2008-07-29_20:23:39

Tényleg sokszor érzem úgy, hogy a magyar politikai elit nem tud, vagy nem akar megszabadulni attól a nagyon rossz szokásától, hogy tartósan éretlennek, ötévesnek, a köznyelvben „hülyének” nézik az ország lakosságát. Köztük azokat az embereket is, akiknek bizalmából tölthetik be állami vezetői, politikai funkciójukat.

Lassan nem telik el egyetlen nap sem úgy, hogy a fenti bevezető gondolat ne lenne időszerűen alkalmazható. Rossz nézni a többnyire képzett vezetőket, amikor belenéznek a kamerába, és úgy kell (?) elmondaniuk, a többnyire szakmailag rendkívül primitív mondataikat. Engem – és biztos vagyok benne, hogy még százezreket – nagyon sértenek ezek e mondatok, hiszen ott van bennük a nézők, hallgatók, olvasók felkészültségének, odafigyelésének teljes lenézése. Meggyőződésem továbbá, hogy további milliók számára talán nem azonnal felismerhető a nyilatkozatok elvtelensége, nem ritkán hazugsága, de mindannyian érzik, hogy a nyilatkozattal nincsen valami rendben, nem logikus, és azzal eltakarják az igazságot!

Arra, a magamnak feltett kérdésre, hogy van-e valami a mindennapokban, ami a leírtakkal összemérhetően elkeserít nap, mint nap, bizony igennel kell válaszolnom. Igen van! Talán meglepő, de a válaszom a média cinkossága! Abban nem hiszek, hogy ez tudatos cinkosság, de azt hiszem, hogy oszthatatlanul nagy a felelőssége abban, hogy felkészületlensége, szakmai hiányossága okán első számú felelőse annak, hogy ez a politikai viselkedésminta évtizedek óta háborítatlanul terebélyesedik Magyarországon, válik részesévé mindennapjainknak. A híreket nézve, hallgatva, olvasva mindig belém nyíllal, hogy miért marad el a nyilvánvalóan felteendő kérdés, ami legalábbis nehezebbé tenné a nyilatkozó magatartását. Elmarad a kérdés, mert a kérdező felkészültsége többnyire rendkívül felszínes, és azért is, mert a szerkesztőségek többségének napi munkájában is folyamatosan tetten érhető a közönség, az olvasó „lenézése”!

A fentebb írtakat valóban naponta odailleszthetném akár több nyilatkozathoz, a politika bármely oldalán. Így az alább írt példa talán igazságtalan is abból a megközelítésből, hogy miért pont ez a nyilatkozathalmaz hozott ki a sodromból, miért pont ezzel „telt” be nálam a pohár. A kérdésfeltevés egyébként jogos, és az sem igaz, hogy pont ma telt be, csordult ki nálam a pohár. Az ugyanis már régen betelt, csak most volt időm, hangulatom hozzá, hogy leírjam. Talán azért is, mert az a híres kéttonnás bomba, éppen ma alakította át a napomat a kötelező kiürítéssel, zárta be az irodámat, a lakásomat és kötelezett egy nem várt szabadnapra.

A HÍR! … A kormány szándékát is átírta kicsit, hogy egy kéttonnás bomba miatt ma le kellett zárni majdnem egy egész kerületet, és a kiürítéssel volt elfoglalva az ország, de már nem lehetett visszakozni, a hónapok óta előkészített kormányzati bomba is felrobbant, a hírt már közzétették, így nyilatkozni kellett!

Előre szeretném bocsájtani, hogy én nagyon sajnáltam, amiért nem valósult meg a kormányzati negyed, és a leállításban döntő szerepet vállaló korrupt önkormányzatok viselkedése, pénzsóvársága is megérdemelne egy terjedelmes cikket, de az már nem fér bele a mai napomba! Számomra igen primitív ellenzéki felszólalásnak tartottam, hogy a helyzetet kihasználva, a FIDESZ politikai nyilatkozatai nem az elmaradt lehetőséget kérték számon a tényleges felelősökön, hanem arra élezték ki a történteket, hogy „Mennyibe került az országnak, a kormányzati negyed kialakítási elképzelése”.

                A kormányzati válasz színvonala azonban tényleg mindent alulmúlt!

Nem a valós válaszokat kezdte boncolgatni, hanem a kommunikáció felelősei valami vélhetetlenül primitív válasszal rukkoltak elő. A válasz lényege szerint nem érte kár az országot, mert a kormányzati negyed céljára felvásárolt földterületet a kormány igen jó áron, azaz olcsón szerezte meg, és így a bizonyíthatóan ráfordított több mint kilencszázmillió forint ellenére a terület értéke ma meghaladja a vételár, és az elpazarolt százmilliók együttes értékét!

Bár a kilencszázmilliós kiadási tételek között is érezhetően jelen volt, a korrupciós költségek kellemetlen illata, de talán még az sem zavart annyira, mint amikor a kormány felkért egy szakértőt, hogy néhány milliós (mivel kormányzati megbízásról van szó, vélhetőleg néhány tízmilliós) újabb kiadással, szakértőt találjon az állításának alátámasztására, a társadalom butítására.

Mára elkészült a nagy mű, a szakértői jelentés arról, hogy éppen tízmillió forinttal, de a terület értéke meghaladja a vételárat, és a feleslegesen kiadott közel egymilliárd forintot! Magyarországon természetesen találtak, az e feladatra is szívesen jelentkező, a szakmaiságot a sor legvégére állító szakértőt! Ez nem okozhatott semmilyen problémát, hiszen az elmúlt évtizedekben mindkét politikai oldal létrehozta a saját lépéseit mindig visszaigazoló igen sikeres „szakértői” csapatot. A sikerüknek éppen az a titka, hogy igen jól fizető, és felelősségmentes megbízást kapnak folyamatosan a létrehozóiktól!

Számomra viszont elkeserítő volt, hogy a szakmai felkészültségét tekintve képzett pénzügyminiszterünk személyesen bevállalta a „szakvélemény” nyilvánosságra hozatalát. Pedig ennek a szakvéleménynek a megrendelése biztosan a közpénzek tudatos és hűtlen felhasználása.

Nem kell ugyanis kiemelkedő pénzügyi szaktekintélynek lenni ahhoz, hogy bármilyen fordulatokkal dúsított nyilatkozat ellenére, ha elköltenek több mint kilencszázmillió forintot valamire, amit később nem valósítanak meg, és az így megrendelt munkák a későbbi megvalósulásban nem hasznosíthatóak, akkor az veszteség! A kérdés itt csak az lehet, hogy ki fizette meg!

A kormányzati nyilatkozat abból indul ki, hogy neki csak azt kell igazolnia, hogy nem Ő fizette. Pedig bizony ő tette, mert a kiadás végül is felesleges volt! Ez akkor is így lenne, ha a területet olcsón, például egy külföldi tulajdonostól vásárolta volna meg. Mert ez esetben is a vétel egy önálló üzlet, melynek nyereségét köteles lett volna a társadalom számára hasznos dologra fordítani, és nem egy meg nem valósuló beruházásra.

A valós helyzet azonban ennél is sokkal szomorúbb! A területet ugyanis az állam, egy egyszemélyes állami tulajdonú részvénytársaságtól, a MÁV Rt-től vette meg, ezek szerint a befolyásával visszaélve olcsón! A MÁV milliárdos veszteséggel, állami forrásokkal működő részvénytársaság, amelynek a valós áron történő vagyoneladása esetén pontosan ennyivel csökkent volna az adóssága, másképpen ennyivel kevesebb állami támogatásra lenne szüksége. Az már jogászkodás, hogy a vonatkozó törvényi előírások, elvárások esetén az állam közpénzből nem vásárolhat állami tulajdonból sem olcsón, sem drágán. A vételkor köteles hitelesnek mondható értékbecslést végezni, és azon az áron kell vásárolnia! Sem olcsóbban nem veheti meg, mert akkor a MÁV szállítóitól von el követeléseik fedezetéül szolgáló vagyont, sem drágán nem vásárolhat, mert akkor az állampolgárok pénzét költi törvénytelen módon.

A nyilatkozat primitív hátterét még oldalakon keresztül lehetne szakmailag elemezni úgy, hogy a leírtak egyik érvét sem hallhatták, olvashatták az erre hivatott ellenzéki kontrolt felvonultató nyilatkozatokból, és a média elemzéseiből, a miniszternek kérdést felvető „szakkommentátoroktól”. Ez pedig komoly baj, mert mással nem helyettesíthető a demokráciákban!

Budapest, 2008. július 29.

Grand Ph.D Palotás János