OLAJOZZÁK AZ OLAJÜGYEKET?!

0
224
A MOL egyre jelentősebb saját finomítói kapacitással is rendelkezik.
A MOL egyre jelentősebb saját finomítói kapacitással is rendelkezik.

Nap mint nap olvasom, látom és hallgatom a különböző híradásokat az olajügyek avatottjaitól. Többnyire kétkedéssel figyelem a megnyilatkozókat, hogy vajon tudják-e miről beszélnek? A hallottak, olvasottak számtalan alkalommal „ösztökéltek” már arra, hogy hozzászóljak, hogy közreadjam gondolataimat. Aztán mégis visszakoztam. Visszakoztam, mert van néhány terület (a kábítószer, minden a gyermekekkel kapcsolatos bűncselekmény, a szervezett bűnözés, a háború stb), amelyet olyan távol tartok magamtól és a környezetemtől, amennyire az csak lehetséges. Így politikusként is csak akkor szóltam e területekről, ha ez kikerülhetetlen volt. Márpedig az olajügyek milliárdjai esetében találkoztam először a legális gazdaság területén, a szervezett bűnözés oly szintű megjelenésével, ahol a gyilkosság, illetve a gyilkossággal való fenyegetés szerves részévé vált az üzletnek. Markos György barátommal, aki e bűnök egyik legszókimondóbb ellenzője, beszélgettem egyszer e témáról a Parlament folyósolyán még a kilencvenes évek elején. A napokban emlékeztetett egykori álláspontomra, mely szerint az aktuális párt- és kormányprogramoknak e témákról nem hangzatos mondatokat kell megfogalmazniuk, hanem csendben, de annál határozottabban fellépni ellene, és megfelelő eszközökkel ellátni az erre illetékes bűnüldöző szerveket. A beszéd még akkor is káros, ha azt valódi tett is követi, mert az emberek túlzottan megijedhetnek, elvesztik biztonságérzetüket, míg a bűnözők felkészülnek, durvábbakká és erőszakosabbakká válhatnak. Arról az esetről nem is szólva, amikor a félelmet keltő megnyilatkozások után, a tényleges tett elmarad, a rendőrség költségvetése csökken, a tizenéves rendőrautók benzinhiányból állnak, a rendőrség legfelkészültebb munkatársai – többnyire létbizonytalanságból, szociális okokból -, de nem ritkán a felelőtlen politikai alkuk következtében elhagyni kényszerülnek választott életpályájukat.

1999. szeptemberében – saját Internetes honlapomon -, mint közgazdász mégsem tudtam szó nélkül hagyni az akkori sajtóhíreket, mely szerint szakértők (!) számításai alapján, több mint tízezer milliárd forint adókiesést okozott az ún. olajszőkítés Magyarországon. … Vajon hol vannak (voltak ekkor) a felkészült gazdasági újságíróink az országos napilapoknál, a kifejezetten gazdasági hetilapok szakértői, az országos televíziós szerkesztőségek hírelemzői? A hír szentségének tükrében senkinek sem tűnt fel, hogy a tízezer milliárd forint adótartalmú olajmennyiség, Magyarország harminc-ötven éves olajfelhasználásával egyenértékű? Hol van ma az a több ezer ember Magyarországon, akinek a vagyona öt-tízmilliárd forinttal indult egykoron, és gondolom azóta jelentősen szaporodott. A valós veszteségeink óriásiak voltak, és vélhetőleg több százmilliárdot tehettek ki, melyből mára, akár megépülhetett volna az oly annyira áhított hatszáz kilométernyi autópályánk is.

Sokat gondolkodtam akkoriban is azon, hogy kinek, vagy kiknek az érdeke az emberek butítása, sokkolása, a hangulatkeltés. Valóban kiszámíthatatlan lenne, hogy mely évben, és mekkora kár érte a költségvetést. … Nem! Ez nyilvánvalóan nem így van. A matematikai- és a statisztikai számítási modellek – egyetemi oktatási szintű alkalmazása mellett- bármikor, és így akár ma is öt százalékon belüli pontossággal meg lehetne határozni, hogy mekkora volt az olajbűnözés valódi értéke, a költségvetést ért kár. A számításhoz szükséges adatok (a legális csatornákon keresztüli olajfelhasználás mennyiségi mutatói ma, 1980-ban, és innen számítva évről évre, a gazdaság és a lakosság számított szükségletének alakulása ugyanezen években stb ) ma is rendelkezésre állnak, és néhány ember egy-két napi, rutinnak tekinthető munkája után rendelkezésünkre állna, és – legalábbis e területen – már tisztán látnánk. ….

Ha ez így van, akkor miért nem számolunk, miért vitáznak és mutogatnak egymásra a politikai pártok? Miért nem lépnek a homályt felváltó, világos helyzetképek feltárása irányába?

Ma már azt nem igazán vitatja senki, hogy az olajbűnözés ilyen mértékű elterjedését jogszabályi hiányosságok tették lehetővé! Akkor vajon miért nem hallunk ilyen természetű gazdasági bűnözésről a fejlett országokból? A válasz nem ördöngösség, és még igazi mentségünk sincsen, mert a válaszhoz az ország fejlettségének sincs köze. Parlamenti képviselőként, politikusként és a gazdasággal foglalkozó szakemberként számtalanszor vetettem fel, a gazdaságot érintő törvényi előterjesztéseknek szakmailag megbocsáthatatlan azon hiányosságát, hogy szinte minden esetben hiányoztak vagy rendkívül alacsony szakmai szinten készültek el az ún. háttérszámítások, hatásvizsgálatok. Az aktuális kormányok által áterőltetett törvények lényege mindig politikai természetű volt, és a változtatás nélküli elfogadtatásuk pedig presztízskérdésként jelent meg.

A konkrét kérdés esetén, ez egy nyugat-európai országban úgy jelent volna meg, hogy a költségvetési törvény bevételi oldalán, az olajszármazékok értékesítéséből származó, és a gazdasági adatokból 2-3 %-os pontossággal kiszámítható adóbevételi értékekhez, hónapról hónapra hozzárendelik a tervezett bevételeket, majd folyamatosan figyelik annak tényleges alakulását. Ennek megfelelően, már az első olyan hónap figyelemfelhívó lenne, ahol a statisztikailag még indokolható néhány százalékos bevételi elmaradás helyett, akár csak tíz százalékos eltérést észleltek volna. Az észlelés után, néhány napon belül feltárható az eltérést okozó ok. Ez lehet olyan elfogadható magyarázat, mint a várnál tartósan enyhébb-, vagy hidegebb tél, valamely meghatározó beszerzési piac drasztikus árváltoztatása stb. Azonnal észlelhető viszont az is, hogy a jogszabály változtatás nem várt lehetőséget biztosított a gazdasági visszaélésre, melyre azonnali (!) átmeneti rendelkezést kell hozni, majd a jogszabály módosításával a visszaélés lehetőségét ki kell zárni.

Hangzatos, de nem valós az a levezetés, hogy amennyiben ez ennyire egyszerű, akkor az azonnali észlelés, majd az intézkedés elmaradása csak úgy történhetett meg, hogy … „az olajjal bűnözők kapcsolatot kerestek a politikai pártok meghatározó személyeihez, a parlament képviselőinek 10-20 százalékához, majd megvesztegették őket, hogy megmaradhassanak a kiskapuk? Így aztán az olajbűnözés nyereségének hatvan százalékát nem a bűnözők, hanem a politikusok tették zsebre!” …. A válasz így túl egyszerű, és túl kézenfekvő is lenne!

A valóságos válasz nem kevésbé szomorú, de talán nem annyira ijesztően inkább az, hogy nem így működik sem az államigazgatási, sem a politikai döntéshozatal nálunk. Sem akkoriban nem készítettek, és még ma sem készülnek ilyen összevetési szándékkal, és ilyen bontásban valós számítások a magyar költségvetéshez. A létező számításokat pedig rendre átírták(ják) valamely politikai indok alapján. Emlékezzünk csak arra, hogy amikor a költségvetés tervezete túlzott hiányt mutatott néhány területen, akkor a kormányzati előterjesztésében tízmilliárdokkal megnövelték a várható adó- és társadalombiztosítási bevételeket úgy, hogy a szükséges összeget hozzáírták az APEH illetve a TB hátralékok sikeres többlet behajtásához, a hátralékok csökkentésének előírásához. Az pedig máig nem működik, hogy akár csak az ismert számítások esetén is, monitoring szerűen és tudatosan figyeljék hónapról hónapra a várt bevételek alakulását, majd a megengedhető határt átlépő eltéréseknél azonnali jelzéssel éljenek, majd az ok feltárásának követelménye mellett kötelező adminisztrációs beavatkozásra kerüljön sor. Okkal gondolhatnánk korrupcióra – a kiemelten magas haszon miatt – az olajügyek kapcsán akkor, ha az elmúlt évek során, kizárólag az olajügyben maradt volna el, a megszokottan gyors és szakszerű válasz az állam részéről, amikor észlelhetővé vált valamely jogszabály ellentmondása. Az elmúlt tíz év valóságában azonban soha nem így reagált a politika. A kormány soha nem vállalta, hogy az ő előterjesztésének hibája, szakmaitlansága eredményezett volna jelentős költségvetési kiesést. Emlékezzünk csak arra, amikor televíziós és rádiós hirdetésekben hívta fel néhány társaság a lakosság figyelmét arra, hogy tényleges befektetés nélkül is, igen jelentős befektetési adójóváírást alkalmazhat a lakosság az ő segítségükkel és törvényes keretek között. A szakszerű válasz az első hirdetést követő azonnali jogszabály módosítás, pontosítás lett volna akkor is, ha az adott törvény helyes értelmezése vitatott volt az érintettek között. Sajnos a megszokottnak mondható válasz nálunk viszont az volt, hogy az Adóhivatal elnöke a rádióban, a Tv-ben, és az újságokban is „megfenyegette” a lakosságot, hogy akik nem az ő (az APEH) értelmezését fogadják el, azok komoly adóellenőrzésre és büntetésre számíthatnak. Később észlelve, hogy a lakosság nem annyira ijedős, és a befektetési társaságok is vállalták az APEH zaklatásait, tovább kínálták szolgáltatásukat az adózóknak, az APEH mindazok részére, akik adóbevallásaikban érvényesítették e kedvezményeket, egyéni „meghívót” küldtek. A személyes találkozók alkalmával pedig újabb ajánlat-fenyegetés következett, mely szerint szankció nélkül „kijavíthatják” bevallásukat, „önkéntesen” visszavonva a kedvezmény igénybevételét, vagy maximális bírság és késedelmi kamat vár rájuk. Még így is több tízezren vállalták a pert az állammal, illetve annak hatalmi szervével.

A demokratikus jogrendszerekben példátlan, hogy az állam több tízezer állampolgárával pereskedjen, és végül még veszítsen is! A jogalkotói szándékkal szembeni, befektetés nélküli adókedvezmények miatt, több tízmilliárd forintos bevételtől esett el a költségvetés, miközben évekig pereskedett több tízezer állampolgárával, és minden demokratikus jogelvet figyelmen kívül hagyva további tízezreket „vett rá arra”, hogy ne merjenek élni törvény adta jogaikkal! Az egy mondatos jogszabályi módosításra – a szükséges két hét helyett – több mint egy év elteltével került sor ez esetben is! Itt pedig aligha lehet arra gondolni, hogy az állampolgárok tízezrei megvették a képviselők 20-30 %-át azért, hogy késlekedjenek, meghagyják a jogosulatlan adókedvezmény lehetőségét.

Meggyőződésem szerint tehát nem volt „megvásárolva” a magyar politikai elit 10-20 százaléka. Az újonnan alakult, demokratikus államunkra máig jellemző működési hibájának a következménye volt az elmaradt intézkedés, a költségvetésnek százmilliárdos kárt okozó gazdasági bűnözés tartós fennmaradásának lehetősége. Ez persze a felelősség szempontjából nem mentség sem az Antall kormány számára, sem a Boross és/vagy a Horn kormány és miniszterei számára.

Az azonban mégsem mindegy, hogy egy kormány minisztereinek szakmai és/vagy politikai felkészültségének, vezetői érettségének hiányosságairól, nem ritkán alkalmatlanságáról beszélünk, vagy a felelős politikai elit és a szervezett bűnözés tudatos és tömeges összefonódásáról, együttműködéséről!


Mit kell akkor kezdeni Nógrádi Zsolt, mint koronatanú vallomásával, Pallag László bizonyítékaival? …. Megítélésem szerint foglalkozni kell velük, mert miközben Nógrádi Zsolt vallomása jól összegyűjtötte, az e témában – az elmúlt nyolc évben – keletkezett szóbeszédeket, aközben számos tanulsággal is szolgálhat a mai bűnözői világ mindennapos működésének megértése terén.

Így például szinte biztos, hogy bevett gyakorlata a bűnözői csoportoknak, hogy a csoportok egyes tagjai szívesen csoportosítanak át a haszonból önmaguknak úgy, hogy a szétosztható nyereséget azzal az indokkal csökkentik, hogy „le kellett adni néhány befolyásos” politikusnak, rendőrkapitánynak stb azért, hogy nyugodtan folytathassák a tevékenységüket. Minél jobban hangzik a név, annál nagyobb összeget lehet ezzel visszatartani. Az olaj-milliárdok hasznának „megcsapolásához” pedig igencsak jól hangzó nevekre volt szükség. Pintér Sándor nem egy egyszerű személyiség, mégis biztos vagyok benne, hogy Nógrádi Zsolt vallomásának ez a része sem rendelkezik valóságtartalommal. Szabó Iván és/vagy Pető Iván személyisége pedig egyszerűen összeférhetetlen a szervezett bűnözés általi megvesztegethetőséggel. Szabó Ivánt biztosan terheli szakmai felelősség, mint pénzügyminisztert, a fel nem ismert intézkedési kötelezettsége miatt, de Nógrádi állítása nyilvánvalóan valótlan és manipulált.

Természetesen nem állíthatom, hogy egyetlen politikus sem volt közvetlenül érintve az olaj-bűnőzésben. Azt viszont állítom, hogy az ún. koronatanú vallomásának az a része, mely konkrét nevekkel próbálja a hitelesség látszatát kelteni, e tekintetben alkalmatlan, mint információ forrás.

További figyelemreméltó példája a tanúvallomásnak a piacszerzésre utaló rész. Az adott időszak magyar sajátosságait és közszereplőit jól ismerő volt parlamenti képviselőként, politikusként, a Vállalkozók Országos Szövetségének vezetőjeként, közgazdászként és vezető üzletemberként akár állítani is merem, hogy mindennaposan előforduló eset volt, és ma is az, az ún. állami nyomásra történő piacszerzés. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az állami irányítású, így a vezető kijelölését is magába foglaló politikai joggal vezetett állami cégek számára telefonon ajánlanak beszerzési forrást, ajánlott alvállalkozót, esetleg javaslatot arra, hogy az adott cég hol, mikor és főként mennyiért hirdessen, vagy mit szponzoráljon. Az ellenkezőjének bíróság általi bizonyításáig mégsem fogadom el, hogy Boross Péter piacot szerzett volna a szőkített olajnak, s főként azt nem, hogy ezt általa tudottan, egy szervezett bűnszövetség tagjaként tette volna. Ezért személyének nevesítése, egy láthatóan a megtévesztés céljára összeállított vallomás alapján az én értékrendemben, a jogállamiságról alkotott képemben akkor is megengedhetetlen, ha például Boross Péter személyisége igen távol áll tőlem.

A Nógrádi féle vallomás bizonyítékként történő felhasználásának alkalmatlanságát – ha az olvasó valóban akarja, és nem szenved emlékezetkiesésben, akkor – nem nehéz felismerni. Ugyanúgy, mint azt sem, hogy a vallomást tudatosan rakták össze, és abban több személy vett részt, mint ötletgazda. Egy kis szövegelemzésből még az is látszik, hogy a „felkészítő csoport” éppen úgy szakmailag alulképzett amatőrökből állt, mint maga a tanúvallomást tevő előadó. Erre utal számos további ellentmondás az eddig leírtakon túl is. Így az adott időszakot átélőknek tudniuk kell, hogy egy-egy törvényjavaslat kidolgozásában, a kormányon és a javaslattevő minisztériumon kívül, beleszólása még a kormánypárti képviselőknek sem volt, nemhogy az ellenzékieknek. A kormány által a Parlament elé terjesztett törvényjavaslatot, a kormánypárti képviselők az ellenzéki képviselőkkel egy időben kapták meg, és érdemi befolyásuk a végkimenetelre szinte alig volt, és ma sincs. A magyar Parlament működésére – szerintem hibásan – ma is az a jellemző, hogy a kormánykoalíciós képviselőktől kizárólag azt várják el, hogy támogassa a kormány előterjesztéseit, míg az ellenzéki képviselőknek úgymond kötelessége annak akkor is ellene szavazni, ha az előterjesztéssel egyetért. Ezért értelme sem lett volna „megvásárolni” a képviselők 20 százalékát.

Nem nehéz észrevenni vallomásban, a valós és ismert tények esetenként tudatos elferdítését, máskor pedig a tudatlanságból való keveredettséget. A nyilatkozó szavain áttűnik például, hogy sem ő, sem az „ötletadók” nem látják a különbséget az olajszőkítők illegális tevékenysége, és például az évekig nagy vihart kavart KORDAX ügy között. Az előzőek fiktív személyazonossággal céget hoztak létre, majd az alvilágban súlyos kamatra összegyűjtött több százmillió, esetenként egy-kétmilliárd forintért olajat importáltak – általában fűtőolajként -, majd a halasztott vámfizetési időszak alatt azt „feldolgozták”, értékesítették és azonnal fel is oszlottak. Így amikor a vámfizetési határidő átlépése miatt a vámosok jelentkeztek, már nem volt sem cég, sem bankszámla, sem olaj stb. Természetesen az adók sem kerültek befizetésre. A Kelemen Iván által vezetett KORDAX viszont egy bejegyzett, sok éven keresztül működő, ismert személyekből álló, a sportot, a kultúrát mecénásként támogató, jelentős ingatlan és cégvagyonú vállalkozás volt. A felkészült szakembereket alkalmazó cég meg volt győződve arról, hogy egy olyan törvényes útra lelt a jogszabályok tengerében, ahol az olajszármazékok importját terhelő igen magas adótartalom egy részét nekik nem kell megfizetniük, és ezzel jelentős árelőnyt adhatnak a fogyasztóiknak, és még a cégnél is kiemelt extraprofit realizálódhatott. Tiszteletben tartva a Bíróság végső ítéleteit, az én jogértelmezésem is inkább a cég álláspontjához állt közelebb.

A befektetési kedvezményeknél leírt állami reakció itt is azonosan működött. A társaság által feltárt jogi út lehetősége egy-két hónapon belül ismertté vált a hatóságok előtt, hiszen az árelőnnyel szállító, és a nyilvánosság előtt is ismert cég ellen, a piacaikat rohamosan elvesztő versenytársak azonnal tiltakoztak. A jogszabály pontosítása egy-két mondatot jelentett, de a szükséges módosításra, az ismertté vált ellentmondást követően, több mint két évvel került sor. Az ellenmondás ismertté válásakor, a vám- és adójogvita a társaság és az állam között néhány tízmillió forint lett volna. A jogszabályi pontosítás elmaradt, így a társaság igazában bízva vállalta a jogi megmérettetést és a folytatta tevékenységét. Ennek következtében a költségvetés évek alatti vesztesége végül több mint tízmilliárd forint lett, míg maga a tevékenység jelentős piaci feszültségeket okozott a piac számos szereplője között. Mivel a vámhatóság jogszabályt nem módosíthatott, így számára ez esetben is csak az eseti „tűzoltás” lehetősége maradt meg, azaz a bíróságon próbálta védeni az állam igazát.

A Bíróságokon általában csak az egyik félnek lehet igaza, ráadásul a jogkérdésekben az sem biztos, hogy a végén az abszolút igazság kerül kihirdetésre. Jogállamban, a polgári peres eljárás szereplői akkor sem bűnözők, ha a bíróság nem az ő álláspontjukat osztja. Ezért a Nógrádi vallomásnak, a KORDAX ügy egyként kezelése a fiktív cégek adó és vámcsalásaival szintén figyelmet érdemelnének, rámutatva arra, hogy a vallomás összeállítói sem voltak felkészülve az egymástól teljesen eltérő esetek megkülönböztetésére.

Érdemes és érdekes volt hallgatni VPOP parancsnokának, az általam szakmailag és emberileg is tisztelt Arnold Mihálynak a megnyilatkozásait. Ő valóban átélte ezeket az éveket, és valóban küzdött az állami bevételekért. A KORDAX ügyben is látta, hogy a társaság egy olyan jogértelmezést választott, amely alapján egy jelentős adónemben elmaradt az adó megfizetése, és ez nem lehetett a jogalkotói cél. Amikor a VOSZ elnökeként erről a témáról beszéltem vele, ő mégsem beszélt bűnözőkről, miközben az olajszőkítőket ő is és én is e körbe tartozónak tartottam.

A vámparancsnok a saját felügyeleti hatáskörében fellépett a halasztott vámfizetéssel szemben, én meg a VOSZ elnökeként kritizáltam az általános tiltást, mert az azon vállalkozókat és termékcsoportokat is hátrányosan érintette, akik évek óta bejegyzett cégként, valós gazdasági tevékenységet folytattak. Arnold Mihály csak tiltással és jogi eljárással léphetett kármérséklőként. Így most is azt nyilatkozta, hogy a költségvetést akkor érte volna sokkal kevesebb kár, ha a politikától jelzéseire támogatást kapott volna, ami jelen esetben a gyors jogszabályi reagálást jelentette volna. A politikai segítség, a szakmailag jól átgondolt jogalkotás, és szükség esetén jogszabályi változtatás helyett, az állandó nyilvános kritika jutott ki részére, hogy „miért nem lép fel eredményesebben a jogszabályokat kijátszókkal szemben”.

A sokáig értelmetlenül takargatott, rendőrségen belüli összefonódások és visszaélések ma már mégis inkább arra utalnak, hogy voltak érintett rendőrök az olajügyekben. Szerintem is voltak, és voltak vámosok is, és voltak más hivatalnokok is, mint minden olyan testületnél, melyeknek esetenként több tízezer tagja van, így soha nem zárható ki, hogy van és lesz közöttük bűnözésre is hajlamos személy. Itt sem mindegy azonban, hogy az esetenként már feltárt kapcsolatokat annak valós tartalmával mutatjuk-e be, vagy egy kitalációhoz illesztjük azt, annak alátámasztására. Édesapámtól tanultam egyszer, hogy ha valóban meg akarjuk érteni egy elmúlt időszak történéseit, akkor „fel kell vennünk az adott kor szemüvegét”.

E szemüvegen keresztül már jobban kirajzolódik az a rendőrség, amikor a rendőrségnek vigyázni kellett arra, hogy fellépése miatt ne mondják rá, hogy a leváltott diktatúra kiszolgálója volt. Amikor az állam minden korábbinál alacsonyabb szinten biztosított pénzügyi forrásokat a rendőri szerveknek, és tévesen itt is azt hangoztatta, hogy a rendőrség szerezzen támogatókat a tehetősebb állampolgárok és vállalkozók köréből. E támogatások azonban nem csupán a rendőrség előrehozott, gyorsított fejlesztési céljaihoz kellettek, hanem az alapvető működőképesség fenntartásához (személyi állomány megtarthatósága, esetleg bővíthetősége, gépkocsi beszerzés, üzemanyag vásárlás, alapvető számítástechnikai eszközök beszerzése, kommunikációs eszközök beszerzése, rendőrőrsök létrehozása és/vagy fenntarthatósága stb). A rendőrségnek tehát keresni kellett a támogatóképes, sikeres vállalkozásokat. A sikeres vállalkozásoknak azonban nem mindegyike volt attól sikeres, hogy kitűnő érzékkel nyúlt hozzá az egyes gazdasági lehetőségekhez. Természetesen sokuk sikere mögött az adókikerülés, a korrupciós állami megrendelések, privatizációs visszaélések lelhetőekőek fel. Az időbeliséget azonban nem szabadna elfelejteni. Az adott rendőrség környezetében legálisan működő vállalkozás mindaddig sikeres és törvényes, amíg gazdasági szereplők ellenőrzésére hivatott szervek (például az adóhivatal) egy ellenőrzéssel ennek ellenkezőjére rá nem világít. Az azért komolytalan elvárás lenne, vagy lett volna, hogy a rendőrségi alapítványokat támogató társaságoknak, a támogatási szándékuk bejelentésével – egy előzetes és teljes körben végzett – hatósági vizsgálatot kellett volna elszenvedniük, makulátlan mivoltukat bizonyítva. Nyilván az is furcsán hatott volna, vagy hatna ma is, ha a rendőrség a támogatások elfogadása előtt nyíltan, vagy titkos eszközökkel „lenyomozta” volna a támogatóit.

E nélkül viszont soha nem lehet kizárni, hogy a rendőrség egy-egy korábbi mecénásáról később kiderüljön, hogy ő sajátos érdekből ápolta a rendőri kapcsolatokat. Ez utóbbi kockázatát persze csökkenti, ha a rendőrség olyan társaságokkal alakítja ki a megszokottnál szorosabb kapcsolatait, melyek már évtizedek óta ismert és elismert szereplői az adott térségnek, de a kilencvenes évek elején még ilyen vállalkozások nem lehettek. Az pedig emberi, és nem elmarasztalható emberi következmény, hogy akiktől tegnap a munkámhoz nélkülözhetetlen segítséget elfogadtam, azokhoz ma csak nagyon indokolt esetben megyek ki, valamely gyanú alapján. A rendőrség szorult helyzete, a támogatásokra való méltatlan rászorultsága, és az a tény, hogy minden sikeres vállalkozás újként jelent meg ezekben az években, megsokszorozta annak kockázatát, hogy a támogatók közül sokan, megvásárolni látták biztonságukat jogellenes magatartásuk folytatásához a rendőrség támogatásával. Ma könnyű feltenni a kérdést az egykori rendőri vezetőknek, hogy az utóbb megbukott vállalkozók hogyan tarthattak fenn olyan jó kapcsolatot az adott rendőrséggel? A kérdést feltenni könnyű és a média keretei között még hatásos és megtévesztő is lehet, de demagóg és méltatlan is egyben.

Ezzel a levezetéssel én csak a tisztánlátásra törekedtem, és arra, hogy a jövőt tekintve mire kellene odafigyelnünk. Nem jó ugyanis, ha most átesünk a ló ún. túlsó oldalára. Ma már a tisztességes rendőri vezető, a mégoly jó szándékkal felajánlott, és számára oly fontos támogatást sem meri jó érzéssel elfogadni. Fordítva is igaz ez. A rendőrség támogatásától már hosszú ideje visszatart engem is, hogy a támogatási szándékom nem értik e félre, és nem leszek-e a végén, egy a rendőrségen belüli pozíciós csatározás vétlen eszköze?

Természetesen a leírtak nem adnak minden esetben felmentést. Valamennyi kétségeket felvető eseményt tárgyilagosan ki kell vizsgálni, és itt a tárgyilagosságon van a hangsúly. Nem mindegy ugyanis, hogy egy olyan rendőri fellépés késlekedésére derül fény, amikor a korábbi bőkezű vállalkozóval szemben nehezebben indult el az eljárás, vagy a már látható bűncselekményt nem tárták fel a támogatások miatt. Esetleg utasítással állította le a felderítést valamely rendőri vezető, a félreértett lekötelezettség okán. Nem beszélve azokról az esetekről, amikor valamely bűncselekmény aktív részesévé majd haszonélvezőjévé vált egy vagy több rendőr, rendőri vezető.

Meggyőződésem, hogy a mai közélet levegőjében vibráló szintnél sokkal alacsonyabb volt a tudatos rendőri jelenlét az olajbűnözésben. Ugyanakkor ellenérzést keltettek bennem azok a korábbi rendőri vezetői és belügyi nyilatkozatok, melyek arról számoltak be, hogy ismételten áttekintették valamennyi olajügyet, és megállapították, hogy egyetlen esetben sem segítette az olajbűnözőket valamely rendőri szerv, vagy személy, és még tudtuk nélkül, a nem kellő gondossággal végzett vizsgálatok okán sem vádolható senki. Az olajbűnözés nagy száma, volumene, és több évig tartó ideje miatt is biztosra vehető, hogy számos rendőr, vámos, politikus, állami hivatalnok, adóellenőr, megvesztegethető nagyfelhasználó, sok száz fogyasztó (vevő) vett úgy részt ez idő alatt az olajbűnözésben, hogy tudták vagy sejtették a körülöttük és részvételük mellett folyó történések jogellenességét. Ahhoz pedig kifejezett társadalmi érdek fűződik, hogy főként a tudatos bűnelkövető és/vagy segédkező szereplőket megismerjük, és mind az üzleti életből, mind a politikából, mind az államhatalmi szervek vezetői közül kiszűrhetővé váljon a személyük.

Bár az írásom igen terjedelmesre sikerült, a figyelmes olvasónak feltűnhet, hogy egy fontos kérdésre nem, vagy csak igen érintőlegesen tértem ki. Ezt én is tudom. Tudom, mert számomra is meggyőzően bizonyított, hogy az olajügyek mai eseményeinek jelentős része már irányított, manipulált. Meggyőződésem, hogy az ügyek kirobbanása, az egyes rendőri vezetői túlkapások média megjelenése még spontán történt. Számos szereplő, ideértve akár a meghatározó szereplők némelyikét is – itt például a kisgazda Pallag Lászlóra gondolok – elszenvedője és nem tudatos szervezője az utóbbi idők manipulált történéseinek.

Véleményem szerint Nógrádi Zsolt viszont már a manipuláció részese, érdekeltje. Azt azonban, hogy kik és milyen érdekek mentén teszik ezt ma, én nem tudom, és ebben még találgatni sem szeretnék, a sok lehetséges változat közül (politikai célok, személyes ambíciók állami hivatalokban, médiahír gerjesztés, az igazság felderítésének nehezítése szervezett módon stb) mert az méltatlan lenne írásaimhoz. Ezért döntöttem úgy, hogy nem fejtegettem e kérdést mélyebben.

Abban viszont ez esetben is biztos vagyok, hogy az elmúlt évek történései is éppen úgy letisztíthatóak a sallangoktól, mint a ma eseményei. Ha ezt megtesszük, akkor a múlt is feltárható, és a mát is megismerhetjük. Ha ez nem fog sikerülni, akkor az csak azért lesz úgy, mert az e körben érintett döntéshozók „nem érdekeltek” valamely ok folytán a tisztánlátásban, és mert túl sokan és túl bután kevergetik saját céljaik vélt érdekében az olajbűnözés kérdését, mint céljaik elérésének remélt adukártyáját.

Legvégül érdekes okfejtést hallottam a minap az egyik legnézettebb televíziós csatornán. Az általam felkészültségében igen nagyra becsült műsorvezető, az egyik megvádolt és vezető politikusnak feltett kérdésében azt feszegette, hogy van-e még értelme az olajügyekkel foglalkozni, amikor maguk az elkövetők már nem büntethetőek, mert tetteik elévültek. A politikusi válasszal magam egyetértettem, mely szerint az elévülés nem lehet akadálya annak, hogy megismerjük azt, hogy a gazdasági és társadalmi környezetünkben kik vesznek bennünket körül. Az elévülés, a büntethetőséget zárja csak ki. A mondatra inkább azért lettem figyelmes, mert nekem úgy tűnik, hogy e téren is folyik a beetetés, melynek nem lenne jó, ha mértékadó személyek szándékukon kívül segítőivé válnának. Az elévülés általában öt év, és csak a legkisebb súlyú bűncselekmények esetén kevesebb ennél. Az elévülés idejét csak akkor tudnánk meghatározni, ha ismernénk az elkövetett cselekményeket, mert az határozza meg, hogy az adott bűncselekménynek mennyi az elévülési ideje. Az elévülési idő pedig az utolsó elkövetési dátumtól indul, és az utolsó szőkített olaj még nincs öt éves!

Tehát lehet még nyomozni, felderíteni az igazságot, csak akarat kell hozzá!

… Hogy van-e akarat?!

Grand Ph.D Palotás János okl. közgazda
Grand Ph.D Palotás János okl. közgazda

Palotás János