Történelmi esélyt adott az Európai Uniónak Orbán vétója
Orbán Viktor egyik kedvenc szófordulata mostanában, hogy „az Európai Uniót nem azért hoztuk létre ……”. Nem árt tudni ilyenkor, hogy az 1993. november 1-én létrejött Európai Unió alapításához, az alapítók akaratához a magyaroknak, és így Orbán Viktornak sem volt – sajnos – semmi közünk, hasonlóan a többi csatlakozó országhoz. Ezért kizárólag az alapítóknak (Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg) van morális joguk ahhoz, hogy kijelentsék, hogy Ők az Uniót nem azon nemtelen érdekek segítése érdekében hozták létre, amelyeket a magyar és a lengyel kormányfő képvisel, hanem éppen azon politikai fellépések tagadására. Orbán Viktorral szemben az őt leginkább bíráló holland miniszterelnöknek valóban megvan a morális alapja ahhoz, hogy az általuk alapított szövetséghez Magyarország 1994. április 1-én nyújtotta be csatlakozási szándékát azzal, hogy vállalja az ország jogrendjének átalakítását úgy, hogy az megfeleljen az Alapítók által megfogalmazott céloknak.
Magyarország ekkor elismerte, hogy az ország nemzeti jogrendje nem felel meg az Unió alapértékeinek, de vállalta, hogy azt átalakítja, mert számára az Unió alapértékei olyanok, amelyek a magyar emberek számára jobbak és követendőbbek, mint amivel a nemzeti jogrendszerünk rendelkezett. A nemzeti jogrendszer átalakítása nem volt kis feladat, Magyarországnak ehhez tíz évre volt szüksége, így Magyarország a csak a csatlakozási kérelmének időpontját követően, tíz évvel később 2004. május 1-én csatlakozhatott az Európai Unióhoz. A csatlakozással Magyarország kijelentette, hogy a jogrendszerét hozzáigazította az Unió alapértékeihez és vállalta, hogy a változtatásokat meg is őrzi.
Az Orbán rendszer jogalkotását az Európai Unió az elmúlt tíz évében egyszer sem azért kritizálta, mert nem akart újabb és újabb változtatásokat végrehajtani a 2004-ben vállalt kötelezettségein felül, hanem minden kritika, eljárás alapja az volt, és ma is az, hogy az Orbán kormány jogalkotása ellentétes a 2004-ben aláírt vállalásával, és olyan belső jogrendet alakít ki, amely mellett 2004-ben Magyarország csatlakozását az Európai Unió elutasította volna. Ez azt is jelenti, hogy az Orbán kormány az elmúlt tíz évben folyamatosan megszegi az általa aláírt csatlakozási szerződést, megszegi, megszünteti azoknak az értékeknek a védelmét a nemzeti jogrendünkben, amelyek feltételei voltak a csatlakozásunknak.
Orbán Viktor tehát úgy gondolja, hogy semmi morális probléma nincsen azzal, ha Ő jelentkezik, kérelmet terjeszt elő egy tagállami szövetégbe azzal, hogy annak értékeivel Ő teljesen azonosul, majd amikor belülre kerül, akkor előáll azzal, hogy azok, akik elfogadták a kérelmét, húzódjanak a háttérbe és Ő majd az alapítók szándékával szembemenve átalakítja a szövetséget olyanná, ami neki kedves, ami kiszolgálja a hatalmi törekvéseit.
Nem igazán érthető a számomra, hogy az alapítók és azok, akik valóban az alapítók értékei mentén akartak csatlakozni egy tagállami szövetséghez, ezt miért hagyják immár tíz éve. A tény azonban az, hogy az aktuális társadalmi, gazdasági problémák mellett ezt többnyire hagyták. Tény az is, hogy az egyes tagállamok kormányzásaiban időről-időre bekövetkező váltások során nem ritkán fordul elő, hogy valamely tagállami kormánynak egy vagy több olyan kérdést, amit Orbán Viktor képvisel, a saját érdekei szerintinek vélt, így számára kevésbé volt zavaró az, amit lát, ezért a „megfelelő” fellépést még nem tartotta időszerűnek. Tény az is, hogy bár a Lengyelországban zajló folyamatok sok tekintetben jelentősen mások, mint ami Magyarországon zajlik, de az Unió értékeivel való szembefordulás területén a két ország vezetői jól egymásra találtak. A két ország vezetői kihasználva az Alapítók azon tévedését, hogy széles körben, így a szavazati jog megvonása terén is a teljes egyetértés szükségességét határozták meg, kölcsönös védelmet ígértek meg egymásnak.
Szükség is volt rá, mert az Európai Parlament 2017. májusában nagy többséggel, Magyarországgal szemben utasította az illetékes szakbizottságát, hogy készítsen különjelentést, amelyben felszólította a kormányok döntéshozó fórumát az EU szerződés 7. cikkének megfelelő eljárás megindítására, majd 2017. novemberében ugyanezt tette Lengyelországgal szemben.
A történelmi esély
Bár az EU tagállamok többségénél mindig meg volt az akarat ahhoz, hogy megszavazza Magyarország és Lengyelország elmarasztalását, de eddig sosem volt meg a két érintett tagállamon kívüli teljes körben ehhez az akarat, ezért ezt máig sosem tették fel szavazásra.
Magyarország és Lengyelország máig úgy értelmezi a jogi elvárást, hogy bármelyikük esetében, a másik országgal szembeni marasztaláshoz szükség lesz az Ő szavazatukra, így egymást meg tudják védeni. Nem célom ebben az írásban a jog boncolgatása, de azért leírom, hogy nem okozna komoly kihívást a marasztalás mellett állást foglaló országoknak, hogy akár magából az európai jogból levezessék, hogy miként nem tudnák egymást „megvédeni”, de a jog kicsit leegyszerűsített ismeretére utal, hogy ebben bíznak.
Mind Magyarország kormánya, mind Lengyelország kormánya már régen tett annyit az Unió alapértékeinek megsértése terén, hogy a 7. cikk szerinti legsúlyosabb szankció, a szavazati jog megvonása indokolt legyen, de ebben eddig nem volt meg a szükséges támogatottság. Magyarország és Lengyelország bejelentett vétója azonban egy történelmi esélyt adott a többi tagállam kezébe!
A költségvetéssel összefüggő, a tagállamokat megillető vétójog célja a tagállami szerződésekben nyilvánvalóan nem az, hogy azt bármely tagállam arra használja fel, hogy bár a költségvetést magát elfogadná, de valamely más eljárásban, ahol a szerződés szerint többségi szavazás van, ott a kisebbségi álláspontját kényszerítse rá a többiekre azzal, hogy ha nem fogadják ezt el, akkor a számukra fontos költségvetés során fog vétóval élni.
Egy ilyen magatartás a joggal való visszaélés ugyanis oly mértékben megy szemben az Unió szerződésével, hogy csak ez önmagában is megalapozza a 7. cikk legsúlyosabb szankciójának tárgysorozatba vételét, majd alkalmazását és annak is nagy az esélye, hogy ezt minden tagállam megérti és el is fogadja. Amennyiben az Unió most nem tekinti a magyar és lengyel vétó belengetését a 7. cikk legsúlyosabb megsértéséhez kapcsolt szankció alkalmazását megalapozó tagállami jogsértésnek, akkor az Unió egy olyan tagállami magatartás előtt nyitja meg az utat, amelyben bármely tagállam megteheti majd, hogy bármely „csak” többségi támogatást igénylő döntésben, ha kisebbségben marad, ezt a fellépést sikeres mintaként alkalmazhatja majd.
A 7. cikk soron kívüli elővétele és a legsúlyosabb szankció, a szavazati jog megvonásának alkalmazása után, semmi akadálya nem lenne a következő költségvetés elfogadásának és annak sem, hogy a jövőre nézve újragondolják az egyhangú támogatást igénylő kérdések körét, és azt egyhangú akarattal akár újra is szabályozhatnák.
Azt persze én nem tudom, hogy az itt leírtakat felismerik-e az Unió értékeinek megőrzésében érdekelt tagállamok és uniós szervezetek, de abban biztos vagyok, hogy ez ma egy történelmi esély, amellyel élhetnének. Abban is biztos vagyok, hogy amennyiben nem él vele a tagállami többség és a magyar valamint a lengyel kormány akarata bármilyen kis mértékben is, de érvényesül, úgy az komoly gondokat fog okozni a Unió jövőjében.
Orbán Viktor és a lengyel kollégája Mateusz Morawieczki 19-re lapot húzott. Én bízom benne, hogy nem lesz szerencséjük. Tudom, hogy az Unió tagállamainak még sok más lehetősége is van, lenne arra, hogy a két kormányfő zsarolását visszautasítva érvényesítse akaratát, vagy inkább úgy kellene fogalmaznom, hogy a jogait. Ez nem csupán az Unió egészének tenne jót, hanem meggyőződése, hogy a magyar és a lengyel társadalomnak is ez az érdeke.
Magyar emberként végtelenül szégyenkezem, amikor azt kell hallgatnom, hogy a magyarok tiltakoznak azért, mert az Unióba tömörült tagállamok elvárják a magyar kormánytól, hogy tartsa be az alapvető emberi jogokat, hagyja működni a demokratikus intézményeket, a független bíróságokat, biztosítsa a sajtószabadságot, a közpénz tartsa meg közpénz jellegét, se közpénzből, se más módon ne hozzon létre oligarchákat önmaga támogatására, ne lehetetlenítse el a független választásokat, stb.
Palotás János
2020. november 19.
