2007-04-05 09:00:00
Amikor arra a kérdésre keressünk véleményt az Interneten, hogy milyen árfolyam várható a forint/euró váltás viszonylatában az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban, az év még hátralévő részében, akkor viszonylag gyorsan és számos elemzőtől találhatunk választ. Bár a válaszok részben eltérhetnek egymástól, többnyire azon tapasztalati vonal mellettiek, amelyeket az elmúlt évet éven belüli árfolyam ingadozásának trendvonalai amúgy is megmutatnak a számunkra. Az eltérések inkább az indoklásokból olvashatóak ki, bár abban sem találhatóak drasztikus különbségek.
Jelentősen megváltozott a helyzet, amikor arra a kérdésre próbáltam „rákeresni”, hogy milyen forint/euró váltási arány várható az elkövetkező öt évben, és milyen árfolyam mellett valószínűsíthető az euró bevezetése Magyarországon! Azt nem mondhatom, hogy az a néhány vélemény, amelyre sikerült rálelnem, ugyanolyan „unalmas” és egyhangú volt, mint amilyenek a közeljövő elemzései voltak. Találtam egészen extrém véleményt is, általam többnyire becsült gazdasági embertől, amely arra hívta fel a figyelmünket, hogy meg kell majd barátkoznunk, az akár ötszáz forintos euró váltási aránnyal is.
A fellelhető néhány hosszabb távú becslés abban azért egységet képviselt, hogy a váltásra, a mainál lényegesen gyengébb forint árfolyam mellett kerül majd sor, a többség szerint valahol a háromszáz forint/euró árfolyam környékén. A többségi vélemény szerint, az euró bevezetéséig tartó években, az árfolyam ingadozása kezdetben a 250-300 forint/euró szinten alakul majd, és ez évről évre kicsit emelkedni fog, mindkét szélsőérték tekintetében, de folyamatosan csökkenő sávszélességben. Azaz később 260-305, majd 270-310, végül 285-315 közötti ingadozással.
Számomra vívódást jelentettek az olvasottak, mert egyik elemzés sem mutatott, még irányultságában sem abba az irányba, amelyek hasonlítanának az én becslésemre, és akkor még nem is szóltam az indoklások teljes különbözőségéről. Szakmailag pedig magam azt vallom, hogy érdemes felfigyelni arra, ha valamely gazdasági és/vagy akár más összefüggésről szinte mindenkinek eltér az álláspontja az enyémtől. Mindig az a vicc jut az eszembe, amikor valaki behajt egy utcába, és értetlenül figyeli a szembejövők villogását. Majd az autó rádiójában hallja, hogy vigyázzanak, mert egy „őrült” szembe hajt az általa használt egyirányú utcában. Erre felordít, és azt mondja, mi az, hogy egy, mindenki! Igaz én ennek a viccnek a tapasztalatát is kicsit „másként hasznosítottam” a magam számára. Vélhetőleg a vicc tanulsága inkább az volt, hogy ilyenkor illik neked is megfordulni, mert valószínűleg te mész rossz irányba. Számomra inkább az a tanulság, hogy ilyenkor illik megállni, akár ki is szállni a kocsiból, még megfontoltabban körülnézni, újraolvasni a kresztáblákat, majd dönteni arról, hogy merre folytatom az utat. Mert az esetek nagy többségében, a többségi álláspont figyelmet érdemel, de ma már vallom, hogy kizárólagosságot sosem. Érdemes átgondolni, és néha el is indulni azon az úton, amelyben nagyon hiszünk, de ma még igencsak egyedül sétálhatunk rajta.
A kicsit elnyújtott bevezető rész után talán már nem annyira meglepő, hogy én jelentősen, előjelében is eltérően ítélem meg a jövő várakozását. Nem csigázva az érdeklődést, a számokkal kezdem, és csak ezt követően vetek fel néhány olyan érvet, amely reményeim szerint azért elgondolkodtató lehet sokaknak.
ÉVEN BELÜLI INGADOZÁSOK AZ ELKÖVETKEZŐ ÉVEKBEN
2007. – 240 / 285
2008. – 235 / 270
2009. – 230 / 265
2010. – 225 / 255
2011. – 220 / 240
2012. – 215 / 235
A VÁLTÁSI ÁRFOLYAM AZ EURO BEVEZETÉSEKOR 2012-2013 KÖRÜL
220-235 forint/euró árfolyamszinten
NÉHÁNY GONDOLAT A FENTI SZÁMOK HÁTTERÉBEN
Számomra a szakértői munka első lépése mindig azt jelenti, hogy megpróbálom a szakkérdés hátterében mindig megtalálható hétköznapi folyamatot megérteni, és átgondolni annak logikus folyamatait, algoritmusait. Jelen esetben a magyar gazdaság arra készül, hogy – a politikai játszótér folyamataitól ugyan függő időpontban -, de valamikor 2012. környékén, Magyarország csatlakozzon az úgynevezett euró zónához. Érdekessége a kérdésnek, hogy ugyanazon ismert gazdasági szakértők, akik a csatlakozáskori árfolyamértéket valahol 300 forint/euró árfolyamon képzelik el, velem megegyező állásponton vannak abban, hogy Magyarországnak érdeke az euró bevezetése, mert az jelentős gazdasági előnyt fog számunkra jelenteni. Ez megfordítva azt is jelenti, hogy amíg nem térünk át az euró bevezetésére, addig jelentős veszteségeket szenvedünk el. A csatlakozás gazdasági előnyei között számos érvet sorakoztatnak fel, amelyekkel magam is egyetértek. Csak példaként említem meg, hogy a vállalkozások számára sokkal biztonságosabban válik tervezhetővé a hosszabb távú szállítási szerződések bevétele és költsége. A vállalkozói kockázat jelentős csökkenése pedig egyértelműen növeli a vállalkozási hajlandóságot. Ez akár százalékpontokat is jelenthet a gazdasági növekedésben. Nyilván a banki váltási költségek is megtakarításként jelentkeznek, ami további nyílvánvaló előny. Ugyanakkor ezek az előnyök számomra mégis marginálisnak, jelentéktelennek tűnnek ahhoz a mai „nyereséghez” képest, hogy ma csak 250 forint körüli árfolyamon cseréljük ki a javainkat, az euró zóna országaival, a csatlakozás utáni 300 forinttal szemben, azaz ma húsz százalékpontot „keresünk” minden pénzügyi műveleten, mert a csatlakozás késleltetésével számunkra ennyire nyereségesen tudjuk manipulálni a forint árfolyamát. Itt valami nem stimmel! Számomra ez az ellentmondás nem oldható fel, egyéb kisebb gazdasági hatást kiváltó érvekkel.
Számomra ez egy, a hétköznapi logikával is szembenálló ellentmondás. Éppen úgy, mint az, hogy a magyar gazdaság számára előnyöket hozó, egy sokkal stabilabb értékzónát képviselő euró övezethez való csatlakozási időpont közeledtével, a magyar gazdaság által kitermelt javak értékének átlagos megítélése folyamatosan „leértékelődjön”, a logika szabályai szerinti felértékelődés helyett. A forint árfolyam gyengülésében való hit, számomra olyan lenne, mintha az ingatlan spekulációban azt várnánk, hogy amikor egy külterületi ingatlant átminősítenek belterületivé, vagy amikor döntenek az ingatlanok közművesítéséről, akkor az ingatlan értékvesztésére spekulálnánk.
Ezen érvelés szerintem sántít és megítélésem szerint a forint gyengülése melletti spekulációk helytelen kiinduló álláspontból vezethetőek csak le, amelyben különböző érvelési érdekek mentén elcsúsztak a folyamatokra ható arányok megítélései, és így éppen a lényeglátás szenvedett csorbát. Az okok elemzése számomra spekuláció lenne, és jelentős értékkel sem bír, ezért ettől tartózkodnék. A hibás árfolyam megítélése a prognózisokban, nagyon sokaknak jelentett összességében milliárdos veszteséget az elmúlt 15 évben, és az érvelést akkor, és most sem értettem. Így alakulhatott ki, hogy az elmúlt tizenöt évben százezrek tartották megtakarításaikat forint helyett különböző devizanemekben, és szenvedtek el igen jelentős veszteséget, amikor évekkel később, a megtakarítás felhasználásakor, alig változó árfolyam mellett váltották vissza az igen mérsékelt kamatokkal megnövelt pénzüket. Időközben, a hazai jelentős infláció hatására, sokkal drágábban jutottak a javakhoz. Ugyanebben az időszakban, a forintban megtakarítók számára, ha a reálkamatot nem is minden esetben elérő módon, de az áremelkedés vesztesége nagyságrenddel volt kevesebb.
Pedig az elmúlt 15 év is pont azt a folyamatot vetítette elő, hogy a magyar gazdaság produktumai felértékelődési folyamatban vannak, hiszen felvetődött, majd megvalósult, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A felértékelődő gazdasági produktumok kifejező eszköze pedig a forint, így itt sem volt várható, hogy a forint megtakarítás kedvezőtlenebb lenne, mint a devizában történő megtakarítások.
A magyar gazdaság fenntartható növekedéséről szóló írásomban már a kilencvenes években is leírtam, az Európai Unióhoz közeledő magyar gazdaság úgynevezett felértékelődési folyamatát, amelyet az azóta eltelt közel tíz év vissza is igazolt. Ez is egy olyan folyamat, a korább ingatlan spekulációs példámat folytatva, mint az a várakozás, hogy az ingatlanomat várhatóan belterületté nyilvánítják, az ingatlan környezetét közművesítik, vagy más, jelentős fejlesztéseket hajtanak végre a közelemben.
A korábbi írásaimban is idézett példa, hogy kevéssé (fel)ismert hatású folyamatnak lehetünk tanúi a magyar gazdaságban, amikor igen jelentős ún. „beértékelődési folyamatok” kedvezményezettjei vagyunk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a korábbi évtizedekben létrehozott javaink kezdenek átértékelődni. Korábban is építettünk hidakat, utakat, irodaházakat, raktárakat, távvezetékeket, olajfinomítókat stb. és képeztünk közgazdászokat, mérnököket, jogászokat, szakmunkásokat, amelyek vagy akik a folyamat végén a társadalmi vagyonunk részévé váltak, költségeit pedig a létrehozásuk során fizettük meg. Bizony sokszor keseregtünk, hogy miközben sokat dolgozunk, szakembereink képzettek, a létrehozott érték egy főre tekintve töredéke a fejlett országok eredményeinek. Ez bizony igaz is volt, de nem teljesen. A Budapesten felépített lakás ugyanúgy egy lakás volt, mint egy angliai vagy egy német lakás. Az építőipar produktumát azonban nem a lakások egymás mellé rendelésével határozták meg, hanem termelési értékükkel, azaz menyit ér, amit felépítettek. A német fővárosban viszont ugyanaz a lakás korábban akár ötször, tízszer ért többet, mint Budapesten, de az eltérés még ma is eléri a 30-40 %-ot. Példaként mindkét országban egy darab pld. nyolcvan négyzetméteres lakás készült el, de a nemzeti össztermékhez – dollárban vagy euróban – számítva sokszor többszörös érték adódott hozzá a nyugat-európai országokban, mint idehaza. A korábban elszenvedett értékvesztés folyamata most megfordult! Ez a gazdaság minden értékmérőjén megfigyelhetővé vált. Európa csak ámulva figyeli, hogy miközben saját ingatlanpiaca stagnált az elmúlt években, aközben Magyarországon euróban számolva folyamatosan és jelentősen növekszenek (szerintem beértékelődnek) az ingatlanárak. A tőzsdei cégek értékének növekedési üteme szárnyalt, az éves szinten elérhető átlaghozam éveken át elérte akár a nyolcvan százalékot is. Ez a folyamat 1998-99-ben részlegesen kifáradt, majd 2006-ban újra erősödni kezdett. A befektetők panaszkodnak, hogy a nemrég még oly olcsónak tekinthető képzett magyar munkaerő egyre drágul (szerintem beértékelődik!). Törvényekkel is óvjuk termőföldjeinket, mert nem akarjuk ma olcsón elherdálni, miközben az értékük folyamatosan növekszik.
Mi a korábbi évtizedekben is megfizettük a magyar oktatásban pld. egy mérnök képzésének valamennyi költségét. Egy végzett mérnök értékét az a produktum határozza meg, amit életpályája során várhatóan létrehoz majd. E produktumok értékelésekor azonban abból kellet kiindulni, hogy amit létrehoz, az egy kelet-közép európai termék lesz. A kilencvenes évek mérnökeit már úgy értékelhetjük, hogy egy csatlakozás előtt álló országban fejtik majd ki tevékenységüket. A kétezer után munkába állók már az Unió drága mérnökei lesznek. Az ő értékük már az induláskor magas szinten kerül majd be a nemzeti vagyonba, de közben a nyolcvanas évek mérnöke is átértékelődik. A különbség az, hogy az ő költségeit már a képzése idején, régen megfizettük, míg a többletértéket napjainkban hozzák.
Az elmúlt évtizedek munkája – még sok-sok éven keresztül – akár évi 3-5 %-ot is hozzáadhat a magyar gazdaság reálfolyamataihoz. Ezt azonban ki kell használni, mert a beértékelődési folyamat előbb lassulni fog, majd értelemszerűen befejeződik, megáll. Ennek a folyamatnak a gondolatai mentén, talán érvekkel is alátámasztható, hogy miközben aligha férhet kétség ahhoz, hogy Európa mely felének a gazdasága fejlettebb, hatékonyabb, aközben éppen a fejletlenebb régió növekedési üteme haladja meg évről évre százalékpontokkal a fejlettebb társáét.
Természetesen hiba lenne, az árfolyam arányokra igencsak jelentős befolyással bíró inflációs értékkülönbözetet figyelmen kívül hagyni, aminek azért ellentétes előjelű hatása van, de itt is fontos kiemelni, a hatások eltérő nagyságrendjét. Azaz az adott gazdaság korábbi évtizedeken át tartó alulértékelésének „beértékelődési” folyamatának nagyságrendje, és az inflációs eltérések hatását.
Grand Ph.D Palotás János
2007. április 05.
