A megvádolhatatlanok! ……… vagymégsem?

0
312
Dr. Polt Péter az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa Általános Helyettese  -   jogász - 2000. május 15-től a Legfőbb Ügyész

Minden társadalomban voltak és ma is vannak ahatalom által végsőkig védett személyek. Egy idő után persze ezt el ishiszik magukról, és tetteiket már önmagukban is felmentik. Hiszem, hogymindig voltak, és lesznek is olyanok, akik – saját érdekeiken is túl -elvállalják az érinthetetlenek valós énjének bemutatását, és ehhez végülmegtalálják a segítőket, a megfelelő utat anélkül, hogy hasonlóváváljanak. Személyes tapasztalatom szerint Magyarországon is vannakkimagasló tartású vezetők, elismert szaktekintélyek. Nem előszörkerestem meg Polt Pétert, az Állampolgári Jogok Országgyűlési BiztosánakÁltalános Helyettesét.
.
.

Dr. Polt Péter Úrnak

Állampolgári Jogok Országgyűlési
Biztosa Általános Helyettese
1054 Budapest, Tüköry utca 3.

Tisztelt Dr. Polt Péter Úr!

Ezúttal is szeretném ismételten elnézését kérni, hogylassan visszatérő ügyfélként keresem fel Hivatalát. Szeretném azonbanhinni, hogy bár megkereséseim alapja általában saját államigazgatásieseteimből indul ki, mégis tartalmaznak általánosítható tapasztalatokata jövőt megcélzó társadalmi berendezkedésünk számára. Azt gondolom, felkellett tárni az APEH elnökének a mérlegelési jogkörét meghatározókorlátait, az APEH vezetőinek nyilvános szereplései során történtmegnyilatkozások jogi-, valamint az APEH adatvédelmi kötelezettségeinek,iratkezelésének hiányosságait. Talán az elsők között vetettem fel annakszükségességét, hogy egyértelmű jogszabályok határozzák meg a médiatitokvédelmi kötelmeit. Ezek az esetek ma már a közélet mindennapjaitkárosan befolyásoló botránykrónikák sztártémái közé tatoznak, és nemkevés politikai színezettel is rendelkeznek.

Természetesen az is oka többszöri visszatérésemnek, hogy az OBHdöntései, vizsgálati eredményei általában igen közel álltak sajátjogfelfogásomhoz. Ezekre igen nagy szükségem is volt a – velem szembeneljáró államigazgatási szervek ma már többnyire bizonyított,többszörösen jogsértő fellépése nyomán – bennem kialakultjogbizonytalanság feldolgozásában.

Külön szeretnék elnézést kérni azért, mert jelen beadványom, melyelsősorban a rendőrségi, majd az ügyészségi eljárásban tapasztaltalkotmányos visszásságok feltárását kéri, a konkrét ügy bonyolult voltamiatt szükségszerűen terjedelmes és elég összetett.

Konkrétan:

Az alább részletezettekkel szeretnék rámutatni arra, hogy;

· I. – A velem szemben folytatott adóigazgatásieljárás során személyesen is tapasztaltam, majd később többsajtónyilatkozatban értesültem arról, hogy az Adóhivatal – egy önmagaáltal, belső szabályozásában meghatározott, vélt adóhiány nagyságafelett – automatikusan büntető feljelentést is tesz vélelmezett, vagyismeretlen elkövetővel szemben adócsalás bűntettének alapos gyanújamiatt. Megítélésem szerint, a feljelentettek oldaláról ez az eljárás sema hatályos törvényekkel nincs összhangban, sem az alkotmányos elvekteljes körű érvényesülését nem biztosítja.

· II. – A Magyar Köztársaság ügyészségről szóló1972. évi V. törvény jelenlegi szabályozása, főként az ügyészség döntésirendje, a vádlottak oldaláról számos alkotmányos aggályt vet fel,melynek jogszabályi rendezése megítélésem szerint nélkülözhetetlen.

· III. – A büntetőeljárásom során a vádat emelőügyész (Ügyészség), az adó-, üzleti- és magántitkaimat is tartalmazóvádirat egészét hozzáférhetővé tette a Világgazdaság című gazdaságinapilapnak, majd a Legfőbb Ügyésznél történő személyes felszólamlásomellenére is személyes interjút adott a lapnak, melyben valamennyi adatvalódiságát megerősítette.

· IV. – A rendőri intézkedések (itt nyomozásmegtagadása) elmaradásával gyakran okoznak a sértettek számára jelentősalkotmányos joghátrányt, amiért is kétségesnek tűnik számomra – a matöbbnyire formálisnak tekinthető – ügyészi panasz elbírálási rendszere.Megfontolandó lenne annak törvényi szabályozása, hogy a sajátmeggyőződése szerint kárt szenvedett fél, az ügyész elutasító döntésévelszemben bíróságon kérhessen jogvédelmet, ahol a bíróságnak – a nyomozatikötelem körében – soron kívül kellene döntenie. Ennek hiányában viszontannak lehetőségét kellene törvényileg biztosítani, hogy az állampolgár,a későbbiekben (általában már igen nehezen) bizonyítható esetekbenkárfelelősséget vethessen fel a nyomozást megtagadó rendőri szervekkel,illetve az ezt jóváhagyó ügyészséggel szemben. Ezért kérem a BudapestIX. kerületi Ügyészség 1999. szeptember 30-án kelt B.IX.640/1999. számúhatározatában foglaltak alkotmányossági vizsgálatát, kiterjesztve aztannak előzményes okirataira is, mivel megítélésem szerint az ügyészihatározat, és az azt megelőző eljárás számos ponton sértette azAlkotmányban is rögzített alapjogaimat. Ezen belül kérem annak különmegítélését, hogy okozott-e, és ha igen, milyen mértékben alkotmányosvisszásságot, hogy a nyomozó hatóság a rendőrségi feljelentésembenelkövetőként leginkább gyanúsítható adóhivatali vezetőket bízta meg azérdemi eljárás lefolytatására, a rendőrségi nyomozás helyettesítésére.

Részletezve:

I. rész

Az adóhatóság 1995-ben összevont adóvizsgálatot tartottcégeimnél és nálam, mint adózó magánszemélynél. Bár a tíz különbözőhelyen tartott vizsgálatból hatot ún. nullás jegyzőkönyvvel zárt le,illetve a teljes vizsgálat által átlagosan átfogott ötéves időszaktöbbezer szerződését, több tízezer számviteli bizonylatát ellenőrizveösszesen tizenöt tételt talált tévesen könyvelve, mégis az összesmegállapítást – személyemhez kötött, szándékos bűncselekmény gyanújával- feljelentésben összegezte. Az sem bírt igazi jelentősséggel,hogy magam soha nem vettem részt a könyvelésben, sőt esetenként mégirányítói kapcsolatban sem álltam a vizsgált céggel. A hivatal fellépésenyilvánvalóan retorzió volt irányomban, mert az adóhatósági eljárás – mamár bizonyított – törvénytelen intézkedéseivel szemben felszólaltam(lásd. melléklet). Az ellenőrzések lezárását követő vizsgálatijegyzőkönyv azt is tartalmazta, hogy az adózó a saját álláspontjaszerinti nyilvántartási és adóelszámolási kötelezettségeknek mindenesetben eleget tett. Ezt követte 1995. május 30-án, az Adóhivatalelnökénél személyesen és írásban tett első eljárási kifogásom, ahol aHivatal elnöke szóban még a munkatársai által is érdeklődéssel vártszakmai vitának minősítette álláspontjukat, kizárva minden előítéletet.Távozásomat követően, minden újabb vizsgálati lépés nélkül, egy hétenbelül a sajtóból már arról értesülhettem, hogy az adótitkaimnyilvánosságot kaptak, illetve az APEH büntető feljelentéssel is élt.Hónapokkal később, a meggyanúsítást követő rendőrségi iratmegtekintéssorán láthattam először, hogy a feljelentés valamennyi megállapítást,mint gyanúra okot adó tételt tartalmazott. Ennek logikája szerint, azún. Palotás cégeknél sokéves tevékenységük során, vétlen számviteliés/vagy adózási tévedés – az APEH feljelentése szerint – nem voltvélelmezhető. Ez a felfogás, ha általános adóhivatali gyakorlatot követ,akkor törvényileg és alkotmányosan aggályos. Abban az esetben pedig, haez egy bejelentés miatti retorzió, úgy több bűncselekmény alaposgyanúját veti fel egyszerre, és a bejelentő oldaláról alkotmányosjoghátrányt is jelent.

II. rész

A rendőrségi, majd az ügyészi vizsgálat végül háromvitatott kérdésben tartotta fenn a vádat. A vádemelést követően 1998.márciusában került sor a büntetőeljárásra, melynek már a másodiktárgyalási napja ítélettel zárult. Ítéletében a Fővárosi Bíróságvalamennyi vádpontban felmentett. Az ítélet azonnal jogerőre isemelkedett. Bár a rendőri és ügyészségi szakaszban lefolytatott többéveseljárás annak nyilvánvaló alaptalansága, és szakszerűtlen volta miatterősen megviselt, a gyors és határozott bírói döntés, a kizárólagszakmai alapra helyezett tárgyalásvezetés nagyon sokat visszaadott ajogrendszerünkkel szembeni megtépázott bizalmamból. Erősítettejóérzésemet, hogy addigi tapasztalataimmal ellentétben, a vádatképviselő ügyész is a joghoz, a szakmai megközelítéshez ragaszkodva vettrészt a tárgyaláson. Az ügyésszel sem a tárgyalást megelőzően, sem aztkövetően soha nem találkoztam, vele semmilyen kapcsolatom soha nem volt.E kijelentésnek az alábbiakban lesz jelentősége.

Az ügyész a tárgyaláson elhangzott bizonyításiindítványokat követően az egyik vádponttól már az első napon elállt,majd a befejező, második napi vádbeszédében egy újabb vádponttekintetében tartotta önmaga is tarthatatlannak a vádiratot. Végül abíró felmentő ítéletét elfogadva, – a tárgyalóteremben elhangzottakalapján, valamint a vád alapját képező szakértői véleményekmegváltozását követően, – lemondott a fellebbezés jogáról. Ebben apillanatban még elég magas szinten éreztem az engem ért igaztalanvádakkal szembeni erkölcsi elégtételt.

Az igazi hidegzuhany aztán másnap következett. AzÜgyészség nyilatkozatban tette közzé, hogy nem az Ő többéves vádemelésevolt szakszerűtlen, hanem az ügyészséget képviselő ügyész járt elhelytelenül, amikor a tárgyaláson feltárt bizonyítékok miatt az egyikvádponttól elállt, és különösen akkor, amikor nem élt a fellebbezésjogával. Az Ügyészség, a kiadott nyilatkozattal összhangban, belsőeljárást kezdeményezett saját képviselőjével szemben. Az ügyészségifellépés “eredményeként” kellett az – igazát és szakszerűségét mindvégigfenntartó – ügyésznek hivatalából felállnia, és pályát módosítania. AzÜgyészség a legfontosabb vádat saját ügyészével szemben úgy fogalmaztameg, hogy az ügyész a tárgyaláson – az Ügyészségről szóló törvényszerint – csak képviseli felettesét, végső soron a Legfőbb Ügyészt, akia konkrét esetben korlátozott jogkörrel küldte el a tárgyalásrahelyettesét, így annak nem volt joga sem a vádtól elállnia, sem afellebbezési jogról lemondania. Az érintett ügyész pedig azthangoztatta, hogy számára ilyen korlátot nem fogalmaztak meg, illetveazt kötelezettsége esetén sem tarthatta volna be, mert lelkiismeretiokból nem tarthatott fenn vádat olyan esetben, amikor annak valótlanságaa tárgyalóteremben nyilvánvalóan bebizonyosodott. Vádlotti oldalról énnem tudom, és nem is akarom eldönteni, hogy a tárgyalóterembenmegjelenő, és a vádat képviselő ügyészt milyen jogkörrel látták el. Azeset arra világított rá, hogy a hatályos törvény vagy megengedi az egyesügyészek feletteseinek, hogy a helyettesítő ügyésznek korlátozó jogkörtadjanak, vagy az ügyészségi gyakorlatot alkalmazzák jogellenesen aleírtak szerint. Meggyőződésem szerint az egyik esetben a jogszabály, azutóbbi esetben pedig a jogalkalmazás gyakorlata vett fel – a vádlottoldaláról – alkotmányos aggályokat .

Egyrészt a vádlottak egy jelentős része a tárgyalás végénártatlannak bizonyul, másrészt a végén elítélteket is megilleti, hogycsak az elkövetett cselekményükért, az elkövetés összes körülményeinekismeretében kapjanak büntetést. Gondolom nem vitathatóan a tárgyalóteremaz a hely, ahol a bűncselekmény meglétét bizonyítani kell, majd azelkövetés összes körülményeire tekintettel az ítéletet meg kell hozni.Az Ügyész a magyar jogrendben – az államon keresztül – a vádatképviseli, ugyanakkor sajátos, de elvitathatatlan kötelezettsége azigazság feltárásához ragaszkodnia. Így az ügyésznek törvényikötelezettsége haladéktalanul elállni a vádtól, ha észleli annakvalótlan tartalmát. A korlátozó jogkör megítélésem szerint kétmegközelítésében is alkotmányellenes:

1. Egyrészt az ügyészi álláspontban a végső döntést nem atárgyaláson személyesen résztvevő, képviselő ügyész hozza meg. A döntésthozó ügyész a képviselő javaslatát vagy elfogadja, vagy elveti, miközbenő maga nem volt jelen a tárgyaláson, nem vett részt végig az eljárásban.Ezért nyilvánvalóan nem teljes körben áll rendelkezésére a tárgyalásminden mozzanata, és csak közvetett tájékoztató információk alapjánállíthatja fel saját álláspontját olyan esetekben is, ahol döntésénekkövetkezménye többéves szabadságelvonást is eredményezhet a vádlottnak.A bizonyítékok, szakértői felvetések és tanuk megítéléséhezmeggyőződésem szerint nem nélkülözhető a tárgyalóteremben való személyesjelenlét. A jegyzőkönyvek vagy utólagos összefoglaló előadások nemképviselnek azonos értéket.

2. Másrészt amennyiben a korlátozó jogkör – éppen, mint esetemben- a vádtól vagy a fellebbezéstől való elállást írja elő, akkoregyszerűen nem érvényesülhet az a tőrvényi kötelem, hogy az ügyésznekkéslekedés nélkül ragaszkodnia kell az igazsághoz. Nem hiszem, hogy ajogállamisággal összeegyeztethető lenne, hogy valakinek – akár csakhárom napra (egyetlen órára!) – azért kell a gyilkosság vádja alattmaradnia /miközben az igazi tettest már bizonyítottan fellelték/, mert atárgyaláson jelen lévő ügyészt korlátozták a vádtól való elállásban. Ajelenlegi gyakorlat akár azt is megengedi, hogy a tárgyalásra küldötthelyettesítő ügyész utasításba kapja, hogy felmentő ítélet esetén ahelyszínen jelentse be fellebbezését, vagy vádbeszédében ragaszkodjon aszándékos emberölés vádponthoz és a kapcsolódó ítélethez, miközben atárgyalóteremben fellelték a valódi tettest, és nyilvánvalóvá vált azaddigi vádlott ártatlansága. Egy ilyen esetben a másodfokon történőtárgyalás több hónapig vád alatt tarthat olyan személyeket, akiknél azelső fokon már mindenki, így a jelen lévő ügyész számára isnyilvánvalóvá vált a vádlotti ártatlanság.

A leírtak alapján kérem annak vizsgálatát, és egyetértésesetén annak kimondását, hogy büntető eljárásom során a vádat képviselőügyész döntési lehetőségének korlátozása az eljárásban számomraalkotmányos visszásságot okozott, és ezzel egyidőben az eljáró ügyészszámára is alkotmányosan aggályos, a törvényes kötelezettségétellehetetlenítő helyzetet teremtett.

III. rész.

A harmadik pont tekintetében – kiemelten a sajáteljárásomra, de azon túlmutatva is – kérem annak alkotmányosságivizsgálatát / ideértve az adatvédelmi jog áttekintését is/, hogy azállamigazgatási, hatósági eljárások körében a törvényileg védett adatokmegőrzése mennyiben kötelezettsége a büntetőeljárást lefolytatóknak. Nemvitatom, hogy a résztvevők szándéka szerint azokban az esetekben, amikoraz eljárás tárgya állami, kormányzati hivatal (például szolgálati vagyállamtitok) – érvényesül a gyakorlatban az eljárás alatti adatvédelem .Személyes eljárásomban azonban azt kellett tapasztalnom, hogy azérintett eljárók számára már korántsem ilyen egyértelmű, és talán felsem ismert kötelezettség a gazdasági szereplők, a magánszemélyekesetenként alkotmányosan is védett titkinak megőrzési kötelezettsége.Büntetőeljárásom során a vádat emelő ügyész (Ügyészség), az adó-, azüzleti- és magántitkaimat is tartalmazó vádirat egészét hozzáférhetővétette a Világgazdaság című gazdasági napilapnak (lásd. melléklet), majda Legfőbb Ügyésznél történő személyes felszólamlásom ellenére személyesinterjút adott a lapnak (lásd. melléklet), melyben valamennyi adathitelességét saját szavaival is megerősítette. A vádirat -sajtómegjelenésének napján – még nem érkezett meg a Fővárosi Bíróságra,így azt megelőzően kizárólag az Ügyészségnél, konkrétan az eljáróügyésznél volt csak hozzáférhető. A vádirat megküldése előtt két-háromnappal már több napilap tudósított róla, hogy a vádirat elkészült, és anapokban küldik meg a bíróságnak.

Az már szinte mellékes, hogy a nyilatkozat szakmai színvonalaigen kétes volt, és mint később kiderült, jogi tévedésen is alapult,miközben megszámlálhatatlan tárgyi tévedést, összekevert jogügyletet istartalmazott. Ez az ügyészi eljárás tette már a továbbiakbanértelmetlenné számomra, hogy a büntetőeljárás bírósági szakaszában zárttárgyalás elrendelését kérjem. Meggyőződésem, hogy ezt ott okkal éseredményesen éppen azon indokok alapján kérhettem volna, melyekjogszabályi gátját kellett volna, hogy képezzék az eljáró ügyészmagatartásának.

A rendőrségi eljárás során sem éreztem biztosítva személyiségijogaimat. Néhány (be)avatott napilap minden esetben pontosan tudta, hogymikor és hol lesz a meghallgatásom: életszerűen felismerhető volt abelső tájékoztatás. Az esetenként két-három órás meghallgatást követően- kérésemre – egyébként nem a szokásos kapun hagytam el a rendőrségiépületet, mégis a fényképezőgép felkészített kézbentartása bizonyította,hogy percre pontosan tudták távozásom időpontját és helyét. Arendőrségen legalább arra figyeltek, hogy az eljáró vizsgálótiszt neadjon interjút, és főként ne fedjen föl titoknak minősülő adatokat.

IV. rész

Végül – figyelemmel az előzőekben már részletesenkifejtettekre is – meggyőződésem, hogy a budapesti IX. kerületiÜgyészség – jelen beadványomhoz is mellékelt – határozata, illetve azeljárás előzménye számos pontban sérti a hatályos jogszabályokat, ésezen keresztül az Alkotmányban is rögzített jogaimat.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság IX. kerületiRendőrkapitánysága a 2009-bü/1999. számú határozatával (lásd. melléklet)döntött a – Budapesti II. és III. kerületi Bíróság által a7.B.III.1218/1997/8. számon kezelt büntető eljárás során, Tóthné dr.Langó Katalin bíró által hivatalból elrendelt – nyomozásmegszüntetéséről. A Bíróság végzésében azzal az indokkal szüntette meg aBossányi Katalin és két társa ellen folytatott, magántitok megsértésénekvétsége miatti ún. magánvádas eljárást, hogy az eljárás során előkerültiratokból magasabb színtű bűncselekmény alapos gyanúját észlelte, éskötelezte az eljárásban illetékes ügyészséget és rendőrséget nyomozáslefolytatására.

Az ügy előzménye kapcsán nem mellékes, hogy – azérintettek által velem szemben 1995-ben elkövetett jogsértést követően -én haladéktalanul feljelentést tettem magántitok megsértésének vétségemiatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál (lásd. melléklet), és üzleti,valamint magántitok megsértésének bűncselekménye miatt a BRFKGazdaságvédelmi Főosztályánál (lásd. melléklet). A Pesti KözpontiKerületi Bíróságnak megküldött feljelentésem az újságírókon kívülérintettként nevesítette az APEH elnökét, Pitti Zoltánt, alelnökét,Monostori Lajosnét és az adótitkot kiadó számomra ismeretlen személyt.Természetes jogérzékem tartott távol attól, hogy elkövetőként nevesítsema hivatal két vezetőjét, mivel ennek bizonyításához számomra nincsenekmeg a feltételek. Ugyanakkor az Adóhivatal büntető feljelentésére, majdtitoksértésére néhány nappal azt követően került sor, hogy a Hivatalvezetőinél jogszerű formában panasszal éltem bizonyított jogsértőmagatartásuk miatt! A leginkább valószínűsíthető elkövetők akésőbbiekben sajátos szerepet kaptak az eljáró hatóságoktól anyomozásban. A saját ügyükben várt gyanúsított mivoltuk helyettfelkérést kaptak a vizsgálat lefolytatására, és álláspontjuk váltmeghatározóvá a hatósági döntésekben. Az elkövetkező hetek azilletékességi viták eldöntésével teltek, s végül így került mindkétfeljelentés nyomozati feladata a IX. kerületi Ügyészséghez ésRendőrkapitánysághoz.

Az első kellemetlen meglepetés 1995. szeptember 13-án ért,amikor megküldték a Budapesti Rendőrfőkapitányság VizsgálatiFőosztályának nyomozás megtagadásáról szóló határozatát (lásd.melléklet). A határozat számos, ma már bizonyított olyan tévedésttartalmazott, amelyet éppen a rendőrségnek kellett volna kinyomoznia.Így vélelmezte, hogy a nyilvánosságra került APEH- irat nem voltszolgálati titoknak minősítve (a valótlan tájékoztatást az iratokszerint az APEH elnöke adta ). Évekkel később a III. Kerületi Bíróságeljárásában felfedte, amire nekem korábban értelemszerűen nem voltlehetőségem, hogy az érintett iratot az APEH – annak kikerülése előttmár – szolgálati titoknak minősítette, és ezzel az indokkal kötelezte azÜgyészséget nyomozás elrendelésére. A BRFK megtagadó határozata egybentöbb feljelentettről is elfeledkezett, így az APEH valamennyivezetőjéről. Személyüket sem vizsgálatával, sem a megtagadó határozattalnem érintette, kihagyta. Ugyancsak “tévedett” az újságírókmegítélésekor, mivel a már hivatkozott bírói végzés szerint ajogosulatlanul megszerzett, titokvédelemben részesített adatoknyilvánosságra hozatala is bűncselekmény, ezért a nyomozást e körben isle kell folytatni.

Természetesen a határozattal szemben panasszal éltem (lásd.Melléklet). A Fővárosi Főügyészség határozata a felvetettbűncselekmények tekintetében elutasított, míg a magántitok vétségetekintetében nekem adott igazat (lásd. Melléklet). Az elutasításban a legtöbb felvetésem továbbra is válasz nélkül maradt,ami önmagában is kétségessé teszi a határozat jogszerűségét, hiszenfellebbezésemet nem bírálta el a maga teljességében . A bíróságiálláspontból ma már az is kitűnik, hogy az ügyészség felfogása nem esikegybe a bíróság jogértelmezésével.

Ezzel eljutottam az egyik legfontosabb alkotmányosaggályomhoz. Amennyiben nem maradt volna fenn a magántitok vétségénekmagánvádas eljárása, úgy a Rendőrség és az Ügyészség hibásjogértelmezése miatt bűncselekmények maradtak volna elleplezve az eljáróhivatalos szervek hathatós közreműködése által!

Jelen beadványom áttekintésekor fedeztem fel, hogy a BRFKmegszüntető határozata, valamint a panaszt elbíráló ügyészi határozatszerint az APEH Elnöke hivatalosan nyilatkozott arról, hogy az újságírókáltal megszerzett, és nyilvánosságra hozott, az Állami Számvevőszékrészére megküldött tájékoztatást nem minősítette szolgálati titoknak. Abírósági eljárásban a bíró (lásd. melléklet), valamint a mellékelt, azÁllami Számvevőszék Elnöke által küldött levélből (lásd. melléklet)viszont kétséget kizáróan megállapítható, hogy az iratot az APEH Elnöketitkosította, azaz vélhetőleg valótlan nyilatkozatot tett. Így azérintettektől (megvádoltaktól) kért nyilatkozat – ami időközben a bíróiiratokból kitűnően eltűnt – helyettesítette a nyomozást, majd szolgáltalapul a nyomozás megtagadásához, az így már elhagyható későbbivádemeléshez. Érdekes kérdést vet fel, hogy az APEH Elnöke honnan tudta,hogy a bírói vizsgálat szerint az ÁSZ Elnökének küldött tájékoztatóvalmindenben megegyező másolat az elnök titkosítását megelőzően készült.Szerencsére a Bíróság nem osztotta sem az APEH Elnökének, sem az őnyilatkozatát kontroll nélkül átvevő Rendőrségnek az álláspontját. Csakaz irónia íratja le velem azt a nem kívánt helyzetet, amikor egygyilkossággal gyanúsítható személy esetében elégséges indok lesz anyomozás befejezésére (ha ez a cél!), hogyha ő maga nyilatkozik arról,hogy nem Ő ölte meg az áldozatot. Nem töltött el büszkeséggel, hogy azeljárás rendőri és ügyészi anyagainak egyszerű sorba rendezésével, majdösszeolvasásával azonnal szembetűnt az APEH egykori Elnöke hivataliminőségében tett nyilatkozatainak lényegi ellentmondása, amelylegalábbis megalapozza néhány hivatalból üldözendő – és ma még nemelévült – bűncselekmény alapos gyanúját. A nyilatkozattétel körülményeiszerint akár a hamis tanúvallomás büntette, a hivatali visszaélésbüntette, vagy a bűnpártolás esete is megállhat, mivel ez a nyilatkozattette lehetővé, hogy az elkövetőkkel szembeni nyomozást megszüntessék.Ez azonban a panaszt elbíráló, és az e feladatra hivatottnyomozóhatóságnak ezúttal is elkerülte a figyelmét.

Hátravolt még ekkor a PKKB által, a magántitokmegsértésének vétsége ügyében elrendelt nyomozása. A BRFK itt iskövetkezetes maradt, azaz 1996. február elsején a nyomozást megszüntettearra való hivatkozással, hogy nem sikerült felfednie az elkövetőket, ésez a továbbiakban sem várható. Itt is figyelmen kívül hagyta, hogy azegyik feljelentett maga az Adóhivatal vezetője, ugyanakkor a sajátnyomozása helyett a Hivatal Elnökétől kért tájékoztatást arról, hogymekkora kör lenne gyanúsítható, és szerinte várható-e a konkrét személykilétének megállapítása. A válasz “nem” volt, így a nyomozást lezárták.Az érintett újságírók tekintetében pedig megelégedett a nyomozás arravonatkozóan, hogy az újságíró nem köteles megadni a bűncselekménytelkövető személy adatait. Azt azonban nemes egyszerűséggel figyelmenkívül hagyta, hogy ez nem jelent mentességet az újságírók által – atitkok nyilvánosságra hozatalával – elkövetett jogsértés tekintetében. Enem igazán mellékes körülményre is felhívta a figyelmet a III. kerületiBíróság évekkel később nyomozást elrendelő határozatának szóbelikiegészítésekor. Most már meg sem lepett, hogy a megszüntetőhatározattal szembeni panaszt a Fővárosi Főügyészség 1996. május 8-ihatározatával elutasította. Az elutasító határozat érvelésénekminősítésétől magam tartózkodni szeretnék, de állítom, hogy az számospontjában tévedésen, illetve az ügyészi mérlegelési jog jelentőstúlterjeszkedésén alapszik. Kizárólag példaként emelem ki, hogy azügyészi érvelés is elfogadta annak bizonyíthatatlanságát, hogy az APEHElnöke által személyesen, a feljelentésben megadott napon és időpontban,a Magyar Rádió Reggeli Krónika műsorában saját szavaival elhangzottkijelentése (titoksértése) utólag már nem rekonstruálható. Mivela jogszabály a további panasz lehetőségét számomra már nem biztosította,ezért fordultam számos kérdéssel ebben az időben az Állampolgári JogokHivatalához, az alkotmányos jogsérelem oldaláról megközelítve sértettimivoltomat. Az OBH több eljárásban, az érintett államigazgatásihivatalok és személyek tekintetében közel tíz esetben mondta ki, hogyalkotmányos visszásságot észlelt.

Mivel ebben az időben még folyamatban volt – az APEHfeljelentése kapcsán – velem szemben elrendelt büntetőeljárás, annakelfogultságát növelte volna, ha az eljárást folytató rendőri és ügyésziszervek alkotmánysértő tevékenységének is ekkor adok hangot. A történtektükrében ma is úgy gondolom, hogy okkal tarthattam volna az érintettekretorziójától. Nagyon nehéz volt ugyanakkor magamban feldolgoznom, hogy- ma már bizonyítottan minden szakmai alapot nélkülözőve – éveken átigen jelentős anyagi és szakmai kapacitást lekötve, nyomozati- ésvádemelési eljárást folytattak velem szemben egy olyan vád mindenárontörténő fenntartásával, amelyben én vétlen voltam. Eközben anyilvánosság előtt történő, így látható bűncselekmények sorozatánaksértettjeként nem sikerült elérnem, hogy érdemi nyomozást folytassanakle még az ismert elkövetőkkel szemben sem.

Többéves szünet után került sor a III. kerületi Bíróságona magántitok megsértésének vétsége ügyében lefolytatott bíróságieljárásra. Több tárgyalási fordulót követően a tárgyalást vezető bíróvégzéssel megszüntette a pert, mivel az általam évek óta felvetett ésfentebb részletezett bűncselekmények alapos gyanúját észlelte az eljárásiratainak áttekintésekor. Így törvényi kötelezettsége szerint lezárta amagánvádas eljárást, és a magasabb színtű bűncselekmény tekintetébenelrendelte az iratok megküldését az illetékes ügyészi és rendőriszerveknek, kötelezve őket a korábban megtagadott nyomozásoklefolytatására, az elmaradt nyomozati cselekmények pótlására. A bíróvégzésében és annak szóbeli indoklásában osztotta azt a véleményemet is,hogy az újságírókkal szembeni szolgálati titoksértési eljárás akkor islefolytatható, ha az ismételt nyomozás sem tárja fel az adatokatszolgáltató adóhivatali munkatárs személyét. Megerősítette továbbá, hogynem igazán megfelelő nyomozati cselekmény a rendőri szervektől, ha afeljelentett adóhivatali elnöktől tudakozódnak arról, hogy a titkosítástmegelőzően adták-e ki az adatokat az újságíróknak, vagy azt követően,illetőleg várható-e az újságíróval kapcsolatot tartó személy kiléténekfelderítése. Az eljáró bíró döntésében rámutatott arra, hogy azújságírótól a Bíróság által megkért, a Számvevőszéknek írt levél már atitkosítás utáni változat, így a szolgálati titoksértés várhatóanmegáll.

A bírósági végzést követően meg voltam győződve arról,hogy eljárásomban – minden rendőri és ügyészi próbálkozás ellenére -végre helyreállt a jogrend. Ezt követően sem a Rendőrség, sem azÜgyészség nem folytathatja szereptévesztését, melyben a nyilvánvaló(látható) és bűncselekménynek minősülő törvénysértések felderítésehelyett nem kevés energiával dolgozott azon, hogy a bűncselekménysértettjét megfossza a jogorvoslat valamennyi lehetőségétől.

Be kell vallanom, ismételten tévedtem! 1999. május 10-énelkészült a beadványom elején már hivatkozott BRFK IX. kerületiRendőrkapitányságának nyomozást ismételten megszűntető határozata (lásd.melléklet). A határozatot olvasva, annak arcpirító volta miatt, órákonát nem tértem magamhoz döbbenetemből. A határozat lényege szerint, bár abírói döntés miatt vélhetőleg igazam volt az elmúlt években, de arendőri-ügyészi összjáték mégiscsak győzedelmeskedett, mert avélelmezhető elkövetőkkel szemben a felróható bűncselekmény elévült. Ahatározatot meghozó személyben fel sem merült, hogy az elévülés ezesetben a nyomozóhatóság és az illetékes ügyészség súlyos mulasztása, éssorozatos tévedése következtében állt be, ezért némifelelősségvállalással, és a sértettel szembeni elnézést kéréssel isfoglalkoznia kellett volna.

Több nap kellett ahhoz, hogy érdemben áttekintsem a határozatot,és az abban hivatkozott jogszabályokat. Igaz, hogy a jogalkotásban,jogelemzésben ma már évtizedes tapasztalattal rendelkezem, devégzettségemet, szakterületemet tekintve közgazdászként dolgozom. Ennekellenére a határozat érdemi áttekintése tovább rontotta a már amúgy ismegingott jogbiztonsági érzetemet. Annak szakmai színvonala mindenképzeletet alulmúlt. A határozat arra a jogalapra helyezkedett,hogy a nyomozati munka nélküli, és így csak vélelmezett – legkisebbsúlyú és csak egyszeri – elkövetés esetén adható büntetési tételheztartozó elévülési idő már letelt, azaz nem kell nyomozni. Fel sem merülta nyomozóban, hogy nyomozati cselekmény nélkül eddig még nem fedte fel,hogy mi az a legsúlyosabb bűncselekmény, aminek alapos gyanújafennállhat. Az elévülés kezdete a törvény szerint nem az első elkövetés,hanem értelemszerűen a bűncselekmény végleges befejezésének időpontja.Fellebbezésemben (lásd. melléklet) csak a köztudomású tényre kellettrámutatnom, amikor csatoltam számos közelmúltbeli ismétlő újságcikket,nyilatkozatot.

Egészen más a büntetési tétel, ha többszörös ésfolytatólagos jogsértésről van szó, ha a titoksértés mögötthaszonszerzési szándék is bizonyítható. Kifejezetten valószínűsíthető,hogy ma is fennáll, és állandó kapcsolatként zavartalanul működik továbbaz Adóhivatalban dolgozó adat-szivárogtató és az újságíró közöttifolyamatos és üzletszerű kapcsolat, melyre az évek során folyamatosanmegjelenő (más sértettek rovására elkövetett) újabb és újabb újságcikkekmutatnak rá. Már ez a tény is kötelezővé tenné a jogellenes kapcsolatfeltárását. Nem véletlen az a jogalkotói szándék, hogy ez a terület márnem a magánvádas körbe tartozik, hanem az állam érdeke annak hivatalbóltörténő üldözése. Az egész folyamatban többször visszatért az arendőri-ügyészi vélekedés, hogy nyilvánvalóan nem haszonszerzési szándékállt a titokvédelem alatt álló adatok jogosulatlan megszerzése, átadásaés közlése mögött. Jó lenne akkor tudni, hogy mi állt mögöttük? Az ilyenhivatali állításokat saját értékrendemben már bűncselekménynek tartom, avalós jogértelmezés természetesen nem az én feladatom, de meggyőződésem,hogy a határozatokat megfogalmazók elvtelen viselkedése mindjogrendünkkel, mind a sértettek alkotmányos jogaivalösszeegyeztethetetlenek.

A fellebbezés (lásd. melléklet) tarthatatlan helyzetetteremtett a IX. kerületi Ügyészségen. Az Ügyészség ezért első lépésben -figyelemmel a büntető ügy nagyobb terjedelmére, szerteágazó voltára – &a panaszelbírálásának határidejét a jogszabályi nyolc napról,meghatározhatatlan időre megnövelte. Újabb három hónap múlvaazonban, az elbíráló határozatban (lásd. melléklet) a korábbanszerteágazó és nagy terjedelmű büntetőügy rendkívül leegyszerűsödött.Gondolom az előzmények birtokában már senki nem lepődik meg azon, hogymost sem született nyomozást elrendelő határozat.

Mivel nem volt tartható az elévülési indok, ezért többhónapos munkával új joghelyzetet tárt fel az Ügyész, mely szerint a mégérdemben soha nem nyomozott ügy, amiről nem tudjuk, hogy ki és milyencéllal, egyszer vagy többszörösen követte-e el, sőt az elkövetésmódjában is ismeretlen cselekmény – nem bűncselekmény, tehát nem kellnyomozni. Szerencsére az ügyészség ismét pontosította a rendőrihatározatot a tekintetben, hogy a magánvádló jogom vétség tekintetébenazért még most sem került elvonásra.

Az ügyészi határozatot egyáltalán nem zavarta, hogy anyomozást elrendelő bíróság már észlelte a szolgálati titoksértésbűncselekményét, azaz e körben nem tett fel kérdést a nyomozóhatóságnak,csupán felszólította, hogy érdemi nyomozati tevékenységgel tárja fel abűncselekmény összes körülményeit, és főként a szolgálati titokmegsértésén túli, esetlegesen annál súlyosabb bűncselekményeket tárjafel, vagy azok meglétét nyomozással zárja ki. Így különösen a megszerzésmódja, célja, üzletszerűsége, a jogellenesség egyszeri vagy visszatérővolta stb. Az eljáró ügyész határozatával gondolkodás és lelkiismeretikétségek nélkül felülbírálta a bírói álláspontot a szolgálatititoksértés megítélésében, másrészt elfelejtette végrehajtani a bíróiutasítás egyéb részeit.

Mivel a panasz elbírálása után további fellebbezésnek márnincs helye, lehetősége, ezért sajátos helyzetet teremtett számomra,hogy az érdemben megcáfolt rendőrségi határozat után, egy azzal mégrészeiben sem azonos, új joghelyzetet teremtett az elbíráló ügyész,amivel szemben már nem maradt felszólamlási lehetőségem, -véleményeltérésem kifejtése és indoklása ellehetetlenült.

A leírtakon túlmenően a határozat indokoltságánaklátszatát fenntartandó célzattal újabb ügyészi bravúrra volt szükség,hiszen csak így vált alkalmazhatóvá a hivatkozott jogszabály. Az ügyészmérlegelési jogkörének azonban mind jogszabályi, mind alkotmányoskorlátjai is vannak, melynek kimondását is várom az OBH vizsgálatától.Így a korábbi határozatokban törvényi tévedésen alapult az az ügyészifelfogás, mely szerint az adóellenőrzés ténye, megállapításai nemtartoznak az adótitok körébe (1990. évi XCI. törvény 46-48-§). Amegszüntető határozathoz azonban a törvény kifejezett felsorolásaellenére az ügyésznek így kellett – nyilván tévedésből – nyilatkoznia.Ellenkező ok megnevezése nélkül annak kimondása, hogy az üzleti alaponműködő újság, az írásonkénti jövedelmet szerző újságíró nem üzletiszándékkal szerzett, majd használt fel törvénnyel védett titkokat,illetve nem haszonszerzés vezérelte az Adóhivatal munkatársait,meggyőződésem szerint nem védhető egyéni felfogás az eljárószemélyektől. Érdekes olvasatot jelentett számomra, amikor a megszüntetőhatározatban olvastam, hogy a sértett, azaz szerintem sem ért engemanyagi hátrány. Tőlem ugyan ezt elfelejtették megkérdezni, mígéletpályámból az ellenkezőjét bizony ki lehet olvasni, de a gyanúsításminősítése szemszögéből alapvetően fontos állítást vélelmezni alighavolt törvényes és főként nem volt szakszerű. A felsorolt példákcsak kiemelésszerűek voltak, de egyben meghatározó szerepet játszottakabban, hogy az eljárás lefolytatásának megtagadásával esetleg súlyostörvénysértések maradhassanak elleplezve. Ezt a sort bővítette alegújabb ügyészi határozat, amely kimondta, hogy a szolgálati titkosítástényétől függetlenül nem minősülhet szolgálati titoknak az Adóhivatalbólaz újságíróknak átadott anyag, mert az Adóhivatal esetében “& Bárkinek aterhére megállapított adóhiány nem olyan jellegű adat, amelynekilletéktelen személyek által történő megismerése &. a szervezetműködésének rendjét vagy biztonságát veszélyeztetné.. Az eljáró ügyészszerint az Adóhivatal működési rendjére nincs érdemi kihatása, ha aHivatal alaptevékenységét jelentő adóellenőrzései során, a hivatal és azállampolgár kapcsolatában a hivatalt törvényileg kötelező, a teljestevékenységére kiterjedő titokvédelmi kötelezettségét még a minősítettesetekben sem tudja megtartani. Azt gondolom, hogy az ügyész tévedett,és tévedésével a sértetti érdekeken túl a bűncselekmények felderítésénekelmaradásával általános értelemben is jelentős társadalmi érdeksérelmetokozott.

A leírtak bonyolultságára, összetett voltára istekintettel természetesen valamennyi felvetődő kérdés tisztázására,áttekintésére bármikor rendelkezésre állok.

A folytatást majd meglátjuk!

1999. október 19.

Grand Ph.D Palotás János okleveles közgazda, Címzetes egyetemi docens, a szerző       -       Fotó:  Fenyő János