Home Magyarországról A 2010. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS VÉGEREDMÉNYE! 

A 2010. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS VÉGEREDMÉNYE! 

0

2010. évi
Országgyűlési Képviselő Választás
2. fordulója – 2010. április 25. 

A pártok, független jelöltek eredményei országos összesítésben

52.73 % a győztes pártszövetség támogatottsága!

2010 évi választási eredmények

Gratulálok és sok sikert kívánok a győztes pártszövetségnek, de az első nyilatkozatok kapcsán egy kis visszafogottságot javasolnék, mert ezen az oldalon sehol nem szerepel a szavazók kétharmados támogatása!

A legnagyobb támogatottság 52.73 % a győztes pártszövetségnek szólt. Ez kiemelkedő eredmény így is, melyhez a mandátumok több mint kétharmada tartozik. A mandátumok elosztásának szabályai azonban nem azonos azzal a téves kijelentéssel, amely szerint az ország kétharmada a győztes pártszövetségre szavazott volna! Az összes szavazók valamivel több mint a fele támogatta a kormányalakításra feljogosított FIDESZ-KDMP pártszövetséget.

Én nagyon örülnék neki, ha ez a támogatottság a következő négy évben valóban meghaladná majd a kétharmadot, mert az feltételezi, hogy egy nagyon sikeres kormányzási ciklus következik mindannyiunk javára!

                                                                                        Grand Ph.D Palotás János