Home Magyarországról KORMANYSZOVIVO.HU WEB OLDAL KÉTSZÁZMILLIÓÉRT!

KORMANYSZOVIVO.HU WEB OLDAL KÉTSZÁZMILLIÓÉRT!

0
KORMANYSZOVIVO.HU WEB OLDAL KÉTSZÁZMILLIÓÉRT!

2008-06-20_16:53:41

Emlékeztető 2001-ből!  …  ekormanyzat.hu több mint nyolcszáz millióért!

A napokban jelentették be, hogy indul a kormanyszovivo.hu web oldal, amelynek kifejlesztése és első éves működtetése „mindössze” kettőszáz millió forintba került!

Budai Bernadett Kormányszóvivő 2008. Június
Daróczi Dávid Kormányszóvivő 2008. Június

Annyit azért pontosítanék, hogy az első hírekben a web oldal költsége volt 200 millió forint, majd kiderült, hogy az ár tartalmazza a szükséges hardware-t is. Végül már belefért a költségekbe az első éves üzemeltetés költsége is.

A hír ismét sikeresen elrontotta az estémet. A világ több mint száz országát bejárva, és a legkülönbözőbb kultúrákban végzett szakértői munkám során szerzett tapasztalatokkal a hátam mögött, azt gondolom, hogy már edzett vagyok az állami szinten gyakorolt és korrupciót sejtető közbeszerzések létének elfogadásában. Nem ismerek olyan fejlett demokráciát, ahol ennek mindennapi jelenléte nem volna felismerhető.

Mégis olyan rossz érzés fog el, amikor az ország napi problémáinak felvetésekor, a folytonos megszorítások ismétlődő kormányzati indoklásainak ismertetésekor csak néhány tízmillió forint megtakarítása a megfogalmazott cél, ugyanakkor semmilyen erkölcsi aggályt nem vet fel, ha valamire néhány millió forint helyett több-százmilliós kiadást hagynak jóvá!

Az állami vezérléssel működő gazdaság éppen azért veszítette el versenyképességét a dominánsan magántulajdonra épülő gazdaságokkal szemben, mert a mások pénze, vagyona felett rendelkező állam, önkormányzat ún. puha tárgyaló az ár/érték alapú üzleti tárgyalásokon. Szinte mindegy, hogy a drágábban megfizetett szolgáltatással a másokéból juttatott extra profit a saját zsebébe, vagy a baráti, érdekeltségi körébe tartozó szereplők zsebébe vándorol. Végső levezetettségében mindkét eset korrupció. Nemzetközi kitekintésbe az ilyen korrupció megjelenése, mértéke azonban számos sajátossággal bír egy-egy országban.

Az Egyesült Államokban jellemzően az ár, a minőség és a határidő nem sérül érzékelhető mértékben. Ott is jól lehet „becsülni”, hogy várhatóan kié lesz a közbeszerzésként meghirdetett projekt. Mivel minden rendelés tartalmaz profitot is, így ez sem rossz üzlet a barátoknak!

Más fejlett országokban, így Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában stb. az ár is „drágul” a barátság okán, de ennek jól becsülhető mértéke maximum 5-20 %.

A köztudatban is erős korrupció mellett működtetett országokban ez az ár/érték vesztés átlagosan akár 30-40 % is lehet. Vélhetőleg a nagy számok arányát tekintve, a többségi állami, önkormányzati, intézményi közbeszerzéseknél Magyarország is ebbe a körbe tartozik.

A politikai elit csúcsán (ide értve az önkormányzatok csúcsán lévőket is) azonban mára ezek az értékek korábban elképzelhetetlen szintre emelkedtek.  Az elit ma már nem százalékokban számol, hanem kockázatokban. Megbukni ugyanis szinte bármely projekten azonos eséllyel lehet. Ezért a korrupció már nem a projekt értékéhez, hanem a bukás veszélyéhez igazodik. Megbukni tehát néhány százezerért nem érdemes. Az alsó határ ezen a szinten már százmilliós! Így fordulhat elő, hogy a nagy vesztesek a néhány milliós projektek. Ezek vagy nem valósulnak meg, ha a megvalósításhoz a legfelsőbb szinten kell engedélyt szerezni, vagy a néhány milliós projekt mint százmilliós érték jelenik meg.

És ez ma már nem kormányfüggő, hanem napi gyakorlat! Véleményem szerint ide tartozott a FIDESZ kormány alatt összességében több mint nyolcszázmillióba kerülő ekormanyzat.hu web oldal beindítása, és ide tartozik ma, az MSZP kormányzás mellett beindított kormanyszovivo.hu web oldal is!

Nagy a baj, hiszen valóban pártoktól független a rendszer! Csak emlékeztetőül utalok az SZDSZ vezette főváros Kombinó villamosaira. (Ide kattintva olvasható! Ezért is hiteltelen, és éppen ezért hatástalan is a többpárti demokrácia egyik legfontosabb garanciája, az ellenzéki ellenőrző szerep. A FIDESZ vezetői ugyan gond nélkül nyilatkoznak arról, hogy ez a költekezés indokolatlan és drága, de az igazi lépések mint mindig, most is elmaradnak majd, a kritikájuknak nulla a morális hatása. Emlékeztetőül, a FIDESZ kormány alatt 2001. végén, hirtelenjében meghirdetett közbeszerzési eljárás során a tenderbontástól, a teljesítésig rendelkezésre álló alig negyven nap alatt, a győztes 635 millió forintért készítette el a web oldal (ott is benne volt a szükséges hardware beszerzés), majd külön 210 millió forintos éves költségért vállalták az üzemeltetést. Az éves szinte 210 millió forintos üzemeltetés kapcsán felidézhetem magamban, hogy több mint tíz éven át vezettem az ország legnagyobb munkaadói szervezetét, amelynek éves működtetési költsége székházastúl, munkatársakkal, web oldallal, nemzetközi kapcsolatokkal stb. 30-50 millió forint volt! A tender meghirdetése előtt 30 millióért készült a hatástanulmány, amit egy „valódi” tenderen indulók, az ajánlat részeként vélhetőleg ingyen is elkészítettek volna! Véleményem szerint a projekt valós értéke akkor sem haladta meg a néhány tízmillió forintot, míg a kormányszóvivői oldal önálló léte értelmetlen, sőt hibás döntés, értéke pedig tízmillió forint alatt van. A negyvenmilliárdos Kombinó projekt értéke annak talán ötöde.  

Ez pedig a web oldalak esetén a tényleges értéknél nem 30-40 %-al több, hanem annak mintegy harmincszorosa!

A legnagyobb baj talán éppen az, hogy ameddig a folyamatok így maradnak, esélyünk sincsen annak felszámolására. A társadalom működésébe az elmúlt évtizedek mélyen beépítették a korrupció alkalmazását. Felszámolni néhány hét, hónap alatt nem lehet. A folyamat azonban elindítható lenne, de nem alulról, hanem éppen kormányzati szintről. Ott a korrupciómentes minta elindítása döntés kérdése. A szervezeti, törvényi hátterét tekintve független Bíróságok, a média sosem igazán független, többnyire követő magatartást folytatnak. Különösen a kormánytól törvényileg is függő rendőrség, ügyészség. Így ezen szervek a látható korrupcióval szemben akkor fognak, a ma is meglévő eszközeikkel fellépni, ha ez elvárásként jelenik meg feléjük kormányzati, politikai szinten. Biztosan tartózkodni fognak minden hathatós fellépéstől, a törvénysértések felismerésétől, ha az őket működtető környezet legteteje is érintett lenne. Az ekormanyzat.hu és a kormanyszovivo.hu web oldalak születésének szinte minden pontjában azonos feltételrendszere, kormányszintű támogatottsága ennek véleményem szerint ékes bizonyítéka!

Kormánytabló 2008. Június

Grand Ph.D Palotás János

2008. június 20.