Ebben a rovatban azokat az ún.”kishíreket” szeretném a magam nézőpontjából röviden és egy kicsit másképpen kommentálni, melyek történéseinek helyszíne a világ valamely, az országhatárunkon kívüli tája, de a történet rólunk szól.

Az egyes írásokat elválasztva, címmel és dátummal jelenítem meg oly módon, hogy a legújabb írások kerülnek mindig legelőre, közvetlenül e bevezető mondatok után. Így, amikor az első olyan írást olvassa, amelyet már korábban megismert, tudhatja, hogy a következő sorok mindegyikét már korábban is elolvashatta. Továbbra is megmarad a lehetősége annak, hogy a kedves olvasó, a korábbi írásaimat is bármikor újra elolvashatja, amennyiben ezt szeretné.

1999. november 25. – A gyűlölködő lélek veszélyei – Jeszenszky Géza nagykövetünk levele

Pályám során sokszor találkoztam olyan – egyébként nagy tudással bíró – emberekkel, akikkel beszélgetve rossz érzés fogott el, akikről éreztem, hogy mások mint én. Idő kellett hozzá, hogy felismerjem idegenkedésem okát. Ma már tudom, hogy többségüknél a saját értékrendjükhöz való viszonyuk az, ami engem taszított. E gondolatokat nem volt könnyű felismerni. Az általános, vagy akár szakmai beszélgetéseinken elhangzottak, vagy előadásuk hallgatása, írásaik olvasása – akár éveken át is – maradhatott olyan keretek között, amelyben az elhangzottak igen közel álltak hozzám, legfeljebb a szóhasználat volt kicsit idegenszerű.

A felismerés mindig váratlan formában jött el. Egy érdektelen vita, egy miniszteri válasz, egy magánlevél mutatott rá, hogy ennek az embernek a személyisége valóban nagyon távol áll tőlem. Egy ember, akiben becsülhettem korábban, hogy felismerhetően van saját értékrendje, gondolatai következetesek, tudása lehetett akár kiemelkedő is. A baj ott kezdődik, és ott is végződik, hogy az önmaga értékrendjét kialakító nem csak önmaga számára teszi kötelezettséggé annak elfogadását, hanem másoktól is elvárja saját felfogásának kritika nélküli követését!

Lehet ezt a viselkedést elhivatottságnak, konokságnak, vagy bigott felfogásnak nevezni, de számomra leginkább a szélsőséges emberek sajátja ez a belső önkép. Ilyen emberek minden korban léteztek, minden szakmában megtalálhatók, létük nincs sem korosztályhoz, sem nemhez, sem képzettséghez kötve . Én nem szeretem őket akkor sem, ha nevükhöz a tudományban számos tudományos felismerés, a művészetben világhíres alkotás, a történelemben az emberi nagyságra utaló áldozat is kapcsolódik. Az is igaz azonban, hogy hatalmi, döntési pozícióban ezek az emberek futtattak éveken át vakvágányra kutatásokat, üldöztették a másként gondolkodókat, és a háborúk kirobbantásának többsége is ilyen személyekhez köthető. A szélsőséges gondolkodásban nincs jelentősége annak, hogy az érintettek szélsőséges nacionalisták, baloldaliak vagy vallási elkötelezettségük erőszakos képviselői. Természetes mivoltuk, hogy saját hitük elkötelezettjeként maguk előtt is tagadják bigott mivoltukat, így politikusként meggyőződéses demokraták. Bizony nagyon sokszor szörnyülködtem a parlamenti beszédek hallgatása során, az önmagukat elkötelezett keresztényeknek valló, ám beszédeikben megkövező, kritikusaikat saját soraikból kizáró képviselőket figyelve. Vajon olvasták-e egyáltalán a tízparancsolatban foglaltakat. És ha olvasták, akkor meg is értették-e a parancsolatokat?

Jeszenszky Géza beszédei a kilencvenes évek elején még csak zavartak. Később már éreztem, hogy ezt az embert nem szeretem, talán őszintétlennek tartottam. Ma már azt gondolom, hogy az ő esetében is tévedtem. Jeszenszky Géza hisz abban amit mond, gondolatainak elkötelezettje. Elkötelezettségének mikéntje azonban ártalmas. Ártalmas, de nem törvénytelen mindaddig, amíg nincs eszköze, beosztása, funkciója saját véleményének erőszakos képviseletére. De törvénytelenné is válhatnak tettei, ha köztisztviselővé válva már a jogot lépi át meggyőződése érdekében, „a cél szentesíti az eszközt” ismert elv alapján. Ártalmas és törvényt is sért, ha külügyminiszterként valótlan nyilatkozatot tesz a fegyvereladásokról (1991. február), majd beosztásával külföldön járatja le hazánkat, a nekem mindent szabad, mert felelős beosztásban elhivatott személy vagyok (Ausztria 1993. december) vagy ellenségességet uszíthatok megszólalásaimmal nyíltan vagy magánlevélben (1990. december, 1999. november).

Meggyőződésem, hogy Jeszenszky Géza, bár elvei sokkal közelebb állnak hozzám, mint például Csurka Istváné, személyében éppen úgy alkalmatlan egy demokratikus ország közalkalmazottjának, miniszterének vagy nagykövetének lenni, mint ahogyan az lenne a hazai szélsőjobb vezére is.

Végső megjegyzésem: Orbán Viktor a fentebb leírtak szerint vélekedett 1990. szeptemberében Jeszenszky Gézáról, alkalmatlansága miatt követelte leváltását. Jeszenszky Géza – vélhetőleg- önmaga szerint sem változott ezen idő alatt. Jeszenszky Géza ma Orbán Viktor által kijelölt nagykövete hazánknak az Egyesült Államokban. Ha Jeszenszky Géza nem változott, akkor talán Orbán Viktor értékrendje módosult?!

1999. november 01. – Orbán Viktor a külföldön élő magyarok választójogáról nyilatkozott Kanadában

Politikusi pályám során sokszor kerültem olyan helyzetbe, amikor tudtam,hogy a felvetett kérdésre nincs olyan válasz, ami a jelenlévők mindegyike számára elfogadható. Ez egyszerűen abból következett, hogy társadalmi vagy nemi hovatartozásuktól függetlenül a kérdésben jelentős véleményeltérések jellemzik az embereket. Ilyen kérdés a halálbüntetés, az abortusz engedélyezése, a gyilkosságot elkövető gyermekkorúak büntethetősége, a halálosan beteg ember döntési szabadsága a gyógykezelés folytatásáról vagy a halál választhatósága stb.

Az általam nem becsült politikusi iskolák ilyenkor azt javasolják, hogy a megkérdezett térjen ki a válaszadás elől, vagy a válasza legyen többféleképpen értelmezhető, homályos stb. Én ezt (is)másként közelítem meg. Amikor egy politikus bizalmat kér a választóktól, akkor ezt a bizalmat önmaga megismerhetőségével neki is meg kell adnia azoknak, akik bizalmát megszerezni szeretné. Ez a kezdetekkor jelenthet veszteségeket, de a későbbiekben sok-sok magyarázkodástól menthet meg. Orbán Viktor anélkül, hogy a saját álláspontját igazán felvállalta volna, válaszában arra hivatkozott, hogy a választójogi törvény módosításához kétharmados támogatottságra van szükség, és ezt az ellenzéki MSZP és SZDSZ nem biztosítaná. Szerintem pedig a parlamenti szavazással történő tényleges támogatottságot meg kellene és meg is kell ismernünk. Ez a kérdés ugyanis tipikusan nem pártpolitikai (keresztény, baloldali és/vagy liberális) kérdés, így én inkább azt valószínűsíteném, hogy minden párt szabad döntést engedélyezne tagjainak. Én biztos vagyok benne, hogy egy ún. név szerinti szavazásnál számos MSZP-s és SZDSZ-es politikus támogatná a külföldön élő magyarok választói jogát, míg sok ma kormánykoalíciós képviselő ellenezné azt. Szerintem fontos lenne, hogy valóban megismerhetővé váljon ebben a kérdésben a többségi álláspont ugyanúgy, mint a már említett kérdésekben. Demokráciákban a többségi véleményt pedig illik a többieknek méltósággal elfogadni. Én szeretnék e helyütt is hű maradni saját elveimhez. Ezért a saját szavazatom tartalma elől nem térek ki az általános elvek fentebb történő kifejtésével. Tudom, hogy a saját szavazatom most nem okoz majd osztatlan támogatást olvasóimban, hiszen írásaim kétnyelvűsége, az Internetes elérhetőség éppen azt célozza, hogy gondolataimat a magyar határon túl élők is megismerhessék. Az én szavazatom valószínűleg egy olyan megoldást támogatna, amely szerint a világ bármely pontján élő magyar állampolgár dönthesse el, hogy mely Parlament összetételében kívánja saját voksát leadni. Magyarországon is lehet valakinek több lakása, élhet több városban. A szavazás előtt azonban el kell döntenie, hogy hol kíván élni a szavazati jogával, mert egy embernek egy szavazata van. A szavazatok száma nem növekszik azáltal, hogy csak egy lakhelyem van, vagy életem, lehetőségeim miatt több helyen élek, dolgozom. Az sem lehet különbség, hogy ez a több hely több magyarországi város, illetve, hogy egy vagy több külföldön található. Elszólíthat az élet több évre külföldre, de szerencsére ma már mind az elmenetelről, mind a hazatérésről magam dönthetek. Ezért szerintem a választások idején bizony döntenem is kell. Ez tehát az én véleményem. Ugyanakkor minden lelki teher nélkül tudomásul venném, ha a többség másként látná. Számos köztes megoldás is felvethető. Így a külföldön élő magyarok csak listás szavazási jogot kaphatnának, míg az itthon élők a listán túl, saját körzetük egyéni képviselőjére is szavazhatnának. Számos parlament ismeri a kisebbségek parlamenti képviseletét biztosító külön szavazás eltérő szabályozását. Ezen az elven meghatározott számban felvethető lenne a külföldi magyarság szavazataival megszerezhető néhány képviselői hely stb. Biztosan sok gondolat lenne még megvitatásra érdemes.

Javaslom, hogy minél előbb vitassuk meg!

1999. október 31. – Orbán Viktor az atomfegyverekről nyilatkozott Kanadában

Egy kanadai újságíró kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök kanadai útján úgy nyilatkozott, hogy figyelemmel az oroszországi, fehér-oroszországi bizonytalan belpolitikai helyzetre, a következő választások eredményeinek esetleges következményeire, egy kedvezőtlen fordulat esetén a magyar kormány, a NATO kérésére, megvizsgálná atomfegyverek magyarországi telepítésének lehetőségét. A kanadai lapokban megjelent hírt Magyarországon igen vegyes érzelmekkel fogadták.

Magam részéről a nyilatkozatot átgondolatlannak és politikailag hibásnak tartom. Az egyes sajtómegjelenések hírkörnyezete bizony nem segítette elő a hiba tompítását, hanem annak káros hatását megsokszorozta, ezzel megítélésem szerint részesévé vált a felelősségvállalásnak is. A fejlett országok politikai etikettjének íratlan szabályai közé tartozik, hogy az ún. leszerelési tárgyalások eseteit kivéve nem szabad nyilatkozatokat tenni az atomfegyverkezés kérdéskörében, és az ilyen természetű újságírói kérdéseket válasz nélkül hagyva kell elhárítani. Az atomfegyverek ugyanis mérhetetlenül pusztítóak, embertelenek és erkölcstelenek, hatásuk felfoghatatlansága miatt félelmet és bizonytalanságot keltenek. Felelős és befolyásos politikusok általi emlegetésük önmagában is kiszámíthatatlan politikai döntéseket gerjeszthetnek, de a téma tárgyalása által keltett félelemérzet kifejezetten kedvez az adott ország szélsőséges és nacionalista irányzatainak demagóg felszólalásaihoz, nem kívánt támogatottságuk növekedéséhez. A kérdés elhárításának nem sikeres megoldása az a válasz, hogy a kormány megvizsgálja, ha majdan ilyen felkérést kapna. Ez ugyanis konkrét válasz, és mint ilyen, alkalmassá is vált politikai viták kirobbantására. Sokkal kifinomultabb lett volna, ha a kormányfő válaszában csak annyit mond, hogy a kérdés ma nem időszerű, és egyben értelmetlen is Magyarországon. A kormánynak szerencsére ma nem kell foglalkoznia az atomkérdéssel. Az atomfegyverek magyarországi telepítésének gondolatával ma senki nem foglalkozik, sem Magyarországon, sem a NATO-ban stb.

Az a politikailag sem szerencsés tény, hogy a miniszterelnök nem kerülte el a válaszadást, tartalmában is hordoz szakmai kétségeket. A mai kornak megfelelő katonapolitikai felvetések ugyanis a béke megőrzésére törekszenek, a bizonytalan térségek határát éppen fegyvermentesítik, – oldandó a térségi feszültséget. Évszázadokkal ezelőtt az eltérő politikai, vallási berendezkedésű területek határain(végeken) telepítették a hadakat, mivel a védelmet biztosító fegyverek hatósugara néhány száz méter volt. Pusztultak is ekkor a magyar végvárak a keresztény Európáért! A mai hordozóeszközök, az elrettentő légiegységek sok száz, vagy több ezer kilométerről is indíthatóak, mint első vagy megelőző csapást mérő egységek. Így semmi szükség nincs arra, hogy a térség határvonalán helyezzenek el olyan eszközöket, melyek okkal idegesítik a szomszédokat, ellenlépéseket válthatnak ki, valamint közelségük miatt – meglepetésszerű katonai lépésekkel – létfontosságú katonai eszközök kerülhetnek nem kívánt ellenőrzés alá. Az ilyen fegyverek határ közeli tartása igen kockázatos, fokozott biztonsági őrzése rendkívül költséges, miközben katonailag szükségtelen.