JÁRVÁNYÜGYBŐL ELÉGTELEN!!!

0
286

Alig néhány hete hallhattuk az első hírt arról, hogy több kiskatona került kórházba egyazon laktanyából. Az illetékes tisztiorvos a legteljesebb nyugalommal nyilatkozott az egyik országos televíziós csatorna hírműsorában, hogy a négy sorkatona megbetegedését sem egymással, sem a laktanyával nem lehet kapcsolatba hozni; mind a négyen külön-külön betegedtek meg fertőző agyhártyagyulladásban.

Azt azért jó volt látni, hogy nem csak én éreztem magam kellemetlenül amiatt, hogy mennyire lenéznek engem a kamera túloldaláról. A riporter is nehezen tudott megmaradni a semleges kérdező szerepében, mikor a válaszból megtudta, hogy az évente egy-két megbetegedést okozó agyhártyagyulladás többéves mennyisége most egymástól teljesen függetlenül okozott megbetegedést. A véletleneket csak tetézte, hogy az összes beteg – katona, és véletlenül egyazon időben és helyen teljesít szolgálatot. A járványügyi kérdések határozott szakértőjének köszönhetően több hetes késedelmet szenvedett a járvány terjedését megakadályozandó intézkedések bevezetése.

A történtek tükrében ennek sem volt igazi jelentősége. Amikor már tíz fölé emelkedett az ismertté vált megbetegedések száma, és a betegek mindegyike kapcsolatba hozható volt a kalocsai vagy a szabadszállási laktanyával, a szaktekintélyek is elismerték azt, amit ekkor rajtuk kívül már mindenki tudott az országban, hogy gennyes agyhártyagyulladás járványa alakult ki Magyarországon. Igaz a betegség gyakran halálos kimenetelű és igen veszélyes, mégis érezhető volt, hogy a meghozott intézkedésekre leginkább újságírói nyomásra került csak sor. 1998-ban Kanadában jártam, amikor Ontario államban egy személy agyhártyagyulladásos megbetegedését mutatták ki az orvosok. Három napon belül az állam összes iskolás gyermekét kötelezően beoltották, mindenkinek felajánlották az ingyenes védőoltás lehetőségét, megszigorították az utazásokat, a nagyobb létszámú rendezvények megtartását korlátozták, és a közel hatvan televíziós csatorna mindegyike naponta többször tájékoztatott a betegség veszélyeiről, a védekezés módjáról, a felismerhető tünetekről.

Az eredmény nem maradt el. A fertőzés, melynek híre visszavetette az amerikai turisták beutazását, szinte azonnal megállt, és a megbetegedések száma nem érte el az ötöt. Nálunk a megbetegedések száma mára megközelítette a harmincat, és senki nem tudja, hogy hol lesz a vége.

Akár elképesztőnek is lehetne nevezni mindazok ellenérdekeltségét, akiknek kifejezett kötelessége lenne a döntéshozás, a fertőzés gócpontjának feltárása. A hadsereg főparancsnoka ma reggel azt nyilatkozta a televízióban, hogy a fertőzés nem indulhatott ki a laktanyákból, hiszen már van két olyan beteg is, akiknél az első interjúk nem találtak kapcsolatot a betegek kilencvenöt százalékát adó két laktanyával. Egyszerűen nem hiszem, hogy józan állapotban ki lehetett találni azt az intézkedést, mely szerint a járvány terjedését elkerülendő, a sorkatonáknak laktanyai zárlatot rendeltek el, de a laktanya – karantén a tisztekre nem vonatkozott. Ez a járványügyi döntés bízvást bekerülhet a járványt okozó, kiemelkedő szakmai műhibák gyűjteményébe.

A kalocsai laktanya parancsnoka a miértre igazán felkészült válasszal szolgált a televízióban. A válasz szerint ő csak parancsot teljesített, amikor az egészségügyi zárlatnak ezt a nem mindennapos módját parancsba adta. “Egy vírus, amely veszélyezteti a kiskatonákat, de honvédségünk képzett tisztjei számára veszélytelen.” … Ezt már csak hitelesen publikálnia kellene a járványügyi döntések elrendelőjének, majd ölbe tett kézzel várhatja az idei orvosi Nobel-díj megítélését.

Érdeklődéssel várom – az általam igen sokra tartott – az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa vizsgálatának megállapításait e körben. Amit igazából nem értek az az, hogy józan ésszel én – és gondolom az emberek többsége – még akkor sem vinne haza egy halálos betegséget okozó vírust a családjához és a gyermekeihez, ha erre kötelezni akarnák.

Ha mindez Amerikában történt volna, már biztosan készülne a következő katasztrófafilm, melynek alaptörténetét, mint mindig, az emberi butaság adná. A szükséges szereplők majd mindegyike megvan már. Kizárólag a pozitív hős hiányzik, aki megállítja a járvány terjedését, lebuktatja a tehetetlen és alkalmatlan bürokratákat. Azért a dolog itthon sem reménytelen. Lehet, hogy a történetben rejlő lehetőségre felhívom Koltai Róbert barátom figyelmét, ha ő ezt eddig még nem vette észre magától is.

A film persze korántsem olyan fontos, mint a járvány legyőzése, majd az alkalmatlanok leváltása arról a helyről, ahol egy éles vizsgafeladat közben megbuktak. Nagy baj lenne, ha az elégtelen osztályzat ehhez kevés lenne! A járványok kezelése biztosan nem politikai feladat, hanem olyan szakmai kérdés, amelyet minden körülmények között felkészült szakembereknek kell irányítaniuk!

Palotás János