Home Blog Page 2

SZOCIÁLIS BÉRLAKÁS HELYETT AZ UTCA VÁR SZÁZEZREKRE

Legkevesebb negyedmillió embert foszt meg véglegesen a lakhatástól a FIDESZ-KDNP új lakhatási törvényjavaslata

Mottó

Mit válaszolnál arra a felszólításra, hogy építs vagy újíts fel a saját pénzedből minél több szép új lakást, amiről kormány bármikor dönthet úgy, hogy el kell adnod a Te lakásodat az értéke 10 %-ért? Továbbra is építenél, felújítanál, vagy többé nem fektetnél be lakásokba?

Azért is nagyon veszélyesek az ilyen törvényjavaslatok, mert az emberek többsége nem jogi szakértőként figyeli a híreket. Az írásom mottóját most kifejezetten nekik írtam le, mert ha az írásom olvasója nem jogi szakértő, és így nem láthatja át egy ilyen törvényi szabályozásnak a jogi képtelenségét és veszélyét, akkor sem kell mást tennie, csak a fenti kérdésre kell önmagának választ adnia.

Ugyanis ma erről van szó! Jogos társadalmi elvárás minden államtól (nálunk az önkormányzatoktól), hogy biztosítson azoknak az állampolgárainak is méltó lakhatási megoldást, akik hosszabb távon sem tudják megvenni az otthonukat, és nem tudják megfizetni a piaci bérleti díjakat. Ma is többszázezren várakoznak ilyen otthonra, a törvény elfogadásáig még létező várólistákon.

Ezeknek a családoknak épít több száz éve úgynevezett szociális bérlakásokat szinte minden fejlett állam Európában és a világon. Magyarországon ezt a feladatot, hasonlóan a legtöbb államhoz az önkormányzatok látták el eddig. A FIDESZ újabb törvényjavaslata a törvényesített lopásról éppen ezt a semmi mással nem helyettesíthető támogatási formát lehetetleníti el véglegesen, újabb százezreket hagyva maga után az út szélén.

Jól mondta Orbán Viktor, hogy „ne arra figyeljünk, amit mond, hanem arra, amit tesz”. Hiszen azt mondta, hogy az Ő kormánya senkit nem hagy az út szélén, de a tettei százezreket kényszerítettek az ország elhagyására, és most újabb százezreket foszt meg az egyetlen, általuk elérhető lakhatástól, azaz nem ott hagyja őket az út szélén, hanem a valóságban maga taszít ki százezreket az út szélére.

Orbán Viktor a napi nagyotmondásai során azt is mondta az elmúlt évben, hogy a járvány ellenére mindenki megkapja a legmagasabb egészségügyi ellátást Magyarországon, mindenkit megvéd a járványtól, és együtt legyőztük a vírust, de a valós tettei alapján, lakósság-arányosan az egész világon Magyarország veszítette el a legtöbb állampolgárát, nálunk gyászol a legtöbb család.

Magyarországon ma közel százezer önkormányzati bérlakásokban él mintegy negyedmillió ember. A valós igény ennél sokkal nagyobb, hiszen további százezrek állnak sorba az igényükkel, várva, hogy egy lakás kiürüljön, vagy arra, hogy az önkormányzat új bérlakást épít, melynek átadásakor rá kerülhet a sor.

Kijelenthető ugyanis, hogy a lakástörvény idézet törvénymódosító javaslatának elfogadása esetén ilyen lakás többet már nem lesz! Akik ma várólistásak végleg lemondhatnak arról, hogy a társadalom segíteni fogja őket a lakhatásuk megoldásában.

Az írásom mottóját elolvasva felelős önkormányzat a köz pénzét a továbbiakban nem fordíthatja szociális bérlakások építésére és felújítására sem, hiszen azzal kell szembesülnie, hogy az általa fejlesztésre költött közvagyon akár kilencven százalékát, minden kompenzálás nélkül bármikor elvonhatja az orbáni rezsim.

Természetesen a jog keretei között ezt nem tehetné meg, hiszen ez az előterjesztés, ami már zöld utat kapott a Parlament fideszes többségű Gazdasági Bizottságától, miközben az előterjesztés ellentétes a tulajdonnal összefüggő szinte valamennyi jogi előírással, még Magyarországon is. Ez azonban csak a jogállamiság keretei között lenne akadály a FIDESZ-KDNP számára. A mai Magyarországon azonban a jogállamiságról már évek óta nem beszélhetünk. Az sem akadálya a törvényjavaslat fideszes elfogadásának, hogy az alapjaiban sérti az Emberi Jogok Egyezményét, különösen annak a tulajdonnal foglalkozó első kiegészítését, és az UNIÓ valamennyi jogi előírását, amely a tulajdon védelmét, valamint a tulajdon feletti rendelkezési jogot biztosított védeni.

Ebben az írásomban az értehetőség megőrzése miatt eltekintek attól, hogy az elmúlt évtizedek folyamatos korrupciója miatt, ma az önkormányzati lakások igen nagy hányadát koránt sem rászorultak lakják. Mindez azonban semmit nem változtat a szociális bérlakások társadalmi kötelezettségen alapuló elsődleges funkcióján, amely funkció más módon nem pótolható. Ezt kívánja a FIDESZ ma megsemmisíteni!

Aki azt hinné, hogy Magyarországon, az Orbán kormány már nem tud újabb meglepetést okozni, mert egyszerűen már nem lehet lejjebb, annak Böröcz László indítványának elolvasása után ismét arra kellett ráébrednie, hogy már megint tévedett, van és lesz is még lejjebb!

Az Orbán kormány, most egy újabb rést nyitott meg a jogalkotása terén, amelynek „sikeres” véghezvitele beláthatatlan veszélyt jelentene mindenkire nézve. Ma a közös vagyonunkat adja oda ellentételezés nélkül a barátainak, de holnap már a magánemberek, vállalkozások vagyontárgyai, ingatlanjai, majd ingóságai következnek, mert a jelen előterjesztés semmiben nem tér el attól, hogy az önkormányzatok helyébe magánvállalkozásokat, magánembereket helyettesítsen be egy következő előterjesztése során. A tulajdon védelmére hivatott hazai és nemzetközi előírások ugyanis nem tesznek különbséget aközött, hogy a tulajdon önkormányzati, intézményi, vállalkozási vagy éppen magántulajdon. Így tehát nyugodtan rögzíthető, hogy abban az esetben, ha ezt a javaslatot akár eredeti formájában, akár módosításokkal szűkebb területen, például a Budai Várban lakó elvbarátokra tekintettel, csak a befolyásos barátok lakhelyeire kiterjesztve fogadják el, akkor az már tartalmilag nem fog mást jelenteni, mint a hatalom erőszakos vagyonelkobzási sikerét.

Lassan tizenkét éves már az Orbán kormány által általánossá tett, a jogalkotás szégyeneként bevezetett azon gyakorlata, amellyel semmibe veszi a saját maga által megalkotott, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény elveit, és a jogalkotás általános szabályai helyett a csak kivételként, a korlátozott kört érintő, kisebb jelentőséggel bíró jogalkotás egyszerűsítése érdekében biztosított lehetőséggel visszaélve egyéni képviselői indítványként, stróman képviselők útján terjesztik be akár a legjelentősebb törvényjavaslatokat is.

Éppen ezért, akár azt is hihetnénk, hogy szinte említésre sem méltó Böröcz László személye, amikor a legutóbbi kormány javaslatot az önkormányzati bérlakások kényszer értékesítéséről egy Böröcz László nevű, a feladatra kijelölt, egyébként saját személységét már a Fidelitas elnökeként régen elvesztett fideszes képviselő terjesztette a Parlament elé.

PJ fotó

Én azért az előterjesztő életútját olvasva most ódzkodnék egy ilyen leegyszerűsítéstől. Böröcz László 2012-től 2014-ig éppen abban az időszakban, amikor a Miniszterelnökséget Lázár János vezette és amely időszakban megfogalmazódott, hogy az Orbán kormány a közpénzeknek magánvagyonná alakításával kívánja „megerősíteni” a nemzeti polgárságot (értsd, a Fidesz gazdasági hátterét), Böröcz a Miniszterelnökség gazdasági tanácsadója volt. Innen már egyenes út vezetett a legértékesebb ingatlanvagyonnal rendelkező Belváros-Lipótváros általános alpolgármesteri tisztségéhez 2014. és 2018. között. Böröcz sokat tanult elődjétől, Rogán Antaltól a Belváros köztulajdonának magántulajdonná alakítása terén. Böröcz László így okkal vélelmezhetően szoros ismeretséget köthetett mind az akkoriban fénykorát élő lakásmaffiával éppen úgy, mint a belváros önkormányzati ingatlantulajdonának döntő részét lenyúló befolyásos Fideszes vezetőkkel és ingatlan spekuláns üzlettársaikkal. Ezért bár én is úgy gondolom, hogy Orbán Viktor jóváhagyása, sőt akár saját újabb ötlete nélkül, ez a törvényjavaslat ma nem lehetne a Parlament előtt, de az előterjesztő személyének kiválasztását most nem a véletlenre bízva határozták meg.

PJ Fotó

Azért én leírom, hogy értve az ellenzéki vezetők, polgármesterek felháborodásának a szokásost is meghaladó indulatát, de nem értek egyet azzal, hogy az indulatukból többnyire a tehetetlenséget érzem ki, pedig ez nincsen így! Szakértőként természetesen az ellenérték számomra ez esetben nem megbízás, hanem a közérdek, szívesen elmondom bármelyiküknek, miként kell ellehetetleníteni az ebből a javaslatból kiolvasható ordas szándékot. A társadalmi válaszra pedig ott van a 2022-es országgyűlési választás mindannyiunk számára.

Budapest, 2021. május 26.

Palotás János

KLIKK Tv – BOLGÁR GYÖRGY VENDÉGE PALOTÁS JÁNOS

Katt a képre

Közel félórás beszélgetés kitér néhány olyan felfogásomra, amelyek valóban hatással van és volt életem számos döntésére. A beszélgetés központi témája mégis a 2021-es ellenzéki előválasztás és a 2022-es országgyűlési választás volt.

A felvétel 2021. május 17-én készült. KATT A KÉPRE

Palotás János

ORBÁN VIKTOR VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYA

Alig egy-két nappal azután, hogy február elején megjelentek az első kiszivárogtatott hírek az Európai Bizottság által készülő azon konkrét elképzelésekről, amelyek az EU polgárai számára az Unión belüli biztonságos és szabad mozgást egy úgynevezett „zöldigazolvánnyal” kívánják majd a nyáron elősegíteni, a magyar kormány 2021. február 12-én azonnal döntött a magyar „védettségi igazolvány” soron kívüli bevezetéséről.

A sietségnek legalább két biztos oka volt!

Egyrészt a hírek szerint az EU zöldigazolványában szerepeltetni kell majd, hogy kit, milyen oltással oltottak be, és ez kockázatot jelentett Magyarország számára, mivel egyetlen uniós tagállamként, mi két olyan vakcinával is üzletelünk már ekkor, amelyet nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Orbán Viktornak ezért még a hivatalos bejelentés előtt szüksége volt arra, hogy a tárgyalásokon hivatkozni tudjon majd, a Magyarországon már létező védettséget igazoló igazolványra, és annak tartalmára. Így elsődlegesen arra, hogy a magyar védettségi igazolványon nincsen feltüntetve az oltás fajtája, mert az felesleges. Az EU tehát a magyarországi tényhelyzet alapján kényszerűen fogadja majd el, hogy a bármely tagállama által engedélyezett oltást az EU egész területén kezeljék biztonságos, elfogadott vakcina oltásként.

A másik, soha el nem maradó ok természetesen a sokmillió védettségi plasztikkártya gyártása, nyilvántartása, postázása kapcsán felmerülő új üzleti lehetőség. Ma már tudjuk, hogy egy 2023-ig tartó szerződés alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. lett az üzlet egyik meghatározó nyertese. Az egykori Állami Nyomda tulajdonosi körén belül az állami tulajdon ma már 5% alatt van. A Társaság Felügyelő Bizottságát azért Stumpf István az első Orbán kormány Miniszterelnöki Hivatalát vezető minisztere, majd a FIDESZ 2010. és 2019. közötti időszakban kinevezett alkotmánybírója vezeti.

Az első ok úgy tűnik nem jött be Orbán Viktornak, és miután e körben nincsen vétójoga, így bele kellett törődnie az időközben megszületett uniós döntésekbe. Így abba is, hogy amíg az összes magyarországi vakcinát nem hagyja jóvá az Unió, addig a jóvá nem hagyott oltásokkal beoltott (én is közéjük tartozom) magyar állampolgárokat nem illetik majd meg az Unió zöld igazolványa által biztosított szabad mozgás és egyéb könnyítő rendelkezések. Orbán Viktor számára pedig marad a lehetőség, az egyes államokkal való kétoldalú megállapodások megkötésére.

Ennek kapcsán a napokban Orbán Viktor magabiztosan úgy nyilatkozott, hogy „a számunkra fontos országokkal” a magyar kormány biztosan meg fog állapodni. Ebből persze még nem tudhatom, hogy Orbán Viktor honnan tudja, hogy számomra melyek a fontos országok, hiszen a „számunkra” kifejezésnek elvben arra kellene utalnia, hogy abba én is bele tartozom. Azt azért tényleg tudhatom, hogy Orbán Viktor számára melyek az igazán preferált országok. Így elvben tervezhetem a szabad utazásomat Oroszországba, Kínába, Törökországba vagy akár Azerbajdzsánba is, hiszen Azerbajdzsán a lekötelezettünk, miután 2012-ben kiadtuk nekik Ramil Szafarovot, „a baltás gyilkosukat”, hogy azóta is nemzeti hősként ünnepelhessék őt hazájában.

Vajon tényleg a védettséget igazoló a magyar plasztikkártya, vagy hamis illúzióként működő a magyar igazolvány?

Fordulatot hozott 2021. május elseje a magyar védettségi igazolvány életébe, mert megjelentek az első könnyítések, amelyek az igazolványhoz kötődnek. Azt sajnos eddig is kijelenthettük, hogy az első oltást követően, általában egy hét alatt postázott igazolványok, annak tulajdonosaiban hamis biztonságérzetet kelthettek, elsődlegesen az igazolvány elnevezése, és Orbán Viktor kommunikációjának következtében.

Ugyanakkor azt mostanáig nem lehetett kizárni, hogy amikor az igazolványhoz valós jogokat kapcsolnak majd, akkor is megtévesztő, immár valós veszély hordozója lesz az igazolvány, vagy annak életbe léptetésekor a józanész kerekedik felül, és a felelőtlenség fogalmát messze meghaladó veszélyeztetést el fogjuk kerülni. Az igazolvány tartalmazza ugyanis az első oltás dátumát, így semmi nem zárta ki például annak a lehetőségét, hogy a május elsején életbe léptetett első kedvezményeket azok vehessék igénybe, akiknek van védettségi igazolványuk, és az abban szereplő első oltási dátumtól már eltelt legalább két hónap. Ez a megközelítés is hibádzik egy cseppnyit, hiszen a második oltás megkapásáról az igazolványból nem tudunk meg semmit, de annak megtörténte erősen valószínűsíthető, valamint a védettségben az első oltásnak van meghatározó szerepe. A rendelet pedig akár ki is köthetné, hogy aki úgy használja a védettségi igazolványát, hogy nem kapta meg a második oltást is időben, az jogszabályt sért és büntethető. Az igazolványon szereplő QR kód pedig akár alkalmassá is tehető arra, hogy egy-egy ellenőrzés során, ha valaki jogosulatlanul használja az igazolványát, az megállapítható legyen.

De sajnos nem így lépett életbe a szabályozás!

A Kormányrendelet értelmezése szerint, összhangban a miniszterelnök nyilatkozataival, védettnek kell tekinteni mindenkit, aki az igazolvánnyal rendelkezik. Így védettnek kell tekinteni azokat is, akik egy-két hete kapták meg az első oltásukat. Pedig róluk szinte biztosan állítható, hogy még és azzal szemben sem, hogy ők megfertőzhetnek-e másokat vagy sem! Nyugodtan kijelenthető, hogy az első oltást követő első két hétben az érintettek ugyanolyan eséllyel betegszenek meg és fertőzik meg a környezetüket, a családjukat, mint akik még nem kaptak védőoltást. Ez éppen egymillió ember a négymillió beoltottból május 1-én.

2021. május elsején a legalább egy oltással beoltottak száma 4 023 137 fő!

1./ A vakcina gyártók vállalása szerint a biztosan védettséget azoknak jelent az oltás, akik már legalább egy hónapja megkapták a második oltásukat is. A leírt elvárásnak azok felelnek meg, akik 2021. április 1-én már megkapták mindkét oltásukat. Ennek a feltételnek is megfelelő, azaz a valóban védettnek minősíthető szám Magyarországon 2021. május 1-én 863 195 fő volt, ami a védettségi igazolvánnyal rendelkezők alig több mint egyötöde, míg a számuk nem érte el a lakosság 10 százalékát sem.

2./ Általánosnak tekinthető a gyártói és az orvosi vélemények alapján is, hogy a második oltást követő két hét elteltével a vakcinától várt védettség kialakulása, és a továbbfertőzés veszélyének kizárása már döntően létrejön. Ennek az elvárásnak azok felelnek meg, akik a második oltásukat is megkapták legkésőbb 2021. április 15-ig. Ez a szám ekkor 1 325 587 fő volt, azaz a védettségi igazolvánnyal rendelkezők alig 33 %-a, míg a számuk nem érte el a lakosság 15 százalékát sem.

És itt a vége annak a számolgatásnak, amit még meg lehet magyarázni a mai szabályozás szerint. Mert igaz ugyan, hogy azok a személyek, akik legalább egy hónapja már megkapták az első oltásukat (számuk 2 156 680 fő), azokról el lehet mondani, hogy nagyon nagy valószínűséggel megfertőződésük esetén már elkerülik a korházi kezelést, és szinte biztosan elkerülik a halállal járó fertőződést. Ugyanakkor magát a fertőzést még az érintettek 30-40 %-a megkaphatja, és ez azt is jelenti, hogy a fertőzést továbbadhatják ugyan úgy, mint akiket nem oltottak még be.

Egy társadalom járványügyi intézkedéseknek pedig elsődlegesen azokat kell védenie, akik védtelenek a járványszerű fertőzéssel szemben! Én még együtt tudok élni azzal a gondolattal, hogy néhány ember sajátos szabadság felfogása lehetővé teszi a számára, hogy a saját élete veszélyeztetése mellett utasítsa el a védőoltást, járjon szórakozni, alakítsa szabadon a saját életvitele szerinti kontaktusok számát, vállalva annak azt a következményét, hogy Ő megfertőződik úgy, hogy az akár az életébe is kerülhet. De nem tartozik az egyén szabadságához, hogy a saját döntésével mások életét tegye kockára azok akarata ellenére. Talán még elítélendőbb azok viselkedése, akik annak, hogy Ők már védettek az életüket is fenyegető megbetegedéstől – például az első oltással -, de még megfertőzheti őket a vírus, és így Ők tovább fertőzhetnek olyanokat, akik még önhibájukon kívül nem védettek, és a betegség az életükbe is kerülhet.

Ezért a négymillió beoltottból ma több mint kétmillió-nyolcszázezer azoknak az első oltással már rendelkező, tehát védettségi igazolványra jogosultaknak a száma, akiknek a kormány hamis biztonságérzetet adott önmaguk veszélyeztetésére, lehetővé téve számukra az éttermek zárt helyiségeinek, edzőtermeknek, fürdőknek, szállodáknak, sportrendezvényeknek a szabad, akár maszk használata nélküli látogatását. Ugyanez a kétmillió-nyolcszázezer személy azonban nem csupán önmagát veszélyezteti, hanem akár az életét is kockáztathatja millióknak anélkül, hogy tisztába lenne azzal, hogy mit tesz akkor, amikor egyszerűen csak él a kormánypropaganda által biztosított lehetőségeivel. Azért én őket sem mentem fel teljesen, ha élnek ezekkel a lehetőségekkel. Amiről ugyanis ez az írás szól, annak felismeréséhez önmagunktól senki számára nem kell különösebb tudás. Az elmúlt egy év alatt ennek a vírusnak mindenki számára megismerhető lett volna a viselkedése, így az is, hogy a vírus nem csak minket veszélyeztet, hanem abban az esetben, ha mi megbetegszünk, onnantól általunk mindenkit veszélyeztet (szüleinket, gyermekeinket, barátainkat, munkatársainkat, és ismeretleneket, akikkel csak találkozunk). Az is eléggé köztudottá vált már, hogy a teljes védettséghez, ideértve azt is, hogy mi se tudjunk másokat megfertőzni, nem egy oltás kell, hanem két oltás, és a második oltást követően egy hónapnak még el kell telnie.

Ugyanakkor azért választ a társadalom magának egy kormányt, hogy az kizárja annak lehetőségét, hogy az egyén gondatlansága, tudatának hiánya veszélyeztethesse a társadalom tagjait. Ez a kormány kötelezettsége és egyben felelőssége is, amit a magyar kormány biztosan nem tölt be! Magyarország kormányának döntései már nagyon hosszú ideje nem az állampolgárai felé fennálló felelőssége alapján születnek, hasonlóan a május 1-én életbe lépett intézkedésekhez. Egyáltalán nem véletlen, hogy a magyar járványkezelés következményeként, már hosszú ideje Magyarországon a legmagasabb a járvány kezdetétől számítottan az egymillió főre vetített, koronavírusban elhunytak száma a világon. Igen! A Világon!

Talán egyszer majd számon kérhető lesz a szeretteink elvesztése a tényleges felelősökön, és bár a hallottainkat ez nem fogja visszahozni, de megvédhetjük vele a még élőket!

Palotás János

2021. május 2.

ORBÁN VIKTOR, A MAGYAR JÁRVÁNYKEZELÉS SIKERESSÉGÉRŐL

2020. szeptember 12. – Orbán Viktor a kormány új járvány stratégiájáról!

Orbán Viktor:

„a védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni.”

2020. szeptember 12.

2020. augusztus végén pörgött fel újra a koronavírus járvány Magyarországon. Az első napok adatai „meglepték” a magyar kormányt, mert az új fertőzések száma kezdte sokszorosan meghaladni a tavaszi járvány csúcsnapjain mért adatokat. Három hét elteltével, 2020. szeptember 12-én már 916 új fertőzöttet találtak, ami a tavaszi legmagasabb érték mintegy ötszöröse volt. A halottak számának napi adatai azonban ekkor még nagyon alacsonyak voltak. Orbán Viktor azóta hírhedté vált kijelentését megelőző napon, szeptember 11-én egy krónikus idős ember hunyt el koronavírus következtében.

Én nem állítom, hogy Orbán Viktor közvetlen környezetében kizárólag nagyon alulképzett személyek dolgoznak, még ha állítható, sőt igazolható is, hogy a közvetlen munkatársainak átlagos szakmai elismertsége rohamosan csökken 2010 óta. Azt azonban állítom, hogy a munkatársait ma már kifejezetten jellemzi, hogy meg sem kísérlik a miniszterelnök figyelmét felhívni arra, hogy számos megszólalása vissza fog ütni rá, mert a nyilatkozatait általában jellemző tudatos félrevezetés mellett, számos nyilatkozata mögött a felkészültség és a tudás teljes hiánya is tetten érhető.

Így fordulhatott elő, hogy senki nem hívta fel a miniszterelnök figyelmét arra, hogy az akkor még rendkívül kedvezőnek látszó új haláleseti szám nem a szerencsének köszönhető, hanem annak, hogy a haláleseti szám 3-5 héttel követi a fertőzöttségi mutatók mozgását. Így a szeptember 11-i adat, az augusztus eleji (augusztus 11-én 15 fővel növekedett az igazolt fertőzöttek száma) fertőzöttségi adatok később majd várható halálozási mutatója. Orbán Viktor azonban ezt nem tudta, szólni pedig senki nem szeretett volna neki, így került sor a ma már hírhedt bejelentésére, mely szerint;

„a védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni.”

2020. szeptember 12.

Tévedni persze szabad, és úgy a hétköznapokban azt akár be is lehet ismerni.

Na, de Orbán Viktor esetében ez fel sem merülhet!

Így aztán ma nem lehet könnyű magyarázni, hogy miként lehetünk mára Orbán Viktor és a magyar kormány tagjai szerint járványt legsikeresebben kezelő országok egyike, vagy inkább azok közül is az első, amikor a világon a járvány kezdete óta elsők vagyunk ugyan vitathatatlanul, de abban, hogy lakosságarányosan Magyarországon haltak meg legtöbben a járványban, miközben az első hullám gyakorlatilag elkerült bennünket.

Természetesen magam előtt hallom, miként Orbán Viktor, és a magyar hangjai (köztük kiemeltem Gulyás Gergely) mondják, hogy ez nem igaz, mert számos ország másképpen számol, mint mi.

Ezzel a védekezéssel csak az a baj, hogy a védekezés egyszerűen szólva NEM IGAZ!

Ha igaz lenne, úgy hosszan hallanánk a példákat azokról, akik másképpen számolnak. Hallanánk, hogy az Ő adatközléseik miben térnek el a miénktől, és az eltérés miként befolyásolná az adott ország közreadott számait úgy, hogy azok annyival rosszabbá válnának, mint amivel már Magyarország elé kerülnének.

Elvben ugyanis igaz, hogy számos ország a saját statisztikáját néhány elemében másképpen adja közre, mint Magyarország (megjegyezve, hogy tavasszal Magyarország is manipulálta a számait, illetve ma is számos elemében ellenőrizhetetlenné tette és teszi azokat), de a számítási elveik szinte kivétel nélkül mindig ismertek. Ennek megfelelően a fenti táblázatban az eltérő adatszolgáltatások korrigált adattal vannak jelen. Ezen kívül a magyar számítási elvet követi a fenti táblázat, az egészségügyi Világszervezet, az Unió és az ENSZ is. Az Unióban az elv kötelezően egységes, mert az Unió járványügyi támogatási rendszere éppen az egyes tagországok járványügyi érintettségét tekinti az egyik legfontosabb támogatási rangsornak, így az Uniós tagországok esetében, a táblázat a kötelező uniós adatgyűjtést követi függetlenül a hazai közlésektől.

Azt leszögezve említem meg, hogy véleményem szerint Orbán Viktor és a magyar kormány, kormánypártok, hatóságok reprezentánsainak nyilatkozatairól azt lehet megalapozottan elmondani, hogy azokat semmiben nem korlátozza a szembetűnően valótlan és ellentmondó állítások sokasága, azért az ellentmondások többsége ma már átlép minden határt.

Érdekes kép rajzolódik ki, ha összevonjuk, egyébként tényként összetartozó Orbán Viktor két állítását. Az egyik állítás, kijelentés szerint a védekezés sikerességét a halottak számából kell lemérni. A másik kijelentés az, hogy a magyar járványügyi védekezés az egyik legsikeresebb a világon. A két tényállításként elhangzó mondatból ugyanis az jön ki, hogy a magyar járványügyi cél a világon a legmagasabb halálozási arány elérése volt!

Természetesen ezt én sem gondolom róluk. A valóság sokkal inkább az, hogy a magyar járványügyi védekezés sok okból levezethetően az egyik legrosszabb volt eddig a világon, de a magyar kormányzati kommunikációt, Orbán Viktor siker nyilatkozatainak magabiztosságát ez semmiben nem zavarta meg. A magyar egészségügyet az elmúlt években teljesen lenyomorították, a szakemberek jelentős hányadát az országból elűzték, és a járványkezelés elsődleges céljaként sem az ország megvédését határozták meg, hanem a szabadrablás átmeneti lehetőségét látták meg benne, amit véghez is visznek nap, mint nap!

Palotás János

Budapest, 2021. április 30.

Kifejezetten érdekes lehet a teljes, közel harmincperces interjú megtekintése a Youtube felületén (ma még elérhető). Nem egyedüli, sőt kifejezetten jellemző tanulsága az interjúnak, hogy amiről, mint magabiztos és támadhatatlan kormányzati stratégiáról beszél, melyre tekintettel Magyarországon lesz legjobb átélni a járványt, abból semmi nem valósult meg. Minden rossz, amit a biztos stratégia ígért elkerülni bekövetkezett, sőt! De ezen még túl is lehetne lépni, ha az ígéret nem olyan megkérdőjelezhetetlenül adta volna elő a kritizálhatatlanságát, ha abban lett volna némi alázat a jövő bizonytalansága iránt, ha nem alázta volna a másként gondolkodó stratégákat. Az összegző tanulsága pedig annak felismerése, hogy bár semmi nem sikerült, mindenben az elkerülendő rossz következett be, Orbán Viktor és kormánya, a tényekkel semmiben nem törődve, az indulástól a mai napig állítja, hogy a magyar járványkezelés az egyik legsikeresebb, ha nem a legsikeresebb a világon.

Orbán Viktor járványstratégiája, ami a legtöbb áldozatot követelte a világon, az alábbi képre kattintva teljes terjedelmében megtekinthető.

Orbán Viktor 2020. szeptember 12.

KLUBDÉLELŐTT

2021. április 24-én, szombaton délelőtt Kun Zsuzsával, egykori egyetemi csoporttársammal beszélgettem. Az alább halható beszélgetés sok minden más mellett kitér Orbán Viktorral való kapcsolatomra, a miniszterelnök és kormányának tevékenységére, bűnszövetkezeti jellegére, és a 2021-es ellenzéki előválasztásra, majd a 2022. évi országgyűlési választásra.

KATT IDE:

AZ OLTÁSELLENESSÉGET ERŐSÍTI ORBÁN VIKTOR HAZUG „BALOLDALI” OLTÁSELLENES KAMPÁNYA

Emlékeztetőül írom le, hogy magam támogattam, és okkal vélelmezhetően Orbán Viktor sikeres döntésének tartottam, hogy a vészhelyzet súlyosságára tekintettel, olyan oltóanyagokat is bevont a magyarországi védőoltások közé, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még nem hagyott jóvá.

Természetesen nem tudok azonosulni sem a vakcina beszerzés körében okkal feltételezhető korrupcióval (a bajban nyerészkedéssel), sem annak kommunikációjával, sem azzal, ahogy a magyarországi hatóságokat „kézfeltartásra” kényszerítették.

A mostani írásommal azonban másra szeretném a figyelmet felhívni!

2021. április 2-án tette közé az MTI közleményére hivatkozva a 24.HU, hogy;

„A Fidesz online kampányt indít annak érdekében, hogy meggyőzze az embereket, ne higgyenek az oltásellenes baloldalnak” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-nek.

Hollik István úgy fogalmazott, a Fidesz a kampányában be akarja mutatni, mekkora felelőtlenség az, amit a baloldal csinál, „hiszen az az oltásellenes politika, amit folytatnak, az emberéletekbe kerül”.

Most annak részletes elemzésétől is eltekintek, hogy a kormánypropaganda szerves részeként megszólaló Hollik István, csak hű követése Orbán Viktor rádió nyilatkozatának, és mint oly gyakran, jelen kijelentésével is nyilvánvalóan hazudik. Tény ugyanis, hogy nincsen olyan ellenzéki párt, amelynek hivatalos álláspontja az oltásellenesség, az ellenkezője igazolt. Tény az is, hogy nincsen olyan, az ellenzéki pártok döntéshozatalára jelentős hatással bíró pártvezető, aki bármikor is úgy nyilatkozott volna, hogy az emberek ne oltassák be magukat. Az pedig, hogy az Európai Unió tagjaként, annak bármely állampolgára, szervezete arra az álláspontra helyezkedjen, hogy csak olyan gyógyszert alkalmazzanak Magyarországon, amelyek biztonságos voltát az Európai Gyógyszerügynökség még nem hagyta jóvá, tényként állíthatóan nem egyenlő azzal, hogy a véleményét védőoltás ellenes álláspontként lehessen értékelni. Ez akkor is így van, ha a jelen vészhelyzetben, járványhelyzetben ezzel a véleménnyel én sem értek egyet.

Most annak részletes elemzésétől is eltekintek, hogy egy konkrét személynek, egy konkrét (hatalmat gyakorló) szervezet nevében, nagy nyilvánosság előtt tett tényszerűen hazug nyilatkozatával szemben az érintett pártok miért nem élnek a ma még meglévő jogvédelmi eljárásokkal. Miért nem indítványozzák a Bíróság előtt akár Orbán Viktor, akár Hollik István és a FIDESZ, vagy akár a hivatalos állami, kormányzati szervek eltiltását a hazug nyilatkozatok közzétételének tovább folytatásától, amely néhány nap alatt eredményre vezető, igen egyszerű jogi eljárás. Csak érdekesség, hogy a kampány hivatalos megfogalmazása szerint a „baloldal” oltásellenes magatartásának elítélését célozza, mégis az első hatósági eljárást, a baloldalinak aligha nevezhető Jobbik kezdeményezte a napokban, amely szerintem szintén alapos, de a hatását (ha sikerül végig vinnie) csak sokkal lassabban éri el, és akár párhuzamosan is vihető fellépés.

Ami azonban az igazi érdekesség, az annak erős valószínűsíthetősége, hogy a FIDESZ kampány valós hatása az oltásellenesség felerősödése lesz, azaz a kampányoló éppen azt éri el a kampányával, amivel a baloldali ellenzéki pártokat valótlanul vádolja.

Orbán Viktor a szokásos pénteki rádió beszédében utal a „baloldal” oltásellenességére

A FIDESZ kampány egyetlen biztosan valószínűsíthető hatása az oltásellenesség erősödése lesz!

Megértem, ha az írásom olvasója most kicsit elbizonytalanodik, de ígérem néhány mondatot követően ezt Ő is így fogja látni.

Magyarország politikailag érzékeny állampolgárai mára biztosan állíthatóan, és számos kutatással igazoltan nagyon megosztottá váltak. A megosztottság, és az egyoldalú elkötelezettség vagy a FIDESZ, vagy az ellenzék iránt közvetlenül is több millió embert jelent, akiknek hatása a környezetükre még a közvetlen érintettséget is jelentősen meghaladó, sokmilliós nagyságrendű.

Ez pedig a jelen kampány kapcsán azt jelenti, hogy azok az emberek, akik a kampány során naponta többször is azt halják, hogy az oltásról az általuk tagadott FIDESZ azt állítja, hogy „minden oltás, vakcina, fontos és biztonságos”, már önmagában is kétségekkel terheltté teszi az oltás vállalását. A bizonytalanságát aztán végképpen felerősíti, ha azt hallja, hogy az általa hitelesebbnek tartott ellenzéki pártok viszont ellenzik az oltást. Így a járványok, vakcinák körében kevés ismerettel rendelkezők közül biztosan sokan vonják le azt a következtetést, hogy ők inkább hisznek az ellenzéknek, mint a FIDESZ propagandájának, azaz abban az esetben, ha elhiteti velük a FIDESZ kampány, hogy az ellenzék oltásellenes, akkor ők is inkább oltásellenessé válnak. Az oltásellenesség valós lekötelezettjeinek egy ilyen FIDESZ támogatás aranyat ér, és ők segítik a kampányt azzal, hogy „tudományos” álhírekkel alapozzák meg, miért is van igaza az oltásellenes baloldalnak.

Véleményem szerint Orbán Viktor, Hollik István és párttársai most is nagyon veszélyes, sajnos egészen biztosan számos emberéletet követelő újabb „játékba” kezdtek. Nem állítom, hogy mindezt átgondoltan teszik, azaz tetteik következményeivel tisztában lévő gazemberek lennének. Nem gondolom ugyanis, hogy a cselekedeteik következményeinek felismerhetőségéhez szükséges tudással rendelkeznének, és ilyen igényük sincsen. De állítom, hogy a kampányuk hazug voltával valamennyien tisztában vannak, az a személységük szerves része.

Budapest, 2021. április 21.

      Palotás János

Kérem, hogy minden ismerősöm, és mindenki más is oltassa be magát, amint csak tudja, és azzal a vakcinával amit először elér, és amely a személyes egészségi állapotának ismeretében a körzeti orvosa szerint részére nem veszélyes.

ELŐVÁLASZTÁS MAGYARORSZÁGON 2021.

Előválasztás Magyarországon 2021.

/és egy kicsit másról is/

Meggyőződésem szerint meghatározó jelentősége lesz a magyarországi politikai élet jövőjére, így különösen a 2022-es év választási végeredményére az ellenzéki oldal által tervezett idei előválasztásnak.

Éppen ezért rendkívül fontos lesz, hogy az előválasztást szervező ellenzéki oldal mennyire hitelesen tudja az előválasztást megszervezni, ezzel is igazolva, hogy az ellenzéki összefogás elsődleges célja a köztársasági eszme, a demokrácia értékei melletti kompromisszumok nélküli elkötelezettségének mindenek előttisége.

Előválasztás 2021.

Fontos érteni, hogy demokrácia addig van, amíg demokratikus elveken alapuló választásokat megelőzően a választópolgárok képesek felismerni a körülöttük folyó történéseket (nyilvánosság, szabad hozzáférés az információkhoz, vélemény szabadsága, szabad és kiegyensúlyozott média), amely lehetővé teszi számukra, hogy a választásokon, a valóságon alapuló ítélőképességük birtokában legyenek képesek érvényre juttatni a valós, többségi preferenciájukat. Jelenleg mindkettővel nagy a baj.

1./ A valós környezetünk megismertetésére hivatott média 95% feletti arányban ma nem tölti be a szerepét, lényegében a mindennapi tevékenységük nem más, mint a FIDESZ-KDNP hatalmi törekvéseit kiszolgáló tudatos pártpropagandája. Teszi ezt ráadásul oly módon, hogy közpénzből finanszírozott korlátlan nagyságú pénzügyi és humán erőforrás felhasználása mellett torzítja el a valóságot kifejezetten azzal a céllal, hogy a hatalom megtartását jelentő választásokon, a választópolgárok ne legyenek képesek a valóságon alapuló preferenciájukat felismerni és kifejezni.

Fontos azonban megérteni azt is, hogy a mai nyitott világban az emberek megtévesztéséhez már a média feletti uralom megszerzése sem biztos, hogy elég. A hazugság világát bemutatni ugyanis sokkal nehezebb, sokkal több erőforrást, tudást igényel, mint a valóságot, az igazságot képviselni és közreadni. Ennek is tudható be, hogy 2014-ben a választópolgárok (a társadalom) erős kisebbsége, mindössze 44,27 %-a szavazott a FIDESZ-KDNP pártszövetségre, és a többséget 2018-ban sem tudták a kormánykoalíció pártjai megszerezni, mivel 2018-ban is csak a megtévesztett választópolgárok 49,27 %-a szavazott rájuk.

Egy demokratikus választási rendszerben ez mindkét alkalommal azt jelentette volna, hogy a FIDESZ-KDNP, a nyilvánvaló választási csalást okozó média befolyásoltság ellenére is csak kisebbségi kormányzásra kapott volna felhatalmazást, és azt is csak az ellenzéki összefogás hiánya miatt (ez utóbbi ellenzéki magatartás sem elhanyagolható csapás volt ekkor a demokráciára).

A 2010-es választást követő időszakban a FIDESZ-KDNP pártszövetség tetteit már a demokratikus berendezkedés egyetlen ismérve sem jellemezte, a demokrácia melletti elkötelezettségüket a mai napig kizárólag a nyilatkozataik tartalmazzák, de már azok is csak egyre visszafogottabban. Orbán Viktor a Centrális erőtérről beszél, ami szinonimája a Kádár rendszerben használt „demokratikus centralizmus” elvének, ezért a fogalom magyarázata is azonos volt a kádári diktatúra idején, és ma Orbán Viktornál.

A hatalmi irányítás megszerzését követő egyik első lépése volt a FIDESZ-KDNP pártszövetségnek az Alaptörvény és a választási törvény hatalmi átformálása. Az új törvényi szabályozás következtében, a választások súlyosan jogsértő befolyásoltsága mellett megszerzett kisebbségi támogatottság ellenére, a választási végeredmény a mandátumok kétharmadát jelentette a ma regnáló hatalom számára, amely ezt a mandátumarányt felhasználva építi ki egyre erőteljesebben a saját diktatúráját.

A szavak megválasztásának nagy jelentősége van, amit sokszor észre sem veszünk. Jelen esetben ez abban mutatkozik meg, hogy a mai kritikai (akár média, akár ellenzéki, stb.) felszólalások még mindig csak ott tartanak, hogy a FIDESZ-KDNP kormányzás tudatosan „leépíti a demokratikus intézményrendszerünket”. Pedig szerintem 2010. óta a FIDESZ-KDNP hatalmi kormányzása nem a demokratikus intézményrendszer leépítését végzi, hanem a diktatórikus hatalomnak, a ma Európájában még lehetséges legszélesebb körű kiépítése folyik, méghozzá tudatosan, a lehetőségek határait feszengetve.

2./ A 2022-es választás

A 2022-es választás a választói akarat tartalmát tekintve biztosan kétpólusú lesz, amely a diktatúra által befolyásolt (megtévesztett vagy kedvezményezetté tett) választópolgárok, valamint a diktatúra mai fellépésének még ellenállni képes, a diktatúra megdöntése, és a demokratikus értékek remélt visszaállítása mellett elkötelezett választópolgárok akaratának érvényesítése között dől majd el.

Ma már az ellenzék által is felismerten, ez azt is jelenti, hogy a választópolgári akarat egyensúlyát a választásokon az teremti meg, ha a FIDESZ-KDNP egy jelöltjével szemben, az Orbán kormány kihívójaként egyetlen összellenzéki (amely lényegesen szélesebb kör, mint a hatpárti) jelölt indul el. Megjegyzem, hogy nyilvánvalóan ez lett volna a helyes magatartás már 2014-ben és 2018-ban is, de az Orbán kormány terve, az ellenzéki összefogás meghiúsítására ebben ekkor még sikeres volt.

A történelmi hagyományokon alapuló ellenzéki megosztás, mint a regnáló hatalommegtartás eszköze jól ismert, és nem is túl bonyolult. Ideértve azt a történelmi gyakorlatot is, amikor a regnáló a megosztottság elősegítéséhez hozzákapcsol egy a nemzetet veszélyeztető ellenségképet. A megosztottság „elősegítésének” receptje nem más, mint az egyes részcsoportokban felkelteni az ellenérzést a másik ellenzéki erőnek valamely számára elfogadhatatlan jellemzőjével vagy képviselőjével szemben.

A 2021-es ellenzéki előválasztás

Ezzel a hatalmi magatartással szemben az ellenzék egyetlen sikerrel is kecsegtető magatartása kizárólag az lehet, ha el tudja hitetni a diktatúrát tagadó választópolgárokkal, hogy az egyes választási körzetekben nem valamely párt jelöltjére fognak szavazni, hanem az előválasztáson, az ott élők által kiválasztott arra a személyre, akiben az ott élők a legtöbb esélyt látják a FIDESZ-KDNP jelöltjének legyőzésére.

Egy személyre, mint az orbáni hatalom helyi kihívójára, akitől a demokratikus értékek helyreállítását várják.

Kikerülhetetlenül el kell tehát döntenie az ellenzéki pártoknak, hogy az előválasztás a hat ellenzéki párt közös jelöltjét kívánja helyben megtalálni, vagy a körzetben élők ellenzéki jelöltjét.

ALAPVETŐEN FONTOS!

Nagyon nagy a különbség (a győzelem esélye szempontjából különösen nagy) a „hat párti előválasztás” vagy az „ellenzéki összefogás előválasztása” között!

Éppen ezért az előválasztás minden elemének igen nagy jelentősége lesz, miután az orbáni hatalom gépezete egészen biztosan mindent megtesz annak érdekében, hogy az ellenzéki választókban az összefogást úgy mutassa majd be, mint ami nem más, mint a választópolgároknak az ellenzéki pártok általi elvtelen megtévesztése, ami a valóságban a pártok általi háttér alkunak a szemfényvesztése.

Ezért az előválasztás kapcsán felvetett minden olyan megállapodás, amely sérti mind a demokratikus értékeket, és esélyt ad a „pártok alkuja” megbélyegzésnek, akár olyan súlyos hiba is lehet, amely a választások elvesztéséhez fog vezetni.

Ezért is gondolom úgy, hogy az előválasztási szabályok megalkotásakor semmilyen indokkal nem lehet olyan kompromisszumot kötni, amely nem egyeztethető össze a demokratikus értékekkel, és/vagy amely korlátozza azt, hogy az előválasztáson résztvevő választópolgárok valóban azon személy mellett foglalhassanak állást, akit abban a körzetben a legalkalmasabb és legesélyesebb jelöltnek tekintenek a FIDESZ-KDNP kihívójaként.

A demokratikus alkotmányok mindegyikére jellemző, hogy kikerülhetetlen elemként (axiómaként) tartalmazzák, hogy minden ítélőképessége birtokában lévő felnőtt állampolgár választó, és egyben választható is! Ezért ha valóban az a cél, hogy a FIDESZ-KDNP kihívójaként egyetlen jelölt induljon majd a 2022-es választásokon, akkor nem lehet az előválasztással összefüggésben az alku tárgya, hogy azon a legszélesebb ellenzéki kör vehessen részt, és ne csupán a hat ellenzéki párt „kiválasztottjai”.

Minden olyan szabály, amely a résztvevő személyétől független akadályt nevesít az induláson, és csak azt szolgálja, hogy az ellenzéki pártok kizárólagos döntése határozza meg, hogy kik azok „a pártok általi kiválasztottak”, akik az előválasztáson megmérettethetik magukat a helyi választópolgárok között, se nem demokratikusak, se nem célravezetők, és kizárólag a FIDESZ-KDNP céljait szolgálják.

Nem demokratikus, mert nem adja meg az ellenzéki választópolgároknak azt a valós esélyt, hogy helyben kifejezzék saját valós preferenciájukat, hogy Ők kiben látják a FIDESZ-KDNP, az Orbán kormány legalkalmasabb kihívóját,

A véleményemmel szembeni azon felvetések, hogy az általam megfogalmazott demokratikus felfogás káoszhoz vezethet, ami ellehetetleníti a közös összefogást, egyszerűen nem mások, mint az előválasztások rendszere és a demokratikus elvek összhangja körében még meglévő ismerethiány.

Nem sértik ugyanis a demokratikus elveket az olyan előzetes elvárások, hogy;

  • az érintetteknek életútja és cselekedetei vizsgálhatóak legyenek, egy a demokratikus elvek melletti módon, abból a célból, hogy a jelölt személye biztosítéka lehessen annak, hogy a választáson való részvétele valóban az ellenzéki összefogás programjának és ezen keresztül a meghirdetett céljának sikerre vitele legyen.
  • az érintetteknek legyen erkölcsi bizonyítványa,
  • az előválasztáson indulók elfogadják, a pártok által kidolgozott közös kormányprogramot, mivel a kormányt sikeres választás esetén a parlamenti pártok fogják adni,
  • az előválasztáson indulók elfogadjanak olyan alap megállapodásokat, mint például a köztársasági elnök közvetlen választása, csatlakozás az UNIÓ Ügyészségéhez, stb.,
  • az előválasztáson indulók elfogadják, hogy a nyertest a 2022-es kampányban mindannyian támogatni fogják. Elfogadják, hogy ha nem ők nyernek, akkor nem indulnak el önállóan a 2022-es országgyűlési választáson, mert elfogadják az előválasztás eredményét,
  • az előválasztáson indulókkal szemben elfogadható elvárás, hogy személyükben ne álljanak fenn a demokratikus közjog által is ismert összeférhetetlenségi kifogások az orbáni kormánnyal fenntartott kapcsolatukkal összefüggésben,
  • az előválasztáson indulókkal szemben elfogadható elvárás, hogy valamely általános, minden indulóra kiterjedő szabályok mellett, az előválasztást megelőzően, egy meghatározott nagyságú helyi támogatottságot igazolniuk kelljen.
  • az előválasztáson indulókkal szemben elfogadható elvárás, hogy személyükben ne álljanak fenn a politikai-, társadalmi előéletük kapcsán, a demokratikus társadalmi normákkal összeegyeztethetetlen olyan cselekedetek, megnyilvánulások, stb., amelyek túlmutatnak az előválasztáson résztvevő pártok jelenben elfogadott normáin,
  • a FIDESZ-KDNP választási törvénye miatt (csak azért), a nyertesnek a 2022-es választási jelentkezésekor meg kell adnia, hogy melyik parlamenti frakciónak (nem a pártnak) lesz a tagja, ha nyer, mert e nélkül a törvény nem fogadja el őket közös jelöltnek, stb..

Sérti viszont a választhatóság kötelező demokratikus elvét;

  • ha például abban állapodnak meg az ellenzéki összefogás pártjai, hogy ha a hat ellenzéki pártnak már van kialakult jelöltje, akkor a hat indulón kívül más személy az előválasztáson nem indulhat el. Egy ilyen döntés esetén az indulni szándékozó csak a 2022-es választáson vehetne majd részt, ahol egy ilyen kikötés esetén morálisan nem lehet majd azzal vádolni, hogy a FIDESZ-KDNP szekerét erősíti, mert megosztja az ellenzéki választókat. Ez esetben ugyanis a választhatóság elvitathatatlan jogával azért kell, kényszerül majd a 2022-es választáson élnie, mert az ellenzéki összefogás pártjai ellehetetlenítették az előválasztáson való részvételét. Ez azon túlmenően, hogy az ellenzéki összefogás érdekeit is sérti, a demokratikus joggal sem lenne összeegyeztethető ellenzéki álláspont.
  • egy ilyen kikötés az előválasztás demokratikus elvét azzal is súlyosan sértené, hogy az előválasztáson az ellenzéki választópolgárokat megfosztaná azon joguktól, hogy valóban kifejezzék saját preferenciájukat, azt, hogy kit szeretnének az ellenzék képviselőinek soraiban látni, kit tartanak a legmegfelelőbb jelöltnek.
  • sérti a választhatóság demokratikus elvét minden olyan kikötés az indulni szándékozóval szemben, amelyek ellentétesek az Emberi Jogok és Szabadságok Egyezményében megfogalmazott alapvető jogokkal, megkülönböztetési tilalmakkal.
  • stb..

Összegezve

Dönteni kell tehát arról, hogy „hat párti előválasztásra” vagy az „ellenzéki összefogás előválasztásra” kerül majd sor idén szeptemberben. A demokratikus elveknek megfelelést, és a siker valós esélyét kizárólag a az utóbbi, az „ellenzéki összefogás előválasztása” biztosítja.

Vitaindító gondolatként vetem fel, hogy az sem lenne ördögtől való, ha valamely olyan kompromisszumos megoldással oldanák fel magukban, a pártokon kívüli jelöltek megmérettetése okán bennük meglévő kételyeket (félelmeket), amely a pártok által nyilván életútjukban, cselekedeteikben ismert saját jelölteken kívüli jelentkezők estén egy külön eljárásban vizsgálnák meg a jelölt életútját. Így azokban a körzetekben, ahol felmerül egy olyan, ellenzéki beállítottságában ismert, személyében pedig elismert jelölt, aki elindulna az előválasztáson, akkor az Ő személyéről, az előválasztáson való indulási jogáról a Civil Választási Bizottság, egy életút átvilágítással döntene.

Egy ilyen megoldás nyilván jelentős felelősséget hárítana a Civil Választási Bizottságra, de a felelősségük már így is adott, és amiként én látom, a feléjük való bizalom is meg van mind a hat ellenzéki pártban. Az átvilágítás alapelveiről pedig a pártok állapodhatnának meg.

Egy ilyen eljárás egyrészt megnyitná az arra „érdemesek” előtt a lehetőséget a megmérettetésre, erősítve ezzel az ellenzék választási esélyét éppen úgy, mint az előválasztással szembeni bizalmat, sőt sokkal szélesebb körben aktivizálná a potenciális ellenzéki választókat. Ugyanakkor ezzel a megoldással elkerülhető lenne, hogy olyan személyekkel kellene, egyre inkább a nyilvánosság előtt vitatkoznia a részvétel lehetőségéről az ellenzéki pártoknak, akik akár az életútjuk, akár a múltjuk, akár az ismert világképük okán személyükben nyilvánvalóan gyengítenék az ellenzéki összefogást. Ide értem például az egyre gyakrabban nyilatkozó „Mi Hazánk Mozgalom” tagjait is, akik nap-mint nap nyilatkoznak arról, hogy indulni fognak az ellenzéki előválasztáson. Ezzel szemben egy ilyen eljárás erősíthetné a kizárólag pártok általi jelölést megfogalmazó megállapodást azzal, hogy az okkal vélelmezhetően jelentős támogatottsággal, elismertséggel, szakmai felkészültséggel bíró, valóban ellenzéki felfogású személyek ott lehessenek az előválasztás indulói között.

A háttérbe szorítandó Orbáni hatalomgyakorlás egyik legelutasítandóbb jellemzője, hogy miközben szóban azt állítja magáról és minden lépéséről, hogy a keresztény elvek mentén Ő az igaz demokrata, Ő a közjó szolgája, aközben a tettei szembe mennek a keresztény egyházfő ajánlásaival, diktatúrát épít, a közjó helyett kizárólag a saját és kiszolgálóinak a hatalmi érdekei szerint cselekszik. Orbán Viktor egyetlen, még ma is fennálló igaz mondása az volt a 2010-es hatalom megszerzését követően, hogy nála nem azt kell nézni, hogy mit mond, hanem arra kell, kellene odafigyelni, hogy miként cselekszik.

A fentiek okán is kiemelt fontosságúnak tartom, hogy az ellenzéki összefogás csak akkor maradhat és lehet sikeres, ha a hat ellenzéki párt nem csak azt állítja, hogy mindenekelőtt a demokrácia értékeinek azonnali helyreállítására jött létre az összefogása, hanem minden cselekedetével ezt is teszi, elutasítva minden olyan érvelést, amely „hasznosság vagy kényszer” egyébként hamis indokával, azt figyelmen kívül hagyja.

Palotás János

Itt is jelezve, hogy határozott szándékom szerint el kívánok indulni a 2022. évi országgyűlési választáson, a lakóhelyem szerinti (Budapest, XVI. kerület Mátyásföld) Budapest, 13. számú országgyűlési választókerületben, a FIDESZ-KDNP jelöltjének kihívójaként. Magam kiemelten fontosnak tartom az ellenzéki (nem hatpárti) előválasztást, ezért azon én szeretném megméretni magamat, elfogadva annak eredményét, 2022-ben támogatva annak győztesét, ha az előválasztáson valaki magasabb támogatottságot kap nálam a helyi választópolgároktól. Ezt csak az akadályozhatja meg, ha az előválasztást szervező hat ellenzéki párt a saját jelöltjeire korlátozza az előválasztást, és tőlem függetlenül megakadályozza az előválasztáson való indulásomat. Terveim szerint én az ellenzéki összefogás által támogatottként kívánok elindulni képviselőjelöltként, ha az előválasztáson részt vehettem, és ott a helyi választópolgárok bizalmát én kaptam meg.

Budapest, 2021. március 27.

Amennyiben személyes aktivitásával vagy bármely más módon szívesen segítené a választási kampányomat, írjon nekem a valasztas2022@palotas.net E-mail címemre.    Köszönöm!

AZ ORBÁN KORMÁNY JOGALKOTÁSÁNAK ÚJABB SZÉGYENE

Az Orbán kormány jogalkotásának újabb szégyene az a „munkaszerződésnek” nevezett iromány, amit alá kellene írnia még a héten mintegy százezer egészségügyi dolgozónak

/véleménycikk/

A 2020. évi C. törvény szerint 2021. március 1-től az egészségügyi dolgozók körében megszűnik az eddigi közalkalmazotti jogviszony és helyette egészségügyi szolgálati jogviszony keretében új munkaszerződést kell kötniük a munkáltatójukkal. Ennek hiányában a ma hatályos (2021. február 23.) jogi környezet szerint március 1-től, azaz öt nap múlva már nem is állhatnak munkába.

Ma már tudjuk, hogy végül közel ötezer egészségügyi szakembert veszítettünk el értelmetlenül!

1./ Az egészségügyi dolgozók érdekvédelmi szervezeteinek média nyilatkozatai szerint a dolgozók többsége az új munkaszerződés aláírására nyitva álló törvényi határidő előtt három munkanappal (öt naptári nappal) megelőzően még nem kapták meg a munkáltató által számukra előkészített munkaszerződés tervezetét.

A jog pontos értelmezése néha valóban nem egyszerű dolog, magas szintű felkészültséget és gyakorlatot igényelhet. Ugyanakkor igaz az is, hogy legtöbbször elég annyi is, hogy ösztönszerűen megérezzük, hogy mi a helyes és mi a jogsértő, mert a jognak követnie kell a társadalmi igazságérzetünk elvárásait, és általában ezt is teszi.

Ezért, ha az érintettek most úgy érzik, hogy valami nincsen rendben azzal, hogy még nem tudják, hogy mit tartalmaz pontosan az a szerződés, amit nekik alá kellene írniuk ahhoz, hogy hétfőn folytathassák a munkájukat, akkor őket súlyos jogsértés éri a munkáltatójuktól, illetve azoktól, akik a munkáltatóik kötelmeit előírták.

A súlyos jogsérelem annyit jelent, hogy véleményem szerint mindazon dolgozók, akik még nem látták a munkaszerződés tervezetüket és csak ma vagy a napokban kapják meg, ezért arra hivatkozva, hogy nem kaptak megfelelő felkészülési időt a szerződés jogkövetkezményeinek megismerésére – és ezt követően hétfőtől nem engedik őket dolgozni – eredményesen indíthatnak majd keresetet a közigazgatási és munkaügyi bíróságokon akár a kieső jövedelmük, akár a munkaviszonyuk helyreállítása körében.

Alapvető jogelv, és ezt számtalan alkotmánybírósági, legfelsőbb bírósági, kúriai döntés is megerősítette már, hogy minden joghatást kiváltó cselekedet, legyen az akár törvényi, jogszabályi kötelem csak akkor alkalmazható jogszerűen, ha az abban kötelezettek számára biztosított az elégséges megismerési és/vagy felkészülési idő. Jelen esetben a munkavállalónak joga van a részére felajánlott munkaszerződést a munkaidején kívül nyugodt körülmények között megismerni, az abban foglaltakat mérlegelni, családjával, környezetével egyeztetni, vagy akár jogi tanácsadást igénybe venni. Elképzelhetetlennek tartok egy olyan jogszerű bírósági álláspont kialakítását, amely számára a ma még hátralévő három, vagy kevesebb munkanapot ebben az esetben elégségesnek, így jogszerűnek ítélné meg.

2./  A média hírek szerint, ma még nem ismertek azok a konkrét illetmény- és költségátvállalási táblák, amelyek egy-egy dolgozói körben pontosan tartalmaznák, hogy egyes feladatokért (alapbér, bérpótlékok, sürgősségi pótlékok, a kirendelésekhez tartozó költségátvállalások köre és konkrét mértéke, stb.).

Ezzel összefüggésben ismert és köztudott az a jogfelfogás, amely jogszerűségében kizár minden olyan szerződést, amely valamely felet teljesítésre kötelez úgy, hogy annak nincsen pontosan meghatározva az ellenértéke. Így hatálytalan, azaz semmis minden adásvételi szerződés, amelyben nem szerepel az ár.

Bizton állíthatom, hogy több ezer olyan jogerős bírói döntés is született már, amely a munkaszerződés körében mondta ki, hogy annak minden, a munkavállalót kötelező és/vagy a munkavállalását korlátozó kitétele semmis, ha azzal nem áll szemben a munkavállalót megillető ellenérték pontos meghatározása már a szerződés megkötésekor, abban rögzítve.

Számos bírói ítélettel megerősített véleményem, hogy a munkaszerződés bármely kitétele, akkor is, ha azt törvény írja elő, csak akkor értelmezhető a felek közös akarata szerint megkötött szerződésnek, ha a szerződést aláíró munkavállaló az aláíráskor is tudatában volt annak, hogy a szerződés szerinti munkájáért konkrétan milyen alapbér illeti meg. A túlmunkára kötelezhető kitétel is csak akkor érvényes, ha tartalmazza, hogy a szerződés szerinti túlmunkáért őt megillető díjazásnak mi a konkrét mértéke, vagy azt konkrétan hogyan kell kiszámítani. A szerződés (törvény) szerint kötelezhető más munkahelyre történő átmeneti kirendelhetőségi kitétel is csak akkor hatályos, ha a szerződés tartalmazza, hogy a kirendeléskor milyen költségátvállalás, milyen többletjogok, és milyen díjazás illeti meg a munkavállalót, vagy azt miként kell kiszámítani. Ennek a törvényi kitételnek nem felel meg, ha a kiszámítása, egy még nem létező díjtáblára, kormányrendeletre utal, mert a szerződésben a kötelem létrejön, és annak feltételei, így különösen a díjazása, költségvállalása, a feltételek biztosításának köre, felelőse még nem ismert.

Összegezve:

A jogellenes jogalkotás persze nem ismeretlen az Orbán kormány számára. Ma már nem lepődhetünk meg azon sem, hogy zavartalanul folyik a jogellenes kormányzati gyakorlatot szolgaian kiszolgáló vagy tudás hiányában történő jogszabály előkészítő munka sem az érintett hivatalokban. Pedig érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miként számolnak el a lelkiismeretükkel az önmagukat képviselőnek tituláló, de a valóságban szavazógépként regnáló személyek a Parlamentben, amikor az így előterjesztett jogszabályokat a legkisebb lelkiismereti probléma nélkül megszavazzák.

Igaz ciklusról ciklusra egyre többen vannak a kormánypárt soraiban azok a képviselők, akiknek a százezrek jogait sértő rendelkezések megszavazása azért nem okoz lelkiismereti problémát, mert nem is értik (többnyire nem is törekszenek rá, hogy megértsék), hogy miről szavaznak, mert képességeik alapján sem tuják azt felmérni. Kizárólag azt értik, hogy általuk soha nem gondolt szintű pozícióban vannak és ezt kizárólag a jelenleg regnáló rendszernek köszönhetik, azaz hálásak, amikor szavaznak.

Palotás János

Budapest, 2021. 02. 23.

2021. 02. 24.

Aktualizálás

És nézzük a tényeket! A napokban elindult Magyarországra a vakcina áradat, és így most rendelkezésünkre áll mintegy félmillió ember beoltásához szükséges vakcina! Abban reménykedtem, hogy ez csodás hír, hiszen akkor egy nap alatt be is fogunk oltani félmillió embert, mivel (bár ez hétszer kevesebb, mint amit Orbán Viktor nyilatkozott), de erre hetek óta fel vagyunk készülve.

Sajnos ismét csalódnom kellett! A kormányzati bejelentés, nem kis büszkeség mellett azt tartalmazza, hogy ugyan holnap valóban indul az oltás, de a félmillió oltáshoz két hétre lesz szükség, azaz tizennégyszer annyi időre, mint a miniszterelnök bejelentését követő kormányzati pontosítás, és éppen százszor annyira, mint amit Orbán Viktor büszkén előadott Brüsszelben.

A különbség nem jelentéktelen, mivel ismét száz fölé emelkedett a naponta elhunytak száma, így az egynapos félmillió oltás, illetve a kéthetes időszak között 1300 magyar állampolgár indokolhatatlan halálesetével kell számolnunk. A különbség nem jelentéktelen amiatt sem, hogy okkal várhatóan a következő két hétben többszázezer magyar állampolgár beoltásához szükséges újabb vakcina szállítmány fog érkezni Magyarországra és ahelyett, hogy az azokkal való oltást azonnal megkezdhessük, a vakcinákat tárolni fogjuk, amíg az oltó kapacitás a jelenlegi feladatok alól mentesül.

Jó lenne, ha nem csapnának be minket naponta. Jó lenne legalább tudnunk, hogy a valóságban mire vagyunk képesek, ezért mire számíthatunk olyan kérdésekben, ami kifejezetten az életünkről, az életben maradásunkról esélyeiről szól.

Palotás János

2021. április

Ma már tudjuk, hogy közel ötezer képzett szakembert veszített el a járvány tetőfokán a myagyar egészségügy. Mindezt a semmiért, egy akarnok diadalaként!

ORBÁN VIKTOR „19-re” LAPOT KÉRT

Orbán Viktor „19-re kért lapot” a COVID-19 elleni oltóanyagok kapcsán, avagy az esélyei sokkal jobbak!

Wikipédia: „A különösen nagy kockázatvállalás kifejezésére használatos szólás a „19-re lapot kér”. Amennyiben egy játékos lapjainak összértéke 19, egy alsót kapva 21-e lesz, tehát nyerhet. Bármilyen más lap esetében viszont azonnal veszít.”

Az oltásról tőlem egy mondatban!

Én várom az értesítést, hogy mikor mehetünk – a családom és én – az oltásra és amint lehet menni fogunk függetlenül attól, hogy akkor minket mivel fognak beoltani!

Az oltásról tőlem részletesebben!

/Véleményem nem a magyar kormány tájékoztatásán alapszik!/

Az ismertté vált COVID-19 fertőzésről ma annyit tudunk, hogy aki a fertőzést megkapja, annak legalább 20 % esélye van arra, hogy súlyos tünetekkel korházba kerül és számolnia kell súlyos szövődményekkel is, míg 3-4% esélye van arra, hogy bele is fog halni a fertőzésbe.

A már ismertté vált egyes oltóanyagokról pedig annyit tudunk, hogy 50 és 95 % közötti eltérő mértékben akadályozzák meg, hogy fertőzötté váljunk.

Azt azonban sokkal kevesebbet halljuk, hogy önmagában az a tény, hogy sokan az oltás ellenére is megfertőződhetnek, nem jelenti azt, hogy ők ugyanabban a helyzetben fertőződnek meg, mintha nem kapták volna meg bármelyik védőoltást.

Ismereteink szerint, minden elterjedt védőoltás esetében az összes beoltottnál képződik ellenanyag a vírussal szemben, csak az egyes oltásoknál – eltérő százalékban – nem annyi, amely képes magát a megfertőződést is megakadályozni, de a szervezetének a védekező mechanizmusa az oltástól már a fertőzés előtt beindult, és a szervezet több-kevesebb ellenanyaggal várja a később érkező vírust.

A beoltottak esetében tehát a szervezet már felkészülten fogadja a vírust. Vagy annyira felkészülten, hogy a vírus már meg sem tudja fertőzni az érintetteket, vagy csak annyira, hogy a fertőzés ugyan bekövetkezik, de a szervezet felkészültsége miatt súlyos megbetegedéstől már nem kell tartani, a szervezet viszonylag könnyen legyőzi a szervezetbe került vírust és a beteg súlyosabb szövődmények nélkül meggyógyul.

Ez tehát azt jelenti, hogy bármelyik oltóanyag esetén igaz, hogy a védettség beállta után már nem kell tartani sem a súlyos szövődményektől, sem a haláltól, míg a védettség beálltáig is napról napra csökken a veszélyeztetettség szintje! Nekem ennyi most éppen elég!

Mennyit érnek Orbán Viktor lapjai?

Szerintem sokat! A magyar kormány egyedülálló döntést hozva elrendelte, hogy gyakorlatilag az európai és a magyar gyógyszerészeti hatóságokat az engedélyezési eljárásból kizárva, számos oltóanyag esetében a többi európai országot hetekkel megelőzően tette lehetővé azok felhasználását Magyarországon.

Mit nyerhet ezzel a döntéssel Orbán Viktor?

  • Napi száz közötti halálesettel számolva, egy hónap előny esetében mintegy háromezer életet menthet meg, és ezzel egy remek kommunikációs eszköz is a kezébe kerül, hogy a magyar kormány mennyivel hatékonyabb, mint az európai kollégái. Ezt már ma is alkalmazza, de erre a kommunikációs dömpingre biztosan számíthatunk majd a következő hónapokban.
  • Számos gyógyszergyártó törekszik arra, hogy minél korábban bekerüljön az európai piacra, de ennek feltételei egyrészt drágák, másrész igen időigényesek, így egyre jobban lemaradnak a konkurens gyártóktól. Számukra igen vonzó lehetőség Orbán Viktor ajánlata, mivel innentől kommunikálhatják az egész világon, hogy az oltóanyagukat már a gyakorlatban is használja egy uniós tagállam.
  • A vonzó ajánlat okán az is valószínű, hogy annak ellenére, hogy a magyar piac a nagyobb gyártók számára, a már engedélyezett gyógyszerek esetében jelentéktelen, de ebben a helyzetben felértékelődik, így a magyar rendelés előre kerül, valamint okkal vélelmezhetően kedvezőbb árat is kaphat ebben a szakaszban.
  • Végül, de talán az Orbán kormányra legjellemzőbb módon, a forgalmazó saját érdeke, hogy idő előtt megjelenhessen az Unióban „felülírja”, hogy a szerződéskor különösebben érdeklődjön arról, hogy a magyar fél miért iktat közbe egy-két egyébként szükségtelen elemet, partnert, közvetítőt a beszerzési folyamatába.

A demokratikus jogállamokban szocializálódott kritikusok szerint Orbán Viktor 19-re kért lapot azzal, hogy a megszokott gyógyszer ellenőrzési rendszert kihagyva döntött az új vakcinák behozataláról és felhasználásáról. A kritikusok szerint óriási kockázatot, felelősséget vett magára ezzel a miniszterelnök, mert mi lesz, ha kiderül valamelyik vakcináról, hogy annak egyes esetekben súlyos mellékhatásai vannak.

Szerintem Orbán Viktor esélyei ennél sokkal jobbak. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján ugyanis, a gyógyszerek engedélyezési folyamatnak abban a stádiumában, amelyek érintik a kormány eljárását, már minimális az esélye annak, hogy jelentős veszélyeztetésre kerüljön sor. Inkább csak az a kérdés, hogy mekkora lesz az igazolt hatékonysága, de mint azt már kifejtettem, ebben az esetben, ennek a COVID-19 esetében kisebb a jelentősége, mert a szervezet védekező rendszerének aktivitását, szinte biztosan kiváltja mindegyik, ez pedig alapvetően befolyásolja, érdemben csökkenti a fertőzés kockázatát.

Mások miért nem utánozzák a magyar kormányt?

 A diktatúrákról sokan mondják, hogy sokkal hatékonyabban tudnak működni, mint a demokráciák, hiszen sok mindent megtehetnek a hatalom egyszemélyes, megkérdőjelezhetetlen döntéseivel, amit a demokráciában nem, vagy csak hosszas előkészítés után lehet. És ez szerintem is így van. Ennek ellenére szerintem a diktatúra mégsem jó, mert a „hatékony fellépést” nem csak a köz érdekének beteljesedését segítő területeken áll fenn (sőt ott csak nagyon ritkán érhető tetten), hanem jellemzően a köz érdekeinek semmibevételét, a köz kárára történő mértéktelen gazdagodást, az oligarchák kialakulását, az ellenvéleménnyel szembeni erőszakos fellépést segíti.

Az Orbán kormány, ami nem mást jelent, mint a miniszterelnök akarata, miután érzékelnie kellett, hogy a járványkezelésben elkövetett sorozatos hibáit a társadalom büntetni kezdte, a miniszterelnök támogatottságának folyamatos csökkentésével, egy olyan lapot húzott, amit Európa demokráciái nem mernek utánozni.

A demokrácia védelmezői gyakran hangsúlyozzák, és én ezzel is azonosulni tudok, hogy a demokrácia éppen a viták okán nyilván kevésbé hatékony egy-egy döntésre vonatkoztatva, mint az azonnali döntést hozó diktatúra, de hosszabb távon több jó döntés születik éppen a viták okán egy demokratikus rendszerben, mint a diktatúrákban, ahol a védelmező kritikának nincsen helye, ezért összességében a demokrácia a hatékonyabb.

Éppen ez, a kétségeken alapuló demokratikus vita időigényessége érhető tetten most, amikor az Unió demokratikus berendezkedésű kormányai számára elképzelhetetlen, hogy a szakhatóságokat kihagyva, az állampolgáraik veszélyeztetése árán hozzanak gyors és hatékony döntéseket.  Pedig a legtöbb uniós ország jogrendje ezt általában lehetővé tenné veszélyhelyzetben, de egy ilyen döntés felelősségét nem merik felvállalni, ennek nincsen demokratikus joggyakorlata.

Mindenki döntse el, hogy mit tenne egy olyan helyzetben, amikor a magyar lakosság számára vetítetten mintegy háromezer élet megmentését csak olyan áron lehet biztosítani, hogy a megmentésükkor kockáztatjuk hét-nyolcmillió ember veszélyeztetettségét. Szerintem nincsen egyértelmű válasz. Én sem tényként jelentem ki, hogy igazam van, amikor úgy becsülöm ezt a konkrét helyzetet, hogy a háromezer emberi élet tény, míg a veszélyeztetettség csak lehetséges, és a súlyos veszélyeztetettség esélye minimális, azaz ma én is vállalnám egyes előre haladott oltóanyagok „idő előtti” használatba vételét, ezeket azonban kizárólag önkéntes alapon.

Oltás szkeptikusok

Mivel az írásaimat okkal vélhetőleg csak értelmes emberek olvassák, előadásaimra is csak ebből a körből járnak, így én itt csak nagyon röviden írok az ún. oltás szkeptikusokról, ellenzőkről.

Évszázados vita az egészségügyben, hogy megengedhető-e az eutanázia, azaz a gyógyíthatatlan beteg döntésére bízott aktív vagy passzív halálba segítése azoknak, akik ezt kérik. Pedig az eutanáziáról való döntése azoknak, akik úgy látják, hogy „békésen szeretnének elmenni” és nem kívánják maguknak a természetes halálukig még várható elnyújtott fájdalmak sokaságát, csak a saját életükről döntenek. Nekik ma a világ legtöbb országában, így Magyarországon is ezt a lehetőséget nem adják meg, nem dönthetnek magukról.

Ezzel ellentétben, a COVID-19 egy olyan járvány, hogy aki fertőzötté válik, az tovább fertőzhet és akit megfertőz, annak 3-4 %-os esélye van arra, hogy belehal a betegségbe. Én azt követően, amikortól nyitva áll az oltás lehetősége valaki számára és Ó azt visszautasítja, majd igazolhatóvá válik valakinek a súlyos betegsége vagy halála, az érintettől kapott fertőzés következtében, súlyos börtönbüntetésre ítélném.

FONTOS! Ez a leírás természetesen nem vonatkozik azokra, akiknél az oltás, az egészségügyi szervek által, vagy az oltóanyag leírása szerint is igazolt veszélyt jelentene.

Oltási terv

Az oltási terv egy olyan felkészülési dokumentum, amely részletesen kidolgozva várja azt a helyzetet, amikor olyan számban megjelennek a védőoltások, amelyek mentén elindulhat a tömeges védőoltások beadása.

Bár az oltási terv talán nem is a legfontosabb eleme, azonban vitathatatlanul a legegyszerűbb része a beérkező oltóanyagok beadásának prioritási sorrendje. Prioritási sorrend egy megbeszélésen, akár néhány óra alatt is elkészülhet, mint az okkal vélelmezhetően így is történt, amikor már kezdett elviselhetetlenné válni, hogy mennyien kérik számom a kormányon az oltási terv hiányát. Erre utal, hogy még ezt a féloldalas dokumentumot is folyamatosan módosítgatni kell. Viszont így már volt, van egy papírfecni, amire a kormány médiában azt lehetett kommunikálni a hívőknek, hogy természetesen egy felelős kormánynak van oltási terve.

  • A magyar megoldással (titkossággal) szemben a létező oltási terv például feltételezi, hogy annak a társadalom általi megismertetésének forgatókönyvét is tartalmazza, mert anélkül annak megvalósulása kivitelezhetetlen. Nincsen olyan létező ok, nincsen olyan létező oltási terv, amelyet el kell zárni a nyilvánosság elől, kizárólag ezzel ellentétes okok és érvek léteznek.
  • A létező oltási terv képes elkülönülten tartalmazni azt a helyzetet, amikor már megérkeznek az első védőoltások, de azok nagysága még nem alkalmas a tömeges oltásra és azt a helyzetet, amikor a vakcinák már kellő számban rendelkezésre állnak, és a tömeges oltás logisztikája, informatikai és eszköz háttere, valamint a szükséges humán erőforrások biztosítása a feladat. Ezért semmi nem igazolja a kormány, az operatív törzs azon indoklását, hogy létezik részletes oltási terv, de azt a naponta változó vakcina ellátás miatt folyamatosan módosítani kell, ezért majd csak akkor teszik közzé, ha lesz már elégséges vakcina a tömeges oltáshoz.
  • A létező oltási terv hetekkel, már hónapokkal korábban felkészíti az állampolgárokat arra, hogy a vakcina beérkezését követően személy szerint neki hol lesz az oltási pontja, ki fogja őt és mennyi idővel korábban értesíteni, hogy hová és mikor kell mennie az oltási pontra, vagy ha olyan az egészségügyi állapota, akkor ki viszi majd oda, vagy ki hozza házhoz az oltását. Ennek ismeretében az állampolgárok megszervezhetik saját oltásukat, szeretteik szállítását, stb.
  • A létező oltási terv tartalmazza, hogy miként kell, és miként lehetséges kiállítani, az oltási pontok működtetéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket, így mindenki láthatja, hogy reális és lehetséges tervvel rendelkezik az ország.
  • A létező oltási terv tartalmazza a rendszer működtetésének valamennyi logisztikai feladat felsorolását, a feladat végrehajtásának, megszervezésének felelősét, és a feladat megvalósításának leírását.

Határozott véleményem, hogy Magyarországnak még ma sincsen valós és kidolgozott oltási terve, bár ma már legalább néhány felkészült szakember is dolgozik rajta. A kihívás így sem lesz könnyű a kijelölt államtitkárságon, mert minden megoldás feltételezne egy működő államgépezetet, amely azonban a hatalom erőszakszervein kívül ma nem áll a kormány rendelkezésre.

Rossz volt látni, hallani, amikor Orbán Viktor Brüsszelben 2020. december 11-én kijelentette, hogy „Ma egy általános, országos, egy-két nap alatt történő átoltásnak a föltételei megvannak” Magyarországon, és ezzel nem csupán minket, magyarokat nézett le a miniszterelnökünk, hanem egész Európát. Megszokta, hogy szinte bármekkorát mondhat, a hívők nem ellenőrzik, csak hiszik és büszkék rá. Pedig ma már vannak ismert adataink, akár tudhatjuk, hogy milyen számú oltáshoz, milyen nagyságú háttérre van szükség.

Angliában február 7-én érték el az eddigi napi oltási rekordot, közel 610 ezer oltással. Ehhez Angliában több mint ötezer oltópontot kellett kialakítani, több mint harmincezer ember bevonásával. Orbán Viktor bejelentéséhez, mely szerint mi képesek lennénk napi három és félmillió embert beoltani, azt jelentené, hogy mi fel vagyunk készülve akár hatszor több, azaz harmincezer oltópontot felállítani, 180 ezer személyt bevonni az oltásokba, miközben körülbelül 120 ezer, ma rettenetesen túlterhelt egészségügyi dolgozónk van összesen Magyarországon. A miniszterelnök szerint mi fel vagyunk készülve arra is, hogy egy-egy napon mintegy három és félmillió ember utazását megszervezzük az oltópontokra és vissza, azaz hétmillió utazást biztosítanánk időpontra!

Persze aki ismeri a magyar viszonyokat, ma már semmit nem tart lehetetlennek. A kormány csütörtökön elrendelné az ötezer háziorvosnak, hogy a következő hét szombat-vasárnapjára szervezze meg mindegyik nap 700-700 betegnek a kiértesítését, menjen el a vakcinákért és az oltáshoz szükséges eszközökért (injekciós tűkért, stb.).

Mivel az oltást követően fél órát ott kell maradnia az oltott személynek az oltóponton, így alakítson ki átlagosan harminc elkülönített pihenőhelyet, stb. Azaz 12 órán át, percenként oltson be egy-egy személyt, és lássa el őket szakszerűen.

Ez nyilvánvalóan nem lehetséges, de nincsen baj, hiszen a kormány meghozta a rendeletet, amit immár a háziorvos nem tart be, ezért kizárólag a renitens háziorvosok lesznek a hibásak.

Azóta azért változtak a hivatalos közlések, ma már „csak” napi félmillió oltási képesség a hivatalos közlés, ami közel megegyezik a hétszer nagyobb Egyesült Királyság képességével.

Budapest, 2021. február 9.

Palotás János

A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ELNÖKE DR. PARRAGH LÁSZLÓ JAVASLATAI

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Dr. Parragh László javaslatai

Dr. Parragh László, a Magyr Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Nem árt tudni, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát nem az üzleti élet hozta létre, létrejöttéről és az üzleti élet szereplőinek kötelező regisztrációjáról a kormány javaslatára született törvény.

Így volt ez az 1980-as rendszerváltás előtt is. Az elnök személyét akkoriban az MSZMP Központi Bizottságának kellett jóváhagynia. Téved, aki úgy gondolja, hogy ma ez másképpen van! Különösen nagyot téved az, aki azt gondolná, hogy a Kamara a gazdaság szereplőinek érdekeit védi. Miért tenné? A politika szülötte, a politika tartja el, a politika biztosít számára befolyást, és semmi nem gátolja a politikát abban, hogy bármely pillanatban súlytalanná tegye, vagy akár fel is számolja. Utóbbihoz semmi más nem kell, mint a törvény szövegéből kivenni a kötelező tagsági (regisztrációs díjfizetési) előírást.

A kormány döntéseinek legitimálása az elsődleges kamarai cél!

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerepe már évek óta semmi más, mint Orbán Viktornak az oktatás és a gazdaság terén kifejtett lázálmait támogatni akként, mintha azok az üzleti élet szereplőinek kérései, elvárásai lennének, melyeket a kormány meghallgatott és támogatott. E feladat reprezentánsa a kamara elmozdíthatatlan elnöke Parragh László.

A Kamara támogatta, sőt kérte:

  • az egyetemi oktatásban résztvevők számának visszaszorítását;
  • a gimnáziumi képzésben résztvevők számának visszaszorítását;
  • a kisvállalati adó választhatóságának korlátozást;
  • és még sok mindent, ami kárt okozó a magyar gazdaságnak.

Mindez a kormányzati elkötelezettség azonban semmi ahhoz képest, hogy az egész világot sújtó, valóban mind az emberek életére, mind a gazdaságra rendkívüli veszélyeket magában hordó járványveszély idején, a magyar gazdaság támogatására tett kamarai javaslatok elképesztő dilettantizmusa, vagy ami még rosszabb valamely más nemtelen célok melletti fellépés támogatása.

A koronavírus járvány valóban visszafordíthatatlan veszélyt jelent akár a gazdaság szereplőinek 20-30 százaléka számára. Ez azt jelenti, hogy ezek a szereplők állami és valós segítséget nyúltó beavatkozás nélkül szinte biztosan megszűnnek, vállalkozók tízezreinek évtizedes munkája válik semmissé, mert bevételeik drasztikusan lecsökkennek vagy nullává válnak, mert be kell zárniuk. Ez a folyamat önmagában garantálja munkahelyek százezreinek megszűnését ugyan úgy, mint azt, hogy a magyar gazdaság fejlődését és versenyképességét hosszú évekkel veti vissza.

Javaslat 1.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Dr. Parragh László „segítő” javaslata szerint, a kormánynak közel a felére kellene csökkentenie a társasági adót.

Fontos azonban tudni, hogy a társasági adót a társaság nyeresége után kell megfizetni, azaz olyan vállalkozások fizetik, akiknek van bevétele, sőt a bevételeikkel nyereséget termelnek, azaz jelenleg nincsenek bajban.

A bevételeiket elvesztő, tevékenységüket kényszerűen abbahagyó vállalkozásoknak nyilvánvaló, hogy sem bevétele, sem nyeresége nem lesz, azaz számukra közömbös a társasági adó mértéke, azt akár meg is sokszorozhatja a kormány.

A társasági adó csökkentése a prosperáló gazdasági szereplőket valóban segíti, a gazdaság rendes folyamatában ez üdvözítő is lehetne. A jelenleg válságba került, a tevékenységüket önhibájukon kívül, kényszerűen abbahagyó, egyébként kiemelkedő gazdasági teljesítményre képes vállalkozások számára azonban semmilyen segítséget nem nyújt. Segítségként való kommunikációja a javaslatnak vagy a hozzáértés teljes hiányát bizonyítja, vagy még rosszabb, ha valamely más, nemtelen célt szolgál.

Javaslat 2.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Dr. Parragh László „segítő” javaslata szerint, a kormánynak fel kellene függesztenie egy évre az iparűzési adót.

Az iparűzési adót jómagam, a gazdaság rendes folyamatában nem szeretem, mert nem a jövedelmet adóztatja, hanem az árbevételt. Azaz akkor is fizetni kell, ha a vállalkozó elszámolta magát, a terméke, szolgáltatása nem termelt jövedelmet, sőt veszteséget termelt, és így az állam az adóval csak növeli a veszteségét, és az nem jó! De most válsághelyzet van!

Ezért fontos tudni, hogy az iparűzési adót a társaság árbevétele után kell megfizetni, azaz olyan vállalkozások fizetik, akiknek van árbevétele, azaz működnek és szolgáltatnak.

A jelenleg mély válságba került, a tevékenységüket önhibájukon kívül, kényszerűen abbahagyó, egyébként kiemelkedő gazdasági teljesítményre képes vállalkozások számára azonban az iparűzési adó felfüggesztése nyilvánvalóan semmilyen segítséget sem nyújt, mivel ezeknek a vállalkozásoknak most gyakorlatilag nincsen árbevételük. Így a kormány akár fel is emelhetné az adó mértékét, annak léte vagy nem léte a bajba jutott vállalkozások számára közömbös. Az adó felfüggesztésének segítségként való kommunikációja vagy a hozzáértés teljes hiányát bizonyítja, vagy még rosszabb, valamely más, nemtelen célt szolgál.

Sajnos ebben a javaslatban a „valamely más nemtelen cél szolgálata” biztosan tettenérhető. Sajátos szabályozássá tette ugyanis az Orbán kormány, hogy az iparűzési adó maradt az egyetlen olyan önkormányzati bevétel, amellyel ma még többnyire szabadon rendelkeznek az önkormányzatok, segítségével finanszírozhatták a saját településfejlesztési és működtetési elképzeléseiket.

Ma semmi nem korlátozza a magyar kormányt abban, hogy akár minden pénzügyi forrást, például az iparűzési adóbevételt magához vegyen, vagy a felfüggesztésével a jogosultat ellehetetlenítse. A kormány ezt követően a „kedvencek” számára akár az elvont forrás többszörösét is visszajuttathatja bármely általa jónak látott jogcímen, míg azokat, akik nem álltak be a sorba, kedve szerint el is lehetetleníti jogalkotással. A Kamara most ezt a nemtelen kormányzati célt támogatja úgy, mintha ezt a gazdaság bajban lévő szereplői kérték volna.

Ez az írás most nem az Orbán kormány kommunikációjának és cselekedeteinek elvtelen voltáról szól, de a kamara-kormány összjáték is ennek egyik, ma nagyon látványos eszköze. Egy külön elemzést igényel majd, hogy mit jelent a kormány azon kommunikációja, hogy Ő nem támogatja a válság okán az eladósodást, miközben az Unió tagjaként, az Unió történetének legnagyobb hitelét veszi fel, hogy finanszírozza a válság többlet kiadásait. A kommunikációja közben új és új elvonásokkal nehezíti a társadalom szereplőinek védekezési képességét, miközben másokat azzal bírál, hogy csak arra képesek, hogy elvonásokban vagy hitelekben gondolkodjanak a többlet finanszírozási igényük, és a kieső bevételeik pótlására.

Palotás János

Budapest, 2020. november 10.