Dr. Orbán Viktor miniszterelnök

0
396
Dr. Orbán Viktor Magyarország Miniszterelnöke   -   jogász.

A politikusokról írt gondolataimban már sokkal korábban írnom kellett volna Orbán Viktorról, mint Magyarország miniszterelnökéről. Mégis sokat vártam vele, miközben arról gondolkodtam, hogy miként tudnám a személyével kapcsolatos érzéseimet legalább részlegesen elszakítani az általános közérzetemtől. Ez valószínűleg nem fog menni, ezért döntöttem úgy, hogy marad a szubjektív megközelítés.

Orbán Viktorral és sok akkor még barátjával 1988-89-ben találkoztam először. Személyesen mi nagyon keveset beszéltünk, inkább az a fiatal kör (Stumpf István, Fodor Gábor, Ungár Klára, Kövér László stb.) volt akkoriban számomra szimpatikus, akiknek a társaságához ő is hozzátartozott. Először a KISZ-t leváltó Magyarországi Ifjúsági Szervezet Országos Tanácsának (MISZOT) szervezésekor kerültem a FIDESZ fiataljaival kapcsolatba, majd a Századvég politikai iskola és folyóirat környezetében, végül az 1990-es Parlamentben találkoztunk. Engem pártokon kívüli, ismert közgazdász-, üzletemberként a lakóhelyemen választottak meg képviselőnek, de MDF támogatással. Így a Parlamentben én a kormányoldalon, míg a FIDESZ, Orbán Viktorral az ellenzék soraiban tette feladatát. A kormányoldal és ellenzék között már akkoriban sem jellemezte a parlamenti munkát túlzott baráti hangnem. Talán sajátos, kissé különálló szerepemnek köszönhetően gyakran beszélgethettem kölcsönös szimpátia közepette is ellenzéki képviselőkkel. Számomra kedves nyári emlék, hogy a FIDESZ fiataljainak akkoriban kedvenc pihenőhelyén, a Parlament főbejáratának lépcsőjén összejövő fideszesek időnként meghívtak köreikbe, és felvetették tiszteletbeli fideszes státuszomat, amit én köszönettel el is fogadtam.

Az első homokszemet kapcsolatunkban az 1990. októberében lezajlott taxis-blokád megítélése jelentette. A taxis-blokád kialakulásának, majd elmérgesedésének felelőssége meggyőződésem szerint az MDF kormányt terheli. Magával a blokáddal én soha nem azonosultam, de a felelősség nem a résztvevőket illette, míg a megoldás keresésének kötelezettsége kifejezetten politikai feladat volt. Így kormányoldali képviselőségem ellenére – kivédhetetlenül – szembekerültem a kormánnyal. A politika logikája szerint viszont az ellenzék részéről támogatásra kellett volna lelnem. Az ellenzéki pártok azonban, köztük az SZDSZ és a FIDESZ is, nem találták sem helyüket, sem szerepüket e konfliktusban. Miközben a kormány nyíltan támadta őket a törvényi kereteket valóban átlépő társadalmi tiltakozás felelőseiként, a valóságban semmi közük nem volt sem a tiltakozás kirobbantásához, sem a megnyugváshoz. Főként a FIDESZ került védekező pozícióba, és a kormány ormótlan felelősségének politikai bemutatása helyett a tiltakozóktól határolódott el, ezzel bizonyítva, hogy nem ő a felelős a tiltakozásért. A politikában kezdő fiatalok ebben a helyzetben szerencsétlenül és felkészületlenül reagáltak. Az első nyilatkozatban elhangzott álláspontjukon azonban már akkor sem voltak hajlandók változtatni.

Számomra azonban a nézeteltérés ekkor is és a későbbi esetekben is csak véleménykülönbséget jelentett, és érdemben biztosan nem hatott ki a FIDESZ egyes fiatal politikusainak megítélésére. A Parlament folyosóján sétálva, beszélgetve azonban észre kellett vennem, hogy a FIDESZ oldaláról sérült a kapcsolatunk. A következő homokszemet az év végi költségvetési vita jelentette, ahol a FIDESZ-véleményt meghatározó szakmai hátteret néhány olyan fideszes politikus adta, akik az akkori pénzügykutató munkatársaiként dolgoztak, gondolkodásukat a pénzügyminisztérium akkori felfogásának kutatói alátámasztása jelentette. Így fordulhatott elő, hogy a FIDESZ – ellenzéki párttól szokatlan módon – kijelentette, hogy egyetlen olyan módosító indítványt sem fog támogatni, amely felborítja a kormány előterjesztésének egyensúlyát, miközben természetesen magát a költségvetést nem fogja megszavazni. Így az én kritikus felszólalásaim, a kormányzat előterjesztőin túl a FIDESZ és köztem is konfliktust teremtettek. Az igazi törést azonban a világkiállítási vita jelentette. A parlamenti pártok között a FIDESZ kötelezte el magát leginkább a világkiállítás ellen. A vélemény származási helye ekkor is a pénzügyminisztériumi kutatóintézetként funkcionáló Pénzügykutató Rt. volt. A FIDESZ egyik vezérszónokaként Orbán Viktor mutatta be határozottságát. A jogász politikus közgazdasági felkészületlenségét – a már ekkor is elismerésreméltó szónoki tehetsége – ebben az esetben nem tudta elkendőzni. Látszott, hogy erre a beszédre nagyon készült, és a közte és köztem kialakult parlamenti szópárbaj eredménye nagyon megviselte. Ezt követően már éreznem kellett, hogy a korábbi barátság – a folytonos véleményeltérés miatt – mára kifejezetten ellenséges érzetté alakult. A dolog mindvégig bántott, hiszen számomra egy fiatal, szimpatikus csoport emberi és politikai szimpátiájának elvesztését jelentette a kialakult helyzet. Talán csak Fodor Gábor vállalta továbbra is a pozitív emberi, politikai kapcsolatot.

Azt, hogy a FIDESZ és Orbán Viktor nem felejt, az 1994-es választásra készülve tapasztalhattam legközelebb. A választást megelőzően, az egyre népszerűtlenebbé váló MDF koalíciós körrel szemben, az MSZP-s alternatíván kívüli választási lehetőséget szeretett volna kínálni egy harmadik szövetség, az ún. Liberális koalíció. Az akkoriban szerveződő és erősödő, általam vezetett Köztársaság Párt esetében is felvetődött, hogy a politikai palettán koalíciós elképzeléseinket bemutatandó esetleg csatlakozzunk-e a szerveződéshez. Gátolta a csatlakozást, hogy az új tömörülés ragaszkodott a liberális elnevezéshez, és ez magyarázkodásra késztethette volna a Köztársaság Párt tagjait és szimpatizánsait az emberek magánszférájához tartozó világnézetek kérdésében. Végül is a Köztársaság Pártnak nem kellett erről döntenie, mert informális úton jelezték felénk, hogy Orbán Viktor és a FIDESZ csak abban az esetben lesz a szövetség tagja, ha abban a Palotás János vezette Köztársaság Párt nem vesz részt. Ez elég világos utalás volt arra, hogy Orbán Viktor miként viszonyul személyem megítéléséhez.

1994. novemberében indult meg a személyemmel szembeni méltatlan és a nagy nyilvánosság előtt is láthatóan törvénytelenül fellépő államigazgatási nyomás. Egy politikusnak fel kell készülnie arra, hogy ilyen helyzetbe kerülhet. A politika íratlan szabályai szerint azonban a fokozott politikai kockázatot ellensúlyozza, hogy egy politikussal szembeni jogsértő fellépés az államigazgatás számára is fokozott kockázat, mivel a kormánypárti képviselőket saját társai védik meg, míg a kormányhoz nem tartozó közszereplők államigazgatási zaklatását minden esetben az ellenzék hangos tiltakozása, kontrollja követi. A közszereplői kockázat tehát megtalált és az államigazgatás nekilendült. Ami elmaradt, az az ellenzéki pártok felszólalása, tiltakozása a nyilvánvaló és azóta már jogilag is igazolt törvénysértések ellen. Tapasztalnom kellett, hogy az Orbán Viktor által vezetett ellenzék vélt önérdekeivel nem ütközött a hatóság törvénysértése, így érdekei ellen lett volna, ha felszólal ellene.

1997-ben Princz Gáborral, a Postabank elnökével beszélgettem. A barátságról volt szó, amikor elmeséltem, hogy nekem sokszor okoz gondot, ha az elmérgesedett közéletben két barátom durván egymásnak esik, majd mindketten elvárják tőlem, hogy foglaljak állást, melyikük mellett tartok ki. Én ilyen választási kényszernek soha nem engedtem. Az esetek többségében így mindkét kapcsolatomat sikerült megőriznem, de néhány esetben akár mindkettőjüket is elvesztettem. Ez igaz volt a banki szférában is, ahol mint a VOSZ vezetője számos bank első számú emberével volt közel baráti a viszonyom, miközben közülük többen, mint bankárok egymással kemény küzdelmet folytattak. Princz Gáborral is köztudott volt a barátságom, és ezt néhány vetélytárs nehezményezte. Végül ezt is többségében tudomásul vették, elfogadták, de volt olyan bankvezér is, aki nyíltan megzsarolt, hogy amennyiben nem szakítok a Postabank elnökével, akkor ő és a bankja szakít velem és a VOSZ-szal is. Ez utóbbi történt. Princz Gábor erre föl mesélte el, hogy neki sem könnyű minden esetben. Évek óta tartó barátságunkat követően ő is összebarátkozott Orbán Viktorral, mert egy határozott, politikai sikerre törő fiatal személyiségnek tartja, és sok más személlyel ellentétben szívesen támogatja is őt céljaiban. Neki is kezelnie kell ebben a baráti kapcsolatban, hogy Orbán Viktor véleménye rólam nem azonos az ő megítélésével. Én megnyugtattam, hogy számomra semmilyen ellenérzést nem jelent ez a barátsága. Én is kedveltem, és talán még ma is kedvelném Orbán Viktort, de ezt nehezen lehet úgy tenni, ha az ember érzi, tudja, hogy a másik kifejezett ellenérzéssel van iránta. Princz Gábor e szentendrei beszélgetésünk idején kifejezetten szépen beszélt Orbán Viktorról, találkozásaikról, beszélgetéseikről. Ez a beszélgetés ma sokszor jut eszembe, amikor a – meggyőződésem szerint minden alapot nélkülözően – közellenséggé nyilvánított bankvezető méltatlan meghurcolását az egykor volt barát szó nélkül hagyja. Legalább annyi tartást azért látok, de ez számomra nagyon kevés, hogy ” a minden rossz egyedüli okozója a Postabank ” hangulatban Orbán Viktor sajáthangján eddig még nem vett részt.

Az 1998-as választásokat követően én nem voltam elkeseredve, hogya FIDESZ meglepetést okozóan nyertesként jött ki a választásból. Meggyőződésem szerint ugyan az MSZP szakmai, politikai felkészültsége, háttere lényegesen felülmúlta a győztes párt adottságait, de biztos voltam abban, hogy nem árt az MSZP-nek, ha kényelmes önhittségéből, az önérdekek kicsinyes belső játékaiból valami kijózanítja. Üzletemberi felfogásomból adódóan pedig kifejezetten optimista alkattal hiszem, hogya hátrányosabb induló adottságot a bizonyítási akarattal, a sikerorientált lendülettel eredményesen lehet pótolni. Fontos azonban, hogy siker- és ne hatalomorientált legyen a cél!

A kormányzás eddig eltelt másfél éve alatt azonban Orbán Viktornak, és a kizárólag általa megbízott csapatnak nem sikerült megtalálnia a pozitív sikerorientáltságot. Nem sikerült felismernie a választóvonalat a döntési lehetőség által kínált kreativitás, alkotási lehetőség pozitív üzenete és a hatalomgyakorlás kétélűsége között. El kell ismerni azonban azt is, hogy a sokak által prognosztizált, a kormányzati felkészületlenség miatti működésképtelen állam nem következett be. Orbán Viktor számos olyan lépést, nyilatkozatot tett,amely politikailag is kifejezetten hibának számít (megfigyelési ügy, nyilatkozat az atomfegyverekről, jegybanki fellépések, a pontos időismeretének problémái, számos nyílt politikai leváltás és kinevezés, a gazdasági múlthoz kapcsolódó kétségek, Juszt László meghurcoltatása stb.), de olyan lényeges helyzetbe eddig egyszer sem került, ami a miniszterelnöki, a kormányfői alkalmatlanságot vethette volna fel.

Gondolom, az olvasónak is feltűnt, hogy gondolataim többsége csak közvetve a FIDESZ, mint politikai párt viselkedésén keresztül utal Orbán Viktorra. Ez azonban most nem véletlen. Orbán Viktorral közvetlenül én szinte soha nem dolgoztam együtt, nem volt igazán közös társaságunk. Orbán Viktor személyisége azonban mindig meghatározóan befolyásolta a FIDESZ arculatát. Ezért személyes viszonyom e párthoz szinte azonosan alakult, mint annak mai elnökéhez. Azt hiszem,hogy a tévedhetetlenség látszatára való konok törekvés, a hatalomgyakorlás erőszakos stílusa talán kedvezhetett a politikai hatalom megszerzésének, de a stílusváltásra való képtelenség okozhatja és szerintem várhatóan okozza is majd mind a FIDESZ, mind Orbán Viktor bukását, ami itt a kormányképes politikai erő, és az ezzel járó miniszterelnöki pozíció elvesztését jelenti.

Palotás János

1999. december 8.

Grand Ph.D Palotás János okleveles közgazda, Címzetes egyetemi docens, a szerző
ó