Hónapok óta visszatérő politikai vita alapja az ORTT csonka kuratóriuma. Igaz, hogy az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek, ha nem teljes létszámmal működik, hozza meg döntéseit az ORTT kuratóriuma, ugyanakkor az illetékes bíróság viszont törvénytelen volta miatt megtagadta a csonka kuratórium bejegyzését. Úgy tűnik, a kizárólag kormánypárti tagokból álló kuratóriumot ez nem igazán zavarja, tevékenységét zavartalanul végzi. Azért bennem felvetődik néhány kérdés, melyre érdeklődve várnám az érintettek válaszát.
A bejegyzésében elutasított kuratórium tagjai által felvett jövedelmek költségként történő elszámolhatóságát miként ítéli majd meg egy számviteli ellenőrzés. Ugyanezen tagok által igénybe vett működési költségek felhasználását is tiltja vagy egy tucatnyi jogszabály. A kuratórium által kinevezett vezetők (például az MTV elnöke) szerződésének érvényessége sem támasztható alá jogszabállyal. Így viszont az MTV elnöke által hozott döntések, aláírt szerződések mindegyike érvénytelen, annak tartalmától függetlenül. Ügyvédi irodaként szívesen vállalnám az összes elbocsátott munkatárs jogi képviseletét éppen úgy, mint a felmondott produkciós és/vagy más szállítási szerződések érintettjeinek a szerződés további érvényességének megállapítását kérő bírósági kereseteiben való jogi képviseletet. Nem igazán tartanék a perek végkimenetelétől. Ugyanakkor nem lennék nyugodt a mostanság kötött szerződések érvényessége tekintetében azon partnerek esetében, akik az MTV ez idő szerinti pályázatain indulnak, akik vételi ajánlatot tesznek az MTV székházára stb.
Az eddig felvetettekkel ha nem is gyakran, de mások is foglalkoztak már a média különböző írásaiban. Arról is sok szó esett, hogy min vitatkoznak a kormánypártok és az ellenzék a kurátorok kijelölése során, melynek lényege, hogy kinek hány kurátor jelölésére van lehetősége a törvény szövegének helyes értelmezése szerint.
Pedig az én meggyőződésem, hogy a törvény helyes értelmezésétől ma minden érintett még nagyon távol áll!
A médiatörvény megalkotása során – számomra is kellemes meglepetésként – a szövegezésben az alapelvek törvénybe iktatásakor úgy tűnt, hogy kivételesen nem egy sajátos magyar utat fogunk kitalálni, hanem a fejlett polgári társadalmak szabályozását tekintjük etalonnak (péld. BBC). Ez a megállapítás a törvény szövegezésére igaz is maradt. A kialkudott rendszer azonban mégsem működött, így a legfőbb cél, a közszolgálati média pártatlansága, és ezen keresztül a nyilvánosság biztosította demokratikus védettség a hatalmi túlkapásokkal szemben mindvégig elérhetetlen maradt. Az akadályozó okot nem a szövegben, hanem a törvényt alkalmazók fejében kell keresni. Abban, hogy a ma politikusainak reflexei bizony koruktól függetlenül még nem a demokratikus alapelvek értésén alapszanak. Nem a médiatörvény az egyetlen, ahol a törvény szövegén már nem kell változtatni ahhoz, hogy a demokráciát magasabb szinten élhessük meg, hanem a törvényt alkalmazók személyisége kell, hogy még sokat formálódjon.
Az ORTT kuratóriumának demokratikus zavarain keresztül a magyar parlamenti működés zavarainak sokasága is megmagyarázható. A külföldi szabályozásokhoz hasonlóan, a médiatörvény előírásai szerint is, a közszolgálati média szakmailag megalapozott és pártatlan működése felett az ellenőrzést hathatós jogosítványokkal egy olyan testület tölti be, melybe a tagokat a Parlament pártjainak összessége jelöli, de személyüket a parlament egészének minősített többsége fogadja el. Így miközben a jelölés joga különböző arányok szerint a parlamenti pártoké, aközben az elfogadásukhoz általában olyan parlamenti arány szükséges, melyben a kormányzó pártokon kívül ellenzéki szavazatokat is meg kell szereznie a jelöltnek. Hogyan értik ezt például Angliában? Az angol felfogásban minden parlamenti pártnak olyan jelöltet kell állítania, akinek esetében – a személy köztudott szakmai elismertségén túl – abban is biztos, hogy a jelölt egyetlen politikai irányzatnak sem elkötelezettje. A személy jelölésében nem érintett pártok azonnal nemmel szavaznak, ha érvekkel tudják alátámasztani, hogy a jelölő párt pártelkötelezett személyre tett javaslatot. Az ellenszavazattal élők azonban politikailag lejáratják önmagukat, ha olyan ismert szakemberek jelölésénél is nemmel szavaznak, ahol a jelölt politikai pártatlanságához nem fér kétség, tehát egy elismert szakember jelölését akadályozták meg. Ez a felfogás egyben azt is jelenti, hogy minden jelölő pártnak a nyilvánosság előtt és a szakmai körökben is elismert, politikailag semleges személyre kell javaslatot tennie. Pártelkötelezett személyek jelölése esetén már a jelölés is eredménytelen marad, és ezzel le is járatja önmagát. A végeredmény egy olyan kuratórium, ahol a tagok mindegyike szakmai körökben elismert, a pártok bizalmát élvező, de egyetlen párthoz sem elkötelezett személyekből álló, társadalmi megítélésében magas bizalmi értéket képviselő testület. Az azonos szövegezésű törvény magyaros megoldása szerint a pártok a törvény demokratikus alappillérét kiütve, bevallottan megállapodtak abban, hogy egymás jelöltjét nem vizsgálják, a jelöltet kritika nélkül kölcsönösen megszavazzák. Ezzel a megoldással ugyanazon törvény alkalmazása után a testület összetétele kizárólag pártelkötelezett személyekből áll, ahol a közismert szakmai elismertségnek gyakorlatilag semmilyen szerepe nincs. Így csak a szerencse alapján, véletlenszerűen kerülhetnek a köztestületbe szakemberek, de az ő hitelességük is jogosan válik megkérdőjelezhetővé. Természetesen így már nagyon fontos a jelöltek aránya is, mert a testületi szavazások pártelkötelezettség szerinti döntést valószínűsítenek. A pártok közötti alku logikátlansága pedig oly egyszerűen tetten érhető. A mai megoldás esetén a törvény szövegében a kuratóriumba nem jelölnie kellene a leírt arányban a pártoknak, hanem delegálnia. A jelölésnek ugyanis csak akkor van értelme, ha a megválasztáshoz nem elégséges a jelölők egyetértése, a megválasztáshoz sokkal szélesebb kör egyetértése és nemcsak tudomásul vétele szükséges.
A törvény alapjait értelmetlenné tevő megoldást az érintettek nem is titkolják, azt mint egy kívánatos eljárást alkalmazzák számos esetben. Ugyanez az elv érvényesül a Parlament bizottságaiba javasolt, vagy onnan visszahívott bizottsági tagok jelölésekor, visszahívásakor, az Alkotmánybírák jelölésekor stb. Pedig a parlamenti bizottságok, az Alkotmánybíróság a demokratikus államberendezkedés legfontosabb biztosítékai. A demokratikus törvények értékeinek figyelmen kívül hagyása pedig okkal okozója a demokratikus állam működésével szembeni mindennapos kétségeinknek.