Már 1995-ben eldöntöttem, hogy – a kor jellemrajzához tartozóan – közre fogom adni annak az államigazgatási eljárásnak a tanulságait, amely egy közérdekű lakossági bejelentéssel indult még 1994-ben.

A könyv kézirata lassan már ötödik éve csak hízik. Természetes, hogy egységes szerkezetben közreadni majd csak a végkifejlet egészének ismeretében lehet. A kézirat legtöbb eleme azonban a mának is szól, és legtöbbször – ez kifejezett szándékom is, – messze túlmutat a velem szemben folytatott eljáráson. A gondolataim közreadására szánt Internetes oldalak most arra is lehetőséget adnak, hogy – a teljesség és a későbbi könyv szerkezetéhez való igazodás igénye nélkül – e helyütt folyamatosan összefüggő részleteket adjak közre.

Ma még a könyv végleges címét sem tudom megmondani. Ahogy történnek az események, mindig új és új ötletek, a helyzethez – hangulatában – jól igazodó ötletek jutnak eszembe. A jó cím megtalálása nem könnyű feladat. Elég keménynek kell lennie, mert az eljárás alatt – esetenként – eddig is rettenetes feszültségek hordozója voltam. A trágárság, az igazság hangerővel történő igazolása azonban szerencsére elég távol áll tőlem. A kompromisszumot most egy különleges esemény adta a kezembe. A napokban (1999.09.01.) mutatták be a budapesti filmszínházak „A hivatali patkányok” című amerikai filmet. Így a sértés nem az én gondom, a párhuzam levonása pedig mindenkinek a saját joga, lehetősége.

Az egyes részek rögzítésekor arra törekedtem, hogy – míg én felvállalom az elfogultságot, azt a tényt, hogy az események az én konkrét történetemet foglalják össze, addig – a bemutatás módja, a környező társadalom és a résztvevő emberek jellemzése, a történet egésze már a korról, és rajtam kívül számos konkrét személyről szóljon. Őszintén bízom benne, hogy a végén nem egy sanyargatott, igazságtalanul meghurcolt és főként sajnálatra méltó ember története kerekedik majd ki az egészből, hanem egy változó társadalom fénye és árnyoldala. A konkrét történésekben pedig az emberi tartás elismerése, a gyávaság, a szolgalelkűség, a kicsinyesség és az irigység válik felismerhetővé, mégpedig elsősorban konkrét, a saját nevüket viselő személyek által megtestesítve. Mint azt önéletrajzomban kifejtettem, magam elsősorban közgazdász vagyok, esetleg gazdaságpolitikus, és csak a munkám, közéleti szerepvállalásom tapasztalatai adtak – a gyakorlatban megszerezhető – társadalompolitikusi felkészültséget, szociológiai érveket.