Juhász Sándor Barátomnak írom!

Juhász Sándor barátom kérte tőlem néhány hete, hogy szakítsak időt a mindennapok történéseinek bemutatására úgy, ahogy ma gondolkodnunk kellene, ha azt szeretnénk, hogy egymásra találjanak az évek óta összebékíthetetlennek látszó nézetek, politikai elkötelezettségek. Mert igaznak kell lennie, hogy szinte mindig van, lenni kell a megosztottsággal szemben olyan érveknek is, amelyet az elkötelezettek is képesek lehetnek magukénak vallani.

2012. szeptember 04.   ……      Egy kiadatás margójára!

 Figyelve az elmúlt napok történéseit, ismét egymásnak feszültek az érzelmek, az Örmény fiatalember, Gurgen Margaryan gyilkosának azeri kiadatása miatt. Látszólag az érzelmi ellentétek kibékíthetetlenek, és e témában reménytelen valami közöset, a legszélesebb, egymás politikai szimpátiáját elfogadni nem tudó kör által vállalhatót találni. Pedig ez most is lehetséges!

  Abban szerintem mindkét (esetenként több) fél egyetért, hogy a magyar bíróság által életfogytiglan börtönbüntetésre ítélt „baltás gyilkosnak” ma is börtönben kellene ülnie, éljen Ramil Szafarov a világ bármely pontján.

 Így bármi is volt a kiadatás előzménye, amellyel kapcsolatban ma az érzelmek biztosan nem fognak elcsitulni, azt valamennyien el tudjuk fogadni, hogy Azerbajdzsán megszegte a kiadatási egyezményt. A jövőt tekintve e közös nevezőből kellene és lehetne a közös megoldásra lelnünk!

 Mit tehetne a kormány, ha a saját és az ország becsületét meg szeretné védeni anélkül, hogy azonosulna az ellenzéknek, számos civil mozgalomnak a kormány lépéseit ma érzelmi túlfűtöttséggel kritizálók állításaival.

 A nemzetközi előírások betartása mellett állami szinten hivatalosan tiltakoznia kell a kormánynak (sajtóhírek szerint ezt megtette és/vagy megtenni készül) Azerbajdzsánnál, hogy Azerbajdzsán megszegte a kiadatási megállapodást.

A megállapodás megszegése tényének kormányzati bejelentésének köteles része, hogy ezt a magyar kormány Azerbajdzsán kormányával is hivatalosan közölje.  Ez teszi lehetővé, hogy a kormány kijelentse, a kiadatási megállapodást semmisnek tekinti, mivel annak leglényegesebb pontját tekintve, Azerbajdzsán szerződést szegett. A megállapodás semmisségének kimondásával Ramil Szafarov jogalap nélkül hagyta el magyarországi börtönét, és ennek megfelelően Magyarországnak, a lehetséges legszélesebb körben nemzetközi elfogató parancsot lehet és kell kiadnia Ramil Szafarov ellen.

Mivel Azerbajdzsán a két állam közötti kiadatási egyezményt a lehetséges legsúlyosabb módon szegte meg, Magyarországnak azonnal fel kellene mondania a két ország közötti kiadatási megállapodását.

Végül, de talán az egyik legfontosabb feladata lenne a kormánynak, hogy hivatalosan elnézést kérjen Örményországtól és a meggyilkolt örmény katona családjától, hogy a magyar kormány nem kellő helyzetelemzés mellett, hibásan döntött arról, hogy kiadja Ramil Szafarovot Azerbajdzsánnak. Még édesapámtól tanultam, – és ezt a bocsánatkérés során lehet és kell is alkalmazni – hogy abban az esetben, ha valakit megbántok, ne habozzak bocsánatot kérni. A megbántódás ugyanis felismerhető, látható tény, és Ő fel sem tételezi rólam, hogy bárkit is szándékosan bántanék meg. Így a szándékosság nem előfeltétele annak, hogy kifejezzem sajnálatomat, és elnézést, bocsánatot kérjek, ha szándékom ellenére valakinek vagy valakiknek valóban sérelmet okoztam. Egyben reményem szerint a magyar kormány valóban nem kívánt egy elítélt gyilkost szabadon engedni, de mégis tény, hogy közreműködése által ma a gyilkos nem börtönben ül, hanem szabadon él a hazájában.

Mit tehetne az ellenzék, a civil szféra, ha a megoldást keresné, és nem az érzelmeket korbácsolná. Félek mindezt azért, mert a mit és hogyan lehet és kell tenni egy ilyen helyzetben, láthatóan nem tudja, illetve látható, hogy az egész kommunikációs rendszere nincsen felkészülve a megoldás, a valós alternatíva keresésére és bemutatására.

Nekem nincsen azzal semmi bajom, ha a mindenkori ellenzék egy szerintem is hibásan előkészített kormányzati lépésről „első pillanatban” a kritika akár éles nyelvét használja. De az első pillanat után eljön a következő, amikor már szembesültünk azzal, hogy valamit nagyon elrontottunk. Nagyon várom azt a mindenkori ellenzéktől és/vagy a civil szervezetektől, hogy egy-egy megszólalásban a kritika súlya csak keretet adjon, de a megszólalás lényege arról szóljon, hogy mit kellene tenni a kialakult helyzetben, és a tennivalókból a rá esőről jó esetben ne csak beszéljen, hanem azokat tegye is meg.

 Az örmény nép és Gurgen Margaryan családjának megbántása már tény, azon túl vagyunk. Mit lehetne, kellene tenni, ami a kormánnyal szimpatizálók számára is vállalható lenne?

 Én javasolnám, hogy a mai napra is meghirdetett kormánnyal szembeni tüntetések helyett, az örmény nép, és Gurgen Margaryan családja melletti szimpátiatüntetéseket szervezzenek. Ez ugyanis a lényeg! Annak kifejezése, hogy a magyar társadalom elítéli a gyilkosokat, és osztozik az áldozatok gyászában! Ez az a tüntetés, amelyen az egyéni elkötelezettségek nélkül mindenki részt vehet, míg a kormánnyal szembeni tüntetés, a résztvevők körében kirekesztő, és az örmények, az áldozat családja számára pedig csak közvetett üzenet.

Az ellenzéki parlamenti pártok már a történések másnapján benyújthattak volna egy parlamenti határozati javaslatot arról, hogy a magyar parlament kérjen bocsánatot Örményországtól és Gurgen Margaryan családjától a nem kellően átgondolt kormányzati lépés miatt. Magyarországnak a Parlamentnek felelős kormánya van, így a Parlament egészének bocsánatkérése megállíthatná, esetleg idővel vissza is fordíthatná az örmények érzelmi reakcióit. Kár, hogy a magyar politikai elit nem tudja, hogy nehéz egy hibáját bevalló, az egész népet megtestesítő Parlament által bocsánatot kérő néppel szemben további szankciót megindokolni. Én valóban hiszem, hogy egy ilyen lépésre Örményország reakciói is érdemben megváltoznának. Bizony nehéz lenne a diplomáciai kapcsolatok megszakítását fenntartania az örmény kormánynak egy olyan néppel szemben, melynek Parlamentje egységesen bocsánatot kért tőle, elhibázott döntése miatt.

A nyilvánosság előtt és a Parlamentben is a jelen írásomba, a kormánytól várt kormányzati lépések ellenzéki felvetése és annak kormányzati megvalósítása esetén az előterjesztések támogatása lehetne egy felelős és sikeres ellenzéki magatartás, megerősítve, hogy ezek a kormányzati lépések meggyőződésem szerint vállalhatóak a kormány részéről.

 A leírtakkal szemben a nap, mint nap titkos megállapodással, az ország becsületének eladásával való vádak töretlen és főleg kizárólagos felvetésével csak egymással veszekszünk, saját országunk, vagy annak egy részének becsületét kérdőjelezzük meg önmagunk és a világ előtt, miközben a lényeg, a sérelmet elszenvedőkkel való törődés mindvégig háttérben marad!

 Végezetül:

 Olyan szép lenne, ha tudnánk változtatni! Bár sosem értettem, hogy ez miért is lenne kizárt. Miért gondoljuk, hogy ehhez nekünk, magyaroknak évtizedek is kevésnek bizonyulnának? Én tudatosan tanítottam magam, hogy akár magánemberként, akár barátként, egykoron közszereplőként vagy üzletemberként, szakértőként, a tudományt kóstolgatójaként, mindig a történéseket átgondolva, de a megoldásra koncentráljak, annak keresésére szánjak csak időt, mert hiszem, hogy értéket csak így lehet létrehozni.

                                                                                                                           Palotás János