2000-04-10 04:30:00

Beosztott munkatársaik előtt bilincselték meg, majd vezették el a Suzuki Magyarország három vezetőjét. A hírt, amelyre valamennyi magyar média többszörösen visszatért, napokon keresztül keltett rossz érzést bennem, és látható érthetetlenséget a környezetemben. Azt, hogy a feljelentés formájában, a rendőri fellépésben valami nincs rendben szinte mindenki érzi, érezte. Ez kiérződött még a média híradások bemondóinak kétkedő arcán, és mondataiban is.

Több korábbi írásomban is foglalkoztam már azzal a meggyőződésemmel, hogy valami nincs rendben a gazdasági ügyekben eljáró rendőri, ügyészi jogfelfogással, gondolkodásmóddal, talán a képzettséggel, gyakorlattal, esetleg a vonatkozó jogszabályokkal!

Az adott ügy kapcsán semmilyen információm nincs arról, hogy az érintetteket pontosan mivel vádolják, s így arról sem, hogy vétettek-e szabálytalanságokat a Suzukinál. Mégsem hiszem, hogy sokan tartanának „hazárdjátékosnak”, ha fogadást kötnék ma arra, hogy büntetőjogi értelemben soha nem fogják elmarasztalni a három igazgatót. Nem, mert egyszerűen életszerűtlen és ezért valószínűtlen is, hogy a havi többmilliós jövedelemmel rendelkező vezetők – éveken keresztül – szándékos bűncselekmény sorozatot követnének el bűnszövetségben úgy, hogy annak „eredménye” eddig személyenként hétmillió forint lenne. Arra, hogy egy esetleges adóhatósági vizsgálat az adózási-, számviteli előírások mindegyikében hibátlannak minősíti-e a Suzuki számviteli rendjét már nem kötnék fogadást, sőt az a valószínű, hogy egy átfogó vizsgálat találna olyan területeket, ahol eltér a vállalat és az adóhatóság jogértelmezése. …. Ez azonban nem bűncselekmény!

Sem a büntetőeljárás-, sem a jogalkalmazás tekintetében, sem a bűnelkövetők személyét illetően jogállamban nem illik különbséget tenni a szerint, hogy ki vagy kik az érintettek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a jogalkalmazáskor, a nyomozás során nincs az eljáró hatóságnak mérlegelési joga az eljárás mikéntjére tekintettel. Ez a jog azonban nem csupán lehetőség, hanem a törvények által többnyire meg is fogalmazott kötelezettség. A kényszerintézkedések során például, annak alkalmazási feltételeinek fennállta esetén is törvényi kötelezettség, hogy az érintettek emberi méltóságához fűzött jogaira tekintettel kell lenni, és a kényszerítést csak a szükséges szintig lehet alkalmazni. Gyakori válasz a kritizált hatóságok részéről, hogy a törvény számukra biztosítja a mérlegelési lehetőséget, és az adott esetet ők így ítélték meg helyesnek, tehát az eljárás törvényes volt. A megszólalásokból azonban kitűnik, hogy nem értik és nem is ismerik a mérlegelési joguk törvényi korlátozását, azaz azt, hogy ez a jog nem korlátlan, és nem kritika nélküli. A mérlegeléssel hozott döntést éppen úgy meg kell indokolniuk, mint minden más eljárásukat. Ebből következően, ha az indokok nem megfelelőek, akkor a döntésük hibás volt, és annak jogi következményeiért vállalniuk kell a felelősséget. Itt van, és főként lesz majd jelentősége annak, hogy egy esetleges vádemelést követő, és már most is „borítékolható” felmentő ítélet után, választ kell majd adni az eljáró hatóságoknak döntéseik indokoltságáról. Választ adni arra, hogy valóban félni kellett-e, a vélt elkövetési összeg ismeretében attól, hogy az érintettek elszöknek, miközben a magyarországi magánvagyonuk ennek az összegnek a sokszorosa. Nem lett volna e elegendő az útlevelek bevonása (különösen a japán igazgató esetében) stb? Miért a munkahelyen történt a vezetők letartóztatása?

A magyar rendőrségnek és az ügyészségnek még nincs igazán kellemetlen tapasztalata arra, hogy a később megalapozatlannak minősült eljárásukat követően, az érintettek jogi elégtételt kérhetnek. Az elmúlt évtizedekben ugyanis, az érintettek inkább örültek annak, hogy végre vége a lidércnyomásnak, és szabadulni akartak a hatóságoktól, azok zaklatásától. Ez a felfogás azonban már ma is érzékelhetően változóban van. Előbb vagy utóbb, de követni fogjuk az évtizedes demokratikus tapasztalatokkal bíró országok gyakorlatát, ahol sem az érintettek, sem a média, sem a demokratikusan működő államot féltő politikai erők, civil szerveződések nem engedik meg, hogy következmény nélkül maradjon az állam, mint hatalmi szerv bármely túlkapása. A demokráciára ugyanis az egyik legnagyobb veszélyt éppen a demokratikus intézményrendszer jelentheti, ha e hatalmi ágak működési szabályaikat önmaguk kezdik meghatározni, úgymond „a közösség érdekében”. Jelen esetben valószínűsíti a későbbi fellépést az is, hogy az egyik érintett vezető, az a japán igazgató, akit a japán tulajdonos, japán szokások szerint, különös gondossággal választott ki, és tartott alkalmasnak a Suzuki képviseletére. Nem irigylem köztársasági elnökünket, akinek a napokban zajló japán látogatása során kell, meglehetősen kellemetlen kérdésekre válaszolnia a japán újságíróknak. Talán a vendéglátói tekintetében mentesül e teher alól, mivel a japán szokások, a vendéget fogadóktól nagyon szigorú udvariasságot követelnek meg.

Meggyőződésem, hogy az érintettek felmentését követő kártérítési eljárás lesz a kerete annak, ahol már a hatóságnak kell bizonyítania, hogy az eljárás során minden lépése a törvényi kereteken belüli volt, a mérlegeléssel hozott döntéseiket megfelelően alátámasztották. És ekkor lesz kellemetlen arra válaszolni majd, hogy nem intett-e óvatosságra, hogy a sikkasztás gyanújáról általában az érintett (károsult) szokott feljelentést tenni, hiszen az ő vagyonában keletkezett a kár, és nem egy „bejelentő”. Nem érezték-e „kevésnek”, a gyanúsítottak által – állítólag több év alatt – folyamatosan és bűnszövetségben elkövetett kárértéket, ami az érintettek egyhavi törvényes jövedelmét érte csak el? Vajon mivel fogják indokolni, hogy a gyanúsítottakat – több hónapos titkos nyomozást követően – miért pont munkaidőben, a munkahelyükön, a sajtó jelenlétében, és több száz beosztottjuk előtt kellett „kényszerintézkedések” közepette, bilincsbe verve ún. pórázon elvezetniük? Mely nyomozati érdek támasztotta alá, hogy a rendőrség értesítette a sajtó munkatársait a titkos akciójukról? … A kérdések vélhetőleg válasz nélkül maradnak majd a felelősök oldaláról, de ez százmilliókban kifejezhető terhet jelent majd az adófizetők pénzéből, miközben az országot, a magyar gazdaság megítélését ért kárt soha nem fogjuk tudni forintosítani. Nem tudom, hogy Suzuki úr, és munkatársai foglalkoztak-e mostanában a magyarországi beruházás fejlesztésével, de azt bizton állíthatom, hogy a jelen eljárás alatt, és az azt követő néhány évben ez mint lehetőség fel sem fog merülni bennük!

Rossz, hogy amikor évek múltán elmarasztalják a magyar hatóságokat mai viselkedésükért, szégyenkeznünk kell majd mind magunk előtt, mind a külföldi megítélésünkben. Jó, hogy ma már észleljük, és esetenként már a kritikánknak is hangot adunk, ha a hatalom bármely okból is visszaél jogaival. Ma a kereskedelmi televíziók hírközlői kellemetlen kérdéseket tesznek fel az országos rendőrfőkapitánynak, munkatársai eljárását firtatva. Erősen kétkedő mondatkörnyezetben teszik közzé a rendőrségi gyanúról kiadott közleményt. Azt pedig csak remélni tudom, hogy a jelen esetben kizárólag a téves jogfelfogás van a szinte biztosan hibás rendőri fellépés mögött, és nincs semmi ok, vagy senki által képviselt személyes érdek, amely vagy aki képes a törvényi kereteket is átlépő rendőri intézkedést is elérni céljaihoz.

Budapest, 2000. április 10. Palotás János