uzsorás szerződés) az indokolhatatlan hasznot hozó üzletmenetét. Az pedig még a polgári jogi kereteken is túlmutató érveket vett fel, ha valamely társaság ezt különösen nagy számban, tömeges méretekben, üzletszerű tevékenység keretében végzi. Más jogi megközelítésben, a szerződésekkel szemben, a polgári törvénykönyvben általános direktívaként elvárt, az érvényesség feltételeként megfogalmazott azon feltétel, hogy a szerződésen belül a szolgáltatásnak és az ellenértéknek arányban kell állnia egymással. A szerződéses érvényességet vizsgálni lehet a tévedés oldaláról is, amikor az egyik fél akár szándékos (szerintem itt ez is fennáll), akár vétlen magatartása váltotta ki, az aránytalan károkat elszenvedő szerződő fél tévedését.
Ezek a gondolatok még számos további lehetőséget is felvetnek, ha akár a hatóságok, akár az üzletből elvtelenül hasznot szedők fel szeretnék ismerni azon valós kötelezettségeiket, melyek mellett kötelezettségük lenne cselekedniük!
Talán egyszer ide is eljutunk majd!
2007. január 30.
Grand Ph.D Palotás János