Home Gazdaságról SZÍNES HÍREK A GAZDASÁGBÓL

SZÍNES HÍREK A GAZDASÁGBÓL

0
SZÍNES HÍREK A GAZDASÁGBÓL

1999-12-22_11:00:00

A Westend City Center a Nyugati térnél, a megnyitó estéjén!

Ebben a rovatban ún. „kishíreket” szeretnék a magam nézőpontjából röviden, és egy kicsit másképpen kommentálni. Az egyes írásokat elválasztva, címmel és dátummal jelenítem meg oly módon, hogy a legújabb írások kerülnek mindig legelőre e bevezető mondat után. Így az első olyan írást olvasva, amelyet már korábban megismert, a kedves olvasó tudhatja, hogy a következő sorok mindegyikét már ezelőtt is olvashatta. Ugyanakkor a korábbi írásaimat is bármikor újra elolvashatja, ha ezt szeretné.
.
.
.

1999. december 22. —– Patthelyzetben a vasutas-egyeztetés!



A munkavállalói érdekegyeztetés ma már visszatérő konfliktusa az évente ismétlődő MÁV kontra vasutas szakszervezetek bér és kollektív szerződéses vitája. A vita elszenvedői pedig az ország lakossága és gazdasága, akik csak tehetetlen szemlélői lehetnek mindennek. E hírt kommentálva most nem szeretném a konfliktus egészét gazdaságilag elemezni, mert azt valóban kifejteni csak egy terjedelmes írás kereteiben lehetne. Most nem is igazán ennek lenne itt az ideje. A ma kérdése, hogy el lehet-e mozdulni a megmerevedett álláspontokról bármely fél jelentősebb presztízsvesztesége vagy gazdasági ellehetetlenülése nélkül?!

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy megegyezést követően a kormánynak, a MÁV-nak és az érintett szakszervezeteknek nem kellene végre hosszabb távra feloldani a rendszerben meglévő belső ellentéteket. Nem az év végi bértárgyalások feszült közegében kellene többéves megállapodásra jutniuk, hanem több hónapos munka után, lehetőleg a jövő év folyamán. A vitában ugyanis mindkét félnek számos igazsága van, és ezeket csak nyugodt légkörben, a másik legyőzésének szándéka nélkül lehet és kell feltárni, a lehetséges megoldásokat pedig megtalálni. A teljesség igénye nélkül, például a vitatott gondolatok kifejtése és a valós tartalom bemutatása is szükséges arról, hogy a MÁV által hivatkozott milliárdos veszteség valóban indokolhatja-e, hogy nem tud többet bérfejlesztésre fordítani. Ha valódi társasági veszteségről van szó, akkor a MÁV vezetése részéről még az inflációt követő bérajánlat is nehezen igazolható, míg az a feletti már kifejezetten a szállítók jogellenes megkárosítása. A munka világában valós összehasonlító adatokkal kellene feltárni, hogy a MÁV dolgozóinak átlagjövedelme, képzettsége, szociális juttatásai hogyan illeszkednek az összevethető magyarországi átlagokhoz, így mennyire megalapozhatóak a követelések. Mennyiben egyeztethető össze, ha a bértárgyalás nyomatékosítására a szakszervezetek olyan „társszervekkel” kötnek szolidaritási megállapodást, ahol a munkáltató eleget tett a munkavállalóival szembeni kötelezettségeinek, és tétlen szemlélői lehetnek egy másik társaság munkaügyi vitáiból fakadó, de a saját dolgozóik munkabeszüntetését eredményező helyzetnek. E gondolatok eredményesen a mai tárgyalás feszült légkörében reménytelenek lennének, de több, mint hiba lenne, ha egy esetleges megállapodást követően a jövő év végi újabb bérviták idején vennék elő őket legközelebb!

Ami talán egy elmozdulási ajánlat lehetne ma a MÁV részéről, az egy olyan ajánlat, mely közelít a szakszervezetek felé, de mégsem jelenti kötelezően a költségkeretek újragondolását. A MÁV ajánlata ugyanis önmagában reáljövedelem emelkedést hordoz abban az esetben, ha jövőre valóban hat százalékon belül marad az infláció. A 8.5 %-os ajánlat egy viszonylag jelentős reálbér-emelkedést okozhat, összevetve azzal, hogy a várható 4-5 %-os gazdasági növekedés keretein belül is vitathatatlanul szükséges a gazdasági felzárkózáshoz, fejlesztésekhez pénzügyi forrásokat, mint fedezetet biztosítani. A szakszervezetek számára azonban az államilag prognosztizált inflációs adat ma – részben okkal – aligha jelent kellő garanciát. Így itt is alkalmazni lehetne azt a nyugdíjemelés szintjének jövő évi szabályozásakor felvetett megoldást, mely szerint a MÁV tovább emeli a jövő évi béreket, ha az infláció magasabb lesz, mint a tervezett hat százalék. Azaz a MÁV vállalhatná, hogy teljes mértékben kompenzálja a tervezetten felüli inflációs bérveszteséget, vagyis garantálja a két és fél százalékos reálbér javítást. Ez az alap, ahonnan ismét el lehetne indulni, a többi pedig már a tárgyalófeleken múlik! Ezt még lehet, hogy én is folytatom!
.

1999. november 18. —– ÁFA csalás és a tudatlan színművész!

Ma kezdődött annak a pernek a bírósági tárgyalása, melyben a vád szerint Benkő Péter színművész, felesége (élettársa) Magyar Ildikó és több családtagja közel egymilliárd forint értékben követtek el adócsalást és egyéb kapcsolódó bűncselekményeket. Szeretném előre bocsátani, hogy mint színművészt, én nagyok sokra becsülöm Benkő Pétert, valamint azt is, hogy a jogerős bírói döntésig nem, – de lehet, hogy még azt követően sem – fogok állást foglalni magának az adócsalásnak a tárgyában. Élettapasztalatom alapján okkal vannak kétségeim mind az Adóhivatal megállapításaival, mind az e tárgykörben végzett rendőrségi és ügyészségi munka szakszerűségével szemben. A híreket hallgatva két dolog azért újra felvetődött bennem, melyekről talán gondolkodni volna érdemes.

A fontosabb annak kifejtése, hogy abban az esetben, ha volt adócsalás, akkor nekem hiányosnak tűntek a vádlotti székek. Meri-e vállalni az APEH, a rendőrség, az ügyészség annak kimondását, hogy az adózási rendszer mai szabályai mellett, – érdekeltté tett államigazgatási kapcsolat nélkül – egy színész házaspár és kezdő vállalkozásokat elindító családtagjai a legprimitívebb számviteli visszaélésekkel sikeresen „átverik” a milliárdos összegekért kifejlesztett APEH számítógépes ellenőrzési mechanizmust, és az e területre specializáltan kiképzett munkatársakat. Nincs olyan kisvállalkozás ma Magyarországon, ahol ne tudnák, hogy az APEH saját – szerintem formájában törvénysértő – belső utasítása szerint – százezer forintot meghaladó – ÁFA-visszaigénylés esetén a visszautalást megelőzően adóellenőrzést fog tartani a társaságnál. E célvizsgálat kifejezett célja, hogy az ellenőrzés során áttekintsék az ÁFA-visszaigénylés számításait, könyvelését és a visszaigénylés alapjául szolgáló számlákat megalapozó szerződéseket, a teljesítések valódiságát. Szakmailag elképzelhetetlen, hogy egy ilyen ellenőrzés számára ne tűnjön fel már néhány millió forintos ÁFA-tartalmú fiktív számla, hiszen ez esetben a szerződéses érték már több, mint tízmillió forint. A tényleges és látható gazdasági tevékenységében éves szinten néhány tízmillió forintos bevétellel rendelkező vállalkozás esetén az alaptevékenységnél hússzor, ötvenszer nagyobb fiktív szerződéses hátteret csak akkor nem fedi fel az ellenőrzés, ha ez kifejezett szándéka. Ilyen nagyságrendű eltérésnél még azt sem lehet jóindulattal feltételezni, hogy az ellenőrzésre kötelezettek hozzáértésének hiánya vagy hanyag munkavégzése tette lehetővé a visszaéléseket. Az itt leírtakat én valóban nagyon fontos kérdésnek tekintem. Sajnos ritkán kerül átgondolásra, hogy a magyarországi gazdasági bűnözés mértéke nagyságrendekkel volna visszaszorítható, ha a korrupcióhoz mindig nélkülözhetetlen állami hivatalnoki körben kezdenék a „korrupciós kínálat” visszaszorítását. A magánszféra ugyanis nem bíz meg drágább kivitelezőt saját pénzén végzett beruházásainak kivitelezésére csak azért, mert a felárból a korrumpáló beruházó visszaad. Vesztegetni, jogosulatlan kifizetésekhez hozzájutni csalárd módon csak ott lehet, ahol a megbízó, a kifizetésről döntő nem a sajátjából fizet, de a saját zsebébe kap majd vissza.

A gazdasági bűnözés visszaszorítása is sokkal kétségesebb, ha a korrupció feltárásának célkeresztjébe azt a sokszázezres vállalkozói kört állítjuk, akiknek egy része azonnal kapható ugyan a törvénysértésre, de többsége korábban nap mint nap azt tapasztalta, hogy jobb ajánlatával rendre alul maradt a gazdaság legnagyobb megrendelőinek (állam, önkormányzatok, állami hivatalok stb.) pályázatain. Becsület legyen a talpán, ha folyamatos gazdasági nehézségei mellett az ötödik sikertelenség után sem tör meg, és nem áll be a „kötelezően” visszajuttattatók egyre népesebb táborába. Én ezeket az embereket (vállalkozásokat) sem mentem fel, de abban sem vagyok biztos, hogy egy bíróságon nekik kellene „az első rendű vádlott” megtisztelő címet viselniük.

Még soha nem hallottam az igazságszolgáltatás eljárásában annak vizsgálatáról, hogy a „megbukott” törvénysértő egy kevésbé korrupt államigazgatásban mennyivel előbb bukott volna le az általa kifundált, sokszor oly átlátszó manipulációval, és ez esetben az állam kára is a töredéke lett volna, de a vádlottra váró büntetés is lényegesen enyhébb lehetne. A konkrét esetben – a vád bírói ítélettel történő megalapozottsága esetén – a színművész feleségére akár nyolcéves börtön is várhat, míg a családtagokra is években mérhető a várható ítélet. Míg abban az esetben, ha az adóhatóság az első fiktív szálhoz tartozó, néhány százezer forintos ÁFA-visszaigénylés jogosulatlan voltát feltárja, úgy a kifizetés meghiúsításával, tényleges kár nélkül, egy csalási kísérlet és egy okirathamisítás lehetne a megalapozott vád. A négy személy helyett vélhetőleg akkor még csak egy vádlott lenne, és börtönnel neki sem kellene számolnia. Meggyőződésem, hogy hivatali „közreműködés” kellett ahhoz, hogy a kár egymilliárd körüli legyen, a vádlottak száma négyre növekedjen, és a bűncselekmény súlya nyolcéves börtönnel és teljes vagyonelkobzással fenyegessen. Ha viszont ez így van, akkor miért nem ülnek a hivatalnokok is ott a vádlottak között, méghozzá az első székeken? Miért „felejt el” e területen is kutakodni az adóhivatal erre a célra létrehozott szervezete? Nincs hiányérzete a nyomozó hatóságnak vagy a vádat képviselő ügyészségnek?

Ezek ma még rendre válasz nélkül maradó kérdések. Határozott szándékom, hogy a közeljövőben önálló írásban szedem majd össze az elmúlt évek „egyoldalúan” felderített gazdasági bűncselekményeit. Pedig egy korrupt adóellenőr megbuktatása ötven-száz vállalkozás adókikerülését akadályozná meg. Egy korrupt hivatali döntéshozó elbocsátása a következő megbízások sokaságánál eredményezheti a törvényességet, a korrupció kizárását, és biztosíthatja a valóban legjobb, és a nem kevés korrupciós költségnél biztosan olcsóbb kivitelezés lehetőségét. Biztos vagyok benne, hogy megérné a gazdaság elleni bűnüldözésnek – legalább az egyik – célkeresztjét a megfelelő irányba fordítani!

A következő mondat leírásán nagyon sokáig gondolkodtam A tartalmát ugyan nagyon fontosnak tartom, de azt nem igazán szerettem volna egy konkrét ügyhöz kapcsolni. Hallgatva és olvasva azonban a művész nyilatkozatait, nem tudom szó nélkül hagyni meggyőződésemet. A magyar joggyakorlatban ítélkezőknek bátrabban kellene felvállalniuk elmarasztaló döntéseiket az olyan védekezéssel szemben, ahol a védekezés alapja a felelősségnek rendkívül átlátszó elhárítása. Hallgatni is rossz, amikor az érintett ugyan nagyon élvezte az őt körülvevő jólétet, de nem fedezte fel, hogy ennek forrása nem lehet a saját sikerességük. Nem is gondolta, hogy vállalkozásuk nagyságrendjét akár ötvenszer is felülmúló költekezésük fedezetét aligha termelhették ki. A bevételeket mintegy hússzorosan felülbecsülte, míg a kiadásokat tízszer, hússzor kisebbnek gondolta. Lehet – bár nem valószínű -, hogy így van, de akkor ezért a „tévedésért” kell felelni.
.
.
.

1999. november 11. —– Ma nyílt meg Budapesten a WESTEND CITY CENTER!

Ma 17 órakor kezdődik a nyugati térnél, a Westend City Center ünnepélyes megnyitója. Ez a szórakoztató központ ma Európa legnagyobb ilyen jellegű épületegyüttese. Egy évvel (hozzáteszem, hogy néhány nappal) ezelőtt igen kevesen hittek benne, hogy egy ilyen monumentális beruházás Magyarországon ilyen rövid idő alatt sikeresen megvalósulhat. A kivitelezésben szinte kizárólag magyar – főként kis és középvállalkozások – vettek részt.

Demján Sándornak és csapatának ez most is sikerült.
.
.
.

1999. október 27. —– Az olajmaffia újra milliárdos lehet!

A Parlament az adótörvények módosításakor – két képviselői módosító indítványt elfogadva – döntött arról, hogy 2000. január 1-től két különböző adótartalommal hozható forgalomba egyazon használati értékkel bíró 98-as oktánszámú motorbenzin, és egyúttal bevezeti az ún. „biodízel” termékfogalmat, melynek beszerzését és forgalmazását a jövedéki körön kívül engedélyezi.

Sokszor gondoltam rá, hogy már nem érhet igazi meglepetés a gazdaságban, a gazdaság és a politika korrupciójában. Régi igazság, hogy aki elbizakodik, az hamarosan rájön, hogy nagyot tévedett.

Az olaj-milliárdok elvesztése (mások számára megszerzése!) után, sok éves késedelemmel születtek meg azok a törvények, melyek a lényegét tekintve felszámolták a fekete olajkereskedelemben lévő sokmilliárdos üzlet gazdaságosságát. Ennek hatására az elmúlt néhány évben e terület visszaéléseinek szintje már nem haladta meg a gazdasági átlagot. Ki is tört a „balhé” a jelentős jövedelemhez hozzászokott alvilágban, hiszen a maradékon már nem lehet olyan bőkezűen osztozkodni. Most azonban megnyugodhatunk, hiszen választott honatyáink felismerték a szűkös esztendőkben rejlő veszélyeket, és megnyitották a (pénz)bőség csapjait.

Amennyiben az ostobaságot, mint lehetőséget honatyáink esetében kizárjuk, úgy sem előterjesztéseikre, sem a megszavazott törvény-módósításokra nincs értelmes magyarázat. A 98-as benzin eltérő adótartalmát azzal magyarázták, hogy az alacsonyabb adótartalmú üzemanyag a környezetre kedvezőbb károsanyag-tartalommal bír. Valószínűleg nem ez lesz az igazi sztár a szervezett bűnözés számára, hiszen a két üzemanyag közötti áreltérés oly csekély, ami nagy osztozkodást nem engedhet meg. A rendszeres fogyasztói megkárosítást azért nagy összegekben lefogadhatjuk, ami egyben ott is adóbevétel – kiesést fog okozni az államnak, ahol környezetvédelmi szempontok ezt nem indokolják. Az állami veszteség éves szinten biztosan milliárdos nagyságú lesz. Előre tippelhetünk a várható nemzetközi rosszallásra amiatt, hogy a környezetvédelem ürügyén az állam versenyelőnyt biztosít egy hazai vállalatnak, a MOL-nak. Jelenleg ugyanis csak a MOL finomítói állítják elő ezt a kedvezményezett üzemanyagot.

Az igazi sztár a törvényben igazán körül sem írt(írható) biodízel lesz. Előre látható, amint százával érkeznek majd az országba az ún. olajvonatok. Mivel a törvény a biodízelolajat kiemelte a jövedéki termékek közül, ezért ha a vámokmányokon biodízel szerepel majd, úgy azt bárhol vámkezeltethetik, és a papírokon biodízellel telt tartálykocsik mindegyike gázolajat tartalmaz majd. Meg fogunk „lepődni”, hogy az ország gázolaj szükséglete a növekvő gazdaság ellenére drasztikusan visszaesik, miközben biodízel-felhasználásban Magyarország megelőzi az Egyesült Államokat.

A történteket nem értem! Nem akarom ugyanis elhinni, hogy az olajüzlet szereplői sorrendben már a harmadik kormányt „etetik” meg ilyen primitív módon! Azt pedig még kevésbé, hogy mindhárom rendszerváltó kormányunk ilyen egyszerűen lenne korrumpálható! A kormány helyében ma, amikor az egész ország az ún. Békési olajügyekkel van elfoglalva, és szinte mindenki az alvilág, a rendőrség és a „késlekedő politikusok” érdekkapcsolatát kutatja, én nem mertem volna előállni ezzel az ötlettel. Úgy tűnik, hogy bátraké lesz az olaj(pénz).

(Október 29-i hír, hogy a FIDESZ kezdeményezte a biodízel törvénymódosítás visszavonását! Talán a nyilvánosság, talán más segített a felismeréshez, de ez számomra mindenképpen jó jel. Remélem, hogy a szavazáskor az MSZP és a Kisgazdapárt frakciója is jobb belátásra bírja néhány „megtévedt” képviselőjét!)
.
.
.

1999. szeptember 22. —– Az olajmaffia tízezer milliárdja
.

Tegnap este a televíziós csatornák mindegyike vezető hírként tette közzé, hogy szakértők szerint az elmúlt tíz évben az ún. olajmaffiások több, mint tízezermilliárd forint haszonra tettek szert az olajszőkítéssel, azaz ennyivel károsították meg a költségvetést.

Magam is elítélem az olajszőkítést éppen úgy, mint a szándékos adókikerülést, és különösképpen az olajszőkítés jövedelmező piacának kisajátításához kapcsolt erőszakos bűncselekményeket. E témakörben a média több ezer írást adott már közre az elmúlt években. A színes hírek között ezért én most csak a vezető hírközlők legutóbbi szenzációját emelem e helyütt ki. Teszem ezt azért is, mert bizony naponta bosszant, hogy a meghatározó média csatornák olyan adatokat közölnek, amelyek valóságtartalma a minimális szintet sem éri el. Én bizony komoly felelősségnek tartom, hogy a társadalom véleményformálásában jelentős szerepet kapók néha méltatlanul alacsony szinten tartják közleményeik szakmai kontrollját. Nem fogadom el, hogy a hírek tartalmáért kizárólag annak kibocsátója felel. A közreadó, a terjesztő felelőssége is nélkülözhetetlen. Egy-egy országos televíziós csatorna egy adat közreadásával bizony jelentősen hitelesíti annak tartalmát. A ,,felelős szerkesztőknek” bizony kétkedniük is kell időnként. Feladatuk nem lehet kizárólagosan a hír megfelelő megjelenítése, nélkülözhetetlen annak korlátozott szakmai kontrollja is.

Nem szabadna az emberek millióit felbőszíteni egy olyan adattal, amelynek nagysága mintegy ötvenszerese a valószínűsíthetőnek, többszöröse az adott időszakban a magyar gazdaság teljes olajszükségletének. Így akkor sem keletkezhetett volna ekkora veszteség, ha ezekben az években egyetlen csepp üzemanyag sem került volna legális úton forgalomba Magyarországon. Azért azt már észrevennénk, ha tízezer ún. milliárdos szaladgálna ma Magyarországon, vagy több, mint ezren lennének a tízmilliárdos vagyont felhalmozók. Én ugyan szeretném, ha Magyarországon ilyen sokan rendelkeznének ekkora vagyonnal, de ez sajnos nincs így! Sok boldog sportegyesület, alapítvány, művész, sportoló stb. tapasztalhatná, hogy milyen egyszerűvé vált kiemelkedő támogatókra lelniük. Természetesen az adórendőrség számára is fantasztikus lehetőséget kínálna, hogy munkájuk során, lépten-nyomon elszámoltatható vagyonokkal találkoznának. Utólag már nem lenne nehéz a valós adatok felmutatása. Az egyes energiahordozók mennyiségi igénye Magyarországon nem változott jelentősen az elmúlt években. Mivel ma már csak jelentéktelen mennyiségben valószínűsíthető az ún. olajszőkítés, ezért a legális csatornák adatainak éves összevetése valószínűleg elég pontos adatot ad arról, hogy az érintett időszakban mekkora mennyiség ment át a fekete csatornákon. Nem ismerem a konkrét adatokat. A veszteségek valószínű nagysága elérheti akár a háromszázmilliárdot is! Ez a veszteség is éppen elég lenne ahhoz, hogy valódi szándékkal felkutassák a résztvevőket és segítőiket akár a gazdaságban, akár a közigazgatásban, akár a politikában. A bombasztikus hírek azonban ezt aligha segítik, sokkal inkább az egész misztikus, tehát feltárhatatlan látszatát szolgálják!

Mindenki szeretné megszerezni, ezért sem lehet mindenki gazember akinek sikerült!
Egy bank, aki a nyilvánosságot biztosítja Önnek és pénzügyeinek!