ADÓZUNK! … DE HOGYAN 2000-BEN?

0
372

1999-11-11 08:30:00

Mindenki szeretné megszerezni, ezért sem lehet mindenki gazember akinek sikerült!

A Parlament tegnap elfogadta a személyi jövedelemadóról (SZJA) szóló törvények következő évre vonatkozó módosításait. Az elmúlt napok a kormány és az ellenzék számháborújával teltek el mind a parlamentben, mind a média hasábjain.

Az adózási elvekről általában

Írásomban ettől a számháborúzástól szeretnék eltérni. Az adózásnak, ideértve a személyi jövedelemadó kérdését is, egyszerűen körülírható elvei vannak. Ami igazán fontos lenne az az, hogy az 1988-as adóreform óta végre át kellene váltani – a magyar kormányzati szokást jellemző – évenkénti törvénymódosítás rendszerét egy, az elveiben átgondolt és politikailag is felvállalt stabil törvényi szabályozásnak.

Számos országban és egymástól eltérő gazdasági helyzetben is előfordul, hogy a gazdaságpolitika jelenét megfogalmazó kormány a lakosság (SZJA és ÁFA) és/vagy a gazdaság (Társasági adó és ÁFA) általános adóterhelésének növelésében látja legjobban megvalósulni programját. Természetesen lehetséges, és a lakosság számára is kívánatosabb egy olyan kormányprogram, amelynek megvalósítása az általános adóterhelés csökkentését teszi lehetővé. Az is előzetes politikai döntést igényel, hogy az adott társadalmat mindig jellemző szociális gondoskodás részben az adórendszeren keresztül valósuljon-e meg, vagy az adórendszer gazdasági hatásait nem “gyengítik” le szociális peremfeltételekkel, hanem teljes körűen érvényesülni tud az adó gazdasági hatásmechanizmusa. A szociális elemeken túl az állam egyik lehetősége a gazdasági folyamatok befolyásolására, a gazdasági reálfolyamatoknak a kormány által elképzelt irányba terelgetésére, ha az adórendszerbe különböző kedvezményeket épít be.

A kormányoknak tehát dönteniük illene afelől, hogy – a gazdasági szereplők tekintetében – a gazdasági folyamatokhoz tartozó adók mérséklésével a növekedés irányába kívánják-e ösztönözni a gazdaságot, vagy egy túlfűtött gazdaság esetén ezen adók növelésével mérsékelni kívánják a gazdasági beruházások, fejlesztések ütemét. A lakossági adók változtatásai is befolyásolhatják az állampolgárok döntéseit. Így a fogyasztási javak megszerzéséhez kötött adók mérséklése biztosan kiváltja a fogyasztás bővülését, míg ugyanezen adók növelése, kapcsolva például a jegybanki alapkamatok emelésével, biztosan a megtakarítási hajlam növekedését és a fogyasztás visszaszorulását eredményezi. A jövedelemhez kötött adók érdekeltséget gerjeszthetnek a teljesítmények fokozódásához, a munkahelyek számának növekedéséhez, de az elvonások szintjének emelése a foglalkoztatottság szintjében is visszaesést fog eredményezni.

Különösebb fogadókészség nélkül sokszor vetettem már fel, hogy az adóelvek váltásainál a javasolt változtatás mértékének el kell érnie egy kritikus tömeget ahhoz, hogy a gazdasági, fogyasztási, beruházási, megtakarítási várakozásaink valóra válhassanak. Így például a személyi jövedelemadó átlagos terhelésének 1 %-os mérséklése esetén okkal bízhat a kormány abban, hogy az állampolgárok a zsebükben maradó adóforintokat döntően fogyasztásbővítésre fogják fordítani. Ahhoz azonban, hogy a jövedelemhez kötött adómérséklés – mint a munkaerő költségeinek csökkenése – hatást gyakoroljon a munkahelyek számának bővülésére, valamint a teljesítmények emelkedésére, az adófizetési készség fokozódására, bizony 4-10 %-kal is csökkenteni kell az elvonás szintjét. Ez estben viszont bizton számítani lehet az adóalapoknak, akár az elvonási szint csökkenését is ellensúlyozni képes bővülésére.

Fontos lenne, hogy a stabilitásra törekvő adószabályozás kidolgozása előtt a pénzügyi kormányok számára a politika egyértelműen meghatározná a fentieket. Kizárólag ezen döntések tudatában lehet szakmailag megalapozott konkrét adójavaslatokat előterjeszteni. Sajnos nem tudok olyan évet, ahol ezek a döntések az adószabályok kidolgozása előtt valós tartalommal rendelkezésre álltak volna.

Ennek ellenére nem mentem fel az éves előterjesztéseket készítőket, mert munkájukat még soha nem jellemezte az az elvárható szakmai színvonal, amely ma már hozzáférhető lenne a jogalkotók döntéseit előkészítők számára. Soha nem kerültek bemutatásra azok a modellszámítási technikák, amelyek alapján az előterjesztők kiszámították az egyes javaslatok következtében várható kiadási és bevételi adatokat. A modellezés mai matematikai szintjén joggal várható el, hogy a tényadatok a számított tervezetekhez viszonyítva általában 1-2%-os hibahatáron belül maradjanak. Még a legváratlanabb esetekben sem térhetne el 4 %-ot meghaladó mértékben a számított, valamint a tényleges érték. Én pedig alig ismerek olyan adónemet és olyan évet, amikor az egyes adóbevételek várt adatai ezen értékhatárokon belül maradtak volna a tényleges bevételekhez viszonyítva. A modellezés fentiek szerinti pontossága nem csupán az egyes adónemekre, illetve az összesített adótömegre igazak, hanem az egyes adófajtákon belül azok lényeges összetevőire is. Elvárható modellezés esetén például az ún. olajmilliárdok sem tűnhettek volna el éveken át, mert a számított értékektől eltérő adóbevétel azonnal felhívta volna a figyelmet az olaj adózásában megkezdődő visszaélésekre, sőt azok konkrét nagyságára is.

Még az Érdekegyeztető Tanács tagjaként, a kilencvenes évek közepén vetettem fel a PM egyik politikai államtitkárának – amint az éves adómódosítások szokásosan magabiztos indoklását előadta, ideértve a javító szándékú módosító indítványok teljes körű elvetését is, – hogy * elgondolkodott-e azon, hogy az elmúlt öt évben az általa és munkatársai által hasonló önbizalommal indokolt előterjesztéseiket a következő időszak soha nem igazolta vissza. Ugyanakkor a tényleges történések végül mindig tetten érhetőek voltak a javaslatok előtti viták során “lesöpört” felszólamlások között. * Az államtitkárt természetesen nem zavarták mondataim, és nyugodt szívvel vállalta új ötleteit mindaddig, amíg nekünk még marad libánk! Mondataimmal csak arra szerettem volna rámutatni, hogy az is statisztikailag valószínűsíthető, hogy ha egy számítási modell tíz év alatt egyszer sem hozza a tényadatok tekintetében az elvárható értékeket, akkor az a számítási eljárás biztosan megérett a cserére!

Várom a magyar adójog történetében annak az előterjesztésnek az első felbukkanását, amelynél az előterjesztő modellezéssel igazolja, hogy a korábban jelzett politikai döntések keretei között az előterjesztett adóértékekre igaz az ún. adóoptimalizált érték. Ez azt jelenti, hogy ezen adóértékek várható hatásához tartozik az a gazdasági produktum (adóalap) és az az adómorál, ideértve az adómegfizetési képességet és az akaratot is, melynek együttes szorzata adja a költségvetés számára a legnagyobb adótömeget. Hitelesen csak egy ilyen számítás igazítana el bennünket abban, hogy a ma adott körülményekre is tekintettel, valóban túladóztatottak-e a magyar lakosok, illetve a magyar gazdaság szereplői, vagy sem.

Meggyőződésem, hogy kizárólag az előterjesztői munka szakmai színvonalának elvárható és azonnal bevezethető jelentős emelésével, azonos adóterhelés mellet éves szinten akár 5-8 %-kal megnövelhető lenne a költségvetés bevétele. Természetesen ez megfordítva is igaz. Ez azt jelenti, hogy azonos költségvetési “éhség” mellett az átlagos adóterhelés szintje adónemenként akár 4-6 %-kal is csökkenthető lenne, a bevételi értékek változatlanságának megőrzése ellenére.

Személyi jövedelemadó 2000-ben

A Parlament kedden elfogadta a személyi jövedelemadóról (SZJA) szóló törvények következő évre vonatkozó módosításait. A szokásoknak megfelelően az elmúlt napok a kormány és az ellenzék számháborújával teltek el mind a Parlamentben, mind a média hasábjain. Sajnos abban sem történt változás, hogy az előterjesztések hátterében felfedezhető lenne a fentebb kifejtett és nélkülözhetetlen politikai döntések tudatossága.

Miközben a kormány programjában az adóterhelés jelentős mérséklése szerepel, indokolva a gazdasági növekedés által biztosított reális lehetőséggel, a végső döntés az adósávok és az adókulcsok változatlanul hagyása lett. Ez pedig számháborúzás nélkül is, a matematika szabályainak alapismerete alapján, – a várható bérnövekedésnek az inflációt kiváltó részével azonos szintű (6-8 %) részének adótartalmát tekintve – az adóterhelés növelését jelenti. A növekedés százalékos arányát úgy lehet megkapni, ha meghatározzuk az előzőek szerinti adótömegnek a korábbi adóbevételhez viszonyított százalékos arányát. A kormány tehát az egyéb céljainak finanszírozásához “lenyeli” a gazdasági növekedés által biztosított adórendszeri váltások forrását.

A kormányprogram kiemelten kezeli az ún. családtámogatási törekvéseket. Az eredeti felvetések – megítélésem szerint helyesen – önálló szociális programban, e célra létrehozott minisztériumi szintű államigazgatási struktúrával kezdtek hozzá a megvalósításhoz. Az adórendszerben viszont kifejezett célként nevesítette a kormány programja, hogy az adószint jelentős mérséklését a várható gazdasági növekedés mellett a kedvezmények, valamint az adórendszertől idegen elemek visszaszorításával, az adóalapok szélesítésével teszi lehetővé. A kormányprogramban leírtak újraértékelése nélkül az adószint növelése következett be, miközben jelentősen bővült az adórendszeren belüli, az adórendszer gazdasági hatékonyságát negatívan befolyásoló, az adóztatástól idegen szociális és egyéb kedvezmények köre.

Kár!

Sok kis forint sokra mehet, de tenni is kell érte!
Egy bank, aki a nyilvánosságot biztosítja Önnek és pénzügyeinek!