Home Magyarországról SZDSZ NEKROLÓG

SZDSZ NEKROLÓG

0

Amikor Fodor Gábor barátom bejelentette, hogy a választási kudarc után lemond az SZDZSZ elnöki pozíciójáról és már néhány héten belül új elnököt, egy új hiteles arcot kell választania a pártnak, sajnos tudni lehetett, hogy az elmúlt évek sok-sok hibás döntése után, egy újabb, nagyon kockázatos döntést hoztak.

Nem az volt a baj, hogy keresni akartak egy új hiteles arcot, hanem az, hogy ezt úgy jelentették be, hogy elképzelésük sem volt az elképzelt személyre. Ugyanakkor olyan rövid határidőt szabtak maguknak, hogy ezalatt esélye sem volt egy új arc megjelenésének, bemutatásának. Ez a megoldás, főként egy sokhatású kudarc után, kizárólag a minden pártban jelenlévő, addig esélytelen, demagóg, szemléletében szélsőséges személyek számára nyitja (nyitotta) meg a nem várt lehetőséget.

És a forgatókönyv ez alkalommal is bejött. Néhány nappal az elnökválasztás előtt, emlékeim szerint a Nap Kelte reggeli műsorában mutatkoztak be az új, „hiteles” arcok, köztük Retkes Attila! A beszélgetés során bennem egyre erősödő rossz érzéssel szemben, még nyugtathattam magam, hogy Ő csak az egyik a sok jelölt közül, és nyilván senki nem szavaz majd rá!!

TÉVEDTEM!

Tévedtem, de sajnos csak a szavazás tekintetében. Retkes Attilát az SZDSZ küldöttei nagy többséggel megszavazták a Párt új elnökének. Sajnos abban, amiben jó lett volna tévednem, abban nem tévedtem, sőt! A jelölési időszakban még visszafogott szélsőséges mondatokat, a győzelem mámora már nem tudta kordában tartani. Mind a felszólalása, mind a saját csapat név szerinti kijelölése, mind a köszönet mondatai számomra nyilvánvalóvá, egy demokratikus jogfelfogásban nyilvánvalóan elfogadhatatlanná tette az SZDSZ új elnökének személyét.

Megítélésem szerint kisebb csodára lett volna szüksége az SZDSZ-nek, hogy 2010-ben átlépve az 5%-os küszöböt, bekerüljön a Parlamentbe. Ma már a csoda sem segíthet az SZDSZ-nek és nem az öt százalékos küszöb a kérdés, hanem az 1%-os támogatási határ. Meggyőződésem, hogy a többre, szebbre hívatott Szabad Demokraták Szövetsége 2010-ben az 1%-os határt sem fogja elérni és a választásokat követően az állami támogatás megszűnésekor megkezdődik a párt „végső olvadása”, egyszer csak nem veszik majd fel a telefont, a már nem létező irodában, és az elérhetetlenség okán, törlik a pártot a nyilvántartásokból!

Kár érte, mert 1990-ben ez a párt sokkal többre volt hívatott. Számos kiemelkedő személység vallotta magáénak. Nem tudott azonban ellenállni annak, hogy a magasból nézzen le a „vezetettekre”. Annak, hogy a vélemény szabadságát összekeverje, a támadhatatlan igazság hangoztatásával. És nem utolsó sorban azzal, hogy véleményem szerint okkal vált részesévé annak a közérzetnek, hogy a politika korruptsága már minden képzeletet felülmúló méreteket öltött! Kétszázmilliós villamosokat vásároltunk egymilliárdért, 6-8 milliárd értékű hídfelújítást végzünk el, zártkörű meghívásos tendert követően közel harmincmilliárdért, utakat javítunk a piaci ár három-ötszöröséért, és vagyontárgyakat, ingatlanokat adnak el az érték tizedéért. Ez már sokkal több annál, hogy „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani!”. Itt már nem a látszattal van a baj!

Grand Ph.D Palotás János

2009. július 12.

Retkes Attila
Fodor Gábor