2007-04-07 14:00:00

A KIHAGYHATATLAN TÖBB-BIZTOSÍTÓS MODELL!

Közel húsz éve foglakozom a magyar egészségügy és nyugdíjbiztosítási rendszer átalakításának szükségességével és alapelveivel. Az e témában írt szakmai okfejtéseim mára már több százoldalnyi tanulmánykötetekben, publikációkban mérhetőek. Ez a két terület számomra mindig egyértelmű prioritással rendelkező terület volt és maradt is, hiszen elképzelhetetlen egy olyan hatékonyan működő gazdasági modellt ma megalkotni, amelyben az egészségügy és/vagy a nyugdíjrendszer alapvető működési zavarokkal küzd. A mai fejlett társadalmak mindegyikében – így Magyarországon is – az ország második legnagyobb költségvetése a mindenkori társadalombiztosítási és nyugdíjbiztosítási költségvetés.

Kicsit már belefáradva figyeltem az elmúlt években, és különösen az elmúlt hónapokban az egymást váltó kormányok majd a kormánykoalíciókon belül váltogatott egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási reform címszó alatt meghirdetett lépéseket. Ezért is „csúszott” a véleményemet röviden megfogalmazó publikáció. Miközben mára valóban igaz, hogy az elmúlt hónapokban tette, igaz csak az egészségbiztosítás területe a legnagyobb lépéseket az elmúlt húsz évben.

Végül is Vágó István barátom „késztetésének” az eredménye, hogy az alább megfogalmazott írás már nem volt tovább halogatható. A tudós, az irigyelt olvasottsággal alátámasztott memóriával és kiváló logikával is rendelkező barátommal folytatott közös ebédek beszélgetései rendre e kérdéskörben csúcsosodtak. A beszélgetések közben figyeltem fel arra, hogy István, aki nem is rejtett szimpátiával figyelte Molnár Lajos miniszteri ténykedését, folyamatosan kereste a választ arra a kérdésre, hogy ma Magyarországon miért olyan vehemens az ellenállás a miniszteri lépésekkel szemben. Ha pedig valóban olyan nagy hibákkal ostorozhatóak a kormány lépései, akkor hol marad az ellenzék tartalmi kritikája, az alternatív javaslat felvetése. Hirtelen nehéz helyzetbe kerültem, mert a bennem meglévő kritikai vélemények, könnyen azt az érzést kelthették volna, mintha magam is az „ellenzék” durva kritikáját osztanám, megmaradva az érvek nélküli általános megfogalmazásoknál. Ugyanakkor e két terület, igen széles szakmai palettát, nem kis könyvtárnyi irodalmat tudhat magáénak, így nem egyszerű feladat, a lényeglátást segítő, tömör, de mégis figyelmet érdemlő kivonatos ismertetése a mai helyzet tarthatatlanságának, a kívánatos váltási iránynak, és a megcélzott célnak. El kellett azonban fogadnom, hogy bár a feladat nem egyszerű, de nem is nélkülözhető, mert a ma gazdasági és politikai vitáinak egyik meghatározó eleméről van szó.

Azt csak remélni tudom, hogy az alább leírtakban minden tisztelt olvasóm felismeri, hogy az egy kicsit (talán nem is kicsit) azért más kritika, mint az ellenzéki megszólalások, vagy akár csak az érintett területek dolgozóinak „hergelése”, a kikerülhetetlen feszültségek politikai kihasználása, éppen az érintettek amúgy is nehéz helyzetének további kárára.

Az elmaradt nyugdíjreform lépésekre, mint az egyik legfontosabb kritikai elemre viszonylag egyszerűbb rámutatni egy logikai felvetéssel. Elképzelhető-e bárki számára is egy tartós, a mai kedvenc szóhasználattal élve fenntartható társadalmi- gazdasági növekedés egy olyan piacgazdasági környezetben, ahol a fizetőképes kereslettel, jövedelemmel rendelkezők, azaz a létező vásárlóerő közel ötven százalékát kitevő vásárlóréteg, értsed itt a nyugdíjasokat, reáljövedelme évről évre csökken, azaz tovább szegényedik. Szerintem nem! Az már csak további érv és gondolat, hogy morálisan felvethető e a társadalom azon egyharmadának, akiknek a még átlagosan várható élettartalmuk 8-12 év, hogy legyenek még türelemmel 3-10 évig (és ezt a türelmi időszakot kérjük tőlük kormányváltásonként mindig újra kezdve közel húsz éve), amíg a gazdasági folyamataink felerősödnek, majd utána elkezdhetjük érdemben rendezni a nyugdíjaik értékállóságának garantálását, illetve az évtizedek alatt elértéktelenedett nyugdíjaik részleges felértékelését. Szerintem ezt sem tehetjük!

A mikéntről és a valós teendőkről, az igenis meglévő lehetőségekről és kötelezettségekről egy következő írásban térek majd ki. Ami a mai gondolatokhoz kellett, az annak a megfogalmazása, hogy súlyos hibaként, kritikaként fogalmazom ma meg az e terület kormányzati felelősei felé, hogy ezen a területen (értsed a nyugdíreform területét) a gazdasági nehézségekre való mutogatáson kívül, érdemben semmit nem tettek!

A társadalombiztosítás, az egészségbiztosítás, a gyógyszerforgalmazás területén azonban történtek lépések, és talán az is igaz állítás, hogy léptéküket tekintve akár nagyobbak is, mint az elmúlt húsz évben összesen!

Innen folytatom hamarosan! …

Grand Ph.D Palotás János

2007. 04. 07.