Amikor megírtam a „Sztár témák” fejezetének előszavát, akkor abban az érthetőség, a figyelemfelhívás miatt – szokásom szerint – egy konkrét, napirenden lévő, de lényegét tekintve már lezárt ügyet választottam ki. Példaként jónak tűnt a „Juszt Lászlóról kicsit másképpen” gondolatra, az ÜGY-et Orbán Viktor miniszterelnök szemszögéből megközelíteni. Írásom idején tehát azt hittem, a téma lényegét tekintve lezárult. Férfiasan be kell ismernem, hogy ,,megint” tévedtem! Ezért döntöttem úgy, hogy most már nem az „Előszó” részt bővítem a mindennapok újabb tanulságaival, hanem az előszó vonatkozó részeinek megismétlése után mától önálló írásként jelentetem meg.
Idézet az Előszóból:
„Meg kell tanulni fiam a sorok között olvasni, illetve a hallott mondatok között a valóságos tartalmat is meghallani!”
Ez a mondat a napi megnyilatkozások olvasásakor és/vagy hallgatásakor akár magánemberként, akár közéleti szerepvállalásom során bizony nagyon sokszor jutott az eszembe. Azt hiszem, ezzel tudatuk alatt sokan vannak így, de én rendkívül fontosnak tartom, tartanám, hogy minél többen átgondoltan, és odafigyelve tegyék ezt.
Amikor Orbán Viktor miniszterelnökként a reggeli „élő” rádióadásban Juszt László lépéséről (a kormány által államtitoknak vélt iratok közzététele) azt nyilatkozza, hogy az ilyen magatartással szemben a hatóságoknak hathatós fellépése szükséges, valamint ezen személyek nem kaphatnak teret a közszolgáltató média munkájában, akkor e mondatoknak van (lesz) folytatása is. Ezzel a miniszterelnök ugyanis nem általánosságban, hanem egy konkrét és folyamatban lévő ügyben avatkozott be az igazságszolgáltatás folyamatába, éppen úgy, mint a „független” közszolgálati média napi tevékenységébe. A mondatok mögötti tartalom ,,meghallása” után már nem meglepő, ha délután ugyanezen indokkal Juszt Lászlóval felbontja szerződését a Magyar Televízió, ha a nyomozást értelmetlennek látó BRFK-tól az Országos Rendőrfőkapitányság elveszi az ügyet, és a kommandóval megerősített, a jogszabályi kötöttségeket „elfelejtő” házkutatással nyomozást indít. Az ORFK ez ügyben akkor is nyomozni akar, amikor az Ügyészség bűncselekmény hiányában kötelezi a nyomozás megszüntetésére . A mondatok mögé is ,,behalló” jogászoknak bizony meg kellett volna ekkor azt is hallaniuk, hogy a jogász Miniszterelnök „beavatkozása” nem csupán fontos jogelveket sértett ezen a reggelen, hanem a jogbiztonságunkat őrző kiemelt jogszabályokat is. Persze lehet, hogy ők ezt azért meghallották, de titkukat sajnos most is megőrizték. Nem kellett volna! A jogállamiság megőrzése mindenkinek kötelezettsége!
A fejezet előszavában tudatosan emeltem ki egy közelmúltban történt esetet. Gondolataim közzétételével e helyütt pontosan az a szándékom, hogy a figyelemfelhívás eszközével mutassak be egy – a megszokottól talán itt is eltérő – lehetséges másik megközelítést. Juszt László tettéről, annak megítéléséről ugyanis aznap már mindenki beszélni kezdett. Nem vitathatóan megoszlottak az álláspontok. A „Sztár Téma” a média középpontjába került. De ki fog beszélni a Miniszterelnök „tévedéséről” ?! Az igazságszolgáltatásra hivatott szervek azóta megállapították, hogy az újságíró nem sértett államtitkot. Ha pedig nem tette, akkor a televíziós szerződésbontás indokai igencsak kétségessé váltak. A miniszterelnöki nyilatkozat után a rendőrség nem tehette, hogy még csak ne is nyomozzon, a kormányfő által javasolt tévéelnök pedig aligha foglalkoztathatta volna továbbra is a „Kriminális” főszerkesztőjét. Én bizony várom, hogy mikor készteti valamely újságíró Miniszterelnökünket arra, hogy akár csak a sorok között, a mondatok hátterében, de elnézést kérjen – elsősorban Juszt Lászlótól -, majd pedig a nehéz helyzetbe hozott rendőri szervektől, a televízió vezetőjétől, és nem utolsó sorban tőlünk, a rádió hallgatóitól. Tőlünk, mert akik „meghallották” Orbán Viktor szavainak vélhető, majd később be is teljesülő következményeit, bizony sokat veszthettünk jogbiztonsági érzetünkből, ami pedig az Alkotmányunkban rögzített alapvető jogunk! …”
… És lám, itt a folytatás! A legfőbb ügyész Györgyi Kálmán megtörve egy tízéves időszakot élt jogával és felülbírálta közvetlen munkatársának, Bócz Endrének (Fővárosi Főügyész) jogi álláspontját és hatályon kívül helyezte a nyomozás megszüntetésére vonatkozó ügyészségi döntést, sőt utasította a rendőri szerveket a nyomozás folytatására.
A lépést már eddig is sokan és sokféleképpen értelmezték. Én szeretném most is egy kicsit másképpen. Györgyi Kálmán döntéséről nekem két gondolat jut eszembe, amiről meggyőződésem szerint a jogalkotóknak biztosan el kellene gondolkodniuk. Az egyik, hogy biztosan jogbiztonságot jelent-e az Ügyészség azon szervezeti felépítése, mely szerint a magyar jogrendszerben csak egy Ügyész van, ő most Györgyi Kálmán, és az Ügyészség minden munkatársa csak őt helyettesíti, azaz csak úgy járhat el, döntéseinek az a megkérdőjelezhetetlen mozgástere, amit a helyettesítést elrendelő felettese meghatároz. A felettes alatt mindig a közvetlen felettes értendő, hiszen ő a felettese jogaiból részesült, így a csúcson az „osztást” kezdő Legfőbb Ügyész „teljhatalma” áll. Vajon biztosítja-e egy tárgyaláson a vádlott alkotmányos jogait, ha a tárgyaláson résztvevő, és az ügy részleteit ismerő ügyész csak helyettesít. Így a vád mellett akkor is mindaddig ki kell tartania, amíg nem tud felettesével tárgyalni, engedélyt kérni, még ha a tárgyalóterembe betér is az igazi bűnös és megcáfolhatatlan bizonyítékkal bevallja bűnét. Nekem legalábbis nem megnyugtató, hogy az ügyész a tárgyalás után tájékoztatja felettesét a történtekről és a következő tárgyaláson visszakozik. Az ártatlanság felismerésekor meggyőződésem, hogy haladéktalanul helyre kell állítani a vádlottal szembeni minden korábban korlátozott jogot!
Juszt Lászlóhoz jobban kötődik a másik gondolatom. A jogbiztonság, a törvények érthetősége, a törvényi elvárásoknak az állampolgár általi felismerhetősége szintén alapvető emberi jogainkhoz tartozik, mely az „alaptörvényünkben”, mint a legfontosabb kötelmek egyike szerepel. Ennek figyelembevétele után megmarad-e Juszt László büntethetősége? Szerintem nem! Elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki börtönnel legyen fenyegethető egy olyan ügyben, melynek megítélésében a Fővárosi Főügyész és a Legfőbb Ügyész eltérő állásponton van. Most már számomra mindegy, hogy „szakértői elemzések” az adott iratot államtitoknak tartják-e vagy sem. Az eddig történtek ugyanis kizárják, hogy Juszt László számára „kötelezően” felismerhető volt az államtitok ténye. Ha pedig ez így van, akkor akár a bűncselekményt, akár a büntethetőséget kizáró ok miatt, de az eljárást már a nyomozati szakaszban kötelezően le kell zárni!
… A folytatást majd meglátjuk!
1999. december 1. – Gyanítom, hogy az alábbi sorokkal sem fog befejeződni az ún. Juszt-ügy. Arra már kísérletet sem teszek, hogy megjósoljam a végkimenetelt. Saját tapasztalataim is gyakran elképesztettek, amikor beindult az államigazgatás önigazoló gépezete. Meggyőződésem, hogy ma nem dolgozik az ügyészségnél egyetlen olyan személy sem, aki akárcsak néhány hónappal ezelőtt, egy baráti beszélgetés közben elképzelhetőnek tartotta volna az Ügyészség mai álláspontját. Egy olyan ügyészségi magatartást, amely tovább erőszakolt nyomozást rendel el – államtitoksértés alapos gyanúja tárgyában – egy olyan ügyben, ahol az országgyűlés adatvédelmi biztosa hivatalos eljárásban állapítja meg, hogy a nyilvánosságra hozott dokumentum nem tartalmazott államtitkot.
Szinte magam előtt hallom ügyész barátaim érvelését, mely szerint ez már csak azért is értelmetlen lenne, mert a bíróság – bár a bírót nem köti az adatvédelmi biztos megállapítása – biztosan nem bírálná felül az államtitok jogi megítélésében erre hivatott legmagasabb szintű közjogi fórum álláspontját. Ami pedig még ennél is biztosabb, az az, hogy a bíróság kizárná az államtitoksértés felismerhető voltát, ha az még az adatvédelmi biztost is megtévesztette, így pedig ún. büntethetőséget kizáró ok miatt mentené fel Juszt Lászlót.
Az ügyészi vádemelést követő felmentő bírói ítélet általában sem erősíti az Ügyészség szakmai tekintélyét, de egy olyan esetben, ahol a rendőrségi, majd az ügyészségi fellépés már korábban is az államhatalom befolyásának gyanúja mellett folyt, az önigazoló, az erőből folytatott, de kimenetelét tekintve biztosan bukásra ítélt fellépés rendkívül súlyos bizalmi válságot eredményezne. A jogállamiság rendkívül fontos követelménye, hogy az állampolgárok bízhassanak az állami, hatalmi intézményekben. Ez olyannyira kiemelt feladat, hogy többnyire, így Magyarországon is az Alkotmányban is rögzítve van a jogbiztonság alkotmányos követelménye. Amennyiben valamely hatalmi szervezet, így akár az Ügyészség is működésével, napi gyakorlatával jelentősen megrendíti az állampolgárok jogbiztonságát, akkor akár az egész szervezet működésének alkotmányos aggályát is vizsgálat alá lehet és kell venni.
Magam nem csupán valószínűsítem, hanem adott esetben kívánatosnak is tartanám, ha az Ügyészség a most elrendelt, és érvekkel már nehezen alátámasztható pótnyomozását követve vádat is emelne Juszt Lászlóval szemben, mert akkor a – meggyőződésem szerint biztosra vehető – bírói felmentő ítéletet követve, az ellenzéki pártoknak kötelező feladata lenne egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezni. A bizottság feladata lenne megvizsgálni, hogy a Juszt-ügyben – és néhány más esetben – befolyásolta-e a rendőrség, az Ügyészség hatósági fellépéseit az állam vagy annak valamely politikusa?!
Én most csak remélni tudom, hogy eddig már nem jutunk el. Sajnos már az is nagy baj, hogy – az Ügyészségen oly jól ismert szófordulattal éljek – az alapos gyanú már ma is megáll!
… A további folytatást majd meglátjuk!
2000. január 11. – A Fővárosi Főügyészség ejtette a vádat!
Ma újabb fordulatot vett az ún. Juszt-ügy. A Fővárosi Főügyész Bócz Endre, bűncselekmény hiányában elutasította a vádemelést Juszt László állítólagos államtitoksértése ügyében. Az ügyészi határozat szerint az államtitokká minősítés folyamatába hiba csúszott, és a „Kriminális” című hetilap által közzétett iratot olyan személy minősítette államtitokká, akit erre a törvény nem jogosított fel. Ebből következően az irat nem vált államtitokká. Államtitok nélkül pedig nem lehet államtitoksértést elkövetni. Dr. Bócz Endre így már másodszor szüntette meg bűncselekmény hiányában a büntető eljárást.
Azt még nem lehet tudni, hogy Györgyi Kálmán megismétli-e a korábbiakat, és esetleg ismét felülbírálja főügyészét. Az adott esetben ez sem zárható ki, én ezt mégsem hiszem. A napokban ismert ügyvédekkel voltam egy társaságban, és a beszélgetés az igazságszolgáltatás különböző fórumai felé megnyilvánuló bizalmukról szólt. Senki nem tiltakozott azon összefoglaló megjegyzéssel, hogy a Legfőbb Ügyész pártatlanságával szemben elvesztették korábban megkérdőjelezhetetlen bizalmukat. A büntető eljárásnak így vélhetőleg vége szakadt. Juszt László visszakapja az útlevelét, vadászfegyvereit stb. Juszt Vidám Színházbeli fellépésének (Mindenki mondjon le!) szövegét is alaposan át kell majd írni. A történéseknek viszont biztosan nincs még vége. Juszt László számára most kezdődnek azok a jogi eljárások, melyekben már felperesként vehet részt. Az MTV-n kívül nem lepne meg, ha Juszt eljárást kezdene a rendőrséggel és az Ügyészséggel szemben. E szervezetek eljárása ugyanis aligha bírná ki a törvényesség próbáját. Felvethető viszont több személlyel szembeni (politikusok és újságírók) jogi fellépés is. Itt csak utalni szeretnék a miniszterelnök közvetlen beavatkozására a Juszt Lászlóval szembeni eljárás mikéntjébe.
Engem leginkább három dolog érdekel. Egyrészt Orbán Viktor viselkedése. Emlékezve arra, hogy Orbán Viktor – helyesen – igen határozottan szólította fel környezetvédelmi miniszterét, hogy személyesen tegyen meg mindent az Aradi Csaba személyét ért nyilvános meghurcoltatás jóvátétele érdekében, amikor a Hortobágyi Nemzeti Park állásából felfüggesztett vezetőjével szembeni vizsgálat úgy zárult le, hogy nem történt törvénysértés. Vajon önmagával szemben is ily következetes lesz-e az ország miniszterelnöke?!
Másrészt, hogy az elkövetkező napokban miként viselkedik majd. Megkapja-e a közszereplő újságíró azt a politikai védelmet a parlamenti ellenzéktől, amelyre a – kifejezetten politikai okokból történt méltatlan államigazgatási és politikai támadásokkal szemben – egy demokráciában szüksége van, és őt feltétlenül megilletné? Vajon felvetődik-e bennük a parlamenti bizottság felállításának szükségessége vagy megmaradnak a szónoklatok szintjén?
Harmadrészt várom a kollégák, az újságírók – esetleges politikai elkötelezettségüktől, vagy újságíró kollégájukhoz való korábbi kapcsolatuktól független – reakcióját. E körbe tartozóan vetődhet fel, hogy megszólalnak-e az igazságszolgáltatásban érintett szakmai körök, vagy megmaradnak az egymás közötti beszélgetések biztonságos bólogatásainál. Itt elsősorban az újságírói-, ügyvédi-, jogtudományi-, ügyészi- és rendőrségi társadalmi szerveződésekre gondolok!
… Még biztosan folytatom!
