Már csak néhány hónap és az Országgyűlésnek új köztársasági elnököt kell választania Magyarországon. Amint közeledik a választás időpontja, egyre többször vetődik fel a nyilvános vitákban, hogy vajon ki lesz Göncz Árpád utódja a köztársasági elnöki székben. Akik már olvasták politikusokról szóló jegyzeteimben Göncz Árpádról írott gondolataimat, azok tudják, hogy számomra ő a legmegfelelőbb személy. Bárki kövesse is Göncz Árpádot, nem lesz könnyű dolga, ha a társadalom megbecsülésében is követni szeretné elődjét.
Az írásomnak adott címből nyilván az is kitűnik, hogy magam a közvetlenül választott köztársasági elnöki intézményben látnám a demokratikus berendezkedésünk számára legkívánatosabb megoldást. Sajnálom, hogy ehhez eddig nem sikerült politikai támogatást kapnom. Az 1990-es parlamenti ciklusban Király Zoltán képviselőtársammal mindent elkövettünk egy olyan törvénymódosításért, amelyben a parlament helyett a választópolgárok voksai döntik el, hogy ki legyen a Magyar Köztársaság Elnöke. Előterjesztéseinket egyetlen parlamenti párt sem támogatta, és a szavazáskor, emlékeim szerint alig néhány képviselő igenlő voksát tudtuk megszerezni. Ezért sem igazán hitelesek ma azok a politikai nyilatkozatok számomra, melyekben – eltérő indíttatással ugyan – az MSZP és a Kisgazdapárt is a közvetlen választás mellett áll ki, és sajnálja, hogy egy ilyen irányú törvényjavaslathoz nem rendelkeznek megfelelő szavazattal a tisztelt házban. Az MSZP és koalíciós partnere számára, az elmúlt négy évben minden lehetőség adott volt a szükséges jogalkotási munka elvégzésére. Igaz, abban az időben még bízott abban, hogy a mostani parlamenti ciklusban is kormányzati pozícióban marad, így sokkal kényelmesebb és biztosabb, ha parlamenti többségével élve a számára szimpatikusabb jelölt lesz a biztos befutó. A helyzet mára jelentősen megváltozott, hiszen az elvesztett választás után ma semmilyen ráhatással sem rendelkezik a megválasztásra kerülő elnök személye tekintetében.
Úgy tűnik, mintha a FIDESZ lenne az egyetlen párt, aki következetesen kitart saját álláspontja mellett, azaz szerintük Magyarországon a parlament által megválasztott elnöki intézmény a kívánatos megoldás. Igaz, hogy állításukat valódi indoklással soha nem tudták (akarták) alátámasztani. Lehet, hogy őket sem az érvek, hanem sokkal inkább az érdekek befolyásolják. A FIDESZ számára ugyanis soha nem nyílt meg a saját jelölt lehetősége. Az ellenzéki kerekasztal idején nem támogathatták a közvetlen elnökválasztás intézményét, mert akkoriban szinte biztosan az MSZP-s Pozsgai Imre mellett voksolt volna az ország. Az Antall- és a Horn-kormány idején ellenzékben voltak, de nem rendelkeztek olyan országosan támogatott személyiséggel, akinek reális esélye lehetett volna megnyerni egy közvetlen választást. 1998-ban pedig a koalíció feltétele volt, hogy a Kisgazdapárt kapja meg a jelölés jogát.
Nem igazán kell indokolni, hogy az emberek miért érzik inkább magukénak a köztársasági elnöki intézményt, és magát a megválasztott elnököt abban az esetben, ha az elnök személyét közvetlen választáson, önmaguk választhatják meg. A demokrácia egyik lényegi eleme, hogy a legfőbb döntéshozókat a választópolgárok akarata helyezi és tartja pozíciójukban. Lényegi garancia továbbá, hogy nem egy, hanem több, egymást kontrollálni, és esetenként korlátozni is képes intézmény között osztódnak meg a hatalmi funkciók (parlament, kormány, köztársasági elnök, bíróságok stb). Mindig az adott ország demokratikus berendezkedését összefoglaló alkotmány határozza meg azokat a kereteket, melyek megosztják az egyes közjogi területek közötti feladatokat, és meghatározzák azok alkotmányos kontrollját.
A köztársasági elnök közvetlen választását elvetők indoklásainak kedvelt fordulata, hogy Magyarország a lehetséges változatok közül a miniszterelnöki kormányzást választotta, így felborítaná a kialakult irányítási struktúrát, ha a köztársasági elnököt a társadalom közvetlenül választaná meg, mert ebben az esetben számos, ma kormányzati feladatot és jogot át kellene adni a köztársasági elnöknek.
OK! De miért?! Tettem föl már sok százszor a kérdést azonnal, várva, hogy a nyilatkozótól is visszakérdezzen beszélgető partnerejk vagy vártam az állítást megfogalmazótól saját gondolatának kifejtését. Mindeddig hiába!
Soha és senki nem kérdezett vissza, hogy miért kellene csak azért változtatni a köztársasági elnök jogállásának szabályozásán, mert a köztársasági elnök választásának módjáról rendelkező, és egyébként teljesen különálló törvényi előírások módosulnának. Amennyiben tehát ez az egyetlen ok, úgy igazán teljesíthető lenne sokak akarata oly módon, hogy változatlan maradna az elnöki jogkör, de a személyről a választópolgárok közvetlenül szavazhatnának. A politika szereplőinek nyilatkozatait jó lenne mindig tárgyilagosan és higgadtan végighallgatni. Sokszor azért ez nagyon nehéz. Az elnök megválasztásának parlamenti kényszerét magyarázó politikusi indoklások átlátszó voltát és érvek nélküliségét hallván én mindig küszködöm a visszafogott belső dühömmel.
A leírtakon túl természetesen nekem még egy kérdés hiányzik. Miért jelentene gondot, ha tényleg újra kellene gondolni a kormány és a köztársasági elnök döntési rendszerét. Eddig valamennyi kormányváltás egyben jelentősen átrendezte a kormányzati intézményrendszer egészét. Az egyes új kormányok minisztériumokat hoztak létre, másokat megszüntettek, összevontak. Létrehozták a társadalombiztosítás önkormányzatait, majd egyetlen döntéssel megszüntették azokat. Kötelező kamarai tagságot alkottak törvényi erővel a gazdaságban, majd most annak megszüntetéséről döntöttek. Alapvető változásokat hoztak létre a bíróságok működtetésében, a jegybank szabályozásában stb. Miért pont a kormányfő és a köztársasági elnök közötti hatalmi megosztás érinthetetlen?! Számomra egyáltalán nem az!
A valódi akadályt vélhetőleg a gyarló emberi okok között kell keresni. A választásokon sikert elérő pártok számára a közvetlen hatalomgyakorlást – azonnal – a kormányalakítás lehetősége biztosítja, és az első számú pártvezető előtt a kormányfői poszt áll. Sem a győztes párt, sem az újdonsült kormányfő nem érdekelt a frissen megszerzett jogaiból átengedni akár a köztársasági elnöknek, akár a bíróságoknak stb. Az eddigi pártvezetők egyikének sem volt emberi sajátja a saját döntésen alapuló hatalmi, döntési önkorlátozás. Ellenkezőleg, a jogkör bővítésére, más területek jogainak elvonására több-kevesebb sikerrel – valamennyien számos kísérletet tettek. Ilyen volt a társadalombiztosítási önkormányzatok felszámolása, a KBI létrehozása, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal felállítása, és ezen kormányfelügyelettel rendelkező intézményekhez történő jogkörök átcsoportosítása. Ilyen visszatérő kísérlet az ügyészség kormányzati felügyelet alá rendelésének törekvése is.
Míg korábban a napi beszélgetések és viták inkább a köztársasági elnök megválasztásának módjáról szóltak, addig ma már a ki lesz az új köztársasági elnökünk? kérdésre keressük a választ, hiszen a választásokig hátralévő idő már nem engedi meg a változtatást a választás módjáról. Ma már nincs idő sem egy népszavazásra, sem egy új választási törvény kidolgozására, előterjesztésére, megszavazására. Így a választás módja leghamarabb az elkövetkező elnöki választás idejére módosulhat.
A ma kérdése tehát az, hogy ki lehet Magyarország elkövetkező köztársasági elnöke. A választ keresve több befolyásoló körülményt kell egyidejűleg áttekinteni.
Ma már köztudott, hogy a sokáig titokban tartott koalíciós megállapodás szerint a jelölés joga a Kisgazdapártot illeti, míg a FIDESZ számára adott az ún. vétójog intézménye. A Kisgazdapárt számára vélhetőleg a legjobb megoldást Torgyán József jelölése jelentené. Ez a párt számára számos, ma problémát jelentő kérdésre adna jó megoldást. Torgyán József személyisége, politikai ambíciója is teljes kielégítést kapna, hiszen életútján elérhetné a létező legmagasabb közjogi méltóságot. Lehet, hogy Torgyán József számára a több hatalmat, befolyást biztosító kormányfői poszt értékesebb lehetne, de vélhetőleg ő is felismeri, hogy a Kisgazdapártnak az elkövetkező választáson sincs reális esélye a legtöbb szavazatot begyűjtő pártként végeznie, így 2002-ben sem lehet ő a kormányfőjelölt.
A Kisgazdapárt mai támogatói a párt elnökének köztársasági elnökké választásával igazolva látnák saját választásukat, és pártjuk befolyásának megerősödését látván pártelkötelezettségük valószínűleg jelentősen megnövekedne.
Mivel a hatályos jogszabályok szerint a köztársasági elnöknek le kell mondania párttagságáról, ezért a Kisgazdapártnak új elnököt kellene választania. Az elnökváltásra ez esetben viszont nem a korábbi elnök bukása (így híveinek távozását is jelentő körülmények) miatt kerülne sor, hanem egy büszke tagság keresne még egy vezetőt. Az új pártvezető megválasztása pedig egy újabb lehetőséget nyitna meg a Kisgazdapárt előtt. Aligha vitatható ugyanis, hogy Torgyán József erős személyisége ma sokakat tart vissza a párt felvállalásától mind a vidék lakossága, mind az értelmiségiek körében. Egy jól kiválasztott új elnök felszabadíthatja ezt a gátat, és a párt Torgyán-hívőinek megmaradása mellett akár jelentős mértékű, új hívekre (szavazókra) is szert tehet.
A FIDESZ számára Torgyán József jelölése nem igazán szerencsés, mivel – szintén nem vitathatóan – a Kisgazdapárt elnöke az ország lakosságának egésze tekintetében nem egy népszerű, támogatott politikus. Így Torgyán Józsefnek a FIDESZ általi köztársasági elnöki megbízatásba emelése – átmenetileg – biztosan csökkenteni fogja, a már amúgy is jelentősen megcsappant támogatottságát. Ugyanakkor a FIDESZ-nek nincs olyan, a koalíciós partnerrel szemben felvállalható érve, amellyel a kisgazda pártelnök jelölésének vétóját meg tudná indokolni. Torgyán József miniszterként, a kormány koalíciós partnereként nem követett el olyan hibát az elmúlt másfél éves kormányzás alatt, amelyre partnere hivatkozhatna. A Kisgazdapárt viszont saját tagjainak nem tudná megindokolni, hogy miért nem él a jelölés jogával, miért jelöl esetleg más elkötelezettségű személyt az elnöki posztra. Nem mondhatja, hogy a párt elnökét népszerűtlennek és/vagy alkalmatlannak tartja köztársasági elnöknek. Ezt igazolják ma már a párt egyes megyei szervezeteinek jelölései is, melyben valamennyien a pártelnök jelölésére tesznek javaslatot.
Az ország lakosságának többsége számára természetesen az lenne a kívánatos, ha az országot reprezentáló legnagyobb közjogi méltóságot nem a párthívek, a pártelkötelezettség, és nem is a koalíciós alku jelölné erre a posztra. Erre utal az az alkotmányos követelmény is, hogy az ország köztársasági elnöke nem lehet politikai párt tagja. Nem jelent erre jó érzésű megoldást, hogy a megválasztott elnök lemond párttagságáról. Ezért is kínálna több lehetőséget az elnök közvetlen választása, szemben a parlamenti politikai erők döntési lehetőségével.
A fejlettebb demokratikus berendezkedésű országokban az elnöki jelölés nagyobb teret ad azon jelöltek felvetésére, majd jelölésére, akik nem politikusi, hanem ún. közszereplőkként váltak ismertté, váltottak ki köztiszteletet. Ilyen személyek Magyarországon is vannak, életútjuk sokban hasonlít más demokráciák választott köztársasági elnökeihez.
Ilyen életutat kínál például a tudomány. Gyakran vetődik fel egy-egy országban a tudományos akadémiák, vagy valamely tudományos intézmény választott vezetőinek személye, elismert jegybanki-, számvevőszéki vezető, az Alkotmánybíróságok elnökei és/vagy tagjai, a bírói kar vezetői, vagy az állami intézményekben szakmai karriert befutó vezetők. Így volt igazságügyminiszterek, külügyminiszterek, gazdasági tárcák vezetői (kiemelve, hogy tisztségüket nem pártmegbízatásként, hanem technokrata miniszterként kapták).
A felvázolt lehetőségeket ki-ki saját szimpátiája szerint töltheti be megfelelő nevekkel. Azért én bízom benne, hogy már nem sok választási ciklust kell kivárnunk ahhoz, hogy a magyarországi elnökjelölés elveiben is az utóbb felsoroltak váljanak meghatározóvá!
1999. november 30.
Palotás János